Élet- és karrierinterjúk

Kovács György Balázs Béla-díjas, Ezüst Medve díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett hangmérnök, zeneszerző 1942-ben született Budapesten. 1965-ben diplomázott a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának gyengeáramú szakán. 1965-től 1990-ig a MAFILM hangmérnökeként közel száz játékfilmet és kilencven nagylemezt készített, alapítója a Magyar Hangmérnökök Társaságának. Ő kottázta le Freddie Mercury számára a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, a Queen 1986-os budapesti fellépése előtt.

Gyermekkorában rajongott az operákért és már akkor szívesen javított rádiókészülékeket. Gimnáziumi évei alatt zeneiskolában tanult pozaunon, hamarosan az ÉDOSZ szimfonikus zenekar basszus-pozaunosa lett, majd sikeres egyetemi felvételijét követően a Műszaki Egyetem szimfonikus zenekarában is játszott.

A beat gimnazista korában érintette meg, később, másodéves egyetemistaként tankörtársai hatására kezdett gitározni. A szimfonikus zenekarokkal gyakran vendégszerepelt külföldön, egyik prágai koncert után vásárolta első elektromos gitárját, amelynek neve a beatzenekaruknak is névadóul szolgált.

„Éppen Prágában játszottunk, bennem akkor már birizgált valami, láttam egy Futurama gitárt egy hangszerbolt kirakatában, szép piros, hosszú, tömör testű, úgyhogy a fellépti díjakat összerakva megvásároltam a hangszert. Másodévesek voltunk, egyik tankörtársam, aki megszállott magnós volt, mindig jött, mutogatta a felvételeket, hogy ezt hallgasd meg! Cliff Richard, Shadows, Fats Domino, Champs, ilyesmiket. Egy idő után előállt az ötlettel, hogy próbáljuk meg mi is. Teljesen autodidakta módon elkezdtük tehát a gitártanulást. A mi kőbányai lakásunkban került sor az első pár próbára.”

Az együttesének nagy segítségül szolgált Kovács György zenei előképzettsége.

„Nagy hasznát vettem a zenei előtanulmányaimnak, mert úgy érkeztem a próbákra, hogy a luxemburgi rádióból leszedtem a számokat és minden szólamot leírtam. Nagy élmény volt számomra is, amikor a próbán először megszólalt egy dal és nagyon hasonló volt ahhoz, amit a Radio Luxemburg fadingos, zajos adásából füleltem le.”

A Futurama zenekar gyorsan a budapesti egyetemi klubok népszerű zenekarává vált, a csapat 1963–1970 között működött, több tagcserével. Tagjai közül többen is komoly zenei karriert futottak be.

A diploma megszerzését követően Kovács György a MAFILM hangtechnológiai osztályán helyezkedett el, ahol kezdetben a berendezések javításával és karbantartásával volt kénytelen foglalkozni. Hangmérnökként első munkája Gyarmathy Lívia Ismeri a szandi mandit? című filmje volt, mint vezérhang rögzítő. Első önálló hangmérnöki feladata szintén Gyarmathy Líviához kötődik, az Álljon meg a menet című, 1972-ben forgatott filmben, ami több okból is meghatározóvá vált életében.

„Nagy szerencsém volt a későbbiekre nézve, mert a zeneszerző Barta Tamás volt és a Locomotiv GT játszotta fel a film zenéjét. […] Annyira jól sikerült a felvétel, hogy miután meghallgatta akkor és ott Pici, közölte, hogy a következő lemezüket én készítem.”

Ez a Locomotiv GT Mindig magasabbra című albuma (1975), ami azért is fontos, mert ez volt az első nagylemez, amit a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat megjelentetett, és nem a saját stúdiójukban vagy a Magyar Rádióban készült a hangfelvétel. A stúdiózás során a zenekar sokat segített az angliai és amerikai tapasztalatok megosztásában, viszont a MHV munkatársai szerették volna ellehetetleníteni a munkát, bizonyítva, hogy csakis ők képesek nagylemez felvételére. Kovács György erre a következőképpen emlékszik vissza.

„Nulláról kellett kezdenem. Amúgy sem voltam biztos abban, hogy Pici ezt komolyan gondolta. Egyszercsak megkeresett és lehívott a próbatermükbe, hogy eljátsszák nekem a következő lemezük anyagát. Nagyon felkészülten vártak a Dob utcában, Pici lakása alatt a légópincében. Elejétől végéig meghallgattam az anyagot […] Menet közben elkészült a MAFILM zeneterme. A »ház a házban« akusztikai szigeteléssel épült, teljesen kizárva a külső zajokat. […] Akkoriban a csodájára jártak. A lemezgyár Rottenbiller utcai stúdiója szinte egy süketszoba volt, a MAFILM terme pedig élt. […] Kifejezetten tetszett a banda munkamódszere. Először lejátszották az anyagot egyben, így nagyon szépen körvonalazódott, hogy minek kell szólni, meg a zenészek is tudták, mit hol kell játszani. Én is jegyzeteket készítettem, ahogy már a próbatermükben is. […] Történt egy nagyon furcsa dolog: a lemezgyár kiküldött egy ellenőrt – egy hangmérnök kollégát –, aki beállt a két lehallgató hangfal közé és csak csóválta a fejét, hogy megadja az alaphangulatot. Az összekevert anyagot bevittük aztán a hanglemezgyárba, ahol a jóindulat következő lépéseként úgy dugták össze a lehallgató berendezést, ellenfázisba, hogy csak egy oldal szólt. Gyorsan bevittük a rádióba Kiss Pistához, meghallgatta, azt mondta, nagyon jó! Visszavittük a lemezgyárba és szóltunk, hogy nézzék meg, mi hogy van összedugva. […] Be akarták bizonyítani, hogy lemezfelvételt csak ők tudnak készíteni. Mivel én betegesen maximalista vagyok, szóltam Picinek, hogy keverjük össze újra, mert még jobbat is ki lehet hozni ebből az anyagból. Nagyon rendesek voltak a Filmgyárban, mert éjszakai műszakokban kaptunk erre lehetőséget. Volt a Filmgyárnak egy monofonikus Moog szintetizátora, Pici bejátszott néhány dolgot a dalokba, amit épp oda gondolt. Valamikor éjjel kettő fele született az a híres mondása, hogy »Nem is olyan rossz ez a szintetizátor, lehet, hogy én is veszek egyet!« Így is tett, sőt, ő készített először Magyarországon szintetizátor-lemezt.”

Említett LGT-korong megszólalásában is új mércét állított fel. Azt követően nagyon sok zenekar (Generál, Hobo Blues Band, Dinamit, P. Box, Mini, stb.) választotta a MAFILM Zenetermét felvételei helyszínéül és egyre többen kérték fel Kovács Györgyöt a hangmérnöki feladatok ellátására. Szintén az LGT-hez fűződik egy rocktörténeti csínytevés.

„Jött hamarosan az újabb LGT-korong, az ötös, amelyen átvertük a világot, mert a dupla lemez negyedik oldalára felvettük a nótákat egyvelegszerűen, majd hívtunk be közönséget, két hangfalon kiadtuk a zenét, úgy mikrofonoztuk, hogy kapott teret az eredeti felvétel, de inkább a közönség reakciói éltek igazán, Laux Józsi a hangmérnöki szoba hatalmas üvegablakából vezényelt, hogy taps, ováció. A felvételre hirdetés útján toboroztunk közönséget, így jött össze negyven-ötven ember. Aztán mindenkinek szinte ez az oldal tetszett a legjobban, hogy olyan élő!”

Szakmailag a legnagyobb kihívást az Amadinda és az LGT közös lemeze jelentette Kovács György számára.

„Csak a beállás eltartott másfél napig. A vibrafon bemikrofonozása is órákba telt, centikkel variáltunk, hogy elérjük a legkiegyensúlyozottabb hangzást. Ennél a lemeznél az Amadinda zenészei közé be kellett ültetni Solti Jancsit a komplett dobfelszerelésével. Úgy sikerült a felvétel, hogy állítólag a hi-fisták körében azóta ez a beállító-lemez.”

Kovács Györgynek köszönhető, hogy az 1981-ben betiltott Kopaszkutya című filmzene 1993-ban megjelenhetett a Hobo Blues Band A szocialista blues múzeuma című ötlemezes boxában.

„Minden hangmérnöknek volt saját szekrénye a Zeneteremben, én is oda rakosgattam a saját munkáimat. Időben ott tartunk, […] amikor elkezdték szétverni a Zenetermet. […] A szekrényeinket is kiborították, mindent összedobáltak egy kupacba a garázsban. Amikor meghallottam, hogy kiadnák a Kopaszkutya zenéjét, feltúrtam a méltatlan helyen lévő és mostoha körülmények között tárolt szalaghalmazt. Éppen a kupac közepén volt. Egy vagy két collos Ampex-szalagokról van szó, sávonkénti felvételek, mert az összekevert mesterszalagot leadtuk a Hanglemezgyárnak, azokat elvileg ott őrzik, de nem hozzáférhető. Érdekes, nem? Így menekült meg a Kopaszkutya. Ennyit az értékeink elherdálásáról.”

A hangmérnöki teendők ellátása mellett Kovács György tizennyolc, több esetben díjakkal kitüntetett filmzenét is szerzett, és több előadó számára (például Falusi Mariann, Kovács Kati, Somló Tamás, Komár László, Voith Ági) írt dalokat. Erre így emlékszik.

„Az első filmzenémet Mészáros Mártának köszönhetem, aki az Örökbefogadás című dolgozatához kért fel komponálásra. […] A film Ezüst Medve díjat nyert a berlini fesztiválon. […] Következett András Ferenc filmje, a Veri az ördög a feleségét […], aztán András Feri Dögkeselyű című filmjének is én írtam a zenéjét. […] A Dögkeselyű és a Szívzűr zenéjéért megkaptam a Magyar Filmkritikusoktól Az év legjobb filmzenéje díját.”

Arról, hogy a tudását miért nem adja át intézményes keretek között, így vall:

„[A] tanításhoz külön adottság kell. Általában tőmondatokban beszélek, a katedra pedig igényli a bővebb kifejtést, én meg ahhoz nem érzek késztetést. Hívtak a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, más helyekre is, de nem vállaltam. Helyette vizsgáztatom a jövő nemzedékét különböző hangmester iskolákban a minisztérium felkérésére.”

Több évtizedes pályafutása alatt több művészeti ág képviselőjével dolgozott együtt. Egy hangmérnöknek esetenként a művészek lelkét is ápolnia kell a felvételek során, sőt, egyéniségével olyan miliőt teremteni, ami az alkotás elengedhetetlen feltétele. Hogy a zenészek vagy a színészek jelentik-e a nehezebb diót?

„A színészek. Ám ez függ azért a rendezőtől is, mert van, amikor én is meg tudom beszélni velük, hogy mit hogyan mondjanak, de akad olyan direktor, aki ezt kikéri magának, megköveteli, hogy neki szóljak, és majd ő instruálja a színészt. Jó, ezt is akceptálja az ember, de sokkal egyszerűbb, ha bensőséges kapcsolatot teremtve te lépsz oda és csendben kérsz ezt-azt.”

1990-ben kollégájával megalapította a Magyar Hangmérnökök Társaságát, amelynek azóta is ő az elnöke.

„Kidolgoztunk és szétküldtünk a producereknek egy javaslatot, hogy milyen követelményrendszer lenne megfelelő a filmgyártásban hangi szempontból, milyen dotációs rendszert kellene bevezetni, de erre reakció sem érkezett. Nyitottunk a rádiósok, a szinkronosok, a zenefelvevők felé, sőt, a koncerthangmérnökök felé is, tehát több irányba próbálkozunk.”

Pályafutása során számos világsztárral dolgozott.

„A Queen együttessel, amikor a Zsombolyai-filmet forgattuk a Népstadionban. Úgy kezdődött, hogy szárnyashajóval értük mentünk Bécsbe, aztán kikísértük Freddie Mercuryt az üres Népstadionba színpadbejárásra, Szentendrére, ahol régiségboltokban vásárolgatott. Ott voltam az Intercontinentalban a születésnapi partiján, én kottáztam le neki a Tavaszi szelet. Dolgoztam Armando Trovajolival és Nicola Piovanival is, aki Nino Rota halála után Fellini zeneszerzője volt. És nem utolsósorban Marcello Mastroiannival, Hanna Schygullával, Brad Douriffal, Isabelle Hupperttel.”