Élet- és karrierinterjúk

Bár mindössze egy évtizedet töltött el a magyar populáris zenei életben, Neményi Béla, az Atlantis együttes alapító tagja és énekese mégis meghatározó alakja a hazai beatzene történetének. Míg az Atlantis zenekar zenei vezetője Sankó László volt, Neményi a szervezési, menedzselési feladatokat látta el egyszemélyben, és kapcsolatai révén az együttes az 1960-as évek egyik legsikeresebb, legtöbb nyilvánosságot kiérdemlő alakulatává vált.

Úgy emlékszik vissza, hogy a kapcsolati rendszer kiépítésében Balogh József és az általa vezetett Bosch klub jelentette az első fontos lépcsőfokot az Atlantis számára.

„Szerintem a felfutásban sokat köszönhetünk Balogh Jóska barátomnak, aki az Autóvillamossági Művek kultúrházának, a Boschnak volt a »kultúrigazgatója«. Jóska már korábban is hallott minket. Közös érdekünk volt, hogy legyen valahol egy helyünk, s abban maradtunk, hogy a Boschban rendszeresen játszhatunk. Igazság szerint onnantól kezdve önműködővé vált a dolog: a Balzac utcától a Váci utca sarkáig állt a sor általában. Mondjuk a Bosch háromszáz főre volt hitelesítve, de számos alkalommal előfordult, hogy majdnem ezren szerettek volna bejutni.”

„Hamar híre ment, hogy van egy ilyen zenekar, és hogy mennyien kíváncsiak ránk, így nem is én kerestem a lehetőségeket, hanem mások kezdtek el megkeresni minket. Folyton odajöttek a koncertek előtt és után, és mivel én voltam a zenekarvezető és én intéztem a szervezési dolgokat, én tárgyaltam velük.”

Neményi állítása szerint a beat sohasem volt elszigetelt műfaj a magyar könnyűzenei életben, és nem kellett ellenszélben dolgozniuk. Egymást érték a megkeresések. Az Atlantis 1965-re nemcsak lemezfelvétellel büszkélkedhetett, hanem TV-klipet is készíthetett, sőt filmben is szerepelt kísérőzenekarként.

„(Egy) koncert szünetében jött oda hozzám Juhász István, aki a Hanglemezgyártó Vállalatnak volt a hangmérnöke. Amikor azt mondta, hogy lemezt akarnak csinálni velünk, először elküldtem a fenébe: mondtam neki, hogy ne hülyéskedjen, pont most zavar ilyen képtelenséggel, amikor koncertezünk? (…) Nem is vettem a fáradságot, hogy udvarias legyek vele. Mit szórakozik egy felnőtt ember a fiatalokkal? Voltunk vagy húsz évesek! De nem viccelődött. Megbeszéltünk tehát vele egy időpontot, és bementünk a lemezgyárba felvenni az első kislemezt. (…) Ez 1965 elején történt. Ez volt az első beat-kislemez Magyarországon.”

Az Atantis első komoly arculatváltását Sankó László katonai szolgálatának kezdete jelentette, ami ráadásul egybeesett az Illés együttes első magyar nyelvű számainak megjelenésével is. Neményi szerint azonban ők nem az Illés hatására, hanem velük párhuzamosan tértek át a magyar nyelvű dalokra, és kezdtek saját számokat írni.

„Valóban az Illés Rohan az idő című száma volt az első, ami befutott, egyébként érdekes módon, abban is mi kísértük Koncz Zsuzsát, és velünk is vették fel a lemezgyárban. De például az én első számom, a Hóember is egyidős ezzel, amit Ambrus Kyri énekelt, akárcsak a Nem értem a fiúkat című dalt. Tehát az első magyar számnak én a Rohan az időt, illetve a Hóembert tartom. (…) Bár a fordulat e tekintetben csak az első táncdalfesztivál után következett be, utána már mindenki Az utcánt énekelgette. Eldőlt a kérdés: egyedül a magyar számok látszottak járható útnak. Persze mindenki nagyon félt eleinte, hogy a közönségnek tetszeni fognak-e ezek.

Az Atlantis akkor vált igazán ismertté, amikor Laci bevonult. Azért akkor, mert közben folyamatosan a lemezgyárba jártunk felvételeket rögzíteni. Érdekes módon a lemezfelvételek esetén még sokáig az angol nyelvű éneket preferálta a közönség. Szerintem csak 1967-ben, tehát a Foxi Maxi, a Kennedy és a Bakter úr idején fordult meg a trend e tekintetben. 1966-ban igazság szerint az »angol« kislemezek fogytak jobban. Nyolc vagy tíz dalunk jelent meg ekkoriban, amelyek garantálták az Atlantis népszerűségét.”

A zenekar és személyesen Neményi népszerűségét a saját kompozíciók mellett lényegében mindvégig a külföldi slágerek hiteles interpretációja garantálta.

„Beatlest először mi ketten énekeltünk Magyarországon. Szétverték a házat. Volt, hogy csak beszélgettünk a színpadon, mert úgysem hallották, hogy éneklünk-e. Jellemző, hogy mikor elmentünk Zoránékhoz a Metro Klubba, ők kérték, hogy énekeljünk el egy Beatles-számot, az ő repertoárjukon ugyanis nem volt még ekkor semmi a liverpooliaktól. (…) Amikor elkezdtük a Beatles-dalokat, abban a pillanatban lezárult egy korszak. Korábban, ha valami új számot játszottunk, táncoltak rá, és háromszor visszatapsolták. Viszont akkor megszűnt a tánc, előre jött mindenki, és ordítozott.”

Az Atlantis nemcsak budapesti körökben, hanem vidéken is ismertté vált. Neményi szerint a vidék zenei élete akkoriban már nem nagyon különbözött a fővárosétól.

„Pécsett és utána Szegeden a Nemzeti Színházban hihetetlen volt a hangulat. Nem akarták abbahagyni az üvöltést. Olyan tombolás volt, hogy le kellett engedni a függönyt. Azt tudom még elmondani, hogy voltak ugye az angol nyelvű kislemezeink, amiket úgy tűnt, ismert a közönség, de ismerték a Beatlest is. Mi a három gitár, dob, zongora felállással, meg az új hangzással nagy sikereket arattunk országszerte. Ezeken a koncerteken játszottunk persze saját számokat is, de inkább az instrumentális szerzemények határozták meg a műsorunkat.”

Főleg 1967-től kezdődően Neményi zeneszerzőként is sikereket ért el, több dalából lett sláger. A legismertebb közülük talán a táncdalos Drága bakter úr, amelyért azonban sok kritikát is kapott.

„Maradjunk abban, hogy a Bakter úr volt az első szám, ami miatt az összes beatzenekar cikizett. Eladom magam, meg hogy hol van ebben a beatzene – ilyeneket mondtak. Ezt a dalt amúgy nem is akartam énekelni, mert S. Nagy Aradszkynak írta eredetileg, de mivel Aradszky az Isten véled édes Piroskámat énekelte, nem volt más választásom. Tudtam, hogy cikizni fognak a kollégák, a Metro, az Omega és az Illés tagjai. De S. Nagy azt mondta: »ha igazán népszerű akarsz lenni, pláne vidéken, akkor ilyen számot kell énekelni.« És igaza lett. Érdekes módon, amikor a Bakter úr lement, egy hónapra rá jött a Trombitás Frédi, jött a Rózsaszínű kád és a Sárika. Mindenki megcsinálta a maga »cikijét«.”

A Drága bakter úr szövegét a Neményivel jó kapcsolatot ápoló S. Nagy István írta, aki maga is számos fellépési lehetőséget intézett a zenekarnak. Többek között a táncdalfesztiválokon, illetve az első Pol-beat fesztiválon való fellépést is.

Neményi a zenekar sikereinek csúcsán, 1969-ben, váratlanul abbahagyta zenélést. Döntésének egészen prózai okai voltak.

„(…) Megnyertünk mindent, elértünk mindent, ami létezett, és valahogy úgy volt vele az ember abban az időben, hogy az is nagy dolognak számított, hogy több számunkból sláger lett. Nyugaton is talán csak a Beatles, meg a Rolling Stones a kivétel, mert általában miután valaki megjelent egy számmal, el is tűnt. Mi legalább egy ideig a felszínen maradtunk. De igazság szerint nem nagyon éreztem már akkoriban, hogy a zenekarnak nagy jövője lenne. Számos banda szűnt meg akkor. Az Illés és az Omega is szétment. Véget ért egy korszak. Meg is untuk ezt az utat, mert nem volt benne olyan sok kihívás, hiszen egy idő után tudtuk, milyen számokat kell csinálni ahhoz, hogy a lemezeket megvegyék. Végül, felhasználva a népszerűségemet is, el akartam menni a rádióba szpíkernek, és idegen nyelvet akartam tanulni. Így kerültem a Külkereskedelmi Főiskolára, amit el is végeztem. Egy új pályát akartam elkezdeni. Kiöregedtem a beatzenéből.”