Poós Zoltán: Mindenki itt van?
A pop számmisztikájának kulcsa a három (lásd: háromperces slágerek) és a tizenöt (lásd: a hírnév hosszúsága percben mérve). A rockzenében minden csoda három percig tart, addig, amíg véget nem ér a szám. Főleg hallgatni kell tehát a popot, nem beszélni róla. Most képzeletben tegyünk fel ezért egy lemezt, hallgassunk előírásszerűen, azaz: hangosan. Vagyis, az Omega használati utasításával élve: (e)z a lemez neked szól, játszd hangosan! És még egy jó tanács: „(n)e fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez”; vö.: „tanulj meg három akkordot, és alapíts zenekart!”
A popban a leggyakrabban használt három betű az L., az E. és a G. Nincs olyan zenekar, amelyiknek a biográfiájában ne szerepelne, a legelső, vagy éppen a legnépszerűbb kifejezés.
Közismert az is: a pop lopások sorozata. Az oh yeah-t az Istentől, a nót az Ördögtől, a farmert a westernből, a bőrdzsekit A vad című filmből csente. A pop a tömegkultúra közös nevezője, nem teljesen az ördögtől való, de kétségtelen, hogy a Levi’s 501-es farmer és a meggypiros Fender Strato’ jobban áll a rosszfiúknak, mint az angyalok kórusának. Persze, a Jesus Jeans ezt a tételt is megcáfolta. Minden igaz, és az ellenkezője is az. Oh yeah és oh no, azaz: „(m)ögöttem a múlt szép kék erdősége, előttem a jövő szép zöld vetése”. Vagy: ropogjon a rock, bömböljön a beat, csilingeljen a táncdal!
És hogy mi volt a legfőbb tanulsága a Cseh Tamás Program Azok a régi csibészek című sorozatának? A rendszerváltásig a műfaj kiemelt fontosságúnak számított, a kultúrpolitika is rádolgozott az úgynevezett ifjúsági szórakoztatásra, évente számos könyv jelent meg, amelyek feldolgozták a honi popkultúra eseménysorait. A megjelenéseket, a fontosabb koncerteket és nyilatkozatokat megpróbálták elhelyezni a rock and roll képzeletbeli mátrixában. Azt mindenki tudja, hogy a Piramis A nagy buli című koncertje 1979. szeptember 23-án volt a Budai Ifjúsági Parkban, manapság viszont már egy-egy „nagy koncertről” azt sem tudjuk, hogy melyik évben történt, nemhogy a pontos napját… Így aztán a mai pop fontos teljesítményei szinte reflektálatlanok maradnak, az aranymosás elmarad, senki nem állt neki, a pop képzeletbeli nagy folyójánál, a Klondike-tól innen, a Yukonon túl kincset keresni, s eleddig a pop aranyásóiról sem számoltak be a rock and roll Jack Londonjai.
Voltaképpen soha ennyi popról szóló írás nem jelent meg, mint az elmúlt huszonöt évben, csak hát azok nagy része PR-cikként értelmezhető. Analitikus, esszészerű szövegek – tisztelet a kivételeknek –, jórészt nem készültek, vagy ha fellelhetők is ilyen írások, az információáradatban már nem tudnak dialógusokat indukálni. Nem indult meg a párbeszéd a popkulturális kánonról. Pedig most is születnek kiváló rock and roll teljesítmények, amelyekre az egyetlen feedback a koncert utáni taps. Kétségtelenül ez a legfontosabb, de a taps elszáll, s nem jelöli ki egy-egy popteljesítmény helyét, legfeljebb a színpad és a nézőtér koordinátái között.
És nem csak a rendszerváltás utáni popzene lebeg afféle gazdátlan térben, a rendszerváltás előtti teljesítmények osztályzatait is felül kéne bírálni, úgy tízévente. A Piramis együttes 6., Erotika című albuma például meggyőződésem szerint a magyar pop egyik magaslati pontja, de erre még annak idején sem figyelt fel senki, mindenki azzal volt elfoglalva ugyanis, hogy Révész Sándor kivált a zenekarból, és elment egy luxushajóra énekelni.
Vajon hogyan viszonyuljunk az „állami újhullámhoz”, mit kezdjünk azokkal a hangokkal, hogy az undergroundot csak a kívülállás hitelesíti. Akkor a rendszerváltás előtt három évvel megjelent Európa Kiadó-album már nem is értékes? Mit kezdjünk a Rolls Frakció életművével, ami új horizontra került, amikor a mainstream pop Bikini feldolgozta azt? Folyt-e erről valaha is diskurzus? Nem. Egészen idén márciusig, amikor a Cseh Tamás Program poptörténeti talkshowjába meghívtuk Boros Lajost, aki – mint az egykori Lemezgyár márkamenedzsere – kiadott néhány „hivatalos újhullámos” produkciót, sőt, hogy még bizarrabb legyen a dolog, egy-egy dalszöveget ő maga írt. És meghívtuk Trunkos Andrást is, a Rolls Frakció egykor letiltott basszusgitárosát, beidéztük a fogasra akasztott kabátját… Idén tavasszal egy ideig ismét csak a kabátja volt jelen…
Mivel az utak felejtenek, végig kell rajtuk újra menni – mondja az egyszeri ember. Mivel az előadók is felejtenek, mutassuk meg nekik az egykori hangfelvételeket, nyilatkozatokat. Ne csak a korongokat remaszterizáljuk, revitalizáljuk a múltat is! Mert bár a hangtisztítást tökélyre fejlesztettük (közismert, hogy egy széttört gramofonlemezből is lehet hifi minőségű hangfelvételt produkálni), de vajon mi a helyzet magával az eseménytörténettel?
Az Azok a régi csibészek poptörténeti talkshow dialógust kezdeményez, vitát, amiben nem biztos, hogy bárkinek is igaza van, de nem is ez a lényeg. A lényeg inkább az, hogy újra helyzetbe hozunk egy-egy értéket, hogy újra meghallgatunk együtt egy-egy régi lemezt.
A legnagyobb tanulsága számomra e beszélgetéseknek, hogy azzal szembesítenek, milyen sok az elmeséletlen történet, értelmezés, hogy mennyire nincs popkulturális tudatunk. Hallgatjuk ugyan a zenét, annyit, mint még soha, de az inkább a kényelmünket szolgálja, mintsem a kultúránk részévé válna.
Olyan, mint egy lakásillatosító, egy nedves papírtörlő, bármi, amitől praktikusabbá, kellemesebbé válik az élet. A popkultúrának izgalmas a társadalompolitikai dimenziója, érdekes lehet a személyes sorsok aspektusából, érdekes lehet az esztétikai megközelítése, egy-egy emblematikus műről tehát napokig tudnánk szüretelni.
Meghökkentő az is, hogy számos úgynevezett alaplemez nem jelent meg CD-n, tehát digitálisan a mai napig hozzáférhetetlen. Olyan zenekaroké is, mint az albumaiból milliós eladást produkáló Napoleon Boulevard, vagy a Prognózis. A poptörténet legendáriumának alaptörténete, hogy 1980 májusában az Edda koncertjén dőlt ki az Ifipark lépcsőkorlátja (ami után be kellett zárni a parkot egy évre, majd párthatározat született a Petőfi Csarnok felépítéséről), de vajon hányan hallották ezt a felvételt az azóta eltelt több mint harminc év alatt? Nos, a helyzet az, hogy ez az Edda-koncert lemezminőségben található meg néhány fanatikus winchesterén. Számos filmfelvétel is csak a gyűjtőknek van meg.
Tudták önök, hogy kiváló minőségű, 1980-as, színes Beatrice-koncerteket őriz pár beavatott? Tudták, hogy több órányi Piramis-koncertfelvétel is akad titokzatos merevlemezeken? Tudták, hogy a Várkert Bazárban a gondos felújítás után mi utal még mindig az egykori Budai Ifjúsági Parkra? Egy klinkertégla, amire Edda és LGT feliratot véstek gondos kezek valamikor a nyolcvanas évek elején. Tehetnénk rá üveglapot, mintegy megjelölve a magyar pop zarándokútjának egyik fontos kegytemplomát.
A rock and roll úgy lett része a mindennapjainknak, hogy már észre sem vesszük. Az Azok a régi csibészek poptörténeti talkshow azonban megmutatja, hogy a popzene igenis formálja a tudatunkat, a személyes történelmünket, a társadalmi viszonyokat, a rock and roll tehát a közösségi életünk egyik legfontosabb kötőanyaga. A klinkertégla megvan hozzá, már csak mi kellünk hozzá.
Ahogy a popkoncertek liturgiájában szinte minden este elhangzik: mindenki itt van?