Élet- és karrierinterjúk

Lovas Róbert 1942-ben született Budapesten. Édesanyja zongorista volt, hamar észrevette, hogy kisfia kimagasló érzékkel zongorázik: „még kicsi voltam, […] állandóan figyeltem anyámat, ahogy zongorázik, aztán egyszer, amikor egyedül voltam, leültem a zongorához, és próbáltam eljátszani, amit korábban hallottam. Több óra is elszaladhatott így, mert amikor föleszméltem, észrevettem, hogy a szüleim mögöttem állva bámulnak. Másnap anyám elvitt a legjobb barátnőjéhez, Mandovszky Henrikné híres zongoratanárhoz, aki megállapította, hogy tehetségem van a hangszerhez.”

Középiskolás korában alapította első (és egyetlen) zenekarát:

„Oroszlán Gyurival, a Bergendy-együttes későbbi gitárosával egy házban laktunk, vele alapítottunk egy suli-buli zenekart, bőgő, zongora, dob, gitár, szaxofon felállásban. Mi voltunk a Crazy Boys.”

Első dalát Izsmán Nellynek írta, aztán berobbant a zeneszerzői pályafutása: „Gyerekkori barátok voltunk, ő akkor a Moulin Rouge bárban lépett fel, és panaszkodott, hogy kellene neki egy dal, egy jó kis shuffle, írtam rá angol szöveget is. Évekig énekelte, hatalmas sikerrel, My Baby is Unhappy volt a címe. A sikertől vérszemet kaptam, és valahogy bemutattak S. Nagynak – mindenki nála kezdte”.

1956-ban, mint annyian, elhagyta az országot:

„Tizenöt éves koromban disszidáltam, aztán visszajöttem, miután apám közölte, hogy anyám súlyos beteg, és valószínűleg nem fogom többé látni. Kalandvágyból elmentem. Kint voltam Bécsben, nagyon jól beszéltem németül és elég jól angolul is, már a repülőjegyem is megvolt az USA-ba a rokonaimhoz. 1956 novemberében történ ez. Bécsben hallottam először igazi rock and rollt, egy moziban. Bill Haley, Elvis Presley – ezeket az élményeimet meséltem el aztán az itthoni barátaimnak.”

Az érettségit követően kétszer is felvételizett az orvosi egyetemre, mindkét alkalommal elérte a ponthatárt, de nem vették fel, mert „osztályidegennek” számított a családja miatt. Édesapja közbenjárására mégis megkezdhette a tanulmányait, és a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen diplomázott, közben folyamatosan zongorázott bárokban, presszókban, majd a Benkó Dixieland Band tagja lett: „Aztán, ahogy elkezdtem komponálni, kikoptam a zenekarból, viszont bekerültem a »hakni-maffiába«. Zongorakísérő lettem.”. Emellett orvosi hivatását is folyamatosan gyakorolta: „elvégeztem az egyetemet és bekerültem a Péterfybe, azon az osztályon nagyon jó volt a hangulat, sokat tanultam és kezdtem egyre jobban érteni a sebészethez. Belül mindig ott lapult egy gondolat, hogy egyszer csak vége a zenész pályafutásnak, és akkor jó jön majd, hogy gyakorlott orvos vagyok. Aztán így is történt.”.

A hatvanas évek legsikeresebb hazai zeneszerzője lett, a kor szinte minden sztárjának írt slágereket: „Nagy szerepet játszott akkoriban ebben a témakörben a Magyar Rádió. Például kaptam tőlük megbízást, hogy a dalversenyükre, a Made in Hungary-ra írjak dalt Koós Jánosnak. Ők felkérésnek hívták. Olyan nem fordulhatott elő, hogy visszaadod. Később, amikor már ismertebb lettél, ezt azért lehetett manipulálni.” Leghíresebb dalának hiteles története így szól: „Ez is felkérésnek indult: írjunk a televízió szilveszteri műsorába Darvas Ivánnak egy sanzont. Ültünk Szenes Ivánnál, semmi nem jutott eszünkbe. Zongorázgattam, és valahogy szóba került a családi háttér. A mi szüleink idejében nem úgy ment ám a csajozás meg az ismerkedés, mint később. A szülők megbeszélték a másik családdal, hogy a következő szombaton feljön a fiuk egy teára, és akkor szegény anyámnak fel kellett öltöznie a fehér ruhájába, és Lisztet vagy Chopint játszott nekik. Szervezett ismerkedés volt ez, szinte házasságközvetítés. Erre Iván: »Hát igen. A kislány a zongoránál ül a fehér ruhájában.« Ezt mondogatta, aztán egyszer csak: »Kislány a zongoránál fehérebb az orgonánál«. Én gyorsan leírtam, ő meg: »És miket játszott anyád?« »Lisztet nagyon szerette«  mondtam. És elkezdtem játszani a Magyar rapszódiákból. Erre ő: »Na, akkor ezt megírjuk!«. Kész lett a dal, elvittük Darvas Ivánhoz a Pesti Színházba, épp egy monodrámát játszott. A végén behívott az öltözőjébe és megmutattuk a dalt. Meghallgatta, nagyon tetszett neki. »Ez annyira jó, hogy nem vállalom. Nincs hangom hozzá! Hát ehhez énekelni kell! Gyerekek, ezt a Koósnak adjátok!«.

Szenes Ivánnal színdarabot is írtak:

„írtunk egy színdarabot, egy musicalt, egy francia szerző darabja nyomán, Valami mindig közbejön volt a címe, Voith Ágival és Bodrogi Gyulával Abban a darabban szerepelt a Vigyázz, nagyon vigyázz című slágerem és a Megmondták előre című is”.

Több szövegíróval dolgozott, de a legnagyobb sikereit Szenes Ivánnal érte el:

„ahogy körülnézem, láttam, hogy a legjobb szövegek jelentős részét Szenes Iván írja, és néha G. Dénes György. Vele csupán egy közös dalunk van. Mikor a Kislány a zongoránál számmal győztünk, mentünk a Kossuth Lajos utcában a barátnőmmel, Zsüti meglátott, odarohant hozzám, átölelt, és azt mondta: »Király lettél! Tudod, hogy miért? Egy slágerben kell, hogy legyen egy találmány, és ebben három van«. Ivánnak félelmetes agya volt. Kitalálta például, hogy írt egy szöveget, aminek minden sora úgy kezdődött, hogy: »Én«. Zseniális, de neki ilyen ötletből rengeteg akadt. Egyszerűen folyt belőle a tehetség.”

Jó barátságot ápolt a hazai beatzenekarok tagjaival: „Zoránnál például hatalmas házibulik zajlottak. Vele és Dusánnal nagyon jóban voltunk, feljártam hozzájuk, a szüleiket is nagyon szerettem. A koncertélet akkoriban teljesen mást jelentett, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján vagyunk. Minden bandának volt klubja, ott láttam őket. Metro Klub, Bosch, Várklub és a többi. Én nem tartoztam egyik zenekar táborához sem, mi haverok voltunk. Zorán, Benkő Laci, Bródy – együtt csajoztunk.”

Lovas Róbert volt generációjának első olyan klasszikus slágerszerzője, akinek stílusát áthatotta a beatzene modernsége. Sikerei csúcsán mégis elhagyta az országot, két ok miatt: „visszahallottam, hogy azt mondták, elég volt már a Lovas-Szenes szerzőpárból. Ez időben ez egybeesett azzal, hogy a kórházban lehívatott az igazgatóhelyettes, és azt mondta: »Robikám, meg kell hosszabbítanunk a szerződésedet, de ez csak akkor megy, ha belépsz a pártba!« Mondom: »Nem!« Kérlelt, hogy „Robikám, az Isten szerelmére, mit akarsz! Vizezni kell a whiskyt!”. Nagyon rendes ember volt, szeretett is engem, de nem hagytam, hogy megzsaroljanak. Ez a két esemény két napon belül történt, és elhatároztam, hogy én itt nem maradok tovább. Az a baj, ha valami jó? Mi az, hogy már megint a Lovas?”. Németországban telepedett le, és nagyon sikeres plasztikai sebész lett. Zeneszerzői pályafutását Németországban nem folytatta, csupán két filmzenét komponált. 2000-ben a Hungaroton kiadó megjelentette az Elmúlt idők című válogatásalbumát, arra három új dalt írt. Feleségével Németországban élnek, de gyakran látogatnak haza. Legkedvesebb időtöltéseiről így vall:

„Főleg az operát szeretem. Ez a hobbim: elmegyünk egy-egy előadásra a Scalába vagy Bécsbe, Londonba. Nem olcsó mulatság, de ez a legfontosabb hobbim. És a koncertekre járás is, persze. […] Szeretek golfozni, előtte teniszeztem.  Utazni, olvasni, és hát a kutya! A magyar vizsla. Naponta kétszer másfél órát sétálni vele az nagy buli.”