Élet- és karrierinterjúk

Kály-Kullai Károly a rendszerváltás előtti időszak társadalmi és kulturális változásainak kulcsfigurája. A Szabó Ervin könyvtár Rottenbiller utcai zenei gyűjteménye akkor jött létre, amikor ő volt a könyvtár vezetője. A hetvenes évek progresszívrock-albumait is gyűjtő archívumot a nyolcvanas évek közepén alapította Hont Péter könyvtárossal. Ez a gyűjtemény azért különleges, mert mindenki számára nyilvánosan hozzáférhetővé tett alternatív zenei anyagokat, egyrészt olyan magyar együttesek felvételeit, akiknek nem jelent meg lemezük, másrészt olyan hatvanas-hetvenes években megjelent nyugati lemezeket, amelyeket akkoriban még mindig nehezen lehetett beszerezni itthon. Az olvasók Jimi Hendrix és a Pink Floyd albumait, illetve a Kex és az Európa Kiadó hanganyagait egyaránt megtalálhatták a polcokon: „Progresszívrock- és rockkottákat, továbbá angol nyelvű kézikönyveket is vásároltunk, amelyek erről a témáról szóltak. A kottákat is lehetett fénymásolni, ahogy az olvasók lemásolhatták a hangfelvételeket is.”

A gyűjtemény bővítésének fő forrásai az antikváriumok voltak:

„1984-ben nagyon kicsi volt a gyűjtemény, akkor legálisan, számlára csak zenei antikváriumokból tudtunk gyarapítani. Ekkor még csak bakelit volt. 1985−86-ban volt a nagy áttörés. Két antikváriummal alakítottunk ki igen jó kapcsolatot, elővásárlási jogunk volt: a Múzeum körúti és a Rózsavölgyi zenei antikváriumokkal. Voltak jobb, és voltak rosszabb minőségű felvételek, de ezzel mi akkor nem törődtünk. Azt nem tudom, hogy 1985 vagy 1986 volt-e a nagy áttörés éve, amikor megjelentek Magyarországon a nepperek mellett − akiktől a Múzeum körút összes kapualjában lehetett új lemezeket venni, csak abból mi nem vásárolhattunk, mert nem tudtak számlát adni – a magánboltok. A magánboltokban lehetett vadiúj Nyugat-Európából és a tengerentúlról beszerzett lemezeket vásárolni. Például a Lemezkuckó nagyon fontos beszerző volt a számukra, célirányosan kérhettük, hogy mit hozzanak.”

A könyvtár egyik legkülönlegesebb dokumentuma egy Led Zeppelin-koncert duplalemezes kalózfelvétele. A kalózfelvételt „Londonban egy ismerősünk megvásárolta, beadta a lemezes barátunkhoz, ő pedig számla ellenében eladta nekünk, így a kalózlemez legálissá vált. Göczey egyik évben ezt adta le karácsonykor és szilveszterkor a Lemezbörzében, ahol teljes lemezeket játszott le, életműveket mutatott be sorozatban” ‒ mondta a beszélgetés során Kály-Kullai Károly. A gyűjteményt nemcsak Göczey Zsuzsa, de az akkori Magyar Rádió más szerkesztői, így Maloschik Róbert és Nemes Nagy Péter is felhasználták műsoraikban. Az intézmény galériájában előadás-sorozatot is rendeztek, ahol többek között Simon Géza Gábor is szerepelt, aki a Magyar Rádió dzsesszműsorainak szerkesztőjeként dolgozott, és rendszeresen publikált a témában. Számtalan kötete jelent meg, többek között a magyar hanglemez történetéről, John Coltrane-ről és magyar dzsesszlemezekről, Magyar jazzlemezek 1912‒1984 címen. Nemes Nagy Péter, a blues szakértője is tartott előadást, aki sokat írt különböző lapoknak, és a mai napig rádiós műsorkészítőként ismert. Az előadók között szerepelt Göbölyös N. László újságíró is, „az első magyar szerző, aki rockzenei monográfiákat írt Janis Joplinról, a Doorsról, a Jethro Tullról és Led Zeppelinről”, illetve Temesi Ferenc, „aki sokáig élt Amerikában, és Bruce Springsteen-őrült volt”.

A könyvtári hálózatnak a rendszerváltás környékén egyre inkább feladatává vált a szociális funkció megvalósítása, amelynek lángvivője a Rottenbiller utcai tagkönyvtár volt, ahol sokan megfordultak a nyolcvanas és kilencvenes években, köztük zenészek is:

„Olyan mélységig senki nem jutott el, mint mi, a szociális funkció megvalósításának tekintetében. A nyolcvanas évek végére vált fontossá a könyvtári hálózatban és az oktatásban”

– emlékezett vissza Kály-Kullai. Kazettákat adtak kézről kézre, a látogatók le is másolhatták kedvenc zenéiket. A könyvtárban a drogprevencióval kapcsolatosan is szerveztek előadásokat, a hely ugyanis nemcsak különleges rockgyűjteményéről híres, hanem arról is, hogy itt alakult meg az ország első alacsonyküszöbű intézménye szenvedélybetegeknek:

„A Sziget Klub az akkori könyvtár identitását adta, ami gyakorlatilag egy szolgáltatásrendszer volt. 1986-től hétfő, szerda, péntek délutánok a terápiáról szóltak. A hosszú napokon kettőtől hétig fogadtam – nem szeretem így nevezni − a klienseket.”

Miután Kály-Kullai Károly a Tömegkommunikációs Intézet kutatása részeként mélyinterjúkat készített függőkkel, egy kedves interjúalanya ellátogatott a könyvtárba, ahol beszélgetés beszélgetést követett, a későbbiekben pedig újabb és újabb függőséggel küzdő fiatal érkezett:

„Gyakorlatilag pár hét alatt megszületett az első csoport, akik rendszeresen jöttek. A csoportüléseken az érkezéskor valamifajta zene szólt, amit ők vagy én éppen kiválasztottunk a gyűjteményből. A találkozás fő idejében a problémák feltárása zajlott: ki hogy van, mennyire van szarul, mennyire van elvonása − tulajdonképpen az, ami az egyéni és csoportos terápiában is visszatérő dolog, az aktuális helyzet értelmezése és orientáció a változásra. Semmiféle végzettségem nem volt még ekkor”

‒ meséli Kály-Kullai Károly, aki egyébként magyar‒orosz szakos tanárként végzett Szegeden. Ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát a Sziget Klub, amely ma Sziget Droginformációs Alapítványként ismert. Azonban a drogprevenciós tevékenységhez ugyan felhasználták a zenét, de nem beszélhetünk zeneterápiáról.

„A Sziget Klub intézményesülése – könyvtári kereteken belül − három lábon állt: zenei gyűjtemény mint alaptevékenység az összes fejlődő szolgáltatásával (kulturális színtér); alacsonyküszöbű intézmény, először Magyarországon anonim segítő kapcsolat droghasználóknak, függőknek, hozzátartozóknak, pedagógusoknak (addiktológiai színtér); szenvedélybetegséggel kapcsolatos információk, tájékoztatás, kezeléssel, terápiával kapcsolatos információk (közhasznú tájékoztatás). Később mindezekért lehettünk hivatkozási alap a »könyvtárak szociális funkciója« terén”

– jellemzi a hely működését Kály-Kullai. A Sziget a mai napig működik, két pszichológus, egy pár- és családterapeuta dolgozik Kály-Kullai mellett, akinek jelenleg tizennyolc kliense van. Az elmúlt években nem változott a módszertan:

„Ugyanúgy foglalkozom a klienseimmel, mint annak idején, már akkor kialakult az az egyéni stílus, amely meghatározza az üléseket. Ugyanakkor természetesen folyamatosan tanulok tőlük.”

Kály-Kullai Károly szerint akkor, amikor a könyvtárban dolgoztak, eszükbe se jutott, hogy ellenkultúrát csinálnának: „Amikor ott dolgoztunk, a kutya sem gondolta, hogy ellenkultúrát csinálunk. Az volt a varázsa, hogy ugyanazt a kultúrát szerettük és tudtuk, mint az »olvasók«. Az elején talán ellenkultúra volt, de kultúrává vált, hiszen a könyvtárosoknak fontos lett, és mintaként kezelték. Az akkori újpesti főkönyvtár dzsesszgyűjteménye is példaként tekintett a Rottenbiller gyűjteményére. A legfontosabb, és ezt nem tudom kellően hangsúlyozni, hogy a könyvtár egy nem létező társadalmi problémát láthatóvá tett. Nehezen tudom elképzelni, hogy ma egy könyvtáros ezt meg tudná csinálni. Addiktológiai szempontból az összes szenvedélybeteg értéket képvisel, ugyanakkor a társadalom stigmatizálja őket. Az ellenkultúra sokszor a magaskultúra elhatárolódásából fakad. Ma már akár a Pál Utcai Fiúkat, akár a VHK-t nehéz lenne ellenkultúrának mondani. Egy ellenkultúra felkarolása, megjelenítése, gyűjteménybe való integrálása a kultúrák közötti párbeszédet is elősegítette.” A legnagyobb eredményüknek a következőt tartja:

„A legfontosabb, és ezt nem tudom kellően hangsúlyozni, hogy a könyvtár egy nem létező társadalmi problémát láthatóvá tett.”