Élet- és karrierinterjúk

Poór Péter 1944. szeptember 20-án született Budapesten értelmiségi családba, ahol mindenki tudott valamilyen hangszeren játszani. A családi hagyomány szerint előbb énekelt csecsemőkorában, mint ahogy beszélt. Életében először ötévesen a Kék nefelejcs című népdalt adta elő a szokásos családi zenés összejövetelen, a hozzátartozók nem kis örömére. Nagyapja gyermekmanökennek ajánlotta divatbemutatókra, így némi szerencsével már gyerekkorában egyazon színpadra állhatott mások mellett Bilicsi Tivadarral, Rátonyi Róberttel, Salamon Bélával, Rodolfóval, a Holéczy-zenekarral és Ákos Stefivel, valamint Németh Marikával. Gyermek- és ifjúkorában zongorázni, csellózni és hegedülni is tanult sokáig.

Az énekesi pályájának legelejére így emlékszik:

„Már tizenhét éves koromtól tanultam énekelni, amikor még a nagyon jó hírű belvárosi Eötvös József Gimnáziumba jártam, ekkor még a hegedűvel sem hagytam fel véglegesen. Két évig elég sok tanár keze alatt megfordultam, míg végül kikötöttem Németh Annánál, a híres operaénekesnőnél. Amatőrként 1961-ben már felléptem különböző helyeken »öntevékeny énekesként«, ami azt jelentette, hogy nem volt még működési engedélyem, ezért ingyen, máskor pedig nagyon olcsón – ha jól emlékszem nyolcvan forintért alkalmanként – daloltam szombatonként az óbudai Lajos utcai tánciskola össztáncain, Windischné Irén néni rendezvényein. Az ott rendszeresen játszó Turmix együttes dobosa, Pálffy Jenő ajánlott be, és miután nagy sikerem volt, amit látott Irén néni is, felkértek az állandó közreműködésre. Ebből a gázsiból fizettem ezután az énektanáromat, mert éppen ennyire futotta belőle.”

A hivatásos énekessé válás útján az első lépések a sikeres OSZK- és az ORI-vizsgák voltak:

„Tizenhét évesen tettem le az OSZK vizsgáját, ami a vendéglátóipari zenészek működéséhez volt elengedhetetlenül szükséges. Kertész Kornélnál kellett vizsgázni, aki különben a képzés egy részét is tartotta a növendékeknek. Én nem jártam az OSZK Stúdióba, viszont érdekes módon kivételt tettek velem, mert alapvetően csak azok mehettek vizsgázni, akik jártak a kurzusra. Megláthatták bennem a spirituszt, mert megkaptam a működési engedélyt, de feltételül szabták, hogy utólag el kell végeznem az iskolát, amit meg is tettem. Az ORI-vizsgára szinte tömegesen jelentkeztek az énekesjelöltek. (…) Velem három számot is elénekeltettek azok közül, amiket vittem magammal. Itt ugyanis mindenkinek magának kellett gondoskodnia a dalokról. Egy számomra ismeretlen zongorista kísért, de jól végezte a dolgát. A bizottságban főleg ORI-alkalmazottak ültek, de ott volt Körmendi Vilmos karmester is, aki viszont kitűnő szakembernek számított.”

Poór Péter karrierje ezek után gyorsan ívelt felfelé, beválogatták a Budai Ifjúsági Park fellépői közé is:

„A Bergendy-együttes a tánchoz szolgáltatta a zenét, időnként egy-egy szólista is fellépett az ő kíséretükkel. A dalokat minden gond nélkül fel tudtuk osztani egymás között Máté Péterrel és Kozák Péterrel, mert ráéreztünk arra, hogy mit vár tőlünk a közönség, illetve azzal is tisztában voltunk, hogy melyikünknek milyen stílus áll jól. Én többek között Pat Boon Speedy Gonzales című számát énekeltem, de Elvis Presleytől, Bobby Solótól és Cliff Richardtól is adtam elő dalokat.”

Az énekes a Magyar Rádió tánczenei stúdiójának képzéséről is elismerően nyilatkozott:

„Heti egy alkalommal jártunk Balassa P. Tamáshoz, akitől fantasztikus dolgokat lehetett tanulni. (…) Egy kis szobában ültünk összezárva egy pianínó társaságában, Balassa pedig az éppen aktuális delikvenst kísérte, instruálva a különböző előadási technikákkal. Mi közben hallgattuk a zenével kísért éneket, és tanultunk az elhangzottakból, amíg sorra nem kerültünk. Olyanokról esett például szó, hogy miként kell felépíteni egy dal előadását, illetve hogyan kell hangsúlyozni. Mindezt Balassa nagy szeretettel és humorral csinálta.”

Szintén meghatározó volt Poór Péter pályafutásában az első televíziós szereplése. Ezzel kapcsolatban elmondta:

„Egy alkalommal bekopogott hozzánk Subik István, a Magyar Televízió zenei szerkesztője, és afelől érdeklődött Balassa P. Tamástól, hogy van-e a stúdió fiatal tehetségei közül olyan, akit be lehetne mutatni a Halló fiúk, halló lányok! című műsorban egy vadonatúj slágerrel. Tamás engem javasolt, én pedig azt mondtam, van új dalom – abban bízva, hogy majd a fiatal zeneszerző barátaim közül valaki felajánlja nekem valamelyik dalát. Így is lett, rohantam Lovas Robihoz, akinek a Rózsa utcai lakásán éppen ott volt S. Nagy István, és a Pókháló az ablakon című számot adták oda nekem azzal, hogy ezt ugyan Aradszky Lászlónak ígérték, de ő most külföldön van, így nyugodtan vigyem be a televízióba. Arra gondoltak, hogy nem sokat számít, ha egy fiatal, kezdő srác elénekli egyszer a tévében a dalt. Olyan nagy sikere lett, amekkorára még a szerzők sem számítottak, mert már aznap, amikor lement az adás a tévében, követelték tőlem az esti fellépésem helyszínén, hogy énekeljem el. Ekkora hatalom volt akkoriban a Magyar Televízió, mert csak egy volt belőle, és mindenki ezt az egyetlen csatornát nézte. Ha valaki ott megjelent, biztos, hogy másnap mindenki megismerte az utcán. Így tulajdonképpen ezzel a szereplésemmel tettem szert országos ismertségre.”

„Az Utánam a vízözön című 1967-es dalomra a szerzők, az akkor mindössze huszonegy éves Tomsits Rudolf zeneszerző és az akkor már harminc körül járó Halmágyi Sándor szövegíró engem néztek ki. Második helyezést értem el vele. Érdekes, hogy ezt első hallásra nem tekintettem olyan nagy sikerű dalnak, még mondtam is magamban, hogy ez nem nekem való, mert olyan csárdásszerű. Aztán amikor meghallottam a nagyzenekari hangszerelését, akkor már láttam benne fantáziát. Ez a dal, az 1968-as táncdalfesztiválon előadott Piros tulipán, illetve a még korábbi Fekete vonat lettek a legnagyobb slágereim. Mindháromban felfedezhető egyfajta szomorúság is, de ez csak a véletlen műve. A Fekete vonatból a közönség sem ezt érzi ki elsősorban, hanem a mulatós zene egyfajta igényesebb ősének tekintik”

– állapította meg Poór Péter a három legfontosabb slágeréről.

Az énekes karrierjének egyik csúcspontja a berlini Friedrichstadtspalastban való fellépés-sorozata volt, ahol 1980–1982 között háromszor volt két-két hónapig a műsor sztárvendége. Erről is felidézte emlékeit:

„Két hétig kellett ott próbálni, majd következett egy hathetes fellépés-sorozat, amelynek során minden este kétszer is műsort kellett adnom. Kiszámoltam, hogy egy ilyen időszak alatt megkeresem a négyéves színházi béremet. (…) Nagyon keményen és lelkiismeretesen készültem rá, másként ezt nem is tudtam volna megoldani. A főrendező eredetileg úgy akarta, hogy én legyek a kezdőszám egy dinamikus dallal, de amikor az első főpróbát végignézték, az igazgató javaslatára az első rész legvégére kerültem, ami presztízsben jobb pozíciónak számított. Az utolsó főpróbát is végignézve azonban úgy döntöttek, hogy már az egész előadás slusszfináléját bízzák rám, ami nagyon nagy elismerésnek számított.”

A tengerentúli szerepléseiről Poór Péter megjegyezte:

„Évekig sejtésem sem volt arról, hogy engem Kanadába is hívtak. Az ottani főnöktől véletlenül tudtam meg, hogy ő sokszor hívott már fellépni, de mindig azt a választ kapta az Interkoncerttől, hogy Poór Péter nem ér rá, ellenben más nagyon szívesen kimegy helyette Kanadába. A kinti tulajdonosnak meg volt kötve a keze, csak az NKI-n keresztül szervezhetett fellépéseket, így sokáig tudomásom sem volt arról, hogy kíváncsiak rám Kanadában. Amikor Ladányi Artúr, a torontoi Woodenplate tulajdonosa Budapesten járt (…) csinált egy nagy balhét az Interkoncert irodájában, csak azután engedtek ki Kanadába. Torontóban látta az egyik fellépésemet Biricz Tibor menedzser, aki Magyarországról vitt ki művészeket az Egyesült Államokba. Odajött hozzám a műsor után, és azt mondta, szeretne engem körbevinni Amerikán. Nekem eleinte nem nagyon fűlött hozzá a fogam, mert a turnékat az örökös vándorlás, pakolás és költözködés miatt nem szerettem. Végül Harangozó Terike rábeszélésére elvállaltam a sorozatot, és be kell látnom, jó döntés volt. Egészen 2006-ig tartott az amerikai sikerszéria, és utána is folytatódhatott volna, de az új ház, amit akkor vettünk, és a tanítás sok szempontból megkötötte a kezemet, ezért úgy döntöttem, nem vállalkozom többé a tengerentúli hosszú turnékra.”

„A legutóbbi években is hetvennél több önálló műsorom volt egy esztendőben, amit a slágereimen kívül Tóth István menedzsernek köszönhetek. Sokáig dolgoztam együtt Demeter Zsuzsival és Molnár Orsival, akik vokáloztak nekem, majd Zsuzsi kiválása után Orsi szólista lett, és sokat szerepeltünk együtt. Jelenleg egyik tehetséges tanítványommal, Rózsás Viktóriával van közös műsorunk A Mester és Tanítványa címmel. Viki nagyon szépen énekel és remek előadó. Már két közös tévéfelvételünk is készült a Muzsika TV-n, ami a tervek szerint máshol is látható lesz”

– foglalta össze a legutóbbi évek történéseit és a terveket Poór Péter.