Élet- és karrierinterjúk

Korda György Magyarország kiemelkedő tehetségű énekese, akinek csaknem hatvan éves karrierje során összesen mintegy ezerötszáz dalfelvétele és harmincnyolc nagylemeze készült. 1939. január 4-én született Budapesten. Kisgyermekkora egybeesik a holokauszt tragikus időszakával. Édesapja és két nagynénje megjárta a haláltáborokat, ő pedig a csodával határos módon menekült meg a halál torkából Budapesten, a német megszállás idején.

Szülei vegyésztechnikusnak szánták, de ő inkább énekelni szeretett volna, ezért 1958-ban beíratták Vécsey Ernő zenepedagógushoz. Tanára nevezte be 1958-ban a Kit hozott a Mikulás? – A ma sztárjai, a jövő csillagai című fesztiválra, amelyet az akkor monopolhelyzetben lévő Országos Rendező Iroda szervezett karácsonykor a Zeneakadémián, ahol nagy sikert aratott. Hamarosan letette az ORI-vizsgát, majd egy dorogi kitérő után Orlay Jenő, alias Chappy zenekarával lépett fel a budapesti éjszakában.

A kezdeti lépésekre így emlékszik Korda György:

„Az első sorban ültünk, élveztük a zenét, miközben láttuk, hogy Chappy egyre idegesebben figyeli az óráját. Ennek az volt az oka, hogy az énekesük még mindig nem ért oda, holott már vagy nyolc számot eljátszottak. Ekkor intett az ujjával, hogy diszkréten menjek fel a színpadhoz, aminek én eleget is tettem. Aztán bekonferált, mint ifjú tehetséget, és éreztem, hogy valaki hátulról erőteljesen betessékel a világot jelentő deszkákra. A zongorista élénken érdeklődött, hogy mit játsszon, én pedig zavaromban bemondtam a Portugál szerenád című számot, amit akkoriban tanultam. De annyira nem voltam eleinte a helyzet ura, hogy még a hangnemet sem tudtam megmondani a zenészeknek. A kezdeti feszültség azonban gyorsan oldódott, és végül sikert arattam, aminek az lett a következménye, hogy sorra kaptam a szerződéseket, kézről kézre adtak a rangos szórakozóhelyek. Így kerültem például a Moulin Rouge-ba 1960-ban.”

Az énekes első önálló rádiófelvétele a Mennyi szép lány című szám volt, de az első igazi nagy slágerre sem kellett sokat várni, 1959-ben a Nádas Gábor–Fülöp Kálmán szerzőpáros Szeretni kell című számát vették fel vele a rádióban. Arra, hogy hogyan lehetett rádiófelvételhez jutni, így emlékszik:

„Egyértelmű volt a helyzet, mindig a szerzők kértek fel egy-egy dal eléneklésére, fordítva ez soha nem történt meg. Én pedig majd kibújtam a bőrömből örömömben, hogy engem választottak, főleg annak fényében, hogy akkor már ott voltak a korabeli nagy sztárok, akik nálam korábban kezdték a karrierjüket. Én viszont mellettük is sok dalt kaptam a szerzőktől, és a nagy számok törvénye alapján ezek közül jó néhány sláger lett.”

Az énekes a Magyar Rádió stúdióképzését is jellemezte:

„Egy éves időtartamúak voltak, én 1959–1960-ban vettem részt ezen. Ott nevelték ki a jövő nemzedékeinek énekeseit. Olyan nagy nevek tanítottak, mint Balassa P. Tamás, aki a korrepetitorunk volt, Romhányi József költő a szép magyar beszédet tanította, Horváth Tivadar színművész a színpadi mesterséget, Turán László zongoraművész pedig a zeneelméletet.” Említést tett a rádiófelvételek körülményeiről is: „A stúdióban a felvételeket komolyan felügyelték, így megvolt a szigorú szakmai kontroll, ami egyúttal persze a siker záloga. Az üvegfal mögött Körmendi Vilmos és Bágya András, vagy a későbbiekben Rónai Pál figyelték, mi hangzik el a 8-as stúdióban. Ők abba is beleszóltak, ha egy-egy hangfekvést magasnak vagy alacsonynak találtak, és akkor újra kellett venni a szólamot. Ők voltak a felvételvezetők, akik emellett jórészt a hangszerelési munkálatokat is végezték. Közöttük Bágya András volt a nagyfőnök, őt szigorúsága miatt hosszú évekig nem is mertem visszategezni.”

Korda György 1960–1962 között a Moulin Rouge-ban lépett fel rendszeresen. Mint mondta,

„Rangot jelentett ott énekelni, a komoly sikereimet is innen lehet datálni, mert a rádiós szerepléseimet is ez alapozta meg. A szó szoros értelmében volt egy forgatókönyve ezeknek a műsoroknak. A zenekar kezdett, aztán jött a tánckar, majd egy zsonglőr- vagy bűvészmutatvány, aztán következtem én, mert akkor még nem én voltam a fő attrakció. Később már engem tettek a késői időpontra, ami a fő számnak járt. Kezdetben Alfonzó előtt léptem fel, de a későbbiekben már fordult a sorrend. Aztán a Moulin Rouge-hoz hasonló jellegű helyen, a Béke Szállóban énekeltem egészen 1982-ig, addig, amíg Balázs Klárival megtartottuk az esküvőnket.”

Az egész magyar társadalmat átható táncdalfesztivál-láz Korda György karrierjét is nagyban befolyásolta:

„1967-től aztán beindult a táncdalfesztiválos karrierem is, minden dalommal bekerültem a döntőbe, és megvillanthattam, hogy óriási hangtávolságok átfogására vagyok képes. Ezek a slágerek a következők voltak: Bocsánat, hogyha kérdem, Emlékezni rád, Aki melletted él, Ne sírj!, Hol vagytok cimborák?, Ébredés. Háromszor is megkaptam a legjobb előadó díját, valamint további három alkalommal a közönségdíjat. Ezeken a fesztiválokon nem lehetett playbackről énekelni, annak ellenére, hogy a versenyző számokat már a vesen előtt felvettük a Magyar Rádióban.”

Részben a táncdalfesztiválokkal egy időben, részben utána is rengeteg Made in Hungaryn és Tessék választani!-n vett részt, amelyeket a Magyar Rádió rendezett. Tizenegyet megnyert ezek közül, illetve kétszer volt második és háromszor harmadik. Megjegyezte:

„Taroltam, mert a közönség szavazott, engem pedig kedveltek. Ebből persze az is következik, hogy a közönség jobban szeretett, mint a táncdalfesztiválok zsűrijei, amelyekben a könnyűzenei intézmények küldöttei foglaltak helyet.” Nemcsak a zsűrik, hanem a kulturális tárca is keresztülhúzta olykor a számításait. Ez történt a Rio de Janeiró-i fesztiválra való kiküldetésekor is: „A Művelődésügyi Minisztériumban nem engedték, hogy a Visszatérek ént énekeljem, hanem Tamássy Zdenkó eléggé sematikus számával kellett fellépnem. Ezt nem is személyesen vagy hivatalos levélben közölték, hanem egy gyors telefonnal intézték el. Előre éreztem, hogy így nem lesz akkora sikerem, mintha a Visszatérek ént énekelném.”

Más alkalommal egy szovjet turnéra kérték fel a Bergendy-zenekarral együtt. Egy héttel az indulás előtt azonban közölték vele, hogy más utazik helyette.

„Valószínűleg ennek az illetőnek – ismert személyiség egyébként – jobbak voltak a kapcsolatai, mint nekem, ezért küldték helyettem őt” – elemezte a helyzetet Korda György. Ennek ellenére inkább jó emlékei vannak a kádár-kori koncertszervező cégről: „Ha kaptam egy külföldi fellépési lehetőséget, akkor én is értelemszerűen az Interkoncert Könnyűzenei Osztályán keresztül intéztem az ügyeimet, amelynek vezetője Pentz Zsolt volt. Ő rengeteget segített nekem, és én is kedveltem őt. Ahhoz ugyanis, hogy külföldön felléphessek, az Interkoncert engedélye szükségeltetett. Ez a monopolcég döntött ugyanis arról, hogy ki mehetett külföldre, ki nem.”

A másik monopolcég, az MHV is szerepelt Korda György visszaemlékezései között:

„Igazából a megtűrt kategóriában voltam. Erre jó példa, hogy sokáig azt sem tudtam, mi is az a royalty, miközben több énekes már rendszeresen kapta. Nekem 1970-ben jelent meg az első nagylemezem, de innentől kezdve egészen 1982-ig, amíg Wilpert Imréhez nem kerültem, azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák az előadói jogdíjat. Innentől kezdve viszont rendszeresen folyósították nekem is. Úgy tűnik, előzőleg Erdős Péter nem nagyon akarta megadni ezt a fajta járandóságomat, és 1970–1982 között eladott az MHV 1 millió 200 ezer Korda György-lemezt úgy, hogy nem fizettek nekem royaltyt. Visszamenőleg persze nem kaptam meg a pénzemet, onnantól kezdve pedig két forintot kaptam ezen a jogcímen minden eladott példány után.”

Egy másik történetet is megemlített az MHV-val kapcsolatban:

„Amikor az egyik nagylemezem bemutatóját tartottuk a Corvin moziban, és úgy kétezer ember állt sorba a dedikálásra várva, én mindössze ezer lemezt kaptam az MHV-től, és amikor riasztottam őket, hogy kellene még ezer darab, akkor küldtek ugyan további ezret, de azoknak egyik fele Neoton, a másik fele pedig Koncz Zsuzsa-lemez volt. Ennyire »támogattak« engem akkoriban.”

Korda György aztán a nyolcvanas évek elején maga is bekerült az ORI vizsgáztatói közé, legtöbbször a bizottság elnökeként. Életének ezt a mozzanatát így értékelte:

„Nyilván ez egyfajta gesztus volt az addigi pályafutásomnak, de nem érzem megalkuvásnak, hiszen én személy szerint nem akadályoztam meg senkit az érvényesülésben. Még Nagy Ferót is be kellett hívjuk egyszer ORI-vizsgára, ami persze csak formalitás volt, akkorra már réges-régen nagy sztár vált belőle, mégis le kellett vizsgáztassuk. Akkor éppen én voltam a vizsgabizottság elnöke, és természetesen megadtuk neki az engedélyt. Egy másik alkalommal Zámbó Jimmy jött hozzánk vizsgázni, még a rendszerváltás előtt, és addig soha nem látott módon egy magnetofont is hozott, azzal kísérte saját magát. Bizottsági tagtársaim nem akarták neki megadni az ORI-engedélyt arra hivatkozva, hogy nem hangszerrel jött vizsgázni, illetve azt is felhozták, hogy milyen szokatlan a külseje. Én erre azt mondtam, hogy felállok, és nem adom a nevem ahhoz, hogy elkaszáljunk egy ilyen tehetséges énekest. Végül engedtek, és nekem lett igazam, Zámbó Jimmy fényes, ámde rövid karriert futott be."