Élet- és karrierinterjúk

Egy lexikonbeli szócikk szerint a makám „szellemes férfiak társaságát” jelenti, ami korai korszakában igaz is volt a besorolhatatlan műfajú, instrumentális kamarazenét játszó Makám együttesre is, melyet Krulik Zoltán alapított 1984-ben. Egy másik definíció szerint az arab eredetű szó olyan zenei hangsorokat (makámákat) takar, amelyekben a rögzített, illetve az improvizatív elemek egyszerre vannak jelen. Ez is igaz a mindenkori Makám-muzsikára, ezzel együtt a zenekar jelenlegi felállása – az úgynevezett vokális korszak szellemében – már inkább a dalműfajhoz kötődik, mint a kortárs hangszeres kísérleti kompozíciókhoz. Az együttesben megforduló énekesnők pedig tovább szélesítették ama szellemes férfifők körét, akik közül Krulik Zoltán maradt meg a Makám vonzáskörében. Életművének vezérmotívumai is ehhez a szinte állandó átalakulásban lévő formációhoz vezetnek, melyben a véletlenszerű fordulatok és a tudatos döntések valóban úgy harmonizálnak, mint a fentebb körülírt makámákban.

A zenei pálya választása például egy tudatos döntés eredménye volt a verseket írogató, festegető és zongorázni, gitározni, majd később szitározni tanuló ifjú részéről, aki a Tatabányán, majd Pannonhalmán eltöltött iskolai évek után, Budapestre kerülve merült bele a korabeli zenei életbe (idővel pedig Kozma András és Lantos Iván segítségével az indiai és a balkáni muzsika rejtelmeibe is). A hetvenes évek elején a Kex és a Syrius koncertjei voltak rá a legnagyobb hatással, valamint Sebő Ferenc és a Kaláka versmegzenésítései. Utóbbiak nyomvonalán haladva alakította meg első együttesét, a Szélkiáltó duót Szilágyi Attilával, akivel később C.S.Ö. (Creativ Studio Öt) néven, más tagokkal kiegészülve folytatták a közös zenélést, immáron elrugaszkodva a dalformától, avantgárdabb módon fogva fel az akkori nép-, beat- és dzsessz-zenei formákat. Később a példának tekintett Kolinda zenekar egyik vezéregyénisége, Dabasi Péter ötletéből bomlott ki a Makám és Kolinda „szupergruppja”, amely egyfajta átmenetet jelentett a C.S.Ö., illetve a vokális korszak előtti, klasszikusnak nevezhető Makám zenekar között. Ez utóbbi Zolnay Pál Utcazenészek című dokumentumfilmjének köszönhetően vált országosan ismertté, és kései korszakának zenei világába bevonta az itthon az Amadinda és a 180-as Csoport által meghonosított repetitív struktúrákat is.

A többször említett vokális fordulatot a véletlen hozta: Krulik egy német menedzser felkérésére készített egy lemeznyi, népdalfeldolgozásokból álló anyagot (Lovász Irén énekesnő számára). Az album végül nem külföldön jelent meg, az itthoni Fonó Budai Táncház adta ki, amelynek tizenöt évig volt művészeti vezetője Krulik Zoltán, aki annyira beleszeretett a dalszerzésbe és a szövegírásba, hogy a következő, majd másfél évtized során az eleinte „kvázi népdalokként” felfogható szerzemények egészen átalakították a Makám hangzásvilágát, megőrizve azonban a korai felállás (világ)zenei „közelítéseinek” különleges szellemiségét.

„Nagyon érdekes, hogy Nyugat-Európában azért nem tudnak sok mindent lejátszani a magyar zenéből – Bartók bizonyos dolgait sem –, mert valami hiányzik, ami csak itt van meg, amit egy magyar zenész ab ovo tud, és ezek főleg lelki tényezők, de hozzátenném, hogy a nyelvünkből, a magyar nyelv zenéjéből is ered”

– mondja Krulik, akit különutas népzenésznek is nevezhetnénk.

„Fejtegettem, hogy mitől ilyen erős ez a Kelet felé vonzódás, és természetesen a gyerekkorban találtam támpontokat: Az Ezeregyéjszaka meséit, Benedek Elek mesekönyveit, amikből otthon lefekvés előtt olvasott anyám.”

Valóban benne van a Makám-zenében a magyar néplélek elvágyódó hajlama, de mindez bensőséges otthonossággal bélelve.

Krulik Zoltán szólóprojektje, a Robinzon Kruzo már elidegenedettebb környezetet, „a flaszteren való létet” ragadja meg (valamilyen szinten ide tartozik a szerző Petri György-albuma is), az urbánus folklórhoz kapcsolható előképekkel. Így idéződik meg Cseh Tamás is, aki szintén egyfajta városinépzenészként lépett a közönség elé.

„Azok a dalok… csak kapkodtuk a fejünket, mert azt sem tudtuk, hogy jön ide Shakespeare William, Lee Van Cleef meg a betyárok, de valahogy bele tudtuk élni magunkat az egészbe, őrlődve a saját életünkben és a magyar történelemben. Azt se tudtuk hirtelen, miről van szó, de megéreztük a szelét, a szellemét.”

A Makám- és a Kruzo-dalok hallgatása közben is kapkodhatjuk a fejünket, hiszen olyan határtalan horizont elevenedik meg előttünk, ami nem csupán az egzotikus hangszerekkel és hangzásokkal varázsolhat el, a bennük rejtőző elmélyültség és – főleg a gyerekműsorokban megnyilvánuló – játékosság is fontos elegye ennek az élménynek.

„Ezzel az úgynevezett vokális váltással jóval nagyobb lett a Makám közönségbázisa, és persze voltak, akik elmentek, mondván, hogy »ez már nem az a hagyomány«. Dehogynem: ugyanazokból a forrásokból táplálkozik, csak a forma módosult, van benne énekhang és nem tízperces egy szám, hanem öt. Ahogy készültek a lemezek sorban – már a huszadiknál tartunk –, lassan a régi rajongók is visszacsorogtak.”

A szintén a véletlennek köszönhető Robinzo Kruzo esetében a színpadkép is módosult: Krulik került előtérbe, kimozdulva a rendezői baloldalon megszokott komfortzónájából.

„Még mindig nehéz, de nagyon élvezem, már az első koncert is rendkívüli élmény volt. Meg kellett tanulnom egy olyan helyzetet, jelenlétet, amit előtte nem ismertem, amióta az eszemet tudom, a rendezői balján állok a színpadnak. Sok fellépés kellett hozzá, hogy beleszokjak ebbe a »más-állapotba« a színpad közepén, nem kamarazenészként vagy kísérőként, hanem a frontvonalban, középen, egyedül.”

Ez a bizonyos más-állapot a műhelymunkára is vonatkozik, ami érezhetően a legfelfokozottabb lelkiállapotot, a zeneszerzés legizgalmasabb részét jelenti a Makám rangidős robinzonjának. 

„Rengeteg kottakezdemény, verssor, szövegcsíra van a tarsolyomban, amik időről időre elkezdenek gyülekezni, mint a fizikaórai kísérletében, amikor egy mágnest teszel az asztal alá és az láthatatlanul összerántja, rendezi az alaktalan, véletlenszerűen kiszórt vasport” – meséli lelkesen Krulik, szerényen elhallgatva, amikor a Makám-jelenség titkáról kérdezem. De hiszen valóban ezekből a véletlenszerűen összeálló dallamfoszlányokból, szövegtöredékekből teremtődik meg ez a sosemvolt, mégis ismerős, már-már szakrális zenei világ. „Azok a perzsa és arab muzsikusok, akik a gyönyörű makám dallamokat írták, vagy játsszák, úgy hiszem, ugyanígy gondolkodnak. Ha pedig elkezdesz a zenéhez egy kicsit is közelebb férkőzni, akkor arra eszmélsz rá, hogy az igazán jó muzsikából mindig spiritualitás árad, még ami – úgymond – világi céllal készült, abból is átszüremlik.”

Hogy egy életútinterjúba mindebből mennyi szüremlik át, nehéz megmondani. Talán ebben az esetben is a tudatosság és a rögtönzés közötti párbeszéd hozhatja felszínre a legérdekesebb részleteket… Azt a történetet például, amikor a már zenésznek készülő, de a polgári család elvárása szerint frissdiplomás villamosmérnököt főenergetikusnak szeretnék megtenni egy gyárban, ő azonban az üzemcsarnokoktól megrettenve egy hónap fizetés nélküli szabadságot kér s rögtön elutazik Balatonra, hogy átgondolja a dolgot. Szerencsénkre Krulik Zoltán nem főenergetikus-helyettes lett.