Élet- és karrierinterjúk

Mindahányszor meghallgatom az Európa Kiadó A szem és a száj című dalát, a zenekar életművének olyan „B-oldalát” vélem felismerni, amely rendszerint ritkábban kap hangot a zenekar fő szólama, avagy szószólója hátterében. Az EK emblematikus számai nem véletlenül égtek be az úgynevezett underground köztudatba, A szem és a száj szerzője, Kiss Llászló basszusgitáros viszont mintha egy árnyalattal másféle oldalát képviselte volna az együttes folyamatosan formálódó attitűdjének – végig megőrizve a kezdeti nyitottságot.

„Mindennapos volt, hogy valaki felugrott a színpadra és kölcsönvette a mikrofont. A zenészek pedig alig tudtak valamivel jobban zenélni, mint bárki más a közönségből, nem voltak sztárok és – egy jó ideig – nem is akartak azok lenni. Emellett egymásba folytak a különböző műfajok is: képzőművészek és filmesek zenéltek, zenészek szerepeltek filmekben, valamint kiállításokon. A különféle produkciókban rengeteg esetlegesség és improvizatív elem szerepelt, a félbeszakadt számok, a lekapcsolt mikrofonok és hiányzó húrok, valamint a spontán performanszok szerves részévé váltak az akkori légkörnek.”

Ugyanakkor mindez kihatott a mindennapok kreatív (amolyan holisztikus) megélésre is. „A világunk egyszerre volt nagyon behatárolt és nagyon tágas. A napjaink rendszerint egyensúlyozási mutatványokkal indultak – hogy valami kis pénz kerüljön (nem kellett sok akkoriban), és hogy ne vigyen el a rendőrség közveszélyes munkakerülésért, de közben a lelkünk szabadsága se nyomorodjon meg és porosodjon be valami értelmetlen munkahelyen –, majd folytatódtak a város legkülönbözőbb pincéiben tartott, véget nem érő és fülsüketítő próbákkal, hogy aztán a Fiatal Művészek Klubjában végződjenek, ahol meg a képzeletnek illett szárnyalnia a poharak mellett. (…) Az említett klub – azon felül, hogy nyilvánvalóan megfigyelés alatt állt – gyűjtőhely és kocsmaműhely volt, egy koncertekkel és kiállításokkal teli sziget vagy gettó, kinek hogy tetszik. Ugyanakkor számunkra ez volt az egyetem is, ahol megismerhettük és megismertethettük egymással a fontos könyveket, filmeket és zenéket, ezáltal pedig kialakult egy szerves közösség, fórum, agóra – vagy, ahogy Brian Eno nevezi –, egy „scenius”, ahol a szcéna egyfajta áramlat, ami alapsebességet biztosít azoknak, akik belekerültek. Így az általunk érdeklődéssel, tehetséggel és együttműködő-készséggel létrehozott produktumok eleve magasabb minőségűek lettek, mint amilyenek a szcéna nélkül valaha is lehettek volna.”

A nyolcvanas évek ellenkulturális tereinek szabad levegője, valamint a megidézett földalatti közösségek és alkotókörök LebensKunstWerk-jellegű működése azonban a kilencvenes évek közeledtével szűkülni kezdett, valamint – a kultúrpolitikai környezet változásával párhuzamosan – egyfajta mainstream metamorfózison is keresztülment.

„Amikor a kapitalizmus magába integrálta a rockzenét, lassan kialakultak annak intézményei és profitképző csatornái, így – mivel a rendszer részévé válva integritását és hitelességét elvesztette – egyfajta űrt hagyott maga után. Ilyenkor az, ami/aki kiszorul a rendszerből, elkezd más csatornák után nézni, egyfajta tabula rasa után ugye, egy olyan struktúra után, amelyben mindenkinek megint ugyanannyi esélye van.”

A többek között Kiss Llászló emigrálásáról, valamint időről-időre való hazautazásáról, ezzel együtt az Európa Kiadóval való újrainduló együttműködéséről szóló életútinterjú, amellett, hogy átélt elevenséggel idézi fel a hőskorszakot, rávilágít azokra a társadalmi-kulturális-közösségi-személyes anomáliákra is, amelyek meghatározták a szóban forgó – mostanra bizonyos szempontból érvénytelenné vált kifejezéssel: underground – közeg létérzését. „Az tud kortalan maradni, ami nem akar aktuális lenni; ami minden mögött az általános érvényűt keresi, és azt fogalmazza meg. Ebből a közel negyven éves távlatból nézve az EK nem kortalan, viszont létrehozott néhány olyan produktumot, amely azzá válhatott.” Kiss Llaci szavaiban a megélt jelen emléke kivételes tisztánlátással idéződik fel. „Elmentek a fiúk, de itt maradt az idő…” – énekelte anno, átvéve egy szám erejéig Menyhárt Jenőtől a mikrofont.

Tartsunk hát rövid kis pihenőt – ennek visszhangjában – az éppen aktuális zűrzavarban!