Tanulmányok

Az 1980-as évek végének két emblematikus budapesti szórakozóhelye mindenképpen volt: a Fekete Lyuk és a Tilos az Á. A korszakban – illetve pár évvel később – készült két játék- és egy dokumentumfilm részben ezeken a helyszíneken játszódik: a Fekete Lyukat Dér András alkotása, az Árnyékszázad, a hely közönségét Dettre Gábor és Varga Ágota dokumentumfilmje, A holnap érdeklődés hiányában elmarad jelenítette meg.[1] A Tilos az Á pedig a fiatalon elhunyt Hazai Attila íróhoz is köthető emblematikus filmben, a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című alkotásban kapott szerepet.

E filmek a mából nézve leginkább azért érdekesek, mert már letűnt közösségi tereket, előadókat, kultikus figurákat jelenítenek meg. A zene szerves része az alkotásoknak, nem csupán illusztrációként van bennük jelen. Sőt, a bemutatott közegek a zene nélkül tulajdonképpen értelmezhetetlenek lennének. Fontosak az említett filmek amiatt is, mert voltaképpen forrásértékkel bírnak a korszakot – még közelebbről annak könnyűzenéjét – illetően. Igaz, a Fekete Lyukról nemrégiben kerültek napvilágra állambiztonsági jelentések,[2] ami azonban az 1990-es évek elejének underground színtereit illeti, írásos források tekintetében azokról sajtóforrások és visszaemlékezések állnak elsősorban rendelkezésünkre. Azért is van tehát nagy jelentősége e filmeknek, mert dokumentálják a korszak fontos földalatti helyszíneinek légkörét.

Az 1993-ban bemutatott Árnyékszázad részben kapcsolható Xantus János Rock térítő című filmjéhez, ugyanis az utóbbiban felvetett gondolatok közül többet is továbbvisz. A szerhasználat kérdését például – különös tekintettel az 1980-as évek alternatív zenei világára, valamint a felépülés egy lehetséges útját, a megtérést is.[3] Míg Xantusnál mindez meglehetősen direkt, az Árnyékszázadban sokkal szimbolikusabb formában láthatjuk, a film egyes részei tekinthetők kábítószeres látomásnak is.[4] A cselekményt nem könnyű összefoglalni. A filmben a Fekete Lyuk emblematikus alakjait láthatjuk, akik nézeteiket is kifejtik az életről, mindeközben koncertek zajlanak, és megtekinthetünk egy megtérési jelenetet is. A film a korabeli szerhasználók életére, mindennapjaira reflektál. A Népszabadság kritikusa „anarchista szellemű, fiatalosan elutasító, ingerlő és lázító filmalkotás”-nak aposztrofálta Dér András művét, majd részletezte a tartalmat: „Négy fiatal ember sorsa dereng föl párhuzamosan, Prokofjevtől Sziámi zenéjéig terjedő hangzásfedél alatt, a Fekete Doboztól a Fekete Lyukig terjedő aktualitások és kábítások látványfoszlányai közepette. Dialógusfoszlányokkal jelez, küld jeleket, olykor nagyon misztikusakat, a nézőtérre a film.”[5]

Az Árnyékszázadban szerepel Pillangó (polgári nevén Deák Ferenc) és Pauer Henrik is. Előbbit leginkább Urbán Tamás fényképsorozatáról ismerhetjük, és onnan, hogy egy ideig fellépett a Sziámi együttessel. A teljes testén tetovált fiatalember 1989 tavaszán szabadult a szegedi Csillagbörtönből, a fotóművész Urbán Tamás ezt követően vette pártfogásába. Hamarosan a Fekete Lyuk meghatározó alakjává vált. A korabeli tévéhíradó elrettentő riportjában – amelyben a „Pokol tornácának” nevezték a helyet – is Pillangót mutatták be mint egy semmiképpen sem követendő példát.[6]

Érdemes megemlékeznünk Pauer Henrikről, az alternatív szubkultúrában népszerű, fiatalon elhunyt művészről is, aki szerepelt Gothár Péter Megáll az idő, Bereményi Géza Tanítványok és Eldorádó című filmjeiben és Xantus János már említett Rock térítőjében is. A Neurotic zenekar alapító tagja volt. Édesapja, Pauer Gyula szobrászművész így emlékezett rá: „Henrik népszerű volt. Olyan ember, akit szinte az egész város ismert, és ő is ismerte az egész várost. Egyszerre imádták és gyűlölték. Megverték, és ő is megvert másokat. A pesti éjszakai élet egyik legjellegzetesebb alakjának számított. Eközben minden reggel összeszedte magát, felvette a zakóját és a csokornyakkendőjét, és ment forgatni.”[7]

„A drog helyére beülő szentlélek megjelenésére fut ki Dér András filmje is, amely a Fekete Lyukban felvett koncertjelenetek (Sziámi, Keleti Fény, AMD) mellett valóságos panteonja a színtér halottjainak (Pauer Henrik, a tetőtől talpig teletetovált Pillangó, Kelényi Krisztián Tódor, Gémes János Dixi, Gasner János), és a rendszerváltó évek szubkultúra-mozidarabjainak sorába illeszkedik” – írta a filmről Szőnyei Tamás.[8] Dér András rendező pedig ezt nyilatkozta: „Amikor megismertem ezeket a fiatalokat, nem a sznob réteg érdekelt, hanem azok a junkie-k, akik látszólag durvák, közönségesek, lepattantak voltak. Elkezdtem velük beszélgetni, s kiderült, hogy hihetetlenül érzékeny emberek. Olyan fokú túlérzékenység van bennük, amivel nem tudnak mit kezdeni, túlcsordult rajtuk, másrészt a környezetük sem tudja a szókimondásukat, tisztánlátásukat tolerálni. Nem analizálnak, hanem személyiségük kínjait hordozva élnek. Különös állapot ez, s érdekes módon képes tükrözni a valóságot.”[9]

A Rám csaj még nem volt ilyen hatással című, ugyancsak 1993-ban készült mozit Reich Péter rendezte Hazai Attila forgatókönyvéből. Kránicz Bence a filmről írt kritikájában hangsúlyozta, hogy az alkotás a rendszerváltás idején felnőtté vált generáció tanácstalanságát volt hivatott megjeleníteni. „A Magyar Narancs fiatal fotósa (Déri Miklós majdhogynem önmagát alakította) egy buliban megismerkedik Dórával, és beleszeret – legalábbis ezt kívánná a hagyományos dramaturgia. Valójában viszont annál többről nincs szó, mint ami a címben áll, és hogy pontosan miből is áll ez a hatás, az nem egyértelmű, ugyanis nem csak Miklós fád, színtelen monológjaiból következtethetünk arra, hogy ezt a fiút olyan nagyon tulajdonképpen nem érdekli semmi. Végigjárjuk a kora ’90-es évek ikonikus szórakozóhelyeit (Hold, Tilos az Á), megjelennek az alternatív színtér kedvenc zenekarai (Kampec Dolores, Csókolom), de Miklós semmibe nem vonódik be igazán, elnéző fejcsóválással néz végig valami ebédidőben előadott nevetséges performanszot, Dórával pedig vagy lesz valami, vagy nem. Pedig mindenki jól van, a szereplők fiatalok és szabadok, csak éppen semmit nem akarnak az élettől.”[10]

Stőhr Lóránt hangsúlyozta, hogy a „budapesti, céltalanul tengő-lengő értelmiségi fiatalság filmje”, a Rám csaj még nem volt ilyen hatással elindított egy irányzatot, mivel „beszédtémáit a disznósajtra redukáló ifjúság ironikusan megrajzolt körképe meglehetősen eredeti volt akkoriban”.[11]

Az említett irányzathoz tartozó alkotásokat Stőhr szerint az jellemzi, hogy: „a rendező által ismert szűk csoport mindennapjairól szólnak. Ugyanakkor minden ide tartozó darabban így vagy úgy, de megjelenik a puszta dokumentativitástól való ellépés szándéka, a humor, az irónia, a költőiség segítségével.”[12] Az emblematikussá vált, disznósajttal csajozós jelenetet emelte ki a Népszabadság kritikusa is: „Ül Miklós (Déri Miklós) az alig világított, kopottas minikonyha asztalánál a koncertről némi támogatott ármánnyal hazacipelt lánnyal, aki a Dóra (Marozsán Erika). Kiflit vagy zsemlét? Dóra zsemlét kér, abból is csak egyet. Hát disznósajtot? A disznósajtban még bizonytalan egy kicsit a Dóra, nem tudja, mi legyen. Hiszen csak egyszer evett életében, és már nem is emlékszik, milyen íze volt. Hát a főtt fejet szereted? Az nagyon jó, a főtt fej, kezdi dicsérni Miklós a nyilvánvalóban kiváló fogást, miközben új svájcibicskájával (hét kilóért vette) faragni kezd a disznósajtból, hogy legyen mivel kibélelni a zsemlét. Közben felajánlja Dórának a régi kését, amivel még a svájci előtt vágott mindent, de Dóra habozik; megnézné előbb a készséget. Megnézi. Köszöni, nem kéri. Esznek csendben. Disznósajttal csajozni? A manőver végül is sikerrel jár, mert Dóra ott alszik Miklósnál. A manőver végül is kudarcot von maga után, mert némileg később Dóra mégis lelép, ámbár ezért nem okvetlenül a disznósajtot meg a tukmált bicskát terheli a felelősség. Hanem, kit? Ki az oka a boldogtalanságnak? És: a boldogtalanság mértéke mennyiben függ attól, hogy az ember keresi-e a boldogságot, a lehetőséget a boldogságra – vagy hagyja, hogy elsodorják a nagy csöndek, a suta hallgatások, a suta beszélgetések?”[13]

Az Árnyékszázadhoz képest – amelyben ez fontos dramaturgiai szervező elv – a szerhasználati motívum csak egy alkalommal jelenik meg a filmben, amikor az Attila nevű karakter füves cigivel kínálja Miklóst. A rendszerváltás ebben a gesztusban érhető tetten: az 1980-as években marihuanás cigaretta elvétve volt csak az országban, a klasszikusnak számító kábítószerek akkoriban alig jutottak be Magyarországra.

Nézzük a film zenei vonulatát. A főszereplők az I Love You nevű zenekarban játszanak.[14] Molnár Béla, a korszak ismert underground személyisége szerint: „Egyikünk se tud zenélni. Három évig pincében kéne gyakorolnunk, mielőtt emberek elé merészkedünk.”[15]

Este ehelyett a Hold nevű szórakozóhelyre mennek, a Hegedűs Gyula utcába. Onnan átmennek az FMK-ba, mert úgy hallották, koncert van. És tényleg, a Csókolom játszik, ott van „a Dóra” is, akibe a főhős szerelmes lesz. Korábban egy buliban sokat táncolt vele, aztán átmentek egy másik buliba, ahol Dóra eltűnt. A Csókolom együttes épp a következő dalt énekli: „Nem tudom, ki volt éjszaka nálam, feküdtünk a hatalmas ágyban. Nem tudom, ki volt, belém hatolt.”[16] Miki beszámol arról, hogy a Csókolom egy új együttes, szólógitárosa Spenót. „Spenót a Flashban játszott régebben, de mindig összeveszett Barcs Mikivel, utoljára focizás közben sörösüvegekkel verekedtek, és mind a ketten kórházba kerültek”[17] – meséli rezignált hangon.

A filmből jól követhetők a szórakozási formák is. Akkoriban divat volt egy este több helyre elmenni. A Tilos az Á például olyan központi helyszín, ahol – mivel még a mobiltelefonok előtti korban vagyunk – egy egyetemista biztosan talált ismerőst a budapesti fiatal értelmiségiek között.

Egészen más jellegű alkotás Dettre Gábor és Varga Ágota dokumentumfilmje, A holnap érdeklődés hiányában elmarad. Az alkotás a Fekete Lyukba járó fiatalokkal készített interjúkból áll, kiegészítve szakértői véleményekkel. A film korabeli grufti szubkultúrához tartozókra koncentrál, amelyet az emo elődjének tartanak. A gruftikat a korabeli Ifjúsági Magazin úgy mutatta be, hogy ki akarnak törni a szürkeségből, nem akarnak hétköznapi életet élni. A dark irányzathoz kötődő zenéket szeretik, többek között a The Cure lemezeit. Külsőségben is a zenészekhez igazodnak, erős bennük a halálvágy. „Dalaik olyan ködös, hajnali világot idéznek, amilyennek a túlvilágot képzelem” – nyilatkozta a csoportról Charlotte.[18]

A rendszerváltás környéki morális pánikok egyike a sátánista veszély hangoztatása volt. Ezt jól összefoglalja Rácz Józsefnek és Szabó Gabriellának a Kritikában megjelent írása.[19] E cikk így ábrázolta a filmben is megszólaltatott gruftikat: „A Gruft német szó, sírboltot jelent. Fekete ruhában járnak, hajukat feketére festik, arcukat halotti sminkkel borítják. Gyakran járnak temetőbe, van közöttük olyan, aki otthon koporsóban alszik. Céljuk a halál, a túlvilágba átlépés. Karjukat, csuklójukat összevagdossák, drogokat szednek, hogy a halálhoz közel kerüljenek. Közülük többen – grufti elbeszélések szerint – öngyilkosságot követtek el, amit társaik bátorítottak. […] Ezzel szemben a sátánistáknál és a gruftiknál a »mi világunk« és a túlvilág szélesen érintkezik, a kettőt csak egy lépés választja el (»a túlvilágtól csak a hideg acél választ el« – grufti mondás). A két világ között kommunikáció zajlik: a túlvilágra átjutás vágyott cél, mások fantáziáinak átjuttatása, sátánista szóhasználattal »kivégzése« jócselekedetnek minősül, vagy a Sátánnak bemutatott áldozat.”[20]

A filmben megszólaltatottak reménytelenségről, jövőtlenségérzésről számolnak be, ami a változás velejárója: „Nem láttam teljesen a jövőt, mert láttam az országban a munkanélkülieket, és nincs is esélyem. Nem akartam, és most sem akarok közönséges életet élni.”[21]

„Lefekszem aludni, és én nem akarok soha többet felkelni. Mondogatom, elalszom, arra vágyom, hogy ne keljek fel. Egyszerűen nem tudom nézni, ahogy a szüleim meg a testvéreim szenvednek. Ott van a picike kisöcsém, ki tudja, mi lesz akkor, amikor ő már felnőtt. Őt is érik csalódások, ez nagyon rossz.”[22]

A rendszerváltás korának morális pánikjai – többek között a munkanélküliség – a fiatalok egy részénél sötét jövőkép, halálvágy, kilátástalanság formájában jelentek meg. Ez az életérzés formálta a zenei ízlésüket, leginkább a The Cure és a Depeche Mode zenéjével tudtak azonosulni. A Fekete Lyukban külön klubnapjuk volt, amikor ezeket a zenéket közösen hallgathatták és egymást a közösség erejével támogatták. A grufti szubkultúra tagjai kinézetükben is az említett együttesektől vették a mintát.

Dolgozatomban az 1980-as évek végének és az 1990-es évek elejének világából azt a szeletet mutattam meg, amelyben a film és zene oly módon fonódott össze, hogy a mozgóképes alkotásnak szerves részei voltak a dalok. Maguk a filmek kordokumentumokként is értelmezhetők egy olyan időszakról, amelyben túlnyomó többségében sajtóforrásokra lehet támaszkodni. A bemutatott alkotások alapján ábrázolhatóvá válnak mind értelmiségi, mind a korban deviánsnak tartott szubkultúrák.

[1] Ld. Tóth Eszter Zsófia: Az emlékezet színterei – a Fekete Lyuk. In Műfajok, stílusok, szubkultúrák. Tanulmányok a magyar populáris zenéről (szerk.: Ignácz Ádám), Rózsavölgyi és Társa Kiadó, Budapest, 2015, 167–181.
[2]  Ld. többek között: Inkei Bence: Kiderült, ki jelentett a magyar punk és újhullámos zenészekről, 
ndex.hu/kultur/zene/2017/05/09/kiderult_ki_jelentett_a_magyar_punk_es_ujhullamos_zeneszekrol/. Utolsó letöltés: 2017. június 23.
[3] E megtérésélményről részletesebben olvashatunk Dénes József visszaemlékezésében is: Dénes József: Szökésben – Dönci visszaemlékezései (szerk.: Vass Norbert), Jaffa Kiadó, Budapest, 2016.
[4] A szocialista időszakbeli szerhasználat történetéről részletesebben ld.: Bajzáth Sándor–Tóth Eszter Zsófia–Rácz József: Repülök a gyógyszerrel, L’Harmattan, Budapest, 2014.
[5] Csala Károly: Tobzódás, Népszabadság, 1993. október 29., 16.
[6] Pillangóról részletesebben ld. Urbán Tamás: Pillangó „sokadik” szabadulása, w3.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=535%3Aqpillangoq-sokadik-szabadulasa&catid=76%3Aurban-tamas-fenykepei&Itemid=328&lang=hu. Utolsó letöltés: 2017. június 24.
[7] Pozsonyi Lajos: A vezérbika csókja, Népszabadság, Pest Megyei Krónika melléklet, 1999. március 19., 31.
[8] Szőnyei Tamás: Pogo a könyvespolc előtt, Filmvilág, 2012/8, 29.
[9] Gelencsér Gábor: Hajtűkanyarok, Filmvilág, 2002/3, 18.
[10] Kránicz Bence: Passzív ellenállás, Filmvilág, 2013/9, 5.
[11] Stőhr Lóránt: Átfűrészelni az emberek életének burkát, Kritika, 2000/1, 24.
[12] Stőhr Lóránt: Átfűrészelni az emberek életének burkát, Kritika, 2000/1, 24. A szerző többek között ide sorolta Dyga Zsombor Séta, Bollók Csaba Észak, észak és Hajdu Szabolcs Kicsimarapagoda című alkotásait.
[13] Csider István Zoltán: Disznósajttal csajozni, Népszabadság, 2012. május 18., 14.
[14] A valóságban is. 1990 szilveszterén álltak össze és a Nap-Nap Fesztiválon játszottak először. A zenekar tagjai: Déri Miklós, Kepes Juli, Unoka Zsolt, Konrád Miklós és Reich Péter. Magyar és angol dalszövegeik is voltak.
[15] Idézet a Rám csaj nem volt még ilyen hatással című filmből.
[16] Csókolom: Fekete folt.
[17] Idézet a Rám csaj nem volt még ilyen hatással című filmből.
[18] Idézet A holnap érdeklődés hiányában elmarad című filmből.
[19] Rácz József–Szabó Gabriella: Sátánisták és gruftik – Sajtó és közvélemény, Kritika, 1991/8, 18.
[20] Rácz József–Szabó Gabriella: Sátánisták és gruftik – Sajtó és közvélemény, Kritika, 1991/8, 18.
[21] Idézet A holnap érdeklődés hiányában elmarad című filmből.
[22] Idézet A holnap érdeklődés hiányában elmarad című filmből.