Budapest

Poptörténeti emlékpontok

Lágymányosi Közösségi Ház

A Lágymányosi Közösségi Ház 1982 tavaszán nyílt meg, épülete korábban a kerületi MSZMP székháza volt. A hétfői nap megmaradt a pártéletnek és a mozgalmi eseményeknek, keddtől vasárnapig viszont szabadon mehettek a klubprogramok. Az LKH-ban szívesen látták a nyitott, kreatív embereket, művészeket, zenekarokat, helyet adtak az újító, progresszív törekvéseknek.

Már a nyitás évében odaköltözött a Józsefvárosi Pinceklubból a KFT, akik aztán rendszeres klubesteket tartottak itt a GM49 zenekarral közösen, 1983-ban Szilveszterkor is itt játszottak.

A Zsarátnok együttes dészláv-, míg az Ökrös együttes magyar táncházat csinált, Bukta Imre, Bernáth(y) Sándor és társaik kiállításokat, happeningeket, performanszokat, Dinnyés József One Man Klubjában pedig író-költő találkozókra, irodalmi eseményekre került sor. A Hobo Blues Band az FMH körterméből jött ide a nyolcvanas évek második felében, nekik szombatonként voltak a klubestjeik. A Ház pincéjében talált ingyen próbatermet az ős-Barbaro, koncertezett/klubozott itt az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport, a Budapest Ragtime Band, a Rés, a Cég, a Fahrenheit, a Ferm, a Magyar Atom, Török Ádám és a Mini R.C., a Bikini, valamint a Tátrai-Török Tandem. Az Orkesztra Lunának a búcsúkoncertje is itt volt, 1991 novemberében.

A rendszerváltás környékén a közösségi ház egyre gyakrabban adott helyet független színházi társulatok előadásainak. 1991-ben itt jött létre az első hazai kortárs művészeti befogadó színház, a MU Színház. Alapítója és művészeti vezetője Leszták Tibor volt, aki népművelőként már korábban is dolgozott a helyen. Leszták Tibor 2008-ban elhunyt, az általa alapított intézmény ma is sikeresen működik, immár 24 éve. A Lágymányosi Közösségi Ház azonban már nincs meg. A karakteres, nemzetközi projektekben is részt vevő helyet, némileg váratlan és meglepő módon, 1999. december 31-én, jogutód nélkül megszüntette a XI. kerületi önkormányzat a Kamaraerdei Ifjúsági parkkal és a Villamos Szigetelő Művek sporttelepével együtt. A fő érv a koncepcióváltás, racionalizálás volt. A bezárás óta a MU Színház egyedül használja, bérli az épületet.

Fotók (Környei Attila)

Megosztás: