Élet- és karrierinterjúk

Józsa Erika újságíró, zeneszerző, szövegíró és előadóművész, a hetvenes évek legismertebb erdélyi folkénekese, ugyanakkor a rendszerváltás előtti években a Román Televízió magyar nyelvű adásának arca, bemondónője volt.

1986-tól Ausztráliában folytatta újságírói, zenészi hivatását, de továbbra is szoros kapcsolatot ápolt szülőföldjével. Nagyváradon született 1951. április 28-án. Tizenöt éves korában matematikakorrepetálással keresett pénzén vett magának egy gitárt, ezen kezdett gyakorolni. Nagyváradon a Népi Művészeti Iskolában fejlesztette hangszertudását. Első zenekaráról így mesél:

„1968 márciusában alakult a Phosphor nevű leányzenekar az akkori Alexandru Moghioros, ma Ady Endre nevét viselő iskolámban. Később kiderült, hogy nemcsak Romániában, de az egész Kárpát-medencében ez volt az első leányzenekar. Azt mondtuk, hogy beatzenekar vagyunk három gitár és dob felállásban, mint a Beatles. De a dobos tulajdonképpen csak csörgőn játszott, mert nem volt igazi dobfelszerelésünk, és elektromos gitárjaink sem voltak. Nem tudtuk, hogy a műfajt, amit játszunk, később valamikor folknak fogják nevezni. Saját szerzeményeinket játszottuk, tehát saját zenét, saját szöveggel. Ebben az értelemben úttörői voltunk a romániai magyar könnyűzenének.”

1969-ben már tévéfelvételt is készítettek velük, igaz, románul kellett énekelniük.

Érettségi után Józsa Erika első zenekara, a Phosphor feloszlott, ő pedig a szintén nagyváradi Horváth Károly csellistával kezdett zenélni.  Gitár, szájharmonika, cselló és nagybőgő volt a hangszerük, Erika szerzeményei mellett népdalokat is játszani kezdtek, illetve a beatzenét a klasszikus zenei elemek mellett népies elemekkel is díszítették. Országos ismertségre a Székelyudvarhelyen megszervezet Siculus fesztivál második kiadásán tettek szert, ahol 1971-ben Nagydíjat kaptak a beat zenekarok kategóriájában. A fesztivált a Román Televízió magyar adása közvetítette, és ennek nyomán hívta meg Erikát Bukarestbe bemondónak Bodor Pál főszerkesztő.

Mindketten Bukarestbe kerültek, Erika a Román Televízió magyar szerkesztőségéhez, miközben elvégezte az újságírói egyetemet, míg Karcsi zenekonzervatóriumba járt (Magyarországon a zeneakadémiának felel meg). Szerzeményeiket közösen jegyezték, a szövegíró Erika volt. Első kislemezük Concorde néven jelent meg 1972-ben. Dalairól Erika így nyilatkozik:

„Négy dal van a lemezen, amelyek tükrözik a kezdeti útkeresést. A Szól a kakas már önmagáért beszél. A Virágom virágom a virágénekek hangulatát hozza. Babrik József szerzeménye, ő is furulyázik benne. Azonnal sláger lett, a közönség kedvence volt, amit mindig velünk együtt énekeltek. […] A harmadik és negyedik dal az útkeresés példája. Próbáltunk továbblépni a virágének hangulatból, valami keményebb hangzást, mondanivalót kerestünk. A Hűtlen dal egy ilyen próbálkozás, A vándor pedig pol-beat a javából.”

A Concorde duó népszerűsége tovább nőtt a televízió jóvoltából, ahol újdonságként a stúdióba meghívott közönség előtt adtak élő koncertet (erről Selmeczi György írt kritikát Hej páva beatben címmel), majd Erika Tambur-tambur-andandóri címmel készített közös stúdióműsort a Camerata Transylvanica régizene-együttessel, amelyben mindenki a maga zenéjéről mesélt. Ez az egyetlen műsor, amelyben a Camerata Transylvanica tagjaként Babrik József lantművész is megjelenik, aki pár hónap múlva elhunyt. A továbbiakról Józsa Erika így mesél:

„Folytattam még néhány ilyen kisebb műsorral, de végül is átálltam a riporterkedés falujáró, országjáró műfajára. Volt már három zenei szerkesztője az adásnak, és engem különben is letoltak a gyimesi műsorért, mert belekontárkodtam a folklórba. A táncházat akkor még nem ismerték itt nálunk, Magyarországon már egy-két éve ment. Úgy gondoltam, valahogy rá kellene irányítani a fiatalság figyelmét a népzenére, felgyorsítani a folyamatot, ami majd az erdélyi táncházak kialakulásához vezet. Ha egy népszerű folk-beat együttestől hallják, talán felfigyelnek rá. A műsor azonban felkavarta a szerkesztőségben a kedélyeket és az, hogy egy városi fiatal kezébe vesz egy népi hangszert, és népzenét játszik a saját maga stílusában, az szentségtörés volt hát azt nem lehetett elfogadni. Pedig hát ebből alakult ki a mi stílusunk és egész jó lett.”

Józsa Erika zenei világára kezdetben nagy hatással volt az, hogy a román–magyar határ melletti Nagyváradon született, ahol szinte mindenki a Magyar Televízió műsorait nézte, és a Kossuth Rádiót hallgatta. Bukarestbe költözve teljesen más világ fogadta, ahol ahhoz, hogy dalainak üzenete eljusson a szélesebb közönséghez, románul is kellett énekeljen. Turnéztak a legnépszerűbb román rockzenekar, a Phoenix előtt, és bekerültek a kétes emlékű, de annak idején nagyon népszerű Cenaclu Flacăra koncertsorozatba, ahol a legismertebb román költők, színészek, folkzenészek léptek színpadra Adrian Păunescu „udvari költő” irányítása alatt. Amikor az előadás-sorozat kezdett egyre inkább a párt szócsöve lenni, Erikáék igyekeztek magukat kivonni belőle, de egy ideig még kényszerítették őket, hogy fellépjenek.

1977–78-ban készültek el a Józsa–Horváth duó Kettőspont című nagylemezének felvételei, amely már saját nevük alatt jelent meg. Dalaikkal egy emberéletet követnek végig a születéstől a halálig, a bölcsődaltól a siratóig. A lemez jellegzetes hangzásvilágát elsősorban a gardon nevű népi húros-ütős hangszernek köszönheti, amelyen Erika tanult meg játszani, miután egy gyimesi riportfilmezés közben kapta ajándékba. Ezen a lemezen már számos népi hangszert szólaltattak meg, ezért koncertjeiken előbb vendégzenészeket hívtak meg, majd duóból kvartetté vált a zenekar Márkus Jánossal, valamint Kovács Andrással, és felvették a Táltos Rt. nevet. A zenekarral 1981-ben nagy nehézségek árán Magyarországra is kijutottak, egy turné erejéig. Már más felállásban, Erika és Karcsi mellett Gáspár Álmossal és Nemes Györggyel léptek fel a Kaláka fesztiválon. Így nevükből elhagyták az Rt.-t, és Táltos néven koncerteztek Erdély-szerte sokszor kalandos körülmények között, mivel más-más városban laktak. A zenekarral sikerült még egy nagylemezt is készíteniük, versmegzenésítésekkel és saját dalszövegekkel. Elsősorban a verseknek köszönhetően tudták kijátszani a cenzúrát, ám a lemez borítóját a négy zenész fényképével már nem engedélyezték. Ezért végül táltosoknak rajzolva kerültek a borítóra. Lemezbemutató turné szóba sem jöhetett, mivel a nyolcvanas években Romániában már lehetetlen volt koncertkörutat szervezni, elsősorban gazdasági okokból. Az utolsó koncertjük 1983-ban volt a Marosvásárhelyi Rádió szervezésében. Másfél évvel később, elsősorban gazdasági okokra hivatkozva, a pártállam megszűntette a körzeti rádióstúdiókat és a televízió magyar adását is.

1985 elején, amikor megszűnt a román tévé magyar adása, Józsa Erikát áthelyezték a rádióhoz (a román televízió és a rádió egy intézményként működött). Itt rendszeresen hívatták kihallgatásokra, újra és újra iratták vele külföldi ismerősei névsorát, egyre gyakrabban kérték tőle számon a hazafias, pártot dicsőítő műsorainak hiányát. Bár családjával nagy nehezen, két év várakozás után sikerült megfelelő lakáshoz jutnia, kiderült, hogy itt is megfigyelés alatt áll. Férje, Demian József filmrendező rendszerkritikus alkotásai miatt feketelistára került, Romániában nem készíthetett többé filmeket. Erika televíziós pályájának folytatására sem volt semmi remény. Mindezek nyomán úgy döntöttek, hogy megpróbálnak Nyugatra emigrálni. Meglepő módon, gyermekükkel együtt, mindhárman megkapták az útlevelet Magyarországra.  Itt megtudták, hogy a magyar–osztrák határon számos romániai családot vízum nélkül átengedtek. 1985 karácsonyán a soproni határátkelőnél próbáltak szerencsét. A magyar határőrség tisztje meghallgatta érveiket, de az is lehet, hogy a gyermek bukaresti magyar óvodában tanult karácsonyi műsorának spontán előadása győzte meg, hogy átengedje őket Ausztriába. Itt a traiskircheni, majd mödlingi menekülttáborba kerültek, ahol kilenc hónapot töltöttek. Ez idő alatt Erika megtanult tekerőlanton játszani (a Bécsben koncertező Kalákától kapta), a szomszéd chilei zenekar legnagyobb szomorúságára… Második hazájuk kiválasztásáról így mesél:

„Az osztrákoknak bőven elegük lehetett a tömegével érkező Flüchtlingekből, úgy gondoltuk, ha már nyakunkba vettük a világot, ne álljunk meg a kerítés túloldalán. Menjünk el, amilyen messzire csak lehet. Voltak barátaink Ausztráliában, akik mondták, hogy hát gyertek ide! Itt még fel lehet nevelni gyermekeket, de szakmailag ne legyenek reményeitek. Ausztráliára jelentkeztünk, és csodák csodájára elfogadtak minket, pedig én 35 éves voltam, Jóska 45. Tehát azért nem éppen az ifjú, reményteli, formálható, ausztrállá alakítható típus voltunk. És hát ezek ellenére befogadtak minket, amiért végül is örök hálával tartozunk, mert tényleg nem tartoztak nekünk semmivel, és egy új életre adtak lehetőséget.”

Ausztráliába 1986 novemberében érkeztek, és itt Józsa Erika és férje gyakorlatilag szinte ott folytatta, ahol Romániában abbahagyta. Erika Melbourne-ben majd Sydney-ben a magyar rádiónál volt szerkesztő-műsorvezető, 1990-től a Magyar Élet ausztráliai országos hetilap szerkesztője, a sydney-i szerkesztőség vezetője. Közben koncertezett, turnézott, elsősorban az erdélyi menekültek megsegítésére. 1988-ban, miután Horváth Károly Magyarországra telepedett, meghívta egy Ausztráliai turnéra.  Demian József az Ausztrál Film Egyetem operatőrszakán kapott tanszékvezetői állást. Számos riportfilmet, portréfilmet és dokumentumfilmet is készítettek együtt, illetve Erika a Duna tv-nek és a Magyar tv-nek is tudósított. Amint fogalmaz, az „igazi” pénzt egy ideig egy fogtechnikai laboratóriumban kereste meg, hiszen a sajtómunkája többnyire önkéntes volt, az Actio Transylvanica Egyesület égisze alatt szervezett fellépéseinek bevételét karitatív célokra, az erdélyi menekültek és diákok támogatására ajánlotta fel.

„Amikor megérkeztünk Ausztráliába, kiderült, hogy otthon azokban a sötét években nem voltunk egyedül! Ők velünk voltak, harcoltak értünk. Az ausztráliai Nemzeti Emigráció, akkor már 40 éve harcolt a kommunizmus ellen. Amikor én megérkeztem, csak erősítettem a soraikat. Természetes módon vonzott be magába ez a mozgalom, hiszen 1988–89-ben minden Erdélyért történt. Akkor zajlott a hírhedt falurombolás. Save Transylvania jelszóval minden nagyvárosban tüntetések, figyelemfelkeltő rendezvények voltak”

– meséli.

Józsa Erika Ausztráliában is folytatta a dalírást, újabb szerzeményeit a karitatív koncerteken adta elő. Köztük volt a Kabócák, a Búcsú Erdélytől, az Erdély fölött feketék a csillagok. Miután már a hetvenes, nyolcvanas években is írt Horváth Károllyal együtt filmzenét és színházi zenéket (Tömöry Péter Síp a tökre című darabjához, a Csongor és Tündéhez, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyve dramatizált változatához, Lázár Ervin Hétfejű Tündér című darabjához), tíz évvel az ausztrál turnéjuk után „távmunkában” született meg a Leányrablás című musicaljük, amelyet a Szatmárnémeti Színház mutatott be 1998-ban. Emlékezetes fellépése volt a Magyar Adás 25-ik évfordulóján, amire megírta korosztályának keserű himnuszát, a Beat-nemzedék-et. („Az ötvenes években felcseperedtünk, / a hatvanas években zenélni kezdtünk, / a hetvenes években felnőtté lettünk, / a nyolcvanas években világgá mentünk…) Majd következett húsz év, amikor Erika anyagi okokból kénytelen volt szögre akasztani gitárját. Elvégzett egy információtudomány nevű egyetemei szakot, és ezzel a diplomával a Sydney-i Egyetemen dolgozott húsz évig.

2003-ban jelent meg Józsa Erika kötete a Metropol zenekar történetéről, amelynek címe: Beat nemzedék. A Metropol-sztori. Egy tegnapi rockbanda a Holnap városából. Hosszú idő után a könyvbemutató alkalmával vett először gitárt újból a kezébe. A zenéhez, zeneszerzéshez való viszonyának fontos mérföldköve volt a 2016-os év, amikor befejezte az egyetemi munkát, és megtanulta számítógépen „pengetni a húrokat”, hangszerelni dalait. Az első szerzeménye, amit így írt a Húsvét-szigeti dal volt.  Ezt követte a Mikor a zenész útra kel, és a férje filmjeihez írt zenék. 2022-ben az UCIN (Romániai Filmművészek Szövetsége) díjkiosztó gáláján, az Éjjeli őrjárat című filmért Erika a legjobb eredeti filmzene díját nyerte el, míg férje, Demian József a legjobb forgatókönyvért járó díjat. Pár nappal később a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének évi közgyűlésén Erikát újságírói (rádiós, televíziós) munkájáért életműdíjjal tüntették ki. A magyar államtól 2016-ban „újságíró, zeneszerző, előadóművész, a Magyar Élet hetilap szerkesztője minőségében, rendkívül színvonalas irodalmi, művészeti és lelkiismeretes közösségmegtartó munkája elismeréseként” megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.