Élet- és karrierinterjúk

Nemlaha György 1941-ben született Szolnokon, de gyermek- és fiatalkorát Erdélyben töltötte. Első zenei élménye a Fekete Péter öcsém című operettdal volt, amelyet még egy szovjet katonatiszt társaságában is sokszor meghallgatott nagyváradi otthonukban a második világháború idején. 1948-tól az eredetileg a premontreiek kezében lévő, majd államosított nagyváradi általános iskolába és gimnáziumába járt tizenegy évig, itt is érettségizett. A művészvilág korán megtetszett neki, főleg, hogy a szembeszomszédjuk volt Kovács Apollónia, akinek a kötetlennek tűnő életmódját már akkor nagyon irigyelte. Színházba már egészen kisgyerekkora óta úgy járt, hogy mindig a kakasülőre vett jegyet, mert az volt a legolcsóbb, vagy belógott, ha tudott. Édesanyja egy idő után rendszert csinált abból, hogy hétfőnként megvette a koncertbérletet, és így a hétfő esték a klasszikusok társaságában teltek a számára. Az operettirodalom egyik legjobbjának még most is az akkor megismert Dunajevszkij Szabad szél című művét tartja. Egyetemre Kolozsvárra járt magyarszakra, ahol színházelméletet és újságírást is tanult. Ekkoriban már színikritikákat készített, hogy fenn tudja magát tartani. Már középiskolás korában is publikált egyebek között Nagyváradon a Fáklya és Kolozsváron a Korunk című lapokba, és ezt a tevékenységet folytatta diplomája megszerzése után is. Film- és színikritikákat írt, és elég keményen bírált. Az Utunk című folyóiratban Szőts István rendező apja volt a főnöke, de dolgozott a bukaresti Közművelődés és Előre, Kolozsváron pedig az Igazság című újságoknak is. Már pályája legelején, a nagyváradi Fáklya című lapnál érezte, nagy hátrány, hogy nem lépett be a kommunista pártba, de ennek ellenére ezt soha nem tette meg. Főállásra is szert tett az újságírás mellett, a romániai mozivállalat tisztviselője lett, ők osztották szét a filmeket a megyéjükben a filmszínházak között.

(Fotó: Csákvári Zsigmond)

1971-ben került nem kis megpróbáltatások után Magyarországra, ahol a Magyar Távirati Irodában (MTI) dolgozott különböző munkakörökben. Ezt az állást Balogh Edgárnak köszönhette, akinek lekötelezettje volt Ilku Pál művelődésügyi miniszter, ugyanis a magyar tárcavezetőt korábban ő vette fel még Szlovákiában az ottani illegális kommunista pártba. Itt egy idő után a televíziós témákat kapta meg tudósítóként, de a monoton munkát nem bírva Óvári Miklós KB-titkárt – aki egyik MTI-s kolléganőjének a férje volt – is felkereste, hogy szerezzen neki másik munkát. Egy idő után, 1977-ben átkerült a Pesti Műsor szerkesztőségébe, ahol a színházrovatot vezette egészen 1989-ig:

„A Pesti Műsorban betöltött állásomnak az volt a rákfenéje, hogy hétről hétre nyomon kellett követni a főváros több mint hetven mozijának műsorait, ami nem volt egyszerű, mert mindig volt az előzetes tervekhez képest változás, ilyenkor betelefonáltak nekünk, és akkor újra kellett szedni az aktuális sorokat az oldalon. Persze akkoriban még kéziszedéssel készültek a lapok. Ezeket a munkákat hétfőnként átlagosan reggel héttől este tízig állítottuk össze, de nagyon sok hibalehetőség bennük.”

A Pesti Műsorban aztán a pop-rock zenével is kapcsolatba került:

„Bors Jenő feleségén, Editen keresztül bonyolódtak a szavazatszámlálások a szerkesztőségünkben, így szinte azonnal eldőlt, ki a mi kutyánk kölyke, és ki nem, azaz ki kerülhet fel magasabb polcra a slágerlista rangsorán, és ki nem, és ezzel együtt kit kell reklámozni. A könnyűzenei rovatvezetőnk, Fábián Tibor elkötelezett volt eleinte a Fenyő Miklós-produkciók iránt, aztán már inkább az Első Emelet felé hajlott, így ez az ő pozíciójuknak is jót tett. De azért szép számmal jöttek az »igazi« szavazatok is, volt, aki egymaga feladott ezerötszáz (!) levelet, hogy a kedvenceire szavazzon, ahogy egyébként az 1981-es Táncdalfesztiválon is, ahol én voltam a sajtófőnök. Cseppet sem volt feltűnő, hogy egy adott településről ugyanarra szavazott ekkora tömeg. […] Az 1981-es Táncdalfesztiválon egyébként a Korál Homok a szélben című száma megnyerhette volna a vetélkedőt, de a szovjet zsűritag nem engedte a szövege miatt, amiben az hangzott el, hogy »De ha nem lennék szabad, élni sem tudnék«. Aztán kompromisszumos megoldást kellett kitalálni a végeredményt illetően, ami elég hosszú ideig tartott. Ez azért volt kínos, mert élő adásban voltunk a televízióban. De másfajta feszültség is volt: Ernyey Béla kitalálta, hogy csak dupla gázsiért hajlandó a döntőben énekelni, és addig hajtogatta ezt, míg végül Fényes Szabolcs, a szerző könyörgésére megkapta, mert jó érdekérvényesítő képessége volt. Állítólag más alkalommal ugyanezt a módszert alkalmazta egy bécsi színháznál, ahol másnap már nem ő játszotta azt a szerepet.”

Ezzel párhuzamosan már MTI-s korában és később a Pesti Műsor mellett a Magyar Rádiónál is dolgozott a Zenei Főosztályon, amire így emlékezik:

„Feldolgoztuk a magyar kabaré történetét, abban nem kis szerepe volt a muzsikának, hiszen ezek alapvetően zenei betétekkel tarkított előadások voltak, a francia sanzon története pedig színtiszta zene volt. Ugyanígy a filmzenék is terítékre kerültek az Oscar-díjas filmek történetét taglaló sorozatunkban. Ennek magyar változata volt a Nemes András szerkesztő neve alatt futott Magyar filmslágerek című sorozatunk, az én nevemet viszont csak munkatársként írták ki, noha lényegében én csináltam a teljes műsort. Kifejezetten zenei műsor volt az Egy órában egy élet, itt mások mellett Márkus Alfréd és Sándor Jenő operettjeiből válogattunk részleteket. […] A zenei szerkesztői tevékenységem során a rádióban dolgoztam együtt Török Máriával, Benczés Magdával, Kiss Gyöngyivel, Divéky Istvánnal, Szeberényi Verával, és Bolba Lajossal is. Az igazi mélyvízbe akkor kerültem, amikor Kiss Imre, a dzsesszrovat vezetője egyszer csak mindenféle előzetes egyeztetés nélkül bekonferált a 6-os stúdióban, hogy meséljek Louis Armstrongról, mert tudta, hogy az akkoriban róla megjelent könyvet olvastam. Azzal már nem foglalkozott, hogy életemben akkor jártam először a legendássá vált 6-os stúdióban. Akadtak a helyszínen is vagy hetvenen, élő adás volt.”

Nemlaha György egyik legjelentősebb munkája a Magyar Rádióban a Rátonyi Róberttel készített magyar operett-történeti sorozat volt. A Rátonyival való együttműködésről így beszélt:

„Rögtön felmerült a kérdés, hogy ki olvassa majd fel a szöveget, egyből Rátonyi Róbertre terelődött a szó, aki elvállalta a dolgot, sőt annyira megtetszett neki az ötlet, hogy kérte, készítsünk ebből sorozatot. Ez nagyon nagy biztonságot adott a produkciónak, mert az ő tudása az operett terén messze felülmúlta mindenkiét. Buzgón olvasta a szövegeimet, amelyek alapvetően megüthették a mértéket, mert lementek műsorban, persze Rátonyi rendszerint hozzátette a maga megjegyzéseit.”

Rátonyival készítették a Mi muzsikus lelkek című tévéjátékot is.

Nemlaha György 1980-tól belevetette magát külsősként a Magyar Televízió zenei műsorszerkesztésébe is, ahová a rendszerváltással átkerült főállásba. Rátonyi Róberttel készítette az első zenei televíziós sorozatát is Legyen a vendégem! címmel, amit a Novotel Szállóban vettek fel, és több mint ötven részt megért. Különlegessége, hogy élő adás volt, egyetlen próbával kétszer ötven percet tudtak megtölteni tartalommal. Ebben benne volt a Záray–Vámosi házaspártól Simándy Józsefig, Németh Marikától Felföldi Anikóig, Balázs Pétertől Haumann Péterig mindenki, aki nyomot hagyott maga után a zenei-színházi életben, illetve azoknak is helyet adtak, akiket akkor még nem feltétlenül ismert a nagyközönség, de a szerkesztők látták bennük a tehetséget. A műsorban beszélgetések és zenei produkciók váltogatták egymást. Nemlaha György első önálló zenei műsora, amit szerkesztőként jegyzett, a Hol az a dal? volt, ami Gyöngy Pál zeneszerző életművét ölelte fel. Ebben jelenhetett meg először a hajdani énekes sztár, Kalmár Pál, akinek ez egyfajta elégtétel volt, hiszen addig a rádióban is le volt tiltva. A másik nagyon fontos televíziós műve a Muzsikál a mozi volt, amelyhez fűződő emlékeit így kommentálta:

„Nagyon örültek az elöljáróim, mert fillérekért lehetett ezeket a műsorokat elkészíteni az archív anyagokból, és nagyon nagy nézettségük lett. De azért így is voltak nehézségeink, például akkor, amikor az egyik jelenetben átment a színen Muráti Lili, azt ki kellett vágni a felvételből. Egy másik jelenetben Mezey Mária énekelte azt, hogy »Amíg apád az ellenséggel harcolt«, de mivel nem lehetett eldönteni, hogy itt voltaképpen ki is az ellenség – a szovjetek is lehettek –, így ezt is ki kellett hagynunk. Ahogy az idők folyamán lazult a kultúrpolitika nyomása, szépen lassan becsempésztem a sorozatba Muráti Lilit és Szeleczky Zitát is, sőt Karády Katalinról egy teljes filmet sikerült forgatnunk, amelyben a pályatársai nyilatkoztak róla. Így egy-egy adás erejéig a nyolcvanas-kilencvenes években egy-egy óra hosszúságú összeállítást készítettem mások mellett Turay Idáról, Pataky Jenőről, Jávor Pálról, Kabos Gyuláról, Szőts Istvánról, Gombaszögi Elláról, Mály Gergőről, Fényes Szabolcsról, Fenyvessy Éváról, Kerekes Jánosról, Benkő Gyuláról, Latabár Kálmánról, Nóti Károlyról, Honthy Hannáról, Bajor Giziről, Máthé Erzsiről és Farkas Ferencről. Évente egy műsort engedélyeztek felvenni takarékosságra hivatkozva, így fordulhatott elő, hogy Páger Antalról már nem sikerült elkészíteni a filmet.”

Emellett a Pesti Vigadóban Operettesteket is szervezett, volt filmslágerekből összeállított programjuk is, továbbá Huszka Jenő-est, Kálmán Imre-est, mások mellett Pitti Katalin, Leblanc Győző, Melis György, Miller Lajos, Kalmár Magda, Bende Zsolt, Felföldi Anikó, Bessenyei Ferenc és Gregor József közreműködésével. Emellett szerkesztett nóta- és operettesteket az Erkel Színházban is, ugyanitt a romániai forradalom megsegítésére két nagy gálaestet is adtak.

A rendszerváltás után a Magyar Televízióban készítette a több mint negyvenrészes Slágertévé sorozatot, amelyben – Nemlaha György megfogalmazása szerint – „mindenki benne volt, aki él és mozog”. Ezt követte a Nemcsak húszéveseké a világ című sorozat, ami gyakorlatilag Szenes Iván életművét dolgozta fel dalokban, olyan művészekkel, akik munkatársai voltak a József Attila Színházban vagy a Vidám Színpadon. A Dallamról dallamra című sorozatában pedig különböző érdekesebbnél érdekesebb történeteket gyűjtött össze, többi között Gáspár Margitot, Németh Marikát, Petress Zsuzsát, Zentai Annát, Rátonyi Róbertet, Lehoczky Évát kérdezte meg a dalok eredetéről és a hozzájuk fűződő élményeikről, emlékeikről, így egyfajta dokumentációt is végzett, amiről utólag kiderült, hogy hiánypótló munka. Az Áloműzők című sorozatában pedig felváltva énekeltek, beszélgettek és szavaltak a híresebbnél híresebb előadók. Televíziós karrierje utolsó évtizedében az Önök kérték című műsor szerkesztője volt. Ezenkívül Jávor Pálról, Jean Gabinről és Vittorio Gassmanról is születtek könyvei. Miután eljött a televíziótól, 2017-ben Kabaré a Holnap városában és 2018-ban a Rivalda, avagy Mosoly a múltból című könyveket állította össze, amelyeket Nagyváradon adtak ki. 2006-tól egy ideig rendszeresen dolgozott mint dramaturg a nagyváradi Szigligeti Ede Színház néhány produkciójában, jelenleg pedig különböző zenés darabokat fordít magyarra, melynek eredményeképpen idén (2023) tizenegy színház tűzte repertoárjára egyik-másik munkáját.