Élet- és karrierinterjúk

(rezümé)

1978-ban végképp eljöttem a Csepeli Ifjúsági Parkból. Arra az időre már beindult a diszkó-korszak és a koncertek kezdtek rosszabbul menni. A parkot kertmoziként kezdték működtetni. Az nem az én világom.

Mann Tibor

Mann Tibor

Mann Tibor, a legendás szervező 1946-ban született, abban az évben, amikor a hazai rock-élgárdából Koncz Zsuzsa, Nagy Feró, Bródy János, Frenreisz Károly, Tolcsvay Béla, vagy Mann középiskolai társa, Demjén Ferenc. Rajongóként került a szakmába, aztán hamar felfigyeltek szervező tehetségére.

„A Baranyai téren laktunk akkor, bejártunk az Fővárosi Művelődési Házba például a Kék Csillag együttes koncertjeire és táncestekre is. (…) Így lettem ott rendező. Elkezdtem aztán beszélgetni Illés Lajossal, megkérdeztem tőle, van-e arra lehetőség, hogy a munkahelyemen, a Gammában is fellépjenek egy koncerten. Nem látta semmi akadályát, úgyhogy bementem a főnökséghez, egyeztettem a részleteket és megkötöttük a szerződést. Így indult. Aztán az Illést követően jött a Metro és az Omega is. Szerveztem egy nagyon sikeres Ex Antiquis-koncertet is, Hacki Tamásékkal. Ezek után behívtak a Szakszervezeti Bizottságra. »Mann elvtárs, jó lenne, ha az ünnepségeinket is feldobná, van ismeretsége a zenekarok körül, biztos sikerül színészeket is szerződtetni!«. Bementem az ORI-ba, kértem egy névsort a kiközvetíthető színészekről. A listán, amit kaptam, Básti Lajostól kezdve az összes, ma már Kossuth-díjas művészek szerepelt. Megkaptam a telefonszámaikat, felállítottunk egy koncepciót és elkezdtem szervezni a nőnapi ünnepséget, meg aztán április 4-ét és november 7-ét a vállalati nagyterembe.”

1971 és 1972-ben a Citadella Bár szervezőjeként, aztán 1978-ig a Csepeli Ifjúsági Park igazgatójaként Mann olyan meghatározó magyar zenekarok első lépéseit segítette, mint a Locomotiv GT, a Taurus Ex-T és a Skorpió.

„Az ORI-büfében odalépett hozzám Frenreisz Karesz és a fülembe súgta: »Tibikém, van egy hírem, megalapítottuk az első magyar szupergruppot!« Ismertem őket persze külön-külön az előző zenekaraikból. Az egyik próbán megbeszéltük, hogy meg tudjuk szerezni a Budai Parkszínpadot ingyen. A plakátozást is rám bízták.”

Hazánk második szupergruppjának szakmai bemutatkozó koncertje máig legendás történet:

„Megkeresett a Metro együttes volt dobosa, Brunner Győző és azt mondta, ők most alapítanak egy új zenekart és szeretné, ha a Citadella Klubban szerveznék nekik egy szakmai bemutatót. Meghívott a próbájukra és legnagyobb meglepetésemre Radics Bélával is találkoztam ott, akit a Fiatal Művészek Klubjából már korábbról ismertem. Ott volt még Balázs Fecó, Som Lajos és Brunner Győző, természetesen. A Taurus együttes. Megszerveztem nekik a szakmai bemutatót. Az ORI nem engedte Lajossal turnézni a zenekart, viszont Keszler Pálék kitalálták, hogy Zorán lépjen a helyébe. A Radnótiban történt a váltás, ahol a közönség imádta Som Lajost. Már a koncert előtt készülődtek, botrányt akarta okozni. Hergelték magukat. Megtörtént a beengedés, a színpadon függöny. Radics Béla kiállt a függöny elé és azt mondta: »Figyeljetek ide! Én még pisis kölyök voltam, amikor már jártam a Metro Klubba és tátott szájjal hallgattam Zorán Sztevanovityot. Megtudtam, hogy szervezkedtek odakint. Én úgy érzem, megtiszteltetés, hogy Zoránnal ebben a zenekarban játszhatok és most megkérek mindenkit, hogy ne legyen botrány! Akkor mi most elkezdünk játszani.« Függöny szét, zenészek a hangszerekhez és onnantól ment a buli. Béla a tenyeréből etette a közönséget.”

A Skorpió együttest már a megalapításának gondolatától fogva ismerte Mann Tibor.

„Frenreisz Karesszal egyszer találkoztunk a Vigadó téren, ahol akkoriban lakott. Leültünk egy padra dumcsizni és elmondta, hogy új zenekart alapít, ami teljesen az ő világa. Szóba került Papp Gyula és Fekete Gabi neve is, hogy őket képzeli el társnak az új zenekarában. Azonnal biztosítottam arról, hogy nálam a Csepeli Ifjúsági Parkban megtarthatják a budapesti bemutatkozó koncertjüket. Így is lett. Tomboló siker és telt ház volt, mindenhonnan jöttek a gyerekek.”

Mann Tibor a menedzserszemléletű vezetői módszereivel, sziporkázó ötleteivel és kiváló kapcsolatrendszerével a Csepeli Ifjúsági Parkot és klubot csúcsra járatta, minden nap volt olyan rendezvény, ami lekötötte a látogatókat.

„Az az ötletem támadt, hogy bementem az Express Ifjúsági Utazási Irodába és megkértem őket, működjünk együtt. Ők hoztak buszokkal fiatal külföldi csoportokat, mi szerveztünk programokat egy-egy turnusnak egy estét, kijöttek hozzánk és nagyon jól érezték magukat, ez ment az őszi, a téli és a koratavaszi időszakban. Finnországból, Svédországból, Dániából, Bulgáriából és a Szovjetunióból, szóval sokfelől jöttek. Nagyon bejött és megfűztem Dévényi Tibit, Cintulát és B. Tóth Lacit, hogy egy-egy este tartsanak nálunk diszkót. A keddi napokon pedig a Kati és a Kerek Perec játszott. Ez heti négy totál teltházas estét jelentett. Szerdánként nyugdíjas klub működött, a vasárnap pedig magnós klubé volt.”

Az 1970-es évek utolsó harmadában a diszkózene térhódítása elérte hazánkat is. A felnövő, fiatal nemzedék már más szórakozási lehetőségeket keresett magának, a rockzene és az koncertek egyre jobban háttérbe szorultak abban az időben.

„1978-ban végképp eljöttem a Csepeli Ifjúsági Parkból. Arra az időre már beindult a diszkó-korszak és a koncertek kezdtek rosszabbul menni. A parkot kertmoziként kezdték működtetni. Az nem az én világom.”
Megosztás:
Az interjút Rozsonits Tamás készítette
A teljes interjú letöltése:
Mann Tibor - életútinterjú [pdf]