Élet- és karrierinterjúk

Tisza József 1953-ban született Budapesten. Első együttesét általános iskolás korában alakította.

„Az első zenekarom az Eridán volt, ez egy csillagkép neve. Bornemissza Tamás volt a basszusgitáros, Straub György – ő Straub Dezső színész öccse volt, később focista lett, sajnos már meghalt – dobolt, Paragh Tamás és Táskai Gábor „Guci” gitározott. Ő nagyon magas gyerek volt, innen kapta a becenevét. (Sajnos fiatalon meghalt motorbalesetben.) Sosem felejtem el, amikor az osztályfőnöki órán előadtuk az Echo együttestől a Kis Bence című slágert.”

Ezt követően a Stop együttesben játszott, amelynek tagja volt Mareczky István, a P. Mobil későbbi dobosa. A zenekar a Baross utcai ifjúsági klubban játszott három évig, ezen kívül fellépett országosan ismert zenekarok, így a Bergendy előtt.

„Állandóan vittek minket magukkal, mert jó hangulatot csináltunk. Főleg Grand Funk Railroad- dalokat nyomtunk, aztán Deep Purple, Led Zeppelin, Ten Years After, egy-két Hendrix, de tőle csak a slágeresebb dalokat, tudod, Hey Joe. Saját dalaink nem voltak.”

Foglalkozott a klasszikus zenével is, korrepetitora nagy reményeket fűzött hozzá. Klasszikus zenéhez kötődő emlékeiről így vall:

„Jártam az Operaházba is, egy nagyon kedves nő, Agócs Lajosné volt a korrepetitorom, aki ki is akart vinni engem a grazi Operába. Ez akkor történt, amikor Kovács Józsefnek volt egy nagy botránya Grazban. Akkor újították föl Mozart összes gyerekoperáját. Miután pedig nekem nagyon magas hangom van, a tanárnő a végsőkig hajtott, hogy menjek ki. Hallgassak rá, higgyem el, hogy ott a helyem, majd ő tovább képez engem! Én egyébként üveghangokat is ki tudok énekelni, amire nagyon kevés ember képes, de ezt nem fejlesztettem tovább, ami nagy kár. A tanárnő azt hajtogatta, hogy be fogok futni operaénekesként, viszont figyelmeztetett, hogy az úgynevezett komoly zenében ez úgy van, hogy ha valaki valahol megjelenik a popszakmában, abban a pillanatban le van radírozva a palettáról. Erre én fiatal, idióta hozzáállással úgy oldottam meg a kérdést, hogy többet nem mentem hangképzésre, mert mit mondjak neki? Nagyon aranyos, de én nem akarok operát énekelni? Nem, nekem a Grand Funk kell, és a Purple, nem operázok én!”

1978-ban hajszál híján ő lett a Korál énekese, azonban Balázs Ferenc – noha megfelelt a meghallgatáson – nem mellette döntött:

„A kőfalak leomlanak című dalt kellett elénekelni. Akkor úgy nézett ki a Korál felállása, hogy Balázs Fecó, Scholler Zsolt, Pados István és Laci. Meghallgattak, közölték, hogy oké, te leszel az énekes. Aztán egy hét múlva Fecó felhívott és közölte, hogy bocs, de mégsem.”

1983-ban barátja, Fischer László, a Korál gitárosa javaslatára került az East együttesbe. A zenekarral egy lemezt (Rések a falon, 1983) készített. A zenekar turnézott Lengyelországban, valamint a Szovjetunióban is. Ezekről az élményekről így nyilatkozott:

„Kegyetlen volt, mínusz húsz fokok, napi két- három koncertet nyomtunk le. Torokgyulladás, hangszálbevérzés, amit akarsz, minden volt.”

1985-ig volt az East tagja, ezt követően játszott egy Phantomas nevű formációban, majd Király Istvánnal (Rezső), az East egykori dobosával közösen zenekarokat és előadókat kezdtek szállítani:

„Én vittem ki Meolát Németországba. Elég sokáig itt volt, mert együtt léptek fel Horgas Eszterrel, mindig mentem érte, majd vittem ki Nagykovácsiba, amikor vége volt a próbának vittem a szállodába. Rezső ügyes volt, jól felfuttatta az üzletet. Könnyebb megmondani, hogy kit nem vittünk, mint hogy kit igen.”