Élet- és karrierinterjúk

Mózsik Imre 1969-ben született Washingtonban. Szülei diplomataként dolgoztak, így már gyerekként sok időt töltött nyugaton, többek között 1977 és 1981 között Londonban, ahol testközelből élte át a punk, illetve a new wave megjelenését.

Erre így emlékszik: „Ami ezt a London-feelinget illeti: ha felfogni nem is tudtam – mert még gyerek voltam –, hogy milyen értékes zenetörténelmi helyzetbe kerültem, mégis ösztönösen részéve váltam a londoni zenei- és divatvilágnak, annak a rezgésnek, hangulatnak, ami akkor ott uralkodott. Szaporodtak az új zenei stílusok, például a ska is éppen burjánzott. […] Az ottani zenei palettáról lehetett látni, mennyire kezd sokszínűsödni Anglia és az Egyesült Államok. Mindenféle irányban, megállíthatatlanul fejlődött a zene. Ez a popularizálós irány Chuck Berryvel és Elvisszel kezdődött. Nagy nyitás jellemezte a hatvanas, hetvenes éveket, új, meghatározó stílusok növesztettek gyökeret (punk, heavy metal) és már nem csak sima rockról beszélhettünk, hanem volt például klasszikus rock és heavy rock is. [..a] A Motörheaddel indult be az a „begyorsított” feeling, aminek utódja lett a hardcore és a speed metal, (például GBH, Metallica). Minden meghatározó volt, ami akkor történt. Néztem a Top of the Popsot, amiben ment az aktuális negyven jó dal, és például ott láttam először az AC/DC-t. A Touch Too Much-csal bejutottak a harmincvalahanyadik helyre. Elájultam tőle. Azonnal pánikszerű kötődést éreztem, pedig nem is értettem a nevüket, mert pont elnyomta a műsorvezető hangját a közönség zsivaja. Másnap rohantam megvenni a kislemezt. Bementem a közeli lemezboltba, és próbáltam megfejteni az együttes nevét. Szerencsére ki volt rakva a Top 40-es lista, és onnan visszafejtettem a dolgot. Megvettem a kislemezt, majd szaladtam haza. Rákattantam a zenehallgatásra, kitárult előttem a zenei világ sokrétűsége, bármihez hozzá tudtam jutni. Amíg ott voltunk, meg tudtam venni azokat a lemezeket, amik érdekeltek. Jöttek a punkbandák is, mint például a Sex Pistols, Splodgenessabounds, a Stiff Little Fingers, a 999, a Jam.”

Mózsik Imre dobolni egész fiatalon, mindössze tizenkét-tizenhárom évesen kezdett, egy ideig Nesztor Iván tanítványa is volt. Kamaszkori, amatőr zenekarai után 1983-ban jött létre a QSS, amely az egyik legmeghatározóbb hazai punkegyüttessé nőtte ki magát, különösen azután, hogy Barangó (Bajtai Zoltán) lett a formáció énekese, akinek sajátos, egyéni szövegei jelentették a QSS egyik erősségét:

„Nagyon alpárian, de mégis szívhez szólóan tudta megfogalmazni ezt a szocreál kalamajkát, ami itt volt.”

1985-ben a zenekar feketén rögzített egy demófelvételt a Magyar Rádióban, amely a következő években másolás útján elterjedt az egész országban. 1986 végén, a katonai szolgálat végeztével a zenekar koncertezni kezdett, rendszeresen felléptek a korabeli punkszíntér meghatározó koncerthelyein, így a Fater, a Mutter Klubban, a süttői Total'87- punkfesztiválon, illetve a Fekete Lyukban – igaz, Mózsik nélkül, aki ebben az időszakban ismét az Egyesült Államokban élt, ahol játszott klasszikus zenét, go-gót, illetve dzsesszt. 1989-ben tért haza, bár az USA-ban felkínálták számára az állampolgárságot, de visszautasította. Ennek okairól a következőt mesélte:

„Az volt a feltétel, hogy két évre elmegyek katonának. Emlékszem, üldögéltem a konyhában, néztem ki az ablakon, és arra jutottam, hogy az egyetlen opcióm, hogy nem vonulok be, mert én nem tartozom közéjük. Mutass még egy embert, aki visszautasítja ezt a lehetőséget! [...] Én lenéztem és most is lenézem az amerikaiakat, mert hazugság, amit hirdetnek. A mai napig nem bántam meg, hogy visszautasítottam az állampolgárságot, sőt büszke vagyok rá. Én ott rájöttem, hogy magyar gyerek vagyok, itt akarok élni.”

Amikor hazatért, meglepődve szembesült azzal, mennyire ismertté vált a QSS, amíg külföldön tartózkodott. „Akkoriban bárkinek mondtam, de tényleg bárkinek, hogy QSS, az ismerte a nevet, a szövegeket. Vagy neki, vagy valakinek a környezetében megvolt a kazi. Mindenhol telt házak voltak, bármerre mentünk.”

Az 1990-es évek elején egy ideig vendéglátózott a Riviérán, meglehetősen kalandos körülmények között, majd 1993-ban belépett a Mester és Tanítványai zenekarba. A nagy reményekkel induló társaság két nagylemez, sikeres koncertek után – felléptek többek között az Erkel Színházban, valamint a Fővárosi Nagycirkuszban is –, a nem megfelelő menedzselés, illetve a személyes konfliktusok következtében három év után feloszlott.

Pályájának következő jelentős állomása az UP!. Az együttes – saját definíciójukat használva – „sunshine boogie”-t játszott. Az volt a céljuk, hogy olyan tánczenét játsszanak, ami nem kommersz, és nem giccs. A zenekar nagy sikerrel indult:

„Emlékszem, hogy Presser azzal jött, hogy »Ti vagytok az új LGT!« Solti Jánoska – minden idők egyik legjobb dobosa – is csörgőzött egy dalban. Szóval kijött a lemez (UP!, 1998), és két héttel később Szegeden játszottunk. Rendőrkordon kellett, hogy egyáltalán feljussunk a színpadra. Abban az időben, pláne ebben az országban ez hallatlan volt.”

A személyes problémák következtében ez a nagy reményekre jogosult együttes is rövidesen feloszlott, csupán egy nagylemez maradt utánuk.

Ezután Mózsik számára újabb vendéglátózás következett, ezúttal óceánjáró hajókon.1999 végén hazatért, és csatlakozott a Roy és Ádám formációhoz, majd 2001-ben megalakult a dallamos punkzenét játszó Supernem, amelyben másfél évtizedet töltött. A zenekar ez alatt az idő alatt öt nagylemezt adott ki, – a legsikeresebb ezek közül a Tudományos fantasztikus pop (2011) – országosan ismertté vált, és rendszeresen lépett fel fesztiválokon, azonban a 2010-es évek közepére kreatív, illetve személyes problémák miatt válságba került. „Közben én örökbe fogadtam egy tíz hónapos kisfiút a családunkon belül. Néhány nap alatt kellett dönteni és intézkedni. Én elmentem GYES-re, lett gyerekülés a kocsiban, etetőszék a konyhában, gyermekágy a hálóban és pelenkahegyek mindenütt. Onnantól kezdve viszont megszűnt az, hogy megyek az éjszakába. Én korábban hallani sem akartam ilyesmiről, mert az életmódom mellett úgy éreztem, nem voltam rá kész, de őt, Martint vállalni kellett. [...] Sehogy sem találtam már a helyemet a zenekarban. A rocksztárkodásból nagyon nehéz hosszú távon valami állandó és megbízható egzisztenciát fenntartani. Én ráadásul töröm-zúzom a cineket, szóval csak az évi félmillióba került, amit azért megérez az ember. És már nem mentem bele az éjszakázásba annyira vagy inkább egyáltalán nem, a többiek viszont igen, ezért kénytelen voltam az életemből még arra is szánni időt a vidéki bulik után. Egy bulira két-három napom ráment mire kipihentem magam. Gyerek mellett ez öngyilkosság. Felmértem, hogy nem arra tart a zenekar, amerre én szeretnék. Ráadásul már vagy három éve el volt dugulva mindkét fülem olyan mértékben, hogy csak szájról tudtam olvasni, és csak belsőhallással hallottam a zenét is. El lehet képzelni, milyen érzés így koncertezni. Jártam szakértőkhöz, de senki sem tudott segíteni, nem értették, mi van a fülemmel. Én tudtam legbelül, hogy a sorsom már nem tudja máshogy a tudtomra adni, hogy nem a helyemen vagyok, így 2016 végén bejelentettem, hogy kilépek. Ez nagy lelki törés volt számomra és gondolom, nekik is, de aztán jött Nagy Dávid, aki a Soerii & Poolekben és az Óriásban is dobolt.”

Kiválását követően hamarosan kiszállt a QSS- ból is.

„Totyát ezzel nagyon megbántottam, aki közben vitte tovább ezt az egészet, de mondtam neki, hogy a gyerek mellett ez nekem már nem fér bele.”

Ezt követően hangmérnökösködéssel kezdett foglakozni, majd reklámszövegek írásával, de az ő nevéhez fűződik a Rolling Stones történetét bemutató könyv lefordítása is. Alkalmi beugrások után visszatért az aktív zenéléshez, először a Bin-Jip tagjaként, majd csatlakozott a Sziámi AndFriendshez, illetve Bródy János zenekarához, továbbá játszik az Ohnody nevű zenekarban is.