Tanulmányok

„Koncz Zsuzsa. Az első perctől kezdve szerettem őt. Amikor felbukkant a Ki mit tud?-on, rögtön a szívembe zártam, és ma is ott őrzöm. Kellemes megjelenése, szolid viselkedése, hibátlan énekhangja, dalai, kulturált előadásmódja, szépsége, mindez megfogott. Hatott rám. A csodával határos, hogy mindezt nagyjából a mai napig tudja és csinálja is. Finom, megnyerő a modora, és nem utolsósorban elegánsan szép. Az a gyönyörű haj – persze nem emiatt lett a kedvenc énekesnőm. Szerintem fontos az is, hogy soha nem keveredett botrányokba, mint annyian mások, ha jól tudom, mindig szolidan élt, viselkedett. És persze nagyon szeretem, ahogy és amiket énekel. Ha éppen otthon vagyok, amikor koncertet ad, ki nem hagynám! Mai napig is nagy kedvencem, mint ahogy Bródy is.”[1]

A Koncz Zsuzsa és a többi, idén hetvenedik életévét betöltő híres énekes, zenész életművére koncentráló konferenciára készülve elsősorban azt vizsgáltam, milyen hatása van ma az énekesnő pályájának, mely generációk és miért kedvelik őt. Az előadás leírt változatának első felében erre fókuszálok, ezt követően pedig Koncz Zsuzsa szocialista időszakbeli filmszerepeibe nyújtok betekintést.

A konferenciára készülvén közvélemény-kutatást tartottam egy közösségi portálon. Azt a kérdést tettem fel, hogy ha egyetlen számot lehetne Koncz Zsuzsa életművéből választani, melyik lenne az, amelyet szívesen hallgatnának meg az érdeklődők. A szavazás végeredményeként abszolút első helyet szerzett a Valahol egy lány című dal.

A Valahol egy lány nagy népszerűsége annak is köszönhető, hogy – akárcsak Koncz Zsuzsa számainak jelentős része – rejtett politikai tartalommal is bír. Afféle kettős beszédként is értelmezhető volt ezért a szocialista időszakban, a hatalommal való szembeszállásként. „A királyé nem leszek, nem leszek, / Akkor inkább elmegyek, elmegyek, / Soha vissza nem jövök, nem jövök már.”[2]

Az énekesnő rajongói között három nemzedék különíthető el: a vele egyidősek, az 1970 és 1975 között születettek, valamint a rendszerváltás gyermekei.

„Főiskolásként láttam először, az évfolyamtársaimmal, a földön ülve, mert csak ott volt hely. Azért szeretem ma is, mert több évtized távlatából megmaradt olyannak, amilyennek először láttam. Közvetlen, nagyzolási allűrök nélküli, egyenletes teljesítményű, nincs elszállva magától, s csendesen demonstrál”[3] – idézte fel Koncz alakját egy kortársa.

„No. 1. a Valahol egy lány. Megvan egyetlen díszdobozban az összes bakelit nagylemeze és a róla szóló könyv is.[4] Kétszer személyesen is találkoztunk, szűk körben.1970 tavaszán hárman az osztályból meginterjúvoltuk a Kőszegen koncertező akkori nagyágyúkat. Koncz Zsuzsával egy betonlépcsőn állva beszélgettünk a koncert után, a metsző kőszegi szélben. Az interjú – akár a Metro és az Illés zenekar tagjaival készített – nagyon laza, jó hangulatban zajlott! Amikor Zsuzsa azt mondta, hogy fázik, az egymással rivalizáló három kőszegi »kiskandúr« versengve hívta őt teázni”[5] – emlékezett vissza egy másik kortársa.

A középgeneráció is több, Koncz Zsuzsával kapcsolatos történetet osztott meg velem. Volt, aki gyerekkorában kincsként őrizte Koncz Zsuzsa bakelitlemezét, azt, amelyiken a Micimackót énekelte. Amikor óvodába menet leejtette a sárba, nagyon megijedt, hogy milyen büntetést kap majd ezért a szüleitől. Ugyanő azt is elárulta, hogy otthon szívesen énekelte a Valahol egy lány sorait.[6]

A legifjabb nemzedék tagjai közül találkoztam olyannal, akit Koncz Zsuzsa iránti szeretete vezérelt a szocialista időszak felé, és nagyban meghatározta azt, hogy a történészi pályát választotta.[7]

A szavazás során volt olyan hozzászóló, aki Koncz Zsuzsa dalait három nagy csoportba sorolta be, s szimbolikusan politikai töltetű számokra, balladákra és a többi számra osztotta az életművet. Szerinte a Jelbeszéd és a Ha én rózsa volnék című számok már annyira közkinccsé váltak, mint a Nemzeti dal. A balladákat preferálók közül az egyik megkérdezett így összegezte a véleményét: „Koncz Zsuzsa akkor igazán Koncz Zsuzsa, amikor Bródynak ezeket a súlyos, ezért szemérmesen titkolt érzelmeket felmutató, de a szentimentalizmus csapdáit elkerülő, a hétköznapi valóság cserepeiből építkező, már-már dokumentarista-kisrealista szövegeit énekli.”[8]

A Csillag Hajnalka és a Szőke Anni című balladák szövege a szocialista időszak társadalmi átalakulásainak hatását mutatja be plasztikusan. A második világháború után tömeges társadalmi tapasztalattá vált a nagyvárosba való bevándorlás, a női munkaerő a nagyiparba áramlott.[9] Szőke Anni életútja is a sikertelen bevándorlás egy példája. A nagyvárosban gyökeret verni nem tudó, ott idegennek, magát becsapottnak érző nő sorsáról a dal azt sejteti, hogy visszatért szülőföldjére. Munka mellett egyetlen szórakozása az esti, magányos tévénézés volt, hiába hívták a város fényei, ez a közeg nem jelentett számára tartalmas, valódi életet. Csillag Hajnalka a város szülötte, azonban a város peremén nőtt fel. Az ő munkaerejét is beszippantotta a nagyipar, és – a dalszöveg szerint – a gyermeknevelésben talált némi boldogságot.

A város közepén kontrasztokra építve mutatja be a városi társadalom átalakulását. „Az áruház előtt, ahol annyi ember jár / A gazdasági helyzet tétován muzsikál / A forgóajtón át ki-be áramlik a nép / S bevásárlás közben hallgatják a dalt / A koldusét.”

Az ebben a dalban ábrázolt világ már az 1980-as éveket mutatja be: a téren kisvállalkozó siet át, a költőnek pedig csak az áruháznak háttal jut hely. „Az áruháznak háttal a költő merengve ül, / A kőszobor tövében vén cigány hegedül”.

Némileg meglepő volt számomra, hogy a szocialista időszakban szintén szimbolikusnak számító, történelmileg kényes témákat is érintő Zeng az énekszó nem kapott szavazatot. A dalban szereplő kisfiú – aki semmit nem felejtett el, és titokban hittanra is járt –, a téren esténként ropogó játék fegyverek és a hazáról beszélő recsegő rádióhang kapcsán az 1980-as években mindenki az elhallgatott 1956-os forradalomra asszociálhatott. Ezt erősítette, hogy a kisfiú családja a pincébe is költözött, és egy ismerős, aki elbúcsúzott, messzire utazott, lehet, hogy örökre, akár az 1956-os forradalom után Nyugatra távozó kétszázezer magyar. A közvélemény-kutatás alapján úgy tűnik, a másik disszidálós dal, A Kárpáthyék lánya manapság emlékezetesebb. A Józsefváros mélyén apa nélkül felnövő szőke lány első szerelme vélhetően az 1956-os forradalom áldozata lett. A forradalom után emigráló lány – francia férjével és két fiával – a jólét és a siker megtestesítője, aki azonban titokban vágyódik a józsefvárosi évekre. Hiába tud megvásárolni harminchárom Stefánia-szeletet is, az az egy, a kamaszkori szerelméhez köthető hiányzik neki leginkább.

A közvélemény-kutatás és a dalok elemzése is mutatja, hogy Koncz Zsuzsa dalai – és Bródy János szövegei – mennyire élőek ma is. Több generációt is képesek megszólítani, visszaidézésük személyes emlékek felidézését segíti. Koncz Zsuzsa balladái a második világháború után megváltozott társadalmi jelenségekre, az 1956 utáni emigrációra és az emigráltak hiányára is autentikus választ tudtak adni a közönség számára.

Az alábbiakban Koncz Zsuzsa szocialista időszakban vállalt filmszerepei közül mazsolázok.[10] Koncz Zsuzsa a rendszerváltásig tíz filmben szerepelt. Ezek közül választottam ki kettőt, a Bűbájosok és az Ezek a fiatalok címűt, melyeknek korabeli befogadástörténetét dolgoztam fel, átnézve és elemezve a sajtó cikkeit.

Az 1970 februárjában bemutatott Bűbájosok, Rózsa János hetvenperces filmdrámája a korszak egy új jelenségét mutatja be: az egyedülálló anyát. M foglalkozása szerint manöken, aki egyedül neveli kislányát, Tündét. Tünde édesapja az a fotós volt, aki felfedezte a nőt, az apaságot azonban nem vállalta. A kislányt egy idős tihanyi házaspár neveli, édesanyjával csak hétvégente találkozik. M új apát keres neki, de könnyű nyári kalandokba is bocsátkozik. E filmben Koncz Zsuzsa Éva szerepét játssza, akivel a manöken Kálvin téri társbérletét osztja meg. Éva más világot képvisel, mint a manöken, a kritika szerint kedves karakterfigura.[11] (Szerepel egyébként a filmben Halász Judit is, az apát Várkonyi Zoltán alakítja, de láthatjuk a vásznon Garas Dezsőt, Bujtor Istvánt és Bárdy Györgyöt is, vagyis az alkotás igazi sztárparádét vonultat fel.)

Egy kis ízelítő azokból a jelenetekből, amelyekben Koncz Zsuzsa is szerepel. A közös albérletben Éva levágja és szerelme képe mellé teszi a virágot. Ő adja át az albérleti szobában a manökennek a kislánya által írt levelet. Ennek hatására M elhatározza, hogy egy év múlva felhozatja a kislányt Budapestre, Éva azonban nem hisz neki. Az albérletben megismerkedhetünk a manöken apjával is, aki Évát és a manökent különféle történetekkel szórakoztatja és táncolni is hívja őket.

A kritika a főszereplőt, a manökent szép, de cél nélküli fiatal nőként jelenítette meg, aki csak „vegetál bele a világba”.[12] A filmben elhangzanak az Illés számai. A kritika dicsérte a gyerekszereplőt, Tündét is, aki azt kívánja, bárcsak mindenki belefagyna a Balatonba édesanyja udvarlói közül és akkor ő kettesben jégvitorlázhatna édesanyjával, aki az együtt töltött hétvégeken is többnyire az udvarlóival foglalkozik.

A manökenek életét a Békés Megyei Népújság irigylésre méltónak mutatta be. „A balatoni Lidón extramodern ruhában egy extracsinos nő vonul el, SZOT beutalóval ott járó, néhány szerényebb öltözékű asszony sóvárogva nézi. (…) Ünnepélyesen elegáns vörös szőnyegek, üveg és nikkel csillogású exkluzív környezet, szóval csodálatos ruhákat mutatnak be formás manökenek. A ruhák mesés összegekért megvásárolhatóak – néhány forintért divatlapokban láthatóak.”[13]

A film olyan, mintha mozaikkockákból állna össze – hangsúlyozta a Magyar Hírlap újságírója. Hol az anya, hol a kislánya szemszögéből látjuk a történteket. Így a mozi lebegő és játékosan csapongó. Az újságíró szerint a szereplők mindegyike a boldogságot keresi.[14] A film legtöbb jelenete a Balatonon játszódik, a „Tó környékén szövődnek a mese szálai, itt jelennek meg a manöken életében felbukkanó, majd tovatűnő férfiak. A magányról, a magányból való kitörés kísérleteiről beszélnek a humoros szituációk.”[15] Az udvarlók közt van régész, sportoló, katona is.[16]

A Dolgozók Lapja a manöken életét üresnek, tartalmatlannak ábrázolta. „Egy életforma válságáról van szó (…), olyan magatartásformáról, életről, amelyet nem hitelesítenek igazi emberi értékek, így óhatatlanul üressé, mozgalmasságában is egyhangúvá, tündöklő színében is hamissá válik.”[17]

A filmet több korabeli filmkritikus is lehúzta, volt, aki „szép, rossz film”-nek nevezte, abban azonban konszenzus alakult ki, hogy két szempontból érdemes megnézni: a főszereplő szép és a zene remek. „Szörényi Levente öreget, fiatalt meghódító dallamai, amelyek úgy ringatják el, hogy közben a vérét is megpezsdítik.”[18]

Szemben a Bűbájosokkal, az Ezek a fiatalok igazi zenés film, az első magyar beatfilmnek is aposztrofálták.[19] Míg a Bűbájosokban az énekesnő színesíti csupán a cselekményt – karakterszerepet játszik, az üresfejű manökennel szemben célokkal rendelkező lányt jelenít meg –, az Ezek a fiatalokban a zene köré rendeződik a cselekmény. E film generációs élmény, közismert alkotás. Az Ezek a fiatalok, Banovich Tamás első játékfilmje 1967-ben készült, alkotója korábban az Ecseri lakodalmas és Az életbe táncoltatott lány című alkotásairól volt nevezetes. A film fiatalokról szól, középpontban az érettségi előtt álló Koroknai Lacival, akinek édesapja kevés pénzt és csak közepes sikert magáénak tudó író. A fiú édesanyja sokat dolgozik, testvére és közte nagy a korkülönbség.[20] A filmben az édesapa barátja, Bánffy filmrendező is felbukkan. Ő juttatja be Lacit a várbeli Ságvári kollégiumba, ahol az Illés-zenekar játszik. A zenekar énekese a Koncz Zsuzsa által alakított Kolozs Zsuzsa. A főszereplő Laci rendszeresen eljár a próbákra, saját ambíciói miatt, és amiatt is, hogy Zsuzsával találkozzon. Szerelmes lesz a lányba, aki azonban sosem ér rá találkozni vele, a próbák és előadások szünetében pedig egy szakállas fiú kíséretében mutatkozik. Laci bevallja a lánynak, hogy nem szeretne egyetemre menni, Zsuzsa panaszkodik neki a sok próba miatt. Barátokként válnak el. A fiú együttese sikeresen bemutatkozik, Laci iránt gyengéd érzelmeket táplál egy Erzsi nevű lány, aki gyárban dolgozik.[21]

A Film Színház Muzsika közölt egy érdekes olvasói levelet, amelynek írója[22] nem értette, miért kellett a filmben Koncz Zsuzsa énekesnőnek más nevet adni. Az olvasónak nehezére esett elválasztania a fikciót a valóságtól. A válasz szerint: „Az író és a rendező által kitalált figura, és életútja, ha mutat is helyenként hasonlóságot a szerepet megformáló Koncz Zsuzsa életével, hiszen mind a kettő táncdalénekesnő, alapvetően más. Igaz, voltak a filmben olyan szereplők, akik önmagukat játszották és saját nevükkel szerepeltek – a zeneszerzők, Szörényi Levente és társai –, de ez ne tévessze meg a kedves olvasónkat: Koncz Zsuzsa, mint színész működött közre.”[23]

A mából nézve érdekes, hogyan interpretálta a rendező a beatmuzsikát: „A mai fiatalok életének szerves része, a népzene modern folytatása és a film szinte dokumentumszerű hitelességgel mutatja be az ifjúsági zenés klubok zárt világát.”[24] A Magyar Nemzet újságírója is csatlakozott a rendező nézetéhez. „A beat mintegy napjaink nemzetközi népzenéjének tekinthető; kétségtelen, hogy korunk zaklatott ritmusa lüktet benne, s az is nyilvánvaló, hogy a fiatalok mindenfelé nemcsak hallgatói, hanem szerzői és előadói is ennek a műfajnak. (…) [A beatszámok] amelyeket a film közöl egyszerűbbek és szelídebbek, mint a közhit tartja. Szövegük? Bevallom, a versek némelyikében csalódtam. Az igaz, hogy giccses, álromantikus sémák nincsenek bennük, de beatverseket vártam, igazmondó hevületet, nyílt és őszinte beszédet, a hibák bírálatát. (..) Amikor a fiatalok – elsősorban az Illés zenekar, beleértve Koncz Zsuzsát is – önfeledten magukat adják a kamera előtt, érdeklődéssel figyeljük.”[25] A filmben tizenkét beatszám hangzik el, többek között a Sárga Rózsa, a Mister Alkohol, a Fáradt vagyok, a Néma szerelem, az Emlékszel arra még? és a Szőke Anni balladája.

A film részben elmarasztaló kritikát kapott az Esti Hírlap újságírójától.[26] „Voltaképpen két kritikát kellene írni erről a filmről: egy elragadtatottat, és egy csalódottat. Előbbit a zenéről, utóbbit arról, ami körülötte van. (..) Banovich Tamás rendezőt csak elismerés illeti azért, hogy e remek számok szerzésére inspirálta a legnépszerűbb együttesek rendkívül tehetséges muzsikusait. (…) A számok a beatzene mostani, új korszakát képviselik. Ez a stílus az öt-hat év előtti korszak szülötteihez képest melodikusabb, szolidabb. Új hangszerek kapcsolódnak az gitár, az orgona és a dob mellé, a filmben még citerával, sőt úttörőtrombitával is találkozunk. (..) A szöveg értelmesebb, intellektuálisabb lett és a vájtfülűeket is elbűvölő fantáziadús hangszerelés, a számok mélyén megbúvó rafinált hatások, a zenekari és énekkari összhangzás remek játéka jóvoltából: minél többször hallgatja meg az ember ezeket a számokat, annál jobban tetszenek.”[27] Koncz Zsuzsa hangját pedig „melankóliát és derűt egyaránt kifejező, finom hangnak” tartotta a szerző.

Az Alföld szerint a beatzenészeket vallásos tisztelet övezi, noha a nagymenő muzsikusok elképesztően fiatalok. „Illést például, akit öt-hat éve hallok már, negyven éves szigorú tekintetű, enyhén hízásnak induló férfinak hittem és a filmből kiderült, hogy még innen van a harmincon. Ez volt az Ezek a fiatalok legkellemesebb csalódása számomra.”[28]

A Délmagyarország szerzője is bírálta a cselekményt, néhol képzavarba hajlóan. „Elröppenő kitárulkozások, a futó kamaszsszerelem közhelyei maradtak, problémaleltárában két napos porréteg, amit egyetlen fuvallatra lefújnak a bútorról. Utcai zsargonnal tavaszi lepkesóhaj.”[29]

A Magyar Ifjúság filmkritikája szerint a fiatalok a filmre nem a cselekménye miatt, hanem azért mennek be, hogy kedvenc beatzenészeiket láthassák. A kritikus úgy véli, a film megszelídítette a beatzenét. „Magát a beat muzsikát túlságosan is megszelídítette a film. Persze, nem ártott óvatosan gondolni a könnyen hevülő, nézőtársaikat semmibe vevő mozilátogatókra, s óvni az előadás rendjét.”[30]

Az Élet és Irodalom kritikusa azon elmélkedett, mi is az a könnyűzene. „Az elnevezés különben tökéletlen, hiszen jónéhány megnyilvánulását ugyan könnyű megérteni, megemészteni viszont annál bajosabb.”[31] A lap a népzenei kapcsolatok fontosságát emelte ki ezen felül. „A kodályi éneklő ifjúságból gitáros ifjúság lett. Hiszen ez a gitáros ifjúság koránt sem vetette el a népzenei hagyományt, éppen ellenkezőleg, angol példaképeihez hasonlóan, a legváltozatosabb módon használja fel tulajdon életérzéseinek kifejezésére. (…) Hinnünk kell és elfogadnunk a magyar beatet a kodályi zenepedagógia váratlan formájú, de eredetét nem meghazudtoló eredményének.” A film zenéje egyetlen nagy tiltakozás az elidegenülés érzelmi elsivatagosodása ellen, a közösségi kapcsolatra való vágy harsány hirdetése, elszánt pörlekedés a világban való otthonosságért. 1967. szeptember végéig a filmet félmillióan tekintették meg a mozikban.[32]

A Hajdú-Bihar megyei Népújság szerzője múló divatnak gondolta a beatzenét. „A mi nemzedékünk zakatolt, az ifjúság gitározik. Ők a dolog természetéből fakadóan megmosolyogják azokat, akik hajdanán órákig tudtak kézt-kézbe öltve járni, miközben ezt dudorászták: »Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat.« A mai ifjúság (…) rezignáltabb. Megáll magányosan és míg hosszúra nőtt haját borzolja a szél, így vigasztalódik: »Itt maradtam magamra, / Nem is bánom szavamra, / Vidáman dúdolok és máris indulok, / Gyerünk egy újabb kalandra.«[33] Nos, minden jóslás nélkül mondhatom, ezen a gesztuson néhány év múlva ugyanúgy mosolyogni fogunk, mint mindenen, amit ma már avittnak érzünk. Csak egyen nem fogunk mosolyogni: az új és akkori fiatalságon.”[34]

E mozaikszerű összeállításból Koncz Zsuzsa életművének és hatásának két szeletébe nyerhettünk bepillantást: a szöveg első részében azt mutattam be, mennyire élő ma Koncz Zsuzsa életműve, mely dalai és hogyan hatnak a befogadókra. A második részben filmjei korabeli befogadástörténetének sajátsosságait mutattam be. Látva, hogy a ma is alkotó művésznőnek milyen elevenen hatnak a dalai, szerencsére a Hajdú-Bihar megyei Népújság szerzőjének nem lett igaza: a beatzene és a Koncz-életmű is élő.

[1] János Éva visszaemlékezése.
[2] Koncz Zsuzsa: Valahol egy lány. Szöveg: Bródy János
[3] Lukáts Valéria visszaemlékezése.
[4] Varjas Endre: Koncz Zsuzsa, Budapest, 1992, Ab Ovo
[5] Mahler István visszaemlékezése.
[6] Czingel Szilvia visszaemlékezése.
[7] Kisörsi Zsófia nyilatkozata.
[8] Debre Ferenc véleménye.
[9] Erről részletesebben: Tóth Eszter Zsófia: Puszi Kádár Jánosnak, Budapest, 2007, Napvilág Kiadó.
[10] Koncz Zsuzsa az alábbi filmekben szerepelt a rendszerváltásig: Esős vasárnap (1962), Szevasz, Vera (1966), Ezek a fiatalok (1967), Bűbájosok (1969), Add a kezed (1972), Valahol (1979), Menetrend (1981), A koncert (1981), Zsuzsa (1984), Fordul a világ (1988).
[11] Torday Aliz: Szép, rossz film = Székesfehérvár, 1970. március 1.
[12] Bernáth László: Bűbájosok = Esti Hírlap, 1970. február 18.
[13] Péter László: Bűbájosok = Békés Megyei Népújság, 1970. február 26.
[14] Ábel Péter: Idill, erkölcsrajz és krimi = Magyar Hírlap, 1970. február 19.
[15] I. J.: A Bűbájosok Tihanyban = Film Színház muzsika, 1969. június 28.
[16] Ö. L.: Bűbájosok = Délmagyarország, 1970. február 20.
[17] Bűbájosok = Dolgozók Lapja, 1970. március 1.
[18] Torday Aliz: Szép, rossz film = Székesfehérvár, 1970. március 1.; Berkovits György: Bűbájosok = Pest megyei Hírlap, 1970. március 15.
[19] L. I.: Ezek a fiatalok = Köznevelés, 1967. augusztus 25.
[20] Vajk Vera: Ezek a fiatalok = Népszava, 1967. július 20.
[21] Film Színház Muzsika, 1967. június 9.
[22] P. Erzsébet levele = Film Színház Muzsika, 1967. október 13.
[23] Film Színház Muzsika, 1967. október 13.
[24] Vajk Vera: Ezek a fiatalok = Népszava, 1967. július 20.
[25] Z.L.: Ezek a fiatalok = Magyar Nemzet, 1967. július 20.
[26] A Kisalföld cikkírója – M. I. szignóval – Ezek a fiatalok helyett egyenesen Ezek a fiatalok: Ezek – Illésék címmel írt kritikát, utalva arra, hogy a zenei vonulatot erősnek, a cselekményt gyengének tartotta. = Kisalföld, 1967. augusztus 5.
[27] Fencsik Flóra: Ezek a fiatalok = Esti Hírlap, 1967. július 19.
[28] Veress József: Ezek a fiatalok – ezek a nyári filmek = Alföld, 1967. szeptember
[29] N.I.: Ezek a fiatalok = Délmagyarország. 1967. július 29.
[30] Fodor Lajos: Mozgó kedvencek = Magyar Ifjúság, 1967. július 22.
[31] B. Nagy László: Gitáros Ifjúság = Élet és Irodalom, 1967. július 22.
[32] Korda Ágnes: Félmillió néző = Magyar Ifjúság, 1967. szeptember 29.
[33] Horváth Vilmos: Gitárom pengetem - dalszöveg
[34] Boda István: Gitár és fiatalok = Hajdú-Bihar megyei Népújság, 1967. július 30.