Szenes Klub
1972-ben nyílt meg a legrégebben működő pécsi egyetemi klub az akkori Tanárképző Főiskolán, egy tényleges szenespince százötven fő befogadására képes átalakításával. Ma is ugyanitt, az Ifjúság útja 6-ban, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának campusán, az „A” épület földszintjén található, immáron körülbelül háromszáz fő befogadására alkalmassá téve.
A Szenes már a kezdetektől népszerűvé vált a hallgatók mellett a városi ifjak körében is; a szórakoztató, zenés-táncos rendezvények, diszkók mellett lehetőséget adott a fiatal alkotók – írók, költők, színészek, képzőművészek, amatőr színpadok, zenekarok – bemutatkozására. Többek között a Halmos-Sebő duó, a Szélkiáltó, a Muzsikás, valamint Cseh Tamás is fellépett itt az első pár évben.
A nyolcvanas évek elejétől átalakítások, felújítások és egyéb szervezeti problémák – a klub vezetői és működtetői körében (hallgatók, oktatók) történő természetes fluktuáció, a diszkókon szórakozó városi fiatalok renitens viselkedése stb. – miatt rövid időre többször is bezárt. A Janus Pannonius Tudományegyetem 1982-es alapítása és a Tanárképző karrá válása adott újabb lendületet az itt folyó tevékenységnek. A nyolcvanas évek második felében időnként hét pécsi egyetemi és városi amatőr zenekar próbált és lépett itt fel; például a Kasza Blanka, a Klán, az Öregek Otthona, az SK, illetve a Kispál és a Borz is itt debütált 1987. december 10-én.
Míg a rendszerváltásig a kari KISZ szervezet irányítása alá tartozott, utána a hallgatói önkormányzat fennhatósága alá került. A bölcsészhallgatók és társaik újabb generációjának igazi otthonává vált a klub. Különböző független színházi csoportosulások is működtek itt: pl. a Pécsi Alkalmi Színház, vagy később az Improvokál Társulat. A kilencvenes évektől a koncertprogramokat többnyire a hazai alternatív vonalra építették, kiemelt figyelemmel a helyiekre: Costa Nostra, Dr.Watson, Játszótér, Millenniumi Földalatti Vasútvonal, Spleen, Téglagyári Megálló, később a 30Y, a Calliope, a Punnany Massif, a Psycho Mutants, a Singas Project, a Svetlana, Takáts Eszter, a You Jane, a Zagastic, majd a Halott Pénz, a Junkie Jack Flash, Kubalibre, Lékkör, Rokokó Rosé stb. A műfaj ismert fővárosi formációi is sorra érkeztek, sőt az 1999-es Andrewground Fesztiválon az amerikai Sabot duó mellett a nagykanizsai Läva és a debreceni Lyuhäsz Lyäcint Bt. is fellépett.
Már a kezdetektől szerveztek ide különböző filmklubokat, szakesteket, tehetségkutatókat, előadásokat (köztük rockzenetörténetit is) és szakmai konferenciákat. A 2011-ben elindított Zenélő Egyetem (ZEN) kurzusainak is fő helyszíne a Szenes.
A koncertteremből és büféből álló klub külleme az idők során többször változott, például a bányából csille került ide, s a pécsi szénbányászat emlékeit tükröző dizájnt a falakon elhelyezett dekorációk is erősítik. A szabadtéri programokra alkalmas időszakokban a klub melletti kertben Szenes Terasz néven is tartanak rendezvényeket. Bár a cső formájú, alagútszerű koncerthely akusztikailag nem a legideálisabb, de itt nemcsak a zenei élvezetek, hanem a valódi szórakozási formák számítanak: a Szenes a közösségi élet színtere, fontos (szub)kulturális találkozóhely, ahová a klubhangulat miatt (is) járnak a fiatalok. A könnyűzenei koncertek – az utóbbi években: Bérczesi Robi/Biorobot, Fran Palermo, Kistehén, Manoya, Mayberian Sanskülotts, Middlemist Red, Platon Karataev, Sziámi stb. – mellett a hallgatói körökben népszerű rezidens DJ-k várják a táncolni, bulizásra vágyókat, sőt a techno vonal különböző elágazásaira épülő live-acteket, igényes elektronikus produkciókat kifejezetten támogatják.
Fotók (Koszits Attila)
![](/cache/posts/179/8d23aa620cc65253de8f6587d32d0ddcc61f7a93-560x479.jpg)
![](/cache/posts/179/d8d37d755263684e34b50de91cbd20594f0ad164-560x479.jpg)
![](/cache/posts/179/25c354c7fdc8b7b494296898ba14bccea5b9dca6-560x479.jpg)
![](/cache/posts/179/0ae5111559fc0a413d47cfcc3fbc731b3d75959e-560x479.jpg)
![](/cache/posts/179/f15d043f735e3a64eba1cd4d0012b82ec36f9b0d-560x479.jpg)
![](/cache/posts/179/0ec7163a6c97a5e0583389f05a9e03e2a805e841-560x479.jpg)
![](/cache/posts/179/37a61d6bf5a86556a6562a2d1a7f467e04dc4c16-560x479.jpg)
![](/cache/posts/179/2a59e4b811626b8e732da96c37eb67d9d2c4b6ca-560x479.jpg)