Budapest

Ha egy művészt kell kiemelni a magyar muzsikusok mezőnyéből, aki világszínvonalú technikai tudást birtokolt, megtestesítette a bohém zenész prototípusát, játszott mindenkivel, aki számít és tudását nem őrizte féltékenyen, sőt: zenészek generációit tanította, egy név jut eszébe mindenkinek: Kovács Gyula zeneművész-tanár, minden magyar dobos Atyamestere.

Budapesten született 1927. december 26-án és már kisfiú korában felfigyeltek nem mindennapi muzikalitására. Az összes hangszer közül legjobban a dob érdekelte, így beiratkozott a Nemzeti Zenedébe, ahol Roubal Dezső növendéke lett. Elképesztő érzékkel figyelte és választotta ki magának a világ vezető dobosait, kivételes adottságainál fogva autodidakta módon sajátította el stílusukat és építette be a sajátjába, így kortársként megidézte Budapest színpadain és zenés bárjaiban Elvin Jonest, Gene Krupát, Joe Morellot, Buddy Richet, Max Roachot, Shelly Manne-t, Philly Jo Jonest és Louie Bellsont, később Tony Williamst, Steve Gaddet vagy Jack DeJohnette-t.

Tudását olyan magas szintre fejlesztette, hogy a világ egyik legrangosabb zenei szaklapja, a Melody Maker az európai dobosok rangsorában ezüstérmesként jegyezte. Kovács Gyula a 2. világháborút követő évtizedek legnagyobb sztárja volt dzsessz-berkekben.

Kézről-kézre adták a legnevesebb zenekarvezetők, többek között játszott a Holéczy zenekarban, Filuval, Garay Attila, Martiny Lajos, Tabányi Mihály, Pege Aladár, Gonda János, Deseő Csaba, Szabó Gábor, Kruza Richárd, Deák Tamás, Vukán György, Kovács Andor, Kőrössy János, Vécsey Ernő, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Csik Gusztáv zenekarai mellett sok-sok más formációban a saját együttesei mellett. Előfordult, hogy egy este több együttesben is dobolt. Parádés dob-párbajokat vívott Kőszegi Imrével és Jávori Vilmossal a világszínvonalú Dobshow keretében és filmekben, televíziós műsorokban is szerepelt.
Egyéni, sajátos humorát, bemondásait anekdoták tömege őrzi. Az 1960-as évek elejétől számos nemzetközi fesztiválon aratott hatalmas sikert. Olyan világnagyságok figyeltek fel rá, mint Oscar Peterson vagy Maynard Ferguson. 1964-ben a Budapest Jazz Trió tagjaként, Balogh Jenő és Pege Aladár társaságában óriási feltűnést keltettek az egykori Jugoszláviában, a bledi dzsesszfesztiválon. Szóba került, hogy a világhírű harsonaművész, Albert Mangelsdorff zenekarának dobosa lesz, ám mire hazaértek Budapestre, már várta a hír: a belügyminisztérium bevonta az útlevelét. (Sajnos egy féltékeny zenészkollégája jelentette fel, hogy disszidálni készül.) Így ért véget az, ami valójában el sem kezdődött: az út a világhír felé.
1965-ben Gonda János igazgatóval alapító tagja lett a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium Jazz Tanszakának, ahol haláláig oktatott. Keze alól került ki a hazai dobos világ krémje, műfajtól függetlenül, mint például Németh Gábor (Skorpió, Dinamit, Bikini, SBB, P. Mobil, stb.), Solti János (Generál, Locomotiv GT, Hobo Blues Band, stb.), Pálmai Zoltán (P. Mobil, Hobo Blues Band, Beatrice, stb.), Herpai Sándor (V’Moto-Rock), Fekete Gábor (Hungaria, Skorpió), Leslie Mandoki (Soulmates), Dorozsmai Péter (Korál, East), Kármán Sándor (Ceglédi Dobmúzeum) és sokan mások.
A Konzi mellett magántanítványokat is fogadott otthonában: 1974-ig a Murányi utca 25-ben, majd a Limanova tér 22-ben adták egymásnak a kilincset a növendékek, hogy a Mester kézzel, különböző színű filctollakkal írt kottájából tanulhassanak. (A kottafüzet belső borítón a védjegy: „Szigorúan titkos, védett!”) Kovács Gyula szinte egész életében naponta nyolc órát gyakorolt, hiszen tanítványaival együtt dobolt az órákon, úgy oktatott. Az általa alkotott modern dobiskolát a világ számos pontján oktatják egykori tanítványai. Szerencsére néhány éve nyomtatásban is hozzáférhető ez az úttörő jellegű, rendszerezett, hiánypótló munka. Lakása falán dzsessz-nagyságok és a számára fontos emberek bekeretezett fotói lógtak, mint egy múzeumban. Minden tanítványával olyan közvetlen kapcsolatot alakított ki, ami messze túlmutatott egy tanár-diák viszonyrendszeren. A gyakorlás szüneteiben olyan mély beszélgetések folytak, amelyek ellátták szellemi munícióval növendékeit („a fiúkat”) egy életre. Gyakran ajándékozott lemezeket, dob-és cintányér katalógusokat, nemzetközi dzsessz folyóiratokat tanulóinak.
Imádta a hangszereit: a francia gyártmányú, fémből készült Asba dobfelszerelése testének kiterjesztéseként is funkcionált. (Napjainkban a Ceglédi Dobmúzeum őrzi.) Folyamatosan izgatták a legújabb kiegészítők, így elsőként próbálta ki itthon a vezető dobbőr-gyártók újdonságait. 1971 óta a világ egyik leghíresebb cintányérgyárának, a svájci Paiste cégnek volt a magyarországi endorsere: a patinás manufaktúra rendszeresen ellátta cintányér szettekkel, megköszönték, hogy játszik rajtuk és a véleményét kérték a fejlesztésekhez. A gyári évkönyvekben is szerepelt a Paiste nemzetközi művészválogatottjának elismert tagjaként.
Jellegzetes ruhatára és a kiegészítők, például a napszemüvege, messziről felismerhetővé tették jellegzetes figuráját. Valódi ínyenc volt az ételek és az italok tekintetében: a kor legfinomabb kávéit itta, az Omnia és az Arany Mokka márkák közepesen őrölt keverékéből főzte legendásan finom feketéit, ehhez folyamatosan szívta az import Kent és Marlboro cigarettákat (gyakran a kettőt együtt). Gyakran felmerülő kérdés, hogy melyik magyar zenész állt a legközelebb a világhírhez. Kovács Gyula neve saját hibáján kívül kevés ilyen listán szerepel, pedig komoly esélye volt erre a tehetsége okán. Sajnos a kor, amelyben alkotott megakadályozta ebben. 1992. február 13-án, 64 éves korában hunyt el, de emlékét azóta is élénken őrzi a magyar dobos társadalom és az igényes zene kedvelői. Kovács Gyula egykori lakóháza falán a közeljövőben emléktáblát avat az NKA Hangfoglaló Program, a Hangőr Egyesület, a Magyar Jazz Szövetség, a Ceglédi Dobmúzeum, a család, a tanítványok és a tisztelők.

Fotók (Fortepan / Urbán Tamás, Fortepan / Bauer Sándor, Fortepan / Kereki Sándor)