Élet- és karrierinterjúk

Kurucz Attila 1950. január 6-án született Miskolc külvárosában. A hetedik és a nyolcadik osztályt a Szilágyi Dezső úti általános iskolában végezte, ott kezdett belefolyni a közösségi életbe. Nyaranta táborozni járt iskolájával a Bükkbe, ahol tizennégy évesen, egy triciklivel szerezte be a tábor ellátását a környező falvak lakóitól, tulajdonképpen ez volt az első szervezésnek mondható dolog az életében. Kohóipari technikumot végzett. Tizenkilenc éves koráig ifivezető volt általános iskolai úttörő csapatában, Nagy Béla igazgatóhelyettes úr inspirálására, aki később atyai jóbarátja lett.

Saját bevallása szerint a politikát mindig utálta, hiába tevékenykedett később a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) is. Érettségi után a Lenin Kohó Művekben (LKM) helyezkedett el, rövid időn belül a kohászat anyagátvételi részlegére került.  Ekkor kezdett a „népműveléssel” foglalkozni a LKM ifjúsági klubjában:

„A bezártságot utáltam, kellett valami értelmesebb elfoglaltság is, mert megőrültem volna” – emlékszik vissza.

Fotó: Csákvári Zsigmond

1970-ben egy minifesztivált, egyfajta Ki Mit Tud?-ot szervezett Miskolc zenekarainak: „Nagyjából tíz helyi zenekar vetélkedett egymással, az elődöntők után egy döntő is volt. Zsűrit hívtunk, én elvállaltam a műsorvezetést is, hisz az LKM ifjúsági klubjában csak ketten voltunk, a klubvezető meg én, a normál munka után mindent mi csináltunk.” A klubvezetővel való összekülönbözés után a Molnár Béla Ifjúsági Házba igazolt, ahol Kovács Lajos volt az igazgató. Kérte, hogy „népművelőként” tevékenykedhessen a kohászatnál végzett munka mellett, bár ilyen irányú képesítése nem volt, és nem is lett, az igazgató pedig beleegyezett: „Ezzel úgy lekötöttem magam, hogy egy idő után már haza se jártam, csak aludni, tizennégy óra után megebédeltem a Hámor étteremben, majd irány a Miskolci Ifjúsági Ház este tízig.”

Autodidakta módon tanulta ki a szakmát. Létrehozott egy klubot, aminek csak egyszerűen a Klub nevet adta:

„Vasárnap kivételével minden nap nyitva voltunk, hetente legalább kétszer valamilyen program is volt. Százötven-kétszáz ember járt oda rendszeresen, a helyiség mérete miatt nagy rendezvényeket nem lehetett oda vinni, a nagy teret kívánó műsorokat az ifiház színháztermében tartottuk. Elég széles palettájú eseményeket szerveztem, a koncertektől a humoristák felléptetéséig. Sándor György többször jött hozzánk, a műsorai előtt mindig nálam aludta ki magát.”

Tapasztalat híján kapcsolatait próbálta felhasználni. Tizenéves korában ismerte meg Keszler Pál lányát, rajta keresztül jutott el az Országos Rendező Irodáig: „Az ORI büféjében pedig rengeteg zenészt, potenciális felléptethető művészt, művésznőt ismertem meg. A klub szervezését jól csinálhattam, mert egy idő után módszertani mintaklubbá váltunk, oktatási céllal is mutogatták a helyet, és ajánlották a programjainkat.” A klub rendezvényeinek voltak biankó plakátjai is, melyeket szintén a kapcsolatai révén sikerült nyomdába juttatni.

A hetvenes évek elején ismerkedett meg a Tolcsvay fivérekkel Miskolcon, egy koncerten:

„Játszottak az Ifiházban is, rendszeres klubjuk is lett nálunk, a rendezvénynek én voltam a felelőse, ha tetszik, a klub vezetője. Tolcsvay Bélával sokat beszélgettünk, istenigazából nem emlékszem pontosa, de úgy rémlik, azt gondoltam, hogy viccből dobta be nekem, hogy kellene rendezni egy rock-, illetve popfesztivált, de a beszélgetés végére kiderült, hogy halálosan komolyan gondolja.”

1973 februárja környékén kereste meg ezzel az ötlettel Kovács Lajost, a főnökét, aki aznap nem mondott semmit. Két nap múlva személyesen előterjesztették az ötletet a miskolci KISZ Bizottságnak. Azonnal ráharaptak, és ők egyengették tovább az engedélyezéshez szükséges utat, bár a szervező szervezeti egység továbbra is a Molnár Béla Ifjúsági Ház volt. A szervezés nagy részét Miskolcon Kurucz Attila végezte az ifiházban dolgozók segítségével, a zenekarok „beszervezését”, majd a műsor összeállítását pedig Budapesten vitte Tolcsvay Béla. Hegedüs László alkotta meg kifejezetten a fesztiválra készült újságot, ahol a fellépő zenekarokat mutatták be, Diner Tamás volt az újság fotósa.

A fesztivál jótékonysági céllal szerveződött. A helyi ifipark támogatására a költségek kifizetése után a bevételből 40.000 forint körüli összeg jutott. A zenekarok ugyan gázsit nem, de szállítási és útiköltséget kaptak:

„Ma már persze azt gondolom, a felelősség átgondolása nélkül vállaltam el egy olyan fesztivál szervezését, amelynek semmilyen előképe nem volt itthon, persze, Woodstockról olvastunk egy keveset, de csak azt tudtuk, hogy hatalmas tömeg volt ott. Csak annyit akartunk, hogy legyen egy nagy buli sok zenekarral. Utólag azt mondhatom, az volt a szerencsém, szerencsénk, hogy mindenki segíteni akart.” A sporthelyszíneken kizárólag ORI-engedéllyel lehetett koncerteket rendezni. A műsor napja előtti héten jött meg ez az engedély, tulajdonképpen kész helyzet előtt álltak: „Szörényi Szabolcs intézte a hangcuccok beszerzését. Előző nap megérkeztek a teherautók, és megpróbálták »összetákolni«, egész sikeresen, a több zenekar által összedobált cuccokat. Persze, ez mai szemmel alkalmatlan volt egy ekkora tér behangosítására, de mivel nem volt összehasonlítási alap, ezért ezzel sem volt gond, bár jobb lett volna, ha a közönség nem csak a lelátókról nézhette, hallgathatta volna a koncerteket.”

Eredetileg a Csanyik völgybe szervezték a rendezvényt, de nem volt megfelelő a hely, így végül a DVTK pálya lett a helyszín.

A helyi formációk közül az Ex-Vér zenekart választották. Ez lehet, hogy ma már az Edda történetét ismerve furcsa lehet, de akkor az Edda egy egyetemi zenekar volt, és bár volt sok más, talán jobb miskolci együttes is, de az Ex-Vér mutatott a legjobban. Fellépőruháik voltak, nemcsak a zenére figyeltek, de még a koreográfiára is, és Kurucz Attila őket ismerte a legjobban személyesen. Nagyon elvont zenét játszottak akkoriban, de extrém módon néztek ki, különlegesek voltak, és még egy fontos érv volt mellettük már akkor is: „ők nem feldolgozásokat játszottak, hanem saját zenét”. Kurucz Attila így emlékszik vissza a fesztivál napjára: „Nem volt egyszerű nap. Kezdve azzal, hogy a későbbi nejemet pár hónappal korábban ismertem meg. Aznap délelőtt odajött hozzám, hogy: »Menjünk el anyukámékhoz.« Még nem mutatott be ekkor, de ő úgy érezte, ez a megfelelő pillanat. »De, Kati, hát nem látod, hogy őrültek háza van?« Mit lehetett tenni, elmentünk. Kétszeresére dagadt fejjel, de mentem. Egy kivezényelt rendőr meg is kérdezte, hogy: »Hova, hova, Kurucz elvtárs?« »Hát, hogy anyósomék, meg ez meg az.« »Gyalog mennek?« »Hát, igen.« »Adunk egy autót.« Úgyhogy rendőrautóval érkeztem bemutatkozni a későbbi anyósoméknak.” Schuster Lórival is aznap ismerkedett meg. Ez a találkozás is közrejátszhatott abban, hogy a későbbiekben a Gárdonyi Ifiparkba szinte hazajárt a P. Mobil, kéthetenként koncerteztek ott.

A stadion telítettségét tekintve 25-28 000 főre saccolták a közönség létszámát. Összesen nagyjából negyven-ötven rendező volt jelen, és természetesen a rendőrség is képviseltette magát, szintén circa ötven fővel, és az ifjúgárdisták is ott voltak:

„Ezért is idegesít a mai napig, ha azt olvasom, hogy »a botrányba fulladt miskolci rockfesztivál«. Botrány volt, de nem a nézőkkel, hanem Bródy konferanszával, de abból is csak később lett botrány, nem aznap. […] Idekívánkozik egy kis történet, csakhogy az akkori naivitásomat felvillantsam. A rendőrségtől sem volt nekem eszemben engedélyt kérni. Gondolom, az ifiház igazgatója megtette, de az is lehet, hogy nem. Mindenesetre előző nap már megjött pár zenész, elmentünk velük a Sport étterembe. Az este során bejött négy rendőr, az egyik egyenesen hozzám fordult. »Kurucz elvtárs?« Na, gondoltam, ennyi. Tudták, ki vagyok. De csak annyit kérdezett: »Minden rendben?« És ennyi volt. Külön felvétel nem készült, hiszen az első hangtól az utolsóig rögzítették a rendőrök a koncerten elhangzottakat.”

Az egyetemi filmes klub is jött forgatni, és a Magyar Televíziótól is kitelepült egy stáb. Amit ma az egyetemi filmklubos verzióként meg lehet nézni az interneten, az viszont nem az egyetlen felvétel, készült akkoriban egy harmadik anyag is, de aki azt készítette, az a későbbiekben elzárkózott minden megkereséstől. Sok fotós is volt, köztük Kurucz Attila édesapja, Kurucz János fotóművész, de a felvételek elvesztek.

A fesztivál után jöttek a megkeresések: „Pár nappal később Demcsik Iván, a Gárdonyi igazgatója hívott fel, hogy szerezzem meg az Omegát. Jó. Nem ismertem őket személyesen, de szereztem egy telefonszámot, felhívtam Benkő Lacit, meginvitált magához, szeptember 6-ára sikerült is leszerveznem őket a Diósgyőri Várba. Amíg nem nyitott meg a Gárdonyi szabadtéri színpada, az Ifipark, addig jobbára a Várban voltak a szabadtéri koncertek Miskolcon. Varázslatos helyszín volt, megvolt a hangulata, bár a zenekarok nem szerettek oda felcipekedni.”

Ezek után lett Kurucz Attila a megnyíló Ifipark szervezője. Az udvart letérkövezték betonlapokkal, kiemelt táncplaccot alakítottak ki, és kültéri vécéket építettek, amik a mai napig is láthatóak a hely udvarán. A Gárdonyiban nem volt nagy stáb, a jegyszedésen és a rendfenntartáson kívül az ifjúsági park zenekari fellépésekkel kapcsolatos szervezést Demcsik Iván segítségével csinálta. A rendet kiskatonák tartották fenn, méghozzá félig-meddig hivatalosan.

„Szinte önrendfenntartó hely volt a park, mert ha valahol alakult valami balhé, rögtön odamentem, és ha nekem akart volna jönni, aki balhézott, azt a többi koncertlátogató szedte volna szét. Mindenki jól ismert, hálásak voltak a munkámért, és tudták, hogy nem fontoskodom, tényleg csak akkor lépek, ha kell. A rendőrség a lábát nem nagyon tette be ide, mert tudták, hogy felesleges” – emlékezett vissza Kurucz Attila. Kezdetben a Gemini koncertezett itt rendszeresen, de lecserélődtek a P. Mobilra: „A P. Mobil szinte házi zenekar volt, de volt egy másik együttes is, akik a Gárdonyiban játszottak, próbáltak. Ez volt a Kőtörő, Slamó akkori formációja. […] ORI-vizsgás zenekarrá akartam fejleszteni őket. Ha az akkor sikerül, akkor szerintem ma nem biztos, hogy ilyen lenne az Edda. De nem sikerült.”

Az első munkája velük akkor volt, mikor Bergendy István felkérte, hogy szervezzen nekik egy Borsodra, Szabolcsra és Hajdú-Biharra kiterjedő három hónapos turnét, ahol előzenekarként játszana a Kőtörő: „Ezt a szervezést úgy kell elképzelni, hogy felhívtam szinte minden települést, bemutatkoztam, eldicsekedtem, hogy korábban mit csináltam, és kiajánlottam a Bergendyt, nem volt nehéz, hisz mindenki akarta a zenekart. Az elején a Kőtörő egy Csajkával (orosz hétszemélyes luxus személygépkocsi) közlekedett mindenhová, Slamó egy ismerőséé volt, majd jött egy zöldséges Barkas. Két éven keresztül a kazincbarcikai gólyabálokat is mi csináltuk vendég fellépőkkel.” Azonban az együttes 1975-re megszűnt.

Demcsik Iván 1976 körül átment a Vasas Művelődési Házba, ekkor a ház kapott egy másik vezetőt. Kurucz Attilának az új vezetővel nem volt felhőtlen a kapcsolata, ezt nehezen viselte, hiszen ekkora már egy elismert figura volt miskolci szervezőként. Később abbahagyta a szervezést és a „népművelést”, 1975-ben megszületett az első fia, majd 1978-ban a második, ekkortól a családra koncentrált:

„A zenészekkel való foglalkozást, »népművelést« soha nem csináltam főállásban, nem ez volt a megélhetésem. Az LKM után egy kereskedelmi cégnél helyezkedtem el, már a fesztivál alatt is ott dolgoztam, mi másként, mint üzletkötőként.  Majd a Kőtörő megszűnése után különböző vállalkozási formákban, mint kohásztechnikus acélkereskedelemmel foglalkoztam. Amikor már lehetett, az elsők között alapítottam KFT-t, 2019-ben váltam »nyuggerré«”

- emlékezett vissza.