Élet- és karrierinterjúk

Knisch Gábor 1947. február 10-én született Budapesten. 1977 és 2008 között egyedüli alkalmazottként a Zeneműkiadó (Editio Musica Budapest) könnyűzenei exportjáért felelős munkatársaként tevékenykedett, több világsikert érve el. Az ő munkásságának köszönhető, hogy a Fonográfnak lehetett angol nyelvű lemeze. Ugyancsak az ő közreműködésével léphetett fel a magyar együttesek közül máig egyetlenként a Bojtorján együttes a Wembley Country Fesztiválon, ahogy Frankfurtba is sikerült őket kijuttatnia még a kádári időkben. Sőt, részben neki köszönhető, hogy utóbbi zenekar az USA színpadait is meghódította. Knisch Gábor azonban nemcsak menedzser, hanem maga is zeneszerző, szövegíró. Olyan nagysikerű slágereket írt, mint a Véget ért egy fejezet, vagy a Csak fújt közben a szél, miközben életre szóló barátságokat és ismeretségeket kötött a korszak emblematikus előadóival és szerzőivel.

A zenéhez fűződő szoros kapcsolat kezdeteire Knisch Gábor így emlékszik vissza:

„Az egész azzal kezdődött, hogy szerettem volna lemenni a Balatonra nyaralni a barátaimmal, de anyukám féltett, és felajánlotta, hogy vesz nekem ötszáz forintért a csehektől a közeli Garay téri piacon egy akusztikus gitárt, ha otthon maradok. Ráálltam, így egy gitár boldog tulajdonosa lettem, ami annál nagyobb dolog volt, mert ez nem adatott meg akkoriban minden fiatalnak. Persze az elején még nem tudtam rajta játszani, de a logopédusom, a később köztiszteletnek örvendő és a médiában is gyakran szereplő Montágh Imre rábeszélt arra, hogy járjak gitártanárhoz, sőt, szerzett is nekem rögtön egyet, méghozzá a kolléganője férjét, ifjabb Torockai Miklóst. Ő klasszikus zenére akart engem tanítani, de én a könnyűzenéhez vonzódtam, így kértem, tanítson meg akkordozni. A kérésnek eleget tett, és azóta immár több, mint ötven éve játszom gitáron.”

A gitár beszerzésétől már csak egy lépés volt a zeneszerzés elsajátítása, ami együtt járt a frissen írt számok menedzselésével is:

„A táncdalfesztivál 1966-os indulása után nem sokkal én is kedvet kaptam a zeneszerzéshez, és írtam is egy dallamot, amellyel meg akartam keresni S. Nagy István szövegírót. El is mentem a rádió épületéhez, mert azt hittem, ott találom. (…) A portán nagyon rendesek voltak velem, megengedték, hogy onnan telefonon felszóljak a Könnyűzenei Osztályra, ahol azonban a titkárnő azt mondta, S. Nagy Istvánt csak hangfelvételek alkalmával találom meg a rádióban, akkor sem mindig. A szerencsém azonban nem hagyott el, a házon belüli telefonos megkeresésre lejött hozzám Gyulai Gaál János és azt ajánlotta, hogy S. Nagy Istvánt keressem az ORI-büfében, a Semmelweis utca 1. szám alatt. (…) S. Nagy kérésére eldúdoltam a dalomat, és ennek a találkozásnak a gyümölcse lett végül a Rakparton című szám, amelyet Poór Péter énekelt el 1969-ben.”

Legismertebb slágerének, a Véget ért egy fejezet című számnak a történetét is felidézte:

„A Véget ért egy fejezet című dalomnak a szövegét Garai Imre írta, ez volt az első nagy slágerem, ami 1969-ben született. Nagyon nagy szerencsémnek tartottam és megtiszteltetésnek vettem, hogy összehozott vele a sors, azzal a művésszel, aki már a húszas évek végén írt dalokat. (…) Gondoltam egy nagyot, kikerestem a számát a telefonkönyvből, felhívtam és miután nagyon kedvesen invitált a lakására, elmentem hozzá. A gitáromat is vittem magammal, játszottam neki egy kicsit, mire ő előkapta a dossziéját és megmutatta a szövegeit. Megengedte, hogy ezek közül kiválasszak egyet, ami nagyon tetszik, így került a kezembe a Véget ért egy fejezet című szerzeménye, amelyet aztán meg is zenésítettem.
Miután készen lettem a dallal, lekottáztam és bevittem a Táncdal- és Sanzonbizottságnak. Ott egyből elfogadták, utána került a rádióba, ahol a hangfelvételt követően szintén átment a szűrőn, Z-sítették, azaz zenés műsorokba való szerkesztésre alkalmasnak találta a bizottság. Ennek eredményeként a dal rádióban őrzött kartonjára egy nagy Z betűt írtak a megfelelő sorszámmal, így bármikor lejátszható lett. A rádiós felvétel kapcsán abban reménykedtem, hogy valamelyik befutott sztár énekli majd fel, ám a Magyar Rádió Könnyűzenei Osztálya úgy döntött, hogy ezt a másodvonalbeli Juventus együttes játssza. A rádióban erről Bolba Lajos, a gyártási rovat vezetője, Körmendi Vilmos, Balassa P. Tamás és Bágya András zeneszerzők döntöttek, mégpedig úgy, hogy kottából eljátszották a dalt, majd némi ízlelgetés után határoztak az egyes előadók mellett, s ez ellen nem lehetett apelláta. Akkor még nem örültem ennek annyira, mert nagyobb nevekre bíztam volna a számot, de végül nem bántam meg, hogy ők lettek a kiszemeltek. (…) A felvétel 1969 júliusában készült el, nagyjából azokban a napokban, amikor az első ember a Holdra lépett. A Magyar Rádió 1969 szeptemberében mutatta be először a dalt a Könnyűzenei Híradó című műsorában, és nagy sikere lett, sokan kérték kívánságműsorokban is, de felcsendült az Ötórai tea és a Tánczenei koktél című adásokban is. Akkoriban a presszókban, vendéglőkben is játszották.”

Knisch Gábor megemlékezett a másik átütő sikere, a Csak fújt közben a szél című dal kálváriájáról is:

„1970-ben Aszódon voltam katona, ekkor írtam meg a dallamot, az ottani zenekörletben. Több évig nem volt szövege a számnak, majd amikor elkészült a kis történetet feldolgozó dal, beadtam a sanzonbizottságnak, de nem fogadták el, annak ellenére, hogy már túl voltunk a Véget ért egy fejezet sikerén. Átalakítottam a szöveget, új címmel is elláttam, ám úgy sem adtak neki zöld jelzést. Harmadszorra vagy negyedszerre aztán végül igent mondtak rá, de természetesen abban a verzióban lehetett volna csak játszani, amelyben megkapta az engedélyt. Végül sikerült rábeszélnem a sanzonbizottság főtitkárát, Várhegyi Tibort az eredeti címre és szövegre. A Magyar Rádió, mint második szűrő első körben szintén visszautasította. Akkor jött az az ötletem, hogy beadom sanzonként, ugyanis így még mindig volt egy esélyem. Megkértem Fáy Andrást, hogy vegyék fel sanzonszerű hangszereléssel, így egy-két adásba már bekerülhetett. Ezután már csak vissza kellett minősíttetnem táncdallá, és miután ez megtörtént, felcsendülhetett a rádió igazán népszerű műsoraiban, mint a Tánczenei koktél vagy az Ötórai tea.
Ekkor már elkészült a dal tánczenei változata Schöck Ottó hangszerelésében, de a rádiós szerkesztők még mindig húzódoztak az általam javasolt Delhusa Gjon énekétől. Közben megtudtam, hogy a művészt fél évre letiltották a rádiófelvételektől, sőt a dalait sem játszották, mert nem akart elénekelni egy Fényes Szabolcs-számot, ami miatt a „slágercéh” prominens képviselőjével össze is veszett. Végül Delhusa Gjonnak alá kellett írnia a kottát azzal, hogy vállalja annak eléneklését. De még vele is problémám adódott ezt megelőzően, mégpedig az, hogy ő inkább a saját számait akarta énekelni, és valljuk meg, ő szerzőnek is tehetséges volt. A sok nehézség után 1974 nyarán vették fel a számot, ami nagyon jól sikerült, és hamar népszerűvé is vált. Végül ennek a dalnak a révén kerültem később a Zeneműkiadóhoz, mert ezt kínálgattam a széles nagyvilágban.”

A Fonográf nyugati menedzselését is elmesélte a Zeneműkiadó egykori alkalmazottja:

„1977-ben a United Artist amerikai lemezcég londoni leányvállalatának ajánlottam a Fonográfot, és kitaláltam, hogy a country and western elnevezés analógiájára legyenek ők a country and eastern együttes. Együttműködésünk eredményeként vették fel kislemezre a Levél a távolból című daluk angol változatát Greyhound – magyarul: Agár – címmel. Ez a szövegváltozat nem a magyar tükörfordítása, hanem egy másik történet, amely az amerikai Greyhound busztársaságra utal, ugyanis ők azok, akikkel a keleti parttól a nyugatiig lehet utazni. A szám arról szól, hogy egy fiatalember elmegy szerencsét próbálni Los Angelesbe, de ott nem jön össze neki az élet, így honvágya támad, és ezért énekli, hogy „Vigyél vissza, Greyhound!”. A számot megtámogattuk egy cikkel és egy egész oldalas hirdetéssel a Melody Maker zenei magazinban, valamint írt róluk a Music Week és több más zenei szaklap, mert úgy éreztük, hogy szép jövő előtt áll a zenekar, még ha nem is fogyott olyan sok a lemezből. Hollandiában még egy angol nyelvű nagylemezt is sikerült kiadnunk. Meg is állapodtunk a londoni Wembley Country Fesztiválon való fellépésben a szervezőkkel, de sajnos ezt a Nemzetközi Koncertigazgatóság megfúrta, minden bizonnyal szakmai féltékenységből. Ezzel elsősorban nem nekem tettek rosszat, hanem a magyar zenének, illetve a Fonográfnak.”

A Bojtorjánnal kapcsolatban megemlítette:

„Az Interkoncertnek a Fonográf-ügy után lehetett némi lelkiismeret-furdalása, mert egy bizonyos Gergelyné felhívott tőlük, hogy ha legközelebb lesz bármiféle nyugati lehetőség, ígéretet tesznek, hogy nem akadályozzák meg. Ezt az ígérvényt kamatoztattam a Bojtorjánnal kapcsolatban, és nem is csalódtam bennük. A MIDEM-en sikerrel ajánlottam ki a Bojtorjánt az 1981-es Wembley Country Fesztiválra, aztán a frankfurti Country Fesztiválra is sikerült őket delegálnunk. Az amerikai útjukat már az Interkoncert intézte, lehet, hogy megirigyelték az addigi sikereinket, és átvették tőlem a menedzselési feladatokat.”

Knisch Gábor menedzselésében jutott ki külföldre minden idők második legnépszerűbb magyar száma (első helyen a Szomorú vasárnap áll), Máté Péter Elmegyek című szerzeménye, amelyet Sylvie Vartan francia énekesnő vitt sikerre Nicolas címmel. Tárgyalt ezenkívül többek között Zorán Apám hitte és a V’ Moto-Rock Várj, míg felkel majd a Nap! című számairól, Dalida pedig a Kovács Kati által előadott Elfutok című szerzeményt énekelte fel lemezre szintén Franciaországban.

A könnyűzene impresszáriója 2008 óta éli nyugdíjas éveit solymári otthonában, ahol a zenélésnek és a sakknak szenteli életét. 2016-ban korlátozott példányszámban megjelentetett egy szerzői válogatás CD-t, amely legnagyobb sikerére utalva stílszerűen a Véget ért egy fejezet címet viseli, és tizenhét dalát tartalmazza.