Tanulmányok

A hetvenes évek végén jórészt Battonya csatornákkal szabdalt tájain csavarogtam korgó gyomorral, mert szinte sosem voltam otthon, hónom alatt az Omega Csillagok útján című lemezével, hogy elcseréljem egy teleszkópos horgászorsóra. Szerettem mindent felfedezni, ezért simán besétáltam a Szárazér partjáról egy-egy ház kertjébe, mert a vízpart felől nem voltak kerítések. Aztán valahogy megérkeztem az osztálytársamhoz, aki nekem adta az apjától ellopott horgászorsót. A csencselés hozzátartozott a napi egészségügyi sétáimhoz, volt, hogy egy B-52’s-lemezzel vagy egy házilag eszkábált Fender Stratóval a hónom alatt bukkantam fel egy városszéli erdősávban. Ha azt hallottam valakiről, hogy megszerezte a Zenattya Mondattát, váratlanul becsöngettem hozzá.

– Csókolom, Gyuri itthon van?

– A szobájában, diszkózik, menj csak be!

– Szia Gyuri, tényleg van Police-lemezed?

– Van, kiscsávó! Kérsz egy szál Eve-et?

Aztán két év múlva, 1982 telén, egy disznótoron keseregve megírtam a Beatrice-búcsú című verset, aminek most mottó gyanánt idézem az első két sorát:

„Elrepült a Katicabogár, Európát felrobbantották, / Angyalföldön eltévedek, most már állok, nem térdelek.”

Azért idéztem meg a vidéki idillt, mert míg a pesti underground zenekarok a legritkább esetben hagyták el a főváros közigazgatási határát, addig a Beatrice a vidéki kisvárosokba is eljutott. Beszédes, hogy 1980 szeptemberében a román határ melletti Battonyán léptek fel fél hatkor, majd fél kilenckor már a nóniusz lovairól ismert Mezőhegyesen tartották meg punk expozéjukat.

1979-ben Nagy Feró volt a magyar punk Kukorica Jancsija, aki sokat böjtölt a nagylemezig, de aztán felgyújtotta a tizenkét zsivány tanyáját, amit úgy hívtak, hogy Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, és 1991-ben eljutott Tündérországba, ahol nyolc óra pihenés és nyolc óra szórakozás várta.

A Fölöspéldányt a Beatrice nélkül csak néhány pulóveres esztéta ismerte volna, Nagy Feró nélkül nem lett volna punk Hamletünk és punk Bergerünk – mert a Hairt is újragondolta, csak éppen a mikrofonséró helyett mohikánfrizurával. Ricse nélkül nem lett volna Rolls Frakciónk, hiszen Trunkos a bálozós-hard rockos-korálos Rollst egy Ricse-koncertre vitte el, ami után nem lehetett elénekelni a Már megtanultam réget úgy, ahogy addig játszották. De a Tankcsapda is más lenne, ha Feró korai AC/DC-ket és Ramonest hallgatva nem dönt úgy 1977 végén, hogy megmutatja, mi az a punk. Pár hónappal korábban megmutatta, mi az a diszkó, amit fogjunk fel így, negyven év távlatából afféle médiahekknek.

A Beatrice volt az első kvázi punkzenekarunk, még ha Feró egyszer azt nyilatkozta is, hogy azt sem tudták, mi az a punk. Aztán utánanéztek a dolognak, és már a hetvenes évek végén játszottak Ramonest és Sex Pistolst, sőt még Boomtown Rats-számokat is.

A Beatrice 1978 nyarán adta első koncertjét, amikor a manimánimáni és a csikigítá ugyanazt jelentette a lányoknak, mint a tombol a terror vérzik a nép, Allende… Körülbelül semmit. Azért a Beatrice, és nem a Spions, mert a Spions egyszerűen nem volt készen 1978-ban, az akkor afféle szobazene volt, és inkább volt irodalmi performansz, mint bármi más.

A Beatrice az argentin focivébé idején lepte meg a Budai Ifjúsági Park közönségét trógerhimnuszaival, innen már nem volt visszaút, jött Tádé a lábszárcsonttal, amit csüszkölni kezdett a színpadon. A legendás rockcsaj azok közé a hetvenes évek közepén feltűnt bőrösök közé tartozott, akiket a csövesek elődeinek tekinthetünk. A párja pedig nem Mazsola volt a tökházból, hanem Savanya, az első punk-rockerek egyike.

Az ő előképeik pedig a Nagyfa galerihez kötődő fiatalok voltak, és így nagy ívben meg is rajzoltuk a csöves szubkultúra kialakulásának fejlődéstörténetét. Török Ádám hetvennégy körül látott először olyan fiatalokat a Batthyány téren. Szűk farmerben jártak és szipuztak. Tádé – aki a műanyag lábszárcsontot csüszkölte a színpadon – a városi legendákkal ellentétben nem rakta a bugyijába, csak betette a szoknyája alá. Aztán később eltűnt, és összeházasodott Savanyával.

A Beatrice főleg az AC/DC-től és a Ramonestól csórt ezt-azt, de mentségükre legyen mondva, hogy saját képükre és hasonlatosságukra formálták a mintákat. Minden azzal kezdődött, hogy 1977-ben Miklóska Tibor hazajött az Egyesült Államokból, és hozott egy AC/DC-kazettát. Azzal a bölcs megállapítással adta át Nagy Feróéknak, hogy ez világszám. Feró azt mondta Miklóskának: na, ilyet kérek, csak egy kicsit mást.

A Térden állva is egy AC/DC-blues témájából nőtt ki, de a Motorizált nemzedék is olyan, mint egy felpörgetett AC/DC-szám.

Már ekkor, 1978 nyarán elhangzott a nemzet csótányától a híres fenyegetés, a „Támadás, egy, kettő, három”, és jött a Jerikó, melyből megtudhatjuk, hogy „mulandó a dicsőség”. Ezt hívják ugyebár rendszerkritikának. Jerikó fala lehet bármi: a Köztársaság téri pártház, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, a „Támadás, egy, kettő, három” pedig olyan felszólítás, mellyel nehezen tudott volna bármit is kezdeni mondjuk a Stúdió 11 vagy az Expressz zenekar, amikor éppen felkonferálták egy ORI-műsor keretében Kovács Katit és Hacki Tamást. Ezt kizárólag a zenés osztályfőnöki órákra szakosodott Beatrice tudta eljátszani. 1979 körül a CPg még nem tudott zenélni, a teljes magyar élvonalról elmondható volt, hogy tényleg azt sem tudták, mi a punk, és a reggae-s, new wave-es Police-t is csak azért ismerték, mert Message in the Bottle című számukat leadta 1980 januárjában a Pulzus (vö: „Szentmihályon diszkó lesz”).

Először Erdős Péter beszélt arról, hogy a Beatrice csirkét darál. Innen már nem volt megállás. A Nők Lapjában megjelent cikk szerint a Beatrice-koncertek előtt horogkereszteket vetítenek a falra. Nos, ebből annyi volt igaz, hogy a zenekartól függetlenül a szervezők levetítették a Sex Pistols The Great Rock and Roll Swindle című kultúrtörténeti jelentőségű filmjét, melyben Sid Vicious néhány pillanatra horogkeresztes pólót viselt, eljutva ezzel a provokáció határára.

Bár Vető János (ex-Trabant, ex-Európa Kiadó) anekdotája szerint a Sex Pistols Never Mind The Bollocks… című, a popkultúrát alapjaiban megváltoztató lemezéből már a megjelenés napján, 1977 októberében volt egy példány Budapesten, amit másnap le is játszottak az FMK-ban, de a magyar punk kialakulásában az AC/DC mellett mégsem a Pistolsnak, hanem a jugoszláv Pekingska Patka nevű zenekarnak és az amerikai Ramonesnak volt meghatározó szerepe. Előbbi formációnak számos dalát műsorára tűzte a szegedi CPg a hetvenes évek végén, de nem ezért kerültek börtönbe, hanem többek között az „Áll egy ifjú élmunkás a téren, kommunista szombat lesz a héten” sorért.

Ebben az időben a Beatrice szintén punk számokkal riogatta a mit sem sejtő csöveseket és a megyei rendőrkapitányokat. A Ramones Beat On The Brat című számát így magyarosították: „Üss a kölökre, / a lapátnyéllel, jó nagyot / sózz oda!”

Mivel a Beatrice hatóköre lényegesen nagyobb volt a CPg-nél, így Nagy Ferenc zenekarának tízperces, magyar és halandzsa nyelven előadott Ramones-blokkját úgy ünnepelhetjük, mint a magyar punk egyik úttörő teljesítményét.

Feró – aki a bőrszerkót nemcsak villanyoltás után ajánlotta, hanem utcai viseletnek is – majdnem annyit volt rendőrségi őrszobákban, mint a próbateremben. Bizonyára a CPg tagjain kívül egyetlen popsztárt sem zaklattak annyit hajnali ötkor igazoltatás címén, mint Ferót, és bizonyára egyetlen zenekarról sem ment ki minisztériumi körlevél, amiben arról értekeztek, hogy nem javasolják a fellépéseiket. Amikor tíz éve Ferónál jártam, tucatszám mutatta az írógéppel neki címzett leveleket, amelyeket művelődési házak igazgatói írtak. Feró ilyeneket vésett a borítékra filctollal: „Cibakháza: lemondva…”

Feró azért kezdett el zenélni, mert „rocksztárként” könnyebben ment a csajozás, és ezzel egyben igazolta is azt a régi tételt, mely szerint a gitár a pénisz meghosszabbítása. A Richmond Heads és a Zárvatermők nevű gimnáziumi zenekarokban indult pályafutása.

A Tessék választani! című rádiós műsorban nagy sikert aratott 1977-ben a Gyere, kislány, gyere! című diszkószámuk, de ennek ellenére a zenekar nem indulhatott a Metronóm ’77 című tévés vetélkedőn. Ez megviselte Ferót, mégis elvállalták, hogy kísérik Delhusa Gjont és Szűcs Juditot a versenyen. Erdős ígéretet tett, hogy a 1977 nyarán leadott lemezanyagot megjelentetik, de nem lett az egészből semmi, majd hirtelen elindult az akkor már diszkós Neoton hajója. Az első Neoton Família-lemez meglepően hasonlít a ki nem adott Beatrice-anyagra, de az igazság kedvéért tegyük hozzá: ha nem ezt az anyagot nyúlták Pásztor Lászlóek, akkor nyúlhatták azokat az előadókat, akiktől a Beatrice kérte kölcsön a hangképét.

Az 1977 végén alakult hírhedt Ricse azért tartotta meg a régi nevét, mert voltak bejáratott helyeik, így könnyebb volt leszervezni a fellépéseiket. Csak annyi kiegészítést írtak a szervezőknek, hogy nem jön Mónika. (Tudniillik Csuka Mónika, a Beatrice alapító tagja és énekese.) Mivel megszűnt a zenekar nőcis bája, s már kizárólag rockot játszottak, pillanatok alatt változott meg körülöttük minden. A közönség a koncertek alkalmával szügyig járt az üvegekben, a művelődési házakban a huligánok ugyanis széttörtek mindent. Lassan megjelentek ezért egy-egy fellépés alkalmával a kutyás rendőrök is a vasútállomásokon, a talponállókban, és a kultúrotthonok előtti kerékpártárolók mellett.

A közönség vette a váltást, hisz a korábbi repertoárban már voltak Deep Purple- és Led Zeppelin-számok is. Gyorsan elfogadták, hogy nincs Chirpy, Chirpy Cheep Cheep, helyette viszont tökösebben játsszák a Paranoidot. Ilyen egyszerű volt az átállás. Hamarosan elkezdődött a baboskendős őrület. Feró akkori csajának nem tetszett az énekes lila kendője, és inkább a pöttyöst javallotta. Miklóskának is bejött Feró új kiegészítője, kért belőle egy darabot, aztán lassan a közönség is átvette. Először a Csepeli Munkásotthon színpadán viselte 1978 őszén a zenekar. Egyébként a pöttyös kendő sem biztos, hogy magyar találmány, a Police bizonyos koncertfelvételein látni lehet, hogy Sting is viselt baboskendőt. A zsákruha viszont egyértelműen Beatrice-szabadalom. Feró a Fekete bárányok koncerten viselt rövid ujjú zsákruhát, melyen a „Nemzet csótánya”-felirat virított. Az öltözéket Feró az ócskapiacon vette, a szöveget pedig Bernáth(y) Sándor írta rá, aki aztán a lemezborítókért is felelős volt. A póló már nincs meg, egy buliban valaki ellopta. Aztán a kubai cukroszsákból készült póló divat lett, mégiscsak olyan dolog, ami amerikai, igaz, hogy közép-amerikai és komcsi, de mi Kubáról csak annyit tudtunk, hogy menő rumokat és szivarokat készítenek, és Fidel az ifjúgárdisták szemében olyan popsztár, mint a hatvannyolcasoknak Che Guevara.

A Beatricét is – mint minden zenekart – számos hatás érte. A Térden állva című számnak az alapriffje például az AC/DC She’s Got The Jackjéből indult ki, és persze egészen más lett belőle. Ha Feró nem árulja el, talán senki nem mondta volna meg, hogy mi volt az, ami beindította a szerzők agyát.

Az állami gondozott fiatalok, a közveszélyes munkakerülők és a figuráns földmérők éppúgy magukénak érezték az 1979-es műsort, mint a Fölöspéldány művészeti csoport tagjai, akik gyakran olvastak fel egy-egy Beatrice-koncert előtt. Aztán az úgynevezett hatalomnak nem tetszett, hogy a munkásfiatalok és az értelmiségiek egy légtérbe kerültek – pedig milyen szép szocialista álom volt –, és leválasztották a Beatricét a fiatal írókról, valahogy úgy, ahogy a tüntetéseken kiemelik a hangadókat.

Az 1980 végén született dalok már nem azoknak szóltak, akik részegen a Nagyvárosi farkast és a Motorizált nemzedéket üvöltözték a postavonatról leszállva a szolnoki vasútállomáson, hanem azoknak, akik nyitottak voltak a zenekar „büntető dzsesszére”, és mindarra, amire nagyképűen azt mondhatjuk: a rock and roll meghaladása. Ilyen az Európa szvit is, amit a magyar pop egyik legfontosabb kísérleteként tartunk számon. 1981 tavaszán Nagy Feró és zenésztársai már néven neveztek mindenkit, akiknek köze volt az úgynevezett állami popiparhoz Erdős Pétertől Bors Jenőig, és el is küldték őket a fenébe. A feszültség szinte tapintható volt a koncerteken, és sejthető volt, hogy a zenekar hamarosan befejezi pályafutását, hiszen minden mindegy alapon bárkinek nekimentek, akiknek köze volt a Ricse ellehetetlenítéséhez.

A klasszikus Beatrice kreatív csúcsteljesítménye kétségtelenül az 1981-es, már minden ízében punknak nevezhető koncertműsor, ami 2013-ban jelent meg aztán CD-n Betiltott dalok 2. – Tudományos Rockizmus címmel.

A Beatrice kulcsszerepet játszott nemcsak a punk, de a honi újhullám megteremtésében is. Imént említett avantgárd punkparódia-műsoruk CD-n való megjelenése jó eséllyel újraírja a magyar poptörténet punkról szóló fejezetét. Mert más átpörgetni a Rock Évkönyv ’81 című kiadványt, és más hallani azt, hogy „Provokáció a puszta létem”. Más hallani azt, hogy Feró tényleg úgy szívatja a 1981 elején a kommunista kultúrpolitika monolitjait, ahogy a nyugati punkok Margaret Thatchert.

Anno rongyosra hallgattuk otthon, a helyi KTSZ-ben legyártott típusbútorok között, a jéghideg tisztaszobában a szülők berámázott esküvői képe alatt a Beatrice és a Backing Group koncertjeit.

Az 1978 és 1981 között működő Beatrice több tucat punk-rock klasszikust írt, miközben új dimenzióba helyezte a rockkoncert fogalmát. Senkinek nem volt olyan jó dumája, mint Ferónak. „Fiatalok, ne legyetek nonkonformisták! Ne tessék marginalizálódni! Tessék ne inni!”

Minden koncert egy ütközet – olvashattuk annak idején egy képaláírásban, és ez korántsem volt túlzó megállapítás. Az újhullámos Ricse olyan dalokat írt, mint a DNS, a Bécsi csók, az Itt a tavasz, az Elkapott a gépszíj, a Szőke punk lány, a Rendes ember vagy az Európa. Olyan dühvel szólalnak meg ezek a dalok, amelytől a mai napig borsózik a hátunk.

Feró a legnagyobb magyar rock and roll showman. De 1981-ben kijött a dauer a hajából, amikor nem állt ki mellette a szakma a szakszervezeti tanácskozáson, Tatán, és 1981. augusztus 22-én, az úgynevezett Szuperkoncerten már nem engedték fellépni a zenekarát. Egy városi legenda szerint 1981 augusztusában, Nyíregyházán, Wahorn András kiállításmegnyitóján jelentette be, hogy feloszlott a Beatrice.

Meglepő módon egyetlen zenekar vállalt nyílt színi kiállást a Beatricéért, a Dinamit. Ennek később, 1982-ben lesz jelentősége, amikor Németh Lojzi az akkor már Csiga-Bigával csetlő-botló Ferót megkeresi, hogy csinálják meg a Bikinit, hogy aztán 1987-ben Hamlet és Berger után újra magára találhasson, és megalapítsa az azóta már folyamatosan zenélő Beatricét. Bár néha úgy szapulta a nehezen összezáródó új zenekart a Nagyvárosi farkas próbájakor, hogy gyerekek, ez nem farkas, hanem gyík, de aztán sem a telt házas Sportcsarnok-koncertek, sem az örökzöld slágerek, sem a politika, sem a tagcserék nem tudták szétzilálni a zenekart. A Beatrice él, és hál’ istennek, az idén hetvenéves Nagy Feró is!