Szombathely

Poptörténeti emlékpontok

Művelődési és Sportház

A Művelődési és Sportház 1963 óta, öt évtizede tölt be meghatározó szerepet Szombathely és Vas megye kulturális és főként zenei életében. A „Sportház” – ahogy a helyiek nevezik – minden szombathelyi zeneszeretőnek jelent valamit, de a fontossága országos viszonylatban is mérhető.

A Művelődési és Sportház tervezésével a Csempeszkopácson született Ybl-díjas építészt, Károlyi Antalt bízták meg. A multifunkciós – koncertek és sportrendezvények lebonyolítására egyaránt alkalmas – épület gondolata a hatvanas évek elején újszerűnek számított. A 15 millió forintból elkészült létesítményt az 1960-as alapkőletétel után három évvel, 1963 augusztusában, a megye és a város vezetőinek jelenlétében avatták fel. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi egyesület, művészeti csoport lelt otthonra az intézmény tereiben. Innen indult a városi fúvószenekar és a Savaria Big Band, de itt próbált a Lord zenekar is. A szervezés hőskora volt ez, így ne feledkezzünk meg az itt dolgozó közművelődési szakemberekről sem, hiszen nekik is köszönhető, hogy megfordult itt Kodály Zoltán, koncertet adott Szvjatoszlav Richter, s a fiatal nemzedék olyan világsztárokat láthatott-hallhatott a Sportházban, mint John Mayall, a Nazareth, vagy a Deep Purple.

Érdekes és fontos tény, hogy „1966–67-ben egy kimutatás szerint Magyarországon ötezer nyilvántartott, döntő többségében beatzenekar működött.” Szombathely sem maradt el az országos átlagtól, sőt „jellemző, hogy már 1963-ban angol együttes, a Stovepipe – (Kályhacső) – koncertezett a késői »szocreál« stílusban épített szombathelyi Sportpalotában (a Művelődési és Sportházban). Akkor, amikor a fővárosban még a létükért küzdöttek a későbbi nagy bandák.”

Az intézmény ötven éves működése során nemzetközi és országos jelentőségű koncerteknek adott otthont. A teljesség igénye következzen most nélkül néhány a legfontosabbak közül. A Sportház színpadát koptatta a reggae-hős Eddy Grant, „minden idők a capellája” a King's Singers, Jack Bruce a Cream zenekarból, a Harlemi Énekegyüttes, a világhírű kubai Buena Vista Social Club, a hazai legendák közül pedig az Illés, a Metro és az Omega, majd a kezdetek után szinte mindenki, aki számít a szakmában.

A Sportház adta meg az első lökést az elinduláshoz a népszerű, immár 45 éves Lord zenekarnak. A csapat a ház hivatalos zenekara volt. A Lord fölbukkanását érzékletes beszámolók idézik fel: „Ki gondolta volna, hogy ezek ilyen elszántak?" – hangzik el a területi szemle egyik zsűritagjának szájából. Szavai már a hetvenes évek és a szabályozottság korának beköszöntét jelzik. „A hivatalos intézmények kísérletet tettek ekkor a műfaj végső integrálására. Jött Sipőcz Ernő, Vida Ferenc és a többiek, az »ős-Lord«, a Red Fire, az MSH-beli próbák a Kiss és a Led Zeppelin nyomdokain, a névadó cigarettamárka, majd 1978-ban, hat évre az indulás után az első saját szám, a Rakétamotor. Összeállt a zenekar, s ebben a Sportháznak is kulcsszerepe volt.”

1985. november 19-én Szombathelyen koncertezett a skót Nazareth együttes. Love Hurts című balladájukat talán még azok is ismerik, akik életükben nem hallottak a zenekarról. Axl Rose szerette volna, ha a Nazareth zenél az esküvőjén, de visszautasították az amerikai fenegyereket. Szombathelyre, az MSH-ba viszont eljöttek… Sok helyi – és nem csak helyi – rockrajongó számára alighanem az 1986-os Jack Bruce-koncert volt a legemlékezetesebb. A Cream basszusgitárosa még a nyolcvanas években átugrott egy kicsit a vasfüggönyön túlra, hogy éppen a szombathelyieket örvendeztesse meg kivételes tehetségével.

Pár hónappal a felújítás előtti bezárás előtt sikerült még egy óriásit gurítani az utód Agorának. Omara Portoundo a kubai zene „First Lady”-je itt is tökéletes harmóniában zenélt együtt a kubai zene veteránjaival a Buena Vista Social Clubbal. És vajon melyik vas megyei zenekar lépett együtt színpadra példaképével? Naná, hogy az Ocho Macho.

A Sportház azonban zenei szempontból nemcsak a múltat, hanem a jelent is jelenti. A sokak által csak MSH-nak nevezett épület 2007 júliusától az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ tagintézményeként működik. A város által elnyert AGORA pályázat keretében történő felújításnak köszönhetően nemcsak új arculatot kapott az épület, de funkciójában és energetikailag is korszerűsítették. Így továbbra is Szombathely legnagyobb befogadóképességű kulturális intézménye – tekintettel adottságaira – nagykoncertek kiváló helyszíne. A régi-új AGORA – Művelődési és Sportház, mint területi multifunkcionális közösségi közművelődési központ új köntösben, de a jövőben is a műfajok sokszínűségét közvetítő programokkal várja a szombathelyieket és a régió polgárait.

Fotók

Megosztás: