Élet- és karrierinterjúk

„A zöld hajú lány volt az első magyar nyelvű rockopera. Akkor még nem vittek színre magyar nyelven rockoperát, Magyarországon sem. Az István, a királyt évvel később, 1983-ban mutatták be” – emlékezett vissza Lengyel Gábor, a darab zeneszerzője.¹

Fotó: Szerda Zsófia

Az első vajdasági magyar rockopera bemutatójára 1981. november 2-án került sor a Szabadkai Népszínház magyar nyelvű társulata előadásában, Vicsek Károly vajdasági rendező, merész, innovatív, hatásvadász rendezésében. Vajdaság legtermékenyebb drámaírója, Gobby Fehér Gyula eredetileg musicalnek szánta. Lengyel Gábor, így emlékezett vissza a rockopera megszületésére, amely Vajdaságban és az akkori Jugoszláviában óriási érdeklődést váltott ki, egy év alatt több mint hetvenezren nézték meg az előadást. Miközben Magyarországon szinte semmi visszhangja nem volt az első magyar nyelvű rockoperának: „Felkeresett Vicsek egy forgatókönyvvel, Gobby Fehér Gyula vajdasági író, drámaíró A zöld hajú lány című művét adta át, mondta, hogy olvassam el, és javasolta, hogy ebből a Szabadkai Népszínházban a magyar társulattal készülhetne egy musical. Elolvastam a forgatókönyvet, és mondtam Karcsinak: miért musical? Készítsünk egy rockoperát!”

De hogy alakult ez az életút e meghatározó pillanat előtt? Lengyel Gábor Szabadkán született 1951-ben. A zeneiskolában gordonkát tanult, már általános iskolás korában megalakította az első beatzenekarát, majd középiskolás korában a másodikat, ahol szóló gitáron játszott. Első nagy sikerét a Jugoszláviában közkedvelt szabadkai Omladina ifjúsági fesztiválon 1970-ben érte le, ahol a közönség első díját érdemelte ki Padao je sneg (’Havazott’) című szerzeményével, a dalt Mihajlo Kovač adta elő, akit Lengyel Gábor személyesen ismert: „Mihajlo Kovač bátyja, Kornelije Kovač sokkal ismertebb volt, apjuk, Józsi bácsi pedig a színház zenekarát vezette, nála tanultam gitározni. Kornelijét ott ismertem meg, amikor éppen itthon járt, mert egyébként Szarajevóban tartózkodott, az ottani Zeneakadémián tanult.”

Az első nagy siker után azonban zenei pályafutását nem folytatta, a sportnak kötelezte el magát. Jugoszláviában élsportolónak számított:

„A jugoszláv válogatott 4x100 méteres stafétájában futottam, a mai napig jugoszláv-szerb rekordnak számít a négyesünk által elért 39,7 másodperces eredményt. Az én legjobb eredményem 100 méteren 10.3 másodperc volt. Ez 1971-ben történt, készültünk az 1972-es Olimpiai Játékokra, de akkor az edzőtáborban ínszakadást szenvedtem.”

De vissza a zenéhez! Lengyel Gábor jelentkezett a Belgrádi Zeneakadémiára, de hasonlóan, mint szabadkai földijét, Kornélt, őt sem vették fel: „Azt mondták, hogy nem tökéletes a hallásom. Ezzel utasították el Kornelijét is, akkor ment el Szarajevóba. Közben nem a hallásunkkal volt gond, hanem a belgrádiakat részesítették előnyben az Akadémián. Teljesen magam alatt voltam, lesérültem, az Akadémiára nem vettek fel. Ekkor felhívtam a szabadkai nagyon jó barátomat, Horváth Karcsit, akinek az esküvői komája voltam, egy kitűnő hegedűst, aki a szarajevói akadémián tanult, és megkérdeztem tőle be tudnék-e ott iratkozni. Azt válaszolta, hogy igyekezzek, mert lejár a felvételi időszak. Elutaztam hozzá, nála laktam, jelentkeztem a felvételi vizsgán, a legjobb osztályzattal vettek fel.” Feltalálta magát az ismeretlen, de rendkívül barátságos közegben. Munkát kapott a Szarajevói TV-ben, rövidesen pedig valóra vált gyermekkori álma: megalapította saját zenekarát, a Jugoszláviában sikeresnek számító Teška industrija együttest: „Nekem nagyon bejött Szarajevó, a mai napig imádom. Nagyon jól éreztem magam. Akkoriban nem számított és senki sem kérdezte, ki a muzulmán, ki a horvát, ki a szerb. Gyorsan feltaláltam magamat, amiben sokat Duško Trifunović szarajevói költőnek köszönhetek. Ő segített abban, hogy a Szarajevói TV-ben felvettek zenei szerkesztőnek, a Na ti (’Tegeződve’) ifjúsági műsorban dolgoztam. Az volt a feladat, hogy különböző témákra hetente meg kellett írni két-három zenei szerzeményt, ezeket adták elő a műsorban a fiatal énekesek, előadók. Ezen hárman, három zeneszerző dolgoztunk. Ekkor felvetettem Duško Trifunovićnak, hogyha már ennyi szerzeményt írtam és írok, megismertem fiatal zenészeket, szeretnék alapítani egy saját együttest. Így jött létre a Teška industrija nevű együttesem.”

Szarajevóban adottak voltak a feltételek a kezdő zenészeknek, együtteseknek: „A Skenderija sportközpont helyiségeket, próbatermeket bocsátott a fiatal zenekarok részére, hogy legyen hol gyakorolni. Teljesen ingyenesen. Illetve a teremhasználat fejében havonta egyszer vagy kétszer fel kellett lépni, koncertet, táncot kellett adni a Skenderijában. Ezeken a fellépéseken le lehetett tesztelni a közönség reagálását az új szerzeményekre. Mivel sok zenész összejött ott, ez ösztönözte a versengést, hogy minél jobb számokat írjunk, játsszunk. Ekkor formálódott meg a Jugoszláviában ismertté vált Szarajevói popiskola, számos később sikeres együttes ott nőtt ki.”

Jugoszláviában az abbáziai Opatija dalfesztivál számított selejtezőnek az Eurovízió Dala fesztiválra. Lengyel Gábor 1975-ben a Bila si mi u svemu naj, naj naj (’Mindenben te voltál nekem a leg, leg, leg’) című szerzeményét az egyik legsikeresebb jugoszláv együttes, az Indeksi előadásában a legesélyesebbnek tartották a győzelemre. Végül, mégsem nyertek: „A helyszínen az volt az általános vélemény, hogy két szerzemény az esélyes a győzelemre: Kornelije Kovač Jedna žena (’Egy asszony’) című száma és az én enyém. Bevallom, én meg voltam győződve, hogy mi nyerünk.” Egy teljesen ismeretlen szlovén együttest, a Pepel in kri nevű dalegyüttest kiáltották ki győztesnek, politikai okokból. „Többen is oda jöttek hozzám, és közölték: mindenki tudja, hogy a te számod jobb, de a politika döntött. Szlovén előadó még sohasem képviselte Jugoszláviát a nemzetközi dalfesztiválon, és a »kulcs szerint« döntött a zsűri: menjenek a szlovének az idén. A szerzeményem a fesztivál után a legismertebb számmá vált.” – mondta erről Lengyel Gábor.

A rendkívül sikeresen indult zenei pályafutását a kötelező katonai szolgálat szakította meg. Katonáskodása alatt Szarajevóban szétszéledt a zenekara, leszerelése után visszatért Vajdaságba. Az Újvidéki Rádiónál, majd az Újvidéki Televíziónál dolgozott zenei producerként. Az ismét sikeresen alakuló pályafutásának a jugoszláv polgárháború vetett véget:

„Elszöktem a Dél-afrikai Köztársaságba. Nem akartam Vukovarba menni, harcolni. Egy nagyon jó barátom szólt, hogy hamarosan kézbesítik a katonai behívót részemre, találj ki valamit, mert a határon a katonaköteleseket nem engedik ki az országból, mondta. Csak külföldi vízum alapján lehetett kérelmezni, hogy a katonai hatóság kiengedjen. Volt egy ismerősöm, aki Dél- Afrikában élt, felhívtam és megkértem, hogy küldjön meghívólevelet, el kell mennem, minél messzebbre.”

Miután lejárt a vízuma, a Dél-afrikai Köztársaságból Budapestre érkezett. Magával hozta a Vajdaságban nagy sikerű A zöld hajú lány rockopera videó-felvételét, házalt budapesti színházaknál, ajánlkozott színházi zeneszerzőnek, de nem járt sikerrel. Budapesten senki sem ismerte. Sem őt, sem a rockoperáját: „Úgy érzékeltem, hogy Magyarországon zárt körök léteznek, és kívülről nem lehet oda bejutni.”

Majd húsz évet maradt a fővárosban. Erre így reflektált:

„Életem legnehezebb időszakai voltak a háborús évek, amikor nem tudtam zenével foglalkozni, amikor Budapestre menekültem. Két évig feketén éltem Magyarországon, az elejében egy téglagyárban dolgoztam. A nyolcadik kerületben.”

A téglagyár után egy multilevel alapú cégnél dolgozott, járta az országot, és igyekezett edényeket tukmálni az emberekre. Végül a budapesti szerb nyelvű gimnáziumban felvették zenetanárnak. Ekkor tért vissza az eredeti foglalkozásához, és írt egy szerb nyelvű rockoperát is, amit a magyarországi szerb amatőr társulat adott elő. 2001-ben felkeresték szülővárosából, Szabadkáról, és felajánlották, hogy az Omladina fesztivál negyvenéves évfordulója alkalmából szervezzen egy retrospektív eseményt, amelyen megjelennek a fesztivál egykori fellépői, akik azután ismert előadókká váltak. A fesztivált megszervezte, és Szabadkán maradt. Azóta is aktív, zenét ír, stúdiójában dolgozik, mert „[o]rvosok, ügyvédek, zenészek soha sem vonulnak véglegesen vissza!”

-------------------------------------

¹ Pontosítás: az első magyar nyelvű rockopera a Sztárcsinálók volt (Várkonyi Mátyás–Miklós Tibor), amit néhány hónappal A zöld hajú lány előtt mutattak be.