Élet- és karrierinterjúk

Mészáros Márta Eltávozott nap és Szép lányok, ne sírjatok című filmjeit a hatvanas-hetvenes évek legfontosabb magyar zenés filmjei között tartják számon. Mészáros pályája a beatzenével és más populáris zenei irányzatokkal foglalkozó más rendezőkéhez – Banovich Tamáshoz és Kovács Andráshoz – hasonlóan az ötvenes évek elején indult, ráadásul a filmművészeti főiskolát Magyarország egyik legismertebb női rendezője nem itthon, hanem a Szovjetunióban végezte.

„Budapesten nem vettek fel a főiskolára, mert nő akkoriban egyáltalán nem kerülhettek be erre a szakra. A Szovjetunióban is én voltam az első nő, aki elkezdhette a tanulmányait. Nyilván azért sikerült a felvételi, mert tudtam oroszul. Magyarországon is nagyon sok jó tanár volt akkoriban, akik már a háború előtt aktívak voltak... A lányokkal rendező-szakon szóba se álltak, de voltak ösztöndíjak, és nagyon fontos volt politikailag, hogy minél több hallgató menjen a Szovjetunióba. De a Szovjetunióba nagyon kevés ember akart kimenni, s nem politikai okok miatt, hanem mert a nyelv nagyon nehéz. A magyar nyelv is nagyon nehéz és az orosz nyelv is nagyon nehéz. Attól féltek a jelentkezők, hogy évekig fognak a nyelvvel vesződni, és hát így is volt, nagyon nehezen tanultak. Nekem az volt a szerencsém, hogy tudtam oroszul, hiszen a gyerekkorom egy részét Kirgíziában töltöttem. (…) A háború után nagy szegénység volt, még Moszkvában is, Moszkván kívül pedig lényegében jegyrendszer volt érvényben. Ahhoz, hogy az ember vegyen egy kenyeret, hajnalban kellett beállni a sorba. Nagyon nehéz volt az élet. Nekünk, diákoknak egy fokkal könnyebb, mert nagyobb ösztöndíjat kaptunk a magyar államtól, úgyhogy éhezni nem éheztünk. A főiskolán működött büfé, ahol mindig lehetett meleg teát és virslit kapni. De visszatérve a tanárokra: mind nagyszerűek voltak. A klasszikus orosz filmet ők csinálták meg a ’30-as években. A szegénység miatt nem volt ugyanis filmfelvevő, de nyersanyag sem volt, úgyhogy többnyire elméletet tanultunk és nem gyakorlatot.”

Bár Mészáros Márta csak 1956 után tért haza Magyarországra, későbbi férje, Jancsó Miklós révén jól informált volt a filmművészet hazai történéseit illetően is, és ma is azt gondolja, hogy még a Rákosi-korszakban is remek magyar filmek születtek:

„(…) Hiába volt minden agyonpolitizálva, hiába volt vasfüggöny, és hiába tudtuk azt, hogy a világ kettéosztott, a háború túl közeli tapasztalata határozott meg mindent. Elvtelenség például nem volt. Az emberek megtartották maguknak az eszméiket.”

A hatvanas években aztán a légkör fokozatosan megváltozott, és ez többek között éppen a nyugati divatok, eszmék, szabadidős tevékenységek, köztük a populáris zene beáramlásában volt tetten érhető:

„Érdekes, hogy ez a kis ország ezzel a nagyon furcsa nyelvvel, ami nagy bezártságot jelent, milyen tehetségeket tudott és tud máig felmutatni. Pláne akkoriban, a szocializmusban volt ez szembetűnő, amikor az emberek keveset utaztak, és németül is kevesen beszéltek. Ez a speciális nyelv nagyon hátráltatta a magyarokat, de a magyarok nagyon tehetségesek voltak a filmben és a zenében is. A komolyzenében és szórakoztató zenében is. Az operett például világszám! Amikor Lengyelországban rendeztem egyszer a Csárdáskirálynőt, az egyik konzultáns azt mondta, hogy a világon három dolog megy minden percben (rádióban, tévében, stb.): Mozart, a Beatles és a Csárdáskirálynő.”

A rendezőnő egészen 1966-ig, az Illés együttes első táncdalfesztiválon történő fellépéséig nem találkozott viszont a beatzenével:

„Emlékszem, amikor Szörényiék megnyerték a táncdalfesztivált a Csak még fáj, fáj, fáj kezdetű dallal, az nekem mennyire tetszett. És én akkor találkoztam ezzel először. Aztán megkerestem őket, megnéztem egy koncertjüket is. Mondtam nekik, hogy csinálom az első filmemet, és megkértem őket, hogy írják meg hozzá a zenét. Örömmel elvállalták, és fel is léptek a filmben. Nem azért kértem meg őket, mert komoly szándékom lett volna vele, nem zenés filmet akartam készíteni. Egyszerűen tetszett a zenéjük, tetszett a pimaszságuk, tetszettek a fejek.”

Mészáros első öt filmjének mindegyikéhez az Illés együttes írt végül zenét. Szintén visszatérő szereplő a Mészáros-filmekben, Kovács Kati, aki először az Eltávozott Nap (1968) főszerepében tűnt fel.

„Láttam őt énekelni, és nagyon érdekesnek találtam a jelenséget. A többiek szépen éneklő szép nők voltak, Kati viszont kemény, felháborító, jópofa, magának való volt. Találkoztam vele, és mondtam neki, hogy örülnék, ha játszana a filmemben. Kicsit habozott, de elvállalta, és ragyogóan el is játszotta, még fesztiváldíjat is kapott érte. Beutaztuk a világot ezzel a filmmel. Voltunk Bécsben, Olaszországban és Párizsban, ahol nagy sikere volt a filmnek.”

Mészáros sok filmjére igaz a női karakterek kiemelt jelentősége, ami újszerűnek számított az akkori magyar filmes világban, pláne, hogy – amint azt az elemzők kiemelik – a női főszereplők rendszerint nem intellektuális figurák, nem értelmiségiek; a társadalom valamilyen módon perifériára szoruló rétegei kerülnek általuk megjelenítésre, akik ösztönösen reagálnak az őket körülvevő kihívásokra.

„El akartam mondani, hogy a nők érdekesek, hogy őszinték, és hogy van egy sajátos világuk, amit tudomásul kell venni. Nekem mázlim volt, mert egy kicsit féltek tőlem az orosz diplomám miatt, ráadásul Jancsó volt a férjem, és segítettük egymást. Mindig kaptam pénzt arra, hogy filmet csináljak. És remélem, hogy a pályám megnyitotta a lehetőségeket más nők előtt is, mert nagyon sok jó magyar rendezőnő van a mai napig. Mindig komolyan érdekelt, hogy a magyar nők miként élnek. És nagyon zavar, hogy van bennük egy nagy adag passzivitás, hogy hagyják magukat. Sokan hagyják magukat.”

A beszélgetés végén rátértünk arra a filmre is, ami miatt a legtöbbet beszélnek a rendezőnő munkásságáról a korszak populáris zenéjével kapcsolatban, a Szép lányok, ne sírjatok című, 1970-es alkotásra. Ez a film nemcsak a Kex és Syrius együttesek szereplése miatt emlékezetes, hanem a vetítését övező anomáliák miatt is.

„Aczél leállíttatta a forgatást, és azt mondta, hogy Szörényiék nem játszhatnak a filmben. Csak a zenéjük maradt meg, és az is csak Bacsó Péternek köszönhetően, aki stúdióvezető volt, és azt mondta, hogy először menjen a film a mozikban, és utána mutatjuk meg a filmet Aczélnak.”

Mészáros Márta a Szép lányok, ne sírjatok után már nem foglalkozott zenés filmekkel, amit részben az ország elhagyásával indokol:

„Már nagyon utáltam ezt a bezártságot itt, és miután Franciaországban nagy sikerem volt, és minden filmemet megvették, sokat jártam Párizsba. Elkezdtem koprodukciókat készíteni franciákkal; dolgoztam például Isabelle Hupperttel is.  Később aztán úgy alakult a családi életem, hogy Jancsó elment Olaszországba dolgozni, és ott lett egy kapcsolata, én pedig elmentem Lengyelországba dolgozni, és nekem is lett egy kapcsolatom. Lengyelországot nagyon megszerettem. Krakkó fantasztikus hely a művészek számára, csodálatos színház, színdarabok, Andrzej Wajda is ott dolgozott, de rengeteg más nagyszerű rendező is. Ott maradtam, és magam mögött hagytam a korábbi dolgaimat.”