Élet- és karrierinterjúk

Victor Máté (Budapest, 1945–) Erkel Ferenc-díjas magyar zenész, zeneszerző. Gyermekkora óta a Kissvábhegy lakója, lokálpatriótája. 1963-ban végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, ahol Sugár Rezső volt a zeneszerzés tanára. A szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Itt Farkas Ferenc volt a professzora. 1968 és 1970 között pedig Varsóban modern avantgárd és elektronikus zenét tanult. Itteni oktatói Grażyna Bacewicz és Włodzimierz Kotoński.

1970-től zeneszerzője, 1971-től tagja volt a Non-Stop együttesnek. A Huszár Erikával együtt írt Lélegző furcsa hajnalon című számukkal második helyezést értek el a Táncdalfesztiválon.

„Ahogy kapcsolatba kerültem velük, természetesen adódott az igény, hogy írjak nekik dalokat. Úgyhogy ösztönösen írni kezdtem. (…) Ők népszerű slágereket akartak játszani, engem meg az önkifejezés vezetett. De előfordult, hogy beadtam a derekam és megpróbáltam tudatosan slágert írni. (…) Azt hittem, hogy megvan erre a recept, de nincs. Nem elég négyszer ugyanazt elismételni, meg csak három harmóniát játszani. Ma már bánom ezeket a kompromisszumokat. De végül is a dalaim többsége nem slágernek készült, hanem tényleg önkifejezésként született. Ilyen volt a Lélegző furcsa hajnalon, amellyel a Non-Stop az 1971-es táncdalfesztiválra benevezett, ami hát se dallam, se szöveg, se zenei, se harmóniai szempontból nem a sablonokat követte. Annak ellenére, hogy eltért a megszokottól, végül díjat nyert, ami révén persze a zenekar roppant népszerű lett, a fesztiválsiker hozta magával a haknikat számolatlanul. Futott a szekér, szinte mindennap máshol játszottunk, havi húsz-huszonöt meghívásunk volt, és a tagok nagy része úgy vélte, amíg megy, addig kaszáljunk. (…) Ez az állandó haknizás teljességgel kiszívta az ember szellemi és fizikai energiáját. Olyan életforma ez, amit sokan persze élnek és jól csinálnak, mert nekik ez az életük, de nekem más a zenéhez való viszonyom. Úgyhogy 1972 nyarán kiszálltam a Non-Stopból.”

Victor Máté ezt követően egyszemélyes zenekart alakított és 1976-ig rádiófelvételeket készített. Emellett rockmusicaleket, színpadi zenéket és filmzenéket írt. 1974-ben Huszár Erikával és a Gemini együttessel közösen készítette el a Holnaptól nem szeretlek című rockmusicalt, Kovács Katival a főszerepben. Hasonló stílusú az 1976-os Villon és a többiek (Kardos G. Györggyel és Mészöly Dezsővel). Fontosabb munkái még a Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján készült Bolond Istók („tv-opera” – 1977) és A canterville-i kísértet (zenés tévéjáték – 1982). Emellett a Nevesincs Színház több gyermekdarabjához – többek között A két Lottihoz és az Iciri-piciri mesékhez – írt zenét.

Számos filmben – többek között a Tanévzáróban (1975) és a Jégkrémbalettben (1984) – szerepelt, legismertebb alakítását pedig az 1983-as István, a királyban nyújtotta, ő személyesítette meg Asztrik apátot. Szörényi Levente és Bródy János korszakos rockoperájának több számában (Töltsd el szívünk fényesség – Veni Lumen Cordium, Géza fejedelem temetése – Kyrie Eleison, Adj békét Uram – Da Pacem Domine!, Fejedelmünk István!, Töltsd el szívünk fényesség!, Hála néked fejedelem!, István, a király) is énekel. Ezt a szerepet a 1983-ban Városligetben, a 1990-ben Népstadionban és 1992-ben Sevillában is eljátszotta.

Mindezek mellett 1970 és 2007 között a Magyar Rádió zenei rendezője, illetve az intézmény Könnyűzenei Produkciós Szerkesztőségének vezetője volt.

„1963 őszén – akkor kezdtem a Zeneakadémiára járni – Bolba Lajos ifjú rádiós szerkesztő (végzettségét tekintve kóruskarnagy) konzis és akadémiás fiúkat-lányokat keresett, hogy belőlük jazz vokálegyüttest hozzon létre. A Swingle Singers akkor nagy világszám volt, bőgő és dob kísérettel szinte a capella énekeltek mindenféléket, klasszikusokat és jazzt egyaránt. Ennek a mintájára szervezett Bolba egy jazzvokált, ebbe én is belekeveredtem és 1963 végétől a Magyar Rádió énekkarának próbatermében rendszeresen összejöttünk és próbáltunk. Bolba Lajos rávett zeneszerzőket, hogy írjanak nekünk darabokat vagy hangszereljenek át ránk ismert melódiákat. Gyulai Gaál János és Bágya András készítettek nekünk feldolgozásokat, Petrovics Emil önálló többtételes kompozíciót írt erre a Harmónia Vokálnak vagy Harmónia Énekegyüttesnek nevezett formációra. Egyben mi lettünk a tánczenei felvételek és a táncdalfesztiválok állandó vokálegyüttese. Kezdetben nyolc fiú és nyolc lány énekelt benne, szóval szinte egy kórus, a táncdalfesztiválokon viszont elég volt a 4+4. Mindenesetre már az első táncdalfesztiválon ott virítottunk talpig kölcsönzői szmokingban és subidubiztunk a háttérben. Ez a Harmónia Vokál jelentette nekem éveken át a zsebpénzt. S hát így ismerkedtem össze Bolba Lajossal, akin keresztül 1970-ben bekerültem a Magyar Rádióba zenei rendezőnek. (…) Bolba megkeresett, hogy ha már ennyire járatos vagyok a stúdióban, ráadásul a Zeneakadémiát is elvégeztem, legyek a Magyar Rádióban a könnyűzenei felvételeknél zenei rendező. Főleg beatfelvételeket bízott rám, merthogy az intézménynél akkor főállásban dolgozó zenei rendezők már mind hatvan felé jártak, utálták a hosszú hajúakat, nem is értettek szót velük, nem értették azt a világot. Úgyhogy Bolbának kapóra jött egy olyan fiatalember, akinek éppolyan hosszú haja volt, mint azoknak a zenészeknek. Ezért a beatfelvételeknél elkezdett egyre sűrűbben foglalkoztatni.”

„A zenészekkel sosem volt konfliktusom. Kialakult a respektusom, nem különösebben vitatkoztak velem, de nem is nagyon kellett. Általában kifürkésztem, kikérdeztem, kipréseltem belőlük az elképzelésüket és azt segítettem. Inkább a főnökséggel voltak konfliktusaim, sokszor visszadobták a kész felvételt, miután meghallgatták az úgynevezett lehallgatáson. Itt már nagyobb testület – benne műsorszerkesztők – ültek, és döntöttek arról, hogy az adott felvétel mehet-e adásba vagy törlendő. (...) A törlésekről néha nem is értesültem, csak utólag. Aztán amikor már szerkesztőként is dolgoztam, ezeket a kidobott tekercseket egyszerűen elraktam, nem adtam vissza. Nem is nagyon keresték őket. Úgyhogy van egy-két érdekes, például a nyolcvanas évek elejéről Dévényi Ádám-dalok, amiket töröltek volna, de kimentettem. Aztán a kilencvenes évek végén visszavittem, digitalizáltam és archiváltam. Úgyhogy ma ezek a dalok megvannak a Magyar Rádiónak.”

Victor Máté rövid intermezzóként 1980 és 1981 között az MTV könnyűzenei szerkesztőjeként dolgozott. Többek között az ő nevéhez fűződik az 1981-es Táncdalfesztivál.

„Kitaláltam, hogy fel kell újítani a táncdalfesztiválos hagyományt, mert ez az egyetlen lehetőség, hogy komolyan átrendeződhessen vagy megerősödhessen egyfajta értékrend. 1972-ben volt az utolsó. Emlékeztem, ezek a régi táncdalfesztiválok – mivel ezek kapták a legnagyobb publicitást – felerősítettek minden sikert vagy bukást. Egyrészt ez akkor hiányzott nekem, másrészt azt éreztem, hogy már csak az van, amit a Hanglemezgyár kiad. Amit nem ad ki, az nincs. Ha viszont valaki egy ilyen fesztiválon nagy sikert ér el, akkor le tudja nyomni akár a lemezgyári kínálatot is. Vagy felkérik arra, hogy készítsen lemezt. Úgyhogy rádumáltam Czigány Györgyöt, aki megnyerte az akkori művészeti ügyekért felelős alelnök, Szinetár Miklós támogatását, és meghirdettük, lebonyolítottuk. Elődöntőkkel, döntőkkel, közönségszavazással, nemzetközi zsűrivel. Nagy cirkusz volt. Szerencsére sikerült tényleg jó zenéket, előadókat összeválogatni.
A KFT-vel, a Korállal és a Hungariával sikerült kicsit átrendezni az értékrendet a magyar könnyűzenében. Bábu vagy, Homok a szélben, meg hát a Limbo hintó. De akkor futott be Eszményi Viki is a Vidéki lány vagyok című dallal. A régi nagy sztárok, mint Kovács Kati vagy Korda György nagyon lemaradtak. Ernyey Béla már a selejtezőben kiesett. Szóval picit sikerült átrendezni a hazai erővonalakat. Persze nem én ejtettem ki őket, csak egyszerűen beerőltettem a műsorba olyan alternatívákat – mondjuk a KFT-t –, amely aztán kiütötte őket. (…) A KFT amúgy öt dalt is beadott erre a fesztiválra. A Bábu vagy mellett egyet, amit Bódy Magdi énekelt, egyet, amit Dolák-Saly Róbert és egyet, amit Ács Enikő adott elő. S volt egy ötödik, a Nem sikerült kikúrálni magam. Azt kifejezetten a szövege miatt nem engedtük a műsorba. Abban a közegben, abban a környezetben túlságosan irritáló lett volna. (…) Olyan sorok voltak benne, mint hogy »mind elfogyott a dobozból a gyógyszerom«, meg »A Dunából meg büdösség jön főfele«, és ezek azért furcsán hangzottak volna Harangozó Teri és Ernyey Béla dalai között. Mondhatnám, műfajidegen lett volna. Így is négy számuk szerepelt, a Bábu vagy-gyal tényleg nagyot léptek előre, onnantól az őszi ORI-turnén főzenekaros főszereplők voltak.”

Amikor 1986-ban Kiss Imre vette át a Magyar Rádió könnyűzenei részlegének vezetését, Victor Máté otthagyta az intézményt, és csak Kiss Imre 1994-es elbocsátása után tért oda vissza. Produkciós munkái mellett pedig – amolyan hobbiként – belekezdett a Magyar Rádió archívumában található poprockzenei felvételek rendszerezésébe. Gondolta, amit csak lehet, érdemes lenne megmenteni az utókornak.

„Amikor elkezdtem kutakodni, azt tapasztaltam, hogy a koncertfelvételek közül az 1975 előttiek gyakorlatilag eltűntek. 1974-ben ugyanis volt egy nagy leselejtezés, és akkor – nyersanyaghiányra hivatkozva – rengeteg régi anyagot töröltek. Így se Illés-koncertek, se korai LGT-, Hungaria-, Omega-bulik nincsenek meg.Sokszor az állt a műsorkartonon, hogy »adás után törölhető«. Merthogy olyan egyszeri alkalmak voltak, amiket csak azért vettek fel, hogy egy adott műsorban elhangozzanak. (…) De ugyanezt a selejtezést csinálták a Magyar Televízióban is. Például az 1971-es táncdalfesztivál anyaga nincs meg. Ahogy az 1972-esé sem, ahol Kovács Kati tarolt az Add már Uram az esőt! című dallal. A Non-Stop meg 1971-esen játszotta a Lélegző furcsa hajnalont, Illésék pedig az Elvonult a vihart. 1972-ben Cserháti itt énekelte a Kicsi gyere velem rózsát szednit. Szóval ez a selejtezés a Magyar Televízióban folyamatosan ment. A rádióban hála Istennek a 1974-es volt az utolsó nagy törlési hullám. Később már csak legfeljebb véletlenszerűen töröltek egyes dolgokat. 1975 utánról sok koncertfelvétel maradt fel. Meg persze a stúdiófelvételek mind megvannak.”

„A szalagtárban – a Bródy Sándor utcai épület pincéjében – egyelőre biztos, jól klimatizált helyen, tehát profin vannak tárolva [a megmaradt hangfelvételek]. Amiatt nem aggódom, hogy ott tönkremennek. Érdekes módon mára kiderült, hogy a szalag jobban, tartósabban őrzi a jelet, mint akár a CD. Úgyhogy amikor archiváltak – legalábbis az én időmben, 2007-ig –, nemcsak CD-re tették, hanem rögtön 38 centiméteres sebességgel egy szalagra is. Ami aztán ment a pincébe az úgynevezett aranyalaphoz. Tehát előreláthatóan szalagon archiválnak mindent, amiről úgy döntenek, hogy ez az aranyalapba kell, hogy kerüljön, mert az emberiség nagy értéke. A Kunigunda utcában ilyen szintű archívumot nem tudnának építeni. Se helyük, se pénzük, se szándékuk sincs. Szóval épp az a veszély, hogy a műsorkészítő székháztól távol tárolják ezeket. Kérdés, hogy a továbbiakban is őrzik majd, mint egy kincses ládikát. Vagy leselejtezik és kidobják, mint egy koloncot."