Tata

A Kádár-rendszer nem arról volt híres, hogy tenyerén hordozta a pop-rock zenészeket, éppen ezért számított különleges alkalomnak, hogy a Művelődési Minisztérium és a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) találkozót szervezett 1981. március 23–25-én a tatai Mező Imre KISZ Továbbképző Központban, ahol a hatalom képviselői – ideértve a könnyűzenével is foglalkozó intézmények vezetőit, mint Szentkuthy Pált és Bolba Lajost a Magyar Rádiótól, Pentz Zsoltot a Nemzetközi Koncertigazgatóságtól, Vass Gábort a Zeneműkiadótól, Péter Miklóst az Országos Szórakoztatózenei Központtól (OSZK), Bors Jenőt és Erdős Pétert a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól (MHV) és a Bulányi László–Bali György kettőst az Országos Rendező Irodától (ORI) – és a könnyűzenészek megvitatták a műfajt érintő legégetőbb kérdéseket. Persze itt leginkább a hatalom által kiadott diktátumokról és elképzelésekről volt szó, de legalább meghallgatták a muzsikusok véleményét is az őket érintő problémákról. Ehhez hasonlót sem előtte, sem ezután nem kezdeményezett a pártállami kulturális vezetés. Hozzátehetjük, nem véletlenül került sor a rocktanácskozásra épp ekkoriban: a „nemzetközi helyzet fokozódott”, Lengyelországban már kialakulóban volt a kommunista hatalomtól független szakszervezet, a populáris műfaj művelőinek pedig kapóra jött ez a fajta szellemi erjedés, hiszen nekik semmiféle érdekvédelmi egyesületük nem volt. Így már 1980 őszétől elkezdték kialakítani a szakszervezetüket, ami egyben a bejelentett munkahely és a társadalombiztosításhoz való egyszerűbb hozzájutás lehetőségével is kecsegtetett. Az pedig kifejezetten a malmukra hajtotta a vizet, hogy az ellenzéki értelmiség ekkorra már több fronton – egyebek mellett az akkorra már betiltott Fiatal Írók József Attila Körébe tömörülve – kritizálta a pártállami vezetést.

A kádári vezetés azonban nem örült volna annak, ha a lengyelországihoz hasonló események zajlottak volna le Magyarországon, így a Húzd meg – ereszd meg! politikáját követve egyik kezével tett némi gesztust a zenészeknek, a másikkal viszont fenyegetett és retorziókat helyezett kilátásba. A rendezvény fő szónoka, egyben a legmagasabb rangú tisztviselő Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes volt. A szerzetesi csuhát eldobó, korábban magyar-latin szakot végzett irodalomtörténész kandidátus, Vörösmarty-kutató, Írószövetség-titkár messze földön ismert volt visszafogott, előzékeny stílusáról. Ennek tükrében igazán furcsán hatott, hogy a tatai rocktanácskozáson időnként önmagából kikelve, emelt hangot ütött meg a pop-rock zenészekkel szemben. Többek között a Neoprimitív zenekar Szolid a Rita című számát emlegette Bali György, az ORI igazgatójának előzetes írásos felkészítése nyomán. Ez a dal vonatkoztatható volt a lengyel helyzetre, noha már jóval a krízis előtt, 1978-ban megszületett, és a szolidaritási rockfesztiválokat parodizálta, de a lengyel válsággal új értelmezést kapott. A tárca helyettes vezetője magából kikelve üvöltötte, hogy „Itt nem lesz szolid a Rita!”, a zenészek pedig vegyék tudomásul, nem lehetnek olyan együttesnevek, mint például Bizottság. Beszédében a szocreál és a szerzetesi prüdéria találkozott: „Kérem szépen még megmondom, hogy mi a francnak, már bocsánatot kérek, olyan neveket adni az együtteseknek, hogy Orgazmus. Vagy magyarázzák meg nekem, hogy miért adnak egy együttesnek olyan nevet, hogy URH. Most azt mondják, hogy na ez az öreg pali itten micsoda prűd vagy micsoda izé. Hát nem értik, hogy itt tulajdonképpen (a) normális emberi ízlés van megfricskázva az orra alá? Bagatell dolog, elismerem, soha az életben a Művelődési Minisztérium ebbe nem fog beleszólni, hogyan nevezzenek egy együttest. De azért mégis, gondolják meg, jó ez maguknak?”

Erre Bródy János, Benkő László és Presser Gábor is elhatárolódott az egytől egyig alternatív rockzenekari nevektől. Bródy János – akit a „kis Lech Wałęsának” is neveztek rockberkekben, mert ő lett a szabadfoglalkozású zenei előadóművészek szakszervezeti bizottságának elnöke – később úgy nyilatkozott, ezt azért mondta, mert ezeknek az együtteseknek ORI-vizsgájuk sem volt. Az alternatív zenekarokon kívül azonban az illegalitás határán mozgó Beatrice tagjai is úgy érezték, elárulták őket a kollégáik. Úgy tűnik, Tatán egyértelművé vált a Beatrice kivéreztetésére tett szándék a hatalom részéről, ezt látszik alátámasztani, hogy az újonnan létrejött könnyűzenei szakszervezet monstre rockfesztiváljára 1981 augusztusában az Óbudai Hajógyári-szigetre belügyi nyomásra már meg sem hívták őket, s így Nagy Feró feloszlatta a csapatot.

Tatán Lendvai Ildikó, a KISZ KB Kulturális Osztályának vezetője beszédében megemlítette, hogy a rockzenészekre a fiatalok megnyerése érdekében a pártállamnak szüksége van. Sajnálatát fejezte ki, hogy többségük a tűrt vagy a tiltott kategóriába tartozott, de felvázolta, hogy a jövőben többeket szeretnének támogatni. Erre azzal támadta őt Erdős Péter, az MHV popcézárja, hogy a KISZ túlságosan felkarolta a renitens zenészeket, így a Beatricét is. Lendvai Ildikó ígéretet tett arra is, hogy a KISZ KB az Állami Ifjúsági Bizottságon – amelynek vezetője, Barabás János szintén ott volt a rendezvényen – keresztül a Minisztertanácsnak tesz javaslatot néhány könnyűzenei fejlesztési ügyben. Idetartozott a könnyűzenészekre méltánytalanul kivetett giccsadó kényes kérdése, ami ennek nyomán 1983-ban valóban megszűnt. Utalt a zenészek továbbképzésére szolgáló stúdióhálózat kiépítésére is, amelyet az OSZK keretei között képzeltek megvalósítani, illetve egy poplap beindítására, amely szakmai-kritikai fórumként szolgált volna, valamint kielégítette volna a közönség hírigényét. Ez utóbbi vállalkozás torzóban maradt, a Pick-Up című lap alig néhány számot ért meg, a Pop-panoráma című Zeneműkiadó-kiadvány első számát ideológiai és ízlésbeli okokból be kellett zúzatni, míg a négy kiadást megélt Polifon című könnyűzenei lap sem kapott állandó megjelenési engedélyt.

Lendvai Ildikó harangozta be az ORI mellett létrehozandó másik koncertszervező irodát is, amely – minő meglepetés – éppen a KISZ égisze alatt működő Ifjúsági Rendező Iroda nevet kapta 1982-ben. Lendvai Ildikó a tatai rocktanácskozáson a zenészek mellett foglalt állást akkor is, amikor azt mondta: „A mi szemléletünkön kell változtatni ahhoz, hogy rájöjjünk: nem feltétlenül a KISZ-től idegen dolog egy ifjúsági koncert megszervezése. Egy ifjúsági rendezvényen ott a helye ennek a zenének. Most erre van igény, és ez a zene nem visel magán semmi gyanús ideológiai bélyeget. És aki úgy gondolja, hogy visel, az rosszul gondolja”. Ennek nyomán rendezték meg nemcsak a fent már említett szakszervezeti koncertet, hanem a dorogi, a Kecskemét mellett lévő tőserdei és a Szelidi-tónál tartott rockfesztiválokat 1981-ben.

A tatai fórumon szintén résztvevő, és a Beatricét úgyszintén fenyegetően kritizáló MHV-igazgató, Bors Jenő 1981. október 23-án az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya munkatársának, Rátki Andrásnak írt levelében megemlítette, hogy Tóth Dezső Tatán „világosan meghúzta a határt”, mondván, hogy az ifjúsági szórakoztatásban nincs helye a működési engedély nélküli, „politikailag és eszmeileg ellenséges, gyűlölködő, elvadult csoportoknak”. Ő úgy látta, a popszakma jelenlévő képviselői ezt az álláspontot elfogadták, és elhatárolták magukat „ezektől a kalandor vállalkozásoktól”. Mint írta, a sajtó MHV-t ért akkori támadásainak egyik célja, hogy „ezeket a csoportokat ránk kényszerítse”, pedig velük az együttműködést csak akkor tudta volna elképzelni, ha a szocialista konszolidáció keretei közé beilleszkedtek volna. Helytelenítette a Magyar Ifjúság 1981. október 2-i számát is, amelyben fenntartás nélkül dicsérték a különböző alternatív együtteseket, de ugyanígy elítélte Maróthy János tatai poptalálkozón kifejtett véleményét, amelyet az Élet és Irodalomban 1981. október 17-én írásba is foglalt, e szöveg szerint semmilyen állami cégnek nem lehetett volna joga a művészi produkciók ellenőrzésére, a cenzúra gyakorlására. Az 1961-ben Erkel Ferenc-díjjal kitüntetett zenetörténész csaknem egy évtizeddel előzte meg korát.

Fotók (Fortepan)