Élet- és karrierinterjúk

Kisfaludy András Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, producer, érdemes és kiváló művész 1950-ben született Budapesten. A hatvanas évek-hetvenes évek fordulóján zenélt, a Kex, az Aligátor és más együttesek dobosa volt.  

Első zenei lépéseiről így vall:

"Az én zenéhez való kötődésem olyan, mint egy titkos szerelem. A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanultam, ott is volt már egy amatőr zenekarunk, ahol doboltam. 1965 májusában egy utcabálon játszottunk, a X. kerületben, Záborszky Gábor akkori évfolyamtársammal, aki basszusozott. Talán öt vagy hat számot tudhattunk, a legismertebb a Get Off Of My Cloud című szám volt, a Rolling Stones-tól. Ebben volt egy négytaktusnyi dobszóló is! Az utcabálnak nem lett semmilyen folytatása. A gimi pincéjében egy másik társasággal is próbáltunk, ott is doboltam, de végül nem léptünk fel."

Neves zenekara, a Kex megalapításához egy különös koncertélményre is szükség volt:

„Doleviczényi Miki […] dalosként működött, saját dalait adta elő és kísérte magát egy szál gitáron. Az 1967-es Pol-beat fesztiválon második helyezett lett, de ez a műfaj nem elégítette ki. Miki zenekart szeretett volna csinálni, ehhez hívott el engem és még két embert. Ők Bianki Iván és Imre Attila voltak, mindketten kottát olvasó emberek. Rendszeresen felléptek bulikon, esküvőkön, ahol tánczenét, magyar nótát és beatzenét is játszottak. Énekesük még nem volt. Egyszer együtt mentünk el énekest keresni - hogy miért négyen együtt, azt nem tudom. Egy XVII. kerületi kerthelyiségben a Wastaps együttessel lépett fel egy énekes, aki „kamuangollal” énekelt rock and rollt, és hogy felhívja magára a figyelmet, a kockásabroszos asztalok tetején ugrálva adta elő magát. Nagy hatással volt ránk! A buszon hazafelé arról beszéltünk, hogy ez a srác nagyon jó lenne nekünk. Nem volt egy Caruso, vagy Stevie Winwood, de óriási jelenség volt, a semmiből tudott atmoszférát teremteni. Ő volt Baksa-Soós János.”

A Kex rangos beategyüttesnek számított:

„a Kex lassan egy szűk körben fontossá vált, és mert később Babos Gyula is nálunk játszott, folyamatosan jöttek a bulijainkra különböző híres magyar zenészek, tehát szakmai elismerést is kaptunk. Sikk volt ide járni. Lejött a Citadellába jam session-re Fogarasi János, Kőszegi Imre, Orszáczky Jackie, Lakatos »Bögöly« Béla, Radics Béla, Friedrich Karcsi és még sokan mások. Egyetemisták között terjedt a hírünk. A performanszaink előadásonként változtak, Baksa minden este újat talált ki, mintegy egy új képet festett meg. Kétszer nem hangzott el ugyanaz. Megvolt a várakozás a közönség részéről, vajon ma mit fog kitalálni? Volt, hogy Orszáczky Jackie, Bajtala Jancsi és Kőszegi is beszálltak. […] Jó híre ment, hogy ismert zenészek is játszanak velünk.”

A hetvenes évek elején Radics Béla gitárossal Aligátor néven alapított együttest:

„az ORI büféjében kezet adtunk egymásnak Radics és én, hogy fölállítunk egy zenekart. Az Alligátor nevet kaptuk Bélától, mondván az aligátor az állatvilágban félelmetes állat, mindenkit legyőz. Ez kellett Bélának, a sok megaláztatás, félreállítás után győzni, mindent és mindenkit legyőzni. Felvállaltam a zenekarvezetői adminisztratív munkát és elkezdtünk dolgozni. Nem mellékes, hogy próbahelyet és fellépési lehetőséget a csepeli Radnótiban kaptunk, ami napi másfél, két óra utazgatást jelentett buszon, villamoson és HÉV-en, minden egyes tagnak a zenekarból. Radics Béla nevének fénye még nem kopott meg, ahogy elkezdtünk játszani, ment a híre, hogy újra egy komoly banda állt össze a koncertekre és a bulikra egyre többen jöttek el.”

Kisfaludy András az Aligátor megszűnésével felhagyott a zenéléssel. Rajzfilmes szakember, majd dokumentumfilmek rendezője lett:

„arra kértek, hogy találkozzam Kovásznai Györggyel, aki szeretne valamit kérni tőlem. Összejöttünk, és kiderült, mi a kívánság. Kovásznai, aki már akkor jelentős festőművésznek volt mondható, rajzfilmeket készített, és most barátaival egy nagy sorozatban gondolkodnak, Ez csak divat címmel. Én lennék az első asszisztense és miután tudok rajzolni pop-art és hiperrealista képeket, ilyen képek festésével és az egész film vizuális megjelenésével kellene foglalkoznom.”

Ezt több rajzfilm követte, a József Attiláról szóló filmje végül elvezette a dokumentumfilm műfajához:

„Régóta szerettem volna megtalálni azt a vizuális nyelvet, amivel ábrázolni tudom József Attila feszült, drámával átitatott, nehezen érthető világát, amiben megfogalmazza a jónak akarását, a teljességvágy iránti vonzalmát, az ölelés hiányát, mindezt az állandó szegénység tragédiájában. Az idő semmit játszik címet adtam a filmnek, amely rengeteg munkával elkészülve aztán több díjat nyert filmfesztiválokon. Ez a film technikáját tekintve részben animációs, de mert élő szereplőkkel készült, lényegében egy kisjátékfilm. József Attilát nem lehetett volna rajzfilmes technikával ábrázolni, ezért valóságos környezetben, valós arányokkal megjelenő emberek és tájak láthatók a filmen. Ez vezetett oda, hogy a közvetlen valóságot keressem, a minket körülvevőt, azt, amiben élünk, a jelen idejűt és az ebben megtalálható összefüggéseket mutassam meg. Feltárjam az elemi erejű valóságot, ami még eldöntetlen. Egyszóval egy új műfaj keresett meg: a dokumentumfilm. 1988-tól napjainkig lényegében csak ebben a műfajban dolgozom, készítettem több mint ötven dokumentumfilmet.”