Hajóskapitány szeretett volna lenni.
A kortárs magyar fotográfia kiemelkedő személyisége lett.
Amit lehetett, amit akart, amit kellett, azt lefényképezte. Megörökítette.
1954-ben a Fővárosi Fotó Vállalat riportosztályán kezdte a pályafutását, majd harminc éven át a Rádió és Televízió Újság, és 1964-től a Tükör, Új Tükör képes hetilap fotóriportere. Megalapítója és rovatvezetője a Magyar Hírlap, a Kurir, a Blikk fotórovatának.
Tanított a Kaposvári Egyetemen, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskolájában.
Fotós generációk nőttek fel a keze alatt.
A Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás elindítója és harminc éven át a rendezője.
Kiállítása volt Budapesten, Szolnokon, Sárospatakon, Veszprémben, Pécsen, Szegeden, Szentendrén, Szécsényben, Berlinben, Brémában és Zürichben.
2004-ben, Magyarország Európai Uniós csatlakozásakor jelent meg, Göncz Árpád köztársasági elnök ajánlásával az ILYEN VOLTUNK, Magyarország elmúlt ötven éve című történelmi albuma.
Az utóbbi években megjelent albumai:
- AZOK A HATVANAS, HETVENES ÉVEK – Szalay Zoltán fotóalbuma Parti nagy Lajos képmelléírásaival
- AZOK A NYOLCVANAS, KILENCVENES ÉVEK – Szalay Zoltán fotóalbuma Parti nagy Lajos képmelléírásaival
Jelentősebb díjai:
- Pulitzer-emlékdíj,
- Táncsics Mihály díj,
- Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíja,
- Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje.
„Szalay Zoltán nagy ember. Ha jól kihúzza magát, fél fejjel a hazai fényképészátlag feje fölé magasodik. Régebben is, meg még ma is. Ennek okán aztán lehet rá figyelni”
– írta róla Kincses Károly fotótörténész.