Élet- és karrierinterjúk

Tóth György a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alakja. Különleges, csak rá jellemző szellemiségű és formavilágú képei egyedi technikával készülnek. Magyar művész, aki itthon tanult, itt él és innen jutott a világhír közelébe. „Echte budapesti vagyok, itt születtem 1950. március 2-án.”

Már a tízes éveiben beszippantotta a zene: „Tinédzserkoromban olyan szerencsém volt, hogy akadtak barátaim, akik kintről kaptak lemezeket, ezáltal mi a progresszív rockzenén nőttünk fel. A Them, a Yardbirds, a Kinks, a Rolling Stones és az Animals dalain.” Első fotóit édesapja gépével készítette, és gyakran segített a labormunkálatokban is:

„Háromévesen én már tudtam, mi a hívó, a víz, a fixír feladata. Anyám nagyított, apám hívta elő a képeket, én meg a sor végén tunkoltam a papírt. Láttam a folyamatot. A vegyszerek szaga a mai napig az orromban van.”

A legnagyobb hatást a Syrius együttes tette rá, ez a mai napig tart. „A mi generációk igazi Üvöltése a Syrius volt. Amikor visszatértek Ausztráliából és meghallottam őket – akkor még nem a Bercsényiben játszottak, hanem az Egyetemi Színpadon volt egy hangversenyük ‒, csurig volt a nézőtér, de úgy, hogy még a sorok között is ültek. Ott figyelt az első sorban az összes vezető együttes tagsága. Amikor megszólalt a Syrius, na azt tátott szájjal nézte mindenki! Döbbenet. Erre vártunk 1968 óta, amikor itt játszott a Traffic.”

Érettségi után Tóth György fotográfusnak tanult. „Nagyon fiatalon a szociofotó érdekelt, amibe aztán rendesen belenyaltam, de rájöttem, hogy hazug útra is vihet. Az embernek nagyon hosszú úton kell eljutni addig, amíg megtalálja önmagát, a saját nyelvét. Ebben szerepet játszott a dokumentarizmus, a szociofotó, ezek egy-egy stációt jelentettek az utamon. Aztán, amikor az ember megtalálja a saját nyelvét, attól piszok magabiztos lesz. Onnan kezdődik az igazi élet.”

1980-tól a Magyar Televízióban dolgozott:

„Ez volt a marha nagy mázlim, ott ugyanis, miután elvégezted a napi feladatokat, azt csinálhattál, amit akartál. Ahogy jöttek az egyre nagyobb szakmai sikereim, annál jobban támogatott a Magyar Televízió, aminek a »hátszele« sokat számított. Standfotókat készítettem, rengeteg tévéjátékot fotóztam, ezek főleg az Új Tükörben és a Film, Színház, Muzsika című lapban jelentek meg. A magyar Playboy első, 1989 decemberi számában is látható fotóm.”

Rockzenei témájú képeket is készített, elsősorban Orszáczky Jackie-ről és zenekaráról. „Amikor először hozta át az ausztrál zenekarát, a Petőfi Csarnokban léptek fel Jack Bruce előtt. Megkért, hogy fotózzam végig a koncertet. Rengeteg képet készítetem, sokat a színpadon. Deák Bill Gyula ott ült hátul egy hangfalon és sírt. Leültem mellé és annyit mondott: »Jackie beférne a világ bármely zenekarába.« Olyan lazasággal játszott, amilyet itthon nem hallani. Sokszor láttam színpadon és akkor lubickolt a legjobban, ha jam sessionre került sor. Akkor volt elemében úgy istenigazából.”

„1981-ben Dorogon szerveztek egy rockfesztivált, pontosabban elmondható, hogy az égvilágon semmiféle szervezői munka nem történt, csak odacsábítottak egy hatalmas tömeget. A színpad is botrányos volt. Lementünk egy haverommal fotózni. Ahogy közeledtünk, egyre több gyereket láttam az árok szélén fetrengeni. Nem a piától buktak ki, szipuztak. Az nagyon durva dolog volt. Egy focipályán rendezték a fesztivált, hatalmas sár volt. Megindult a tömeg, átnyomták a kordont, szerencsémre be tudtam húzódni a színpad alá. Az ott készült fotókból összeállítottam egy kis albumot. Akkoriban a Fotóművész Szövetség minden évben kiírt egy pályázatot, beadtam és megnyertem az első díjat. Előtte a Fekete Bárányok Fesztiválon is fotóztam 1980-ban, a képeimet az Új Tükör hozta le. Ott készült rólam is egy kép a Bizottság tagjaival, természetesen fényképezőgépet tartok a kezemben.”

Híres képet készített Yoko Onóról is:

„Az akkori élettársa, Samu, vagyis Havadtőy Sámuel Galéria ’56 nevű galériájában, a Falk Miksa utcában látta a Salföld-képemet Yoko, és aznap este jött egy telefon, hogy hétfőn bejönnek a televízióba és Yoko kér magáról egy fotót. Samu olyan képet szeretett volna, hogy Yoko egyik képből átmegy a másikba. Mire ő: »Én soha nem megyek ki a képből!« Akkor értettem meg mindazt, amit írtak róla, hogy John Lennon addig volt aktív a Beatlesben, amíg megismerkedtek. Simán el tudom hinni, hogy tényleg ő verte szét a Beatlest. Öt képet készítettem, az egyik olyan furcsának tűnt. A képen ott van Lennon arca…”

„Zappát a Budapesti Búcsún fotóztam. Fekete öltönyben volt és lila nyakkendőben, persze a haja copfban. Kaptam egy fülest, és persze, odarohantam. Egyszer csak megállt egy limuzin és kiszállt egy nálam fél fejjel magasabb, nagyon szép ember, na, ő volt Frank Zappa. Nagyon jól nézett ki, pedig már beteg volt. A zenéje mindig lenyűgözött, ráadásul mindenki, aki csak játszott vele, világhírű lett. Este felléptek a Tabánban és épp aznap szállt le Jackie gépe, az egész zenekarával. Ha egy fél nappal előbb érkeznek, biztos, hogy együtt játszanak.”