Tanulmányok

Már a hatvanas évek végétől, a műfaj hazai gyerekkorától megindultak beat- és rockzenekaraink kalandozásai nyugat felé, ahonnan a műfaj származott. A külföldi utak nemcsak koncerteket, hanem médiamegjelenéseket és lemezeket is termettek. A hanglemez meghatározó megjelenési forma volt, amely egy-egy előadó pályáján, ha eléggé eltérő feltételek mellett is, de nyugaton és keleten egyaránt mérföldkőnek számított.

Megtörtént tehát a vasfüggöny áttörése. Két történetet szeretnék részletesen bemutatni a hanglemezkibocsátás és a kiadói munka tükrében. Mindkettőt egy-egy nagy, professzionális lemezmárka közreműködése fémjelzi. A londoni Decca kiadónál megjelent első nyugati magyar beatlemez az Omega Red Star From Hungary címet viselte, és az Omega 1968. júniusi angliai útjának hozadéka volt. Az ABC Recordsnál 1974-ben megjelent Locomotiv GT-album pedig a magyar rockzene talán máig legnagyobb amerikai sikerének emléke.

Milyen helyet foglaltak el nyugaton ezek a formációk, illetve a kiadott hanglemezek a maguk idejében és közegében? Milyen munkát végeztek a nyugati partnerek az együttesekért?

A kérdésekre egyrészt a zenekarok pályájának szempontjából, másrészt a nyugati kiadók oldaláról keresem a válaszokat, továbbá a mára kitekintve említést teszek a lemezek utóéletéről is.

Az Omega esete

1968 júniusában az Omega együttesnek lehetősége nyílt Angliában koncertezni. Vendégszereplésük néhány hétig tartott, ezalatt Londonban és vidéki nagyvárosokban is felléptek. A Decca lemezkiadó nagylemezszerződést ajánlott az egzotikumnak számító együttesnek, amely élt is a hirtelen jött lehetőséggel. A felvételekre a koncertek közötti háromnapos szünetben került sor.

Mivel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat presztízsokokból meg akarta előzni a külföldi megjelenést, a hazatérő együttesnek egyből önálló lemezt ígértek. A Trombitás Frédi és a rettenetes emberek című LP 1968 augusztusában, míg az Omega Red Star from Hungary című lemez csak novemberben jelent meg. Mindenesetre az Omega angliai nagylemeze lett az első nyugati magyar beatlemez.

Kétszeresen is utal a Decca-lemez címe a zenekar hovatartozására: egyrészt a nevükbe illesztették a szocialista vörös csillagot, így lettek „Omega Red Star”, másrészt az országot is azonosítja a „from Hungary” toldat. Az első borítón a szentendrei Fő tér melletti egyik sikátorban, népies-pszichedelikus öltözékben láthatóak a zenészek.^[1]Gyakori volt a jegyzetek elhelyezése a korszak lemezborítóin, így az Omegát is részletes, a hátsó borító jó részét elfoglaló tájékoztató szöveg mutatta be a közönségnek. 

Visszaemlékezések szerint a felvételek nem zajlottak túl jó hangulatban. Tony Clarke, a munkálatokban kezdetben részt vevő zenei rendező rövid idő után felállt arra hivatkozva, hogy Amerikában akadt dolga a The Moody Blues együttessel, és egy kollégája fejezte be az albumot.^[2] Mindenesetre egyikük neve sincs jelezve a borítón, emellett a hangmérnök, a borító tervezője és a fényképész sem jelennek meg. Akkoriban ezeket a közreműködőket rendszeresen feltüntették, ezért ezek az apró jelek arra utalnak, hogy a kiadó túl sok figyelmet nem fordított a kiadványra.

A lemezt nem támogatta meg kislemezmegjelenés, és a zenekar sem tudott érdemben lemezbemutató koncerteket adni, noha 1968 novemberében rövid időre ismét eljutottak Angliába.

A Decca ekkoriban főleg komolyzenei kiadó volt, de egészen a hetvenes évek végéig pop-rock repertoárja is tekintélyes volt. Évente százas nagyságrendben jelentek meg könnyűzenei nagy- és kislemezek is a cégnél, legismertebb sztárjaik a The Rolling Stones és John Mayall voltak. Ennek alapján érthető, ha egy-egy nem kiemelten kezelt kiadványuk elsikkadt a kor zenei dömpingjében. Az Omega lemeze egyébként két változatban, monó és sztereó lemezként is megjelent, állítólag fajtánként négyezer példányban. A lemezek mára ritkaságnak számítanak, egy-egy jó állapotú darab egy mai új vinyl LP árának nagyjából huszonöt-harmincszorosáért szerezhető be.

Az angliai kaland az Omega későbbi karrierjének fontos alapja lett. Laux József menedzseri ambícióinak hasznos táptalajul szolgáltak a nyers kapitalizmus közegében szerzett tapasztalatok.

A Locomotiv GT esete

Öt évvel később, 1973 őszén kezdődött a Locomotiv GT angliai és amerikai „kalandsorozata”, amelynek középpontjában a zenekar nevét viselő angol nyelvű nagylemez állt. A két ügyet nemcsak Laux József és Presser Gábor személye köti össze, akik az Omegát elhagyva alapították meg a zenekart. Párhuzamba állítható az is, hogy ismét egy nagy lemezcég vállalt fel egy magyar zenekart. A lemezcég ezúttal az amerikai ABC Records volt.

Amerikának Jimmy Miller producer fedezte fel az LGT-t.^[3] Neve igen jól csengett a szakmában, hiszen a The Rolling Stonest menedzselte ez idő tájt (és lám, a brit r’n’b legenda másodszor bukkan fel a történet peremén). A zenekar az akkori szocialista szabályozás miatt a monopolhelyzetű hazai Interkoncerttel^[4] szerződött, amely a Jimmy Miller Productionszel és a Gombos Zoltán vezette, amerikai székhelyű Pannonia Enterpriseszal állt szerződésben.

1973 októberében és novemberében Londonban vették fel az angol nyelvű LP-t, amely az aktuális koncertműsorból válogatott és címe egyszerűen a zenekar neve volt. A lemez számait a hazai közönség már ismerte, szerette a Bummm! és a Ringasd el magad című lemezekről, valamint kislemezekről. A nagylemez 1974 tavaszán jelent meg, Angliában CBS/EPIC márkanév alatt, Amerikában pedig az ABC Records saját logója alatt. A felvételek elkészültekor Londonban megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a lemez induló példányszáma tizennyolcezer volt^[5].

A zenekar 1974 júniusától amerikai koncertkörúton vett részt. Visszaemlékezéstől függően huszonöt és negyven közötti számban adtak koncerteket, három fesztiválon vettek részt. A fesztiválokat nem számítva az előadások nézőszáma háromezer és tizenötezer között volt^[6]– azonban nem az LGT volt jellemzően a főzenekar, hiszen olyan már befutott sztárok előtt játszottak, mint a Grand Funk Railroad, Aerosmith, Chicago, Eagles, ZZ Top. A fenti keretek komoly bemutatkozási lehetőséget jelentettek, azt mutatják, hogy az együttest egyáltalán nem mint furcsa egzotikumot igyekeztek a közönség elé tárni, hanem nagyon is aktuális, sztárjelölt produkcióként.

Egy ezüstszínű miniatűr gőzmozdony volt az album első borítójára fényképezve, amint szembejövet éppen áthatol egy alufólia falon.^[7] Játékos utalás ez a zenekarra, amely a maga valójában is éppen áttörte a vasfüggönyt. A hátsó borító meglehetősen egyszerűre sikerült, a sima fehér felület közepére helyezett fekete-fehér zenekari fotó alatt két hasábon sorakoztak a lemez adatai. A lemezborító tervezője és fotósa most is ismeretlenek maradtak.

Az együttesnek ez a borító nem tetszett, és ez irányú reklamációjuk a kiadónál sikerrel járt. Újratervezték a borítót, egy profilból látszó gőzmozdony robog előre az új változaton. A mindkét oldalt elfoglaló grafikán egy – a tengerentúlon csak kevesek által értett – „Muzsika” és egy „17” feliratú tábla látható. Míg az alufóliás fénykép mind Amerikában, mind pedig Angliában forgalomba került, addig a módosított változat csak az amerikai piacon bukkant fel.

Amerikában két kislemez is megtámogatta a nagylemezt, Angliában azonban csak az LP jelent meg. A kislemezek A oldalain a Ringasd el magad, illetve az Ő még csak most 14 című dalok angol változatai szerepeltek, B oldalain pedig (sorrendben) a Szerenád - szerelmemnek, ha lenne és a Szabadíts meg angol változatai. A kislemezek külső megjelenésével a kiadó nem foglalkozott különösebben. Bevett amerikai szokásnak megfelelően egyszerű, kiadói emblémás tasakokban kerültek forgalomba, így az összes adatuk a címkéken volt olvasható.

Promóciós példányok is készültek az Egyesült Államokban megjelent lemezekből. Ezeket a változatokat az ottani, decentralizált kereskedelmi rádiózási rendszer indokolta. Országszerte százszámra működtek kis rádióadók többnyire hálózatba szervezve, de lényegében saját műsorpolitikával. Eképpen a zenei adásaikat az adók maguk szerkesztették, így mindegyikhez el kellett juttatni a kiadók részéről az aktuális felvételeket. Már a 78-as fordulatú gramofonlemezek korában kialakult a reklámlemezek gyakorlata. Hogy ezekből a lemezekből ne lehessen pénzt csinálni, eltérő kivitelben készültek, jellemzően elváltoztatott lemezcímkével, valamint a címkén és a borítón egyaránt „nem eladható – reklámpéldány” (’Not For Sale – Promotional Copy’) nyomattal vagy matricával. Az LGT reklámlemezei fehér alapon fekete szövegű címkéket kaptak.

A promóciós LP zenéje megegyezett a nyilvánosan terjesztett lemezével, a kislemezeken viszont mindkét kiadvány esetében csak az A oldal száma szerepelt, mégpedig az egyik oldalon monó, a másik oldalon sztereó keverésben. Érdekesség, hogy az A oldali számok mind a promóciós, mind a nyilvánosan terjesztett kislemezeken egy-másfél perccel megkurtítva, úgynevezett rádióbarát változatban szerepelnek, csak a B oldali számok egyeznek meg az LP felvételeivel.^[8]

Noha a kiadó az egész világon rendelkezett licencpartnerekkel, végül csak egyetlen további kiadás jelent meg az elkészült lemezekből. 1976-ban a zágrábi Suzy lemezcég a nagylemezt licencelte a CBS/Epic-től, amelyet saját, jugoszláv gyártmányként, az „alufóliás” borítóval árusítottak néhány éven át. Magyarországra ebből is csak szűk körű magánimport révén jutottak el példányok.

Az Egyesült Államok rockpiacán tulajdonképpen az LGT volt az első szocialista országból érkezett előadó. A lemez és a turné promóciója ezt a körülményt említette ugyan, de nem helyezte középpontba, helyesen mérve fel, hogy nem feltétlenül széles körben vevő a különlegességekre az amerikai közönség. A megszólalás viszont éppen telibe találta az akkori főáramlatú, bluesos alapú rockot kedvelő közönséget, így a zenekar és a menedzsment is joggal remélhettek komoly sikert.

Amikor még a koncertsorozat alatt kiderült, hogy a kiadó folytatni szeretné az együttműködést, és egy második lemezt is kért a csapattól, úgy tűnt, hogy a történet fordulóponthoz érkezett. A Locomotiv GT produkciója a kőkemény amerikai versenyben is megállt a saját lábán. Emiatt számít a lemez története mindmáig a legnagyobb amerikai sikernek egy magyar zenekar számára.

Sajnos a folytatás kudarcba fulladt. 1974 augusztusában-szeptemberében megírták és fel is vették a második lemezt, All Aboard címmel. Amikor a zenekar amerikai ideje szeptemberben lejárt, az elutazás idején derült ki, hogy az épp akkor zajló lemezcégbeli vezetőségváltásra hivatkozással nincs, aki kifizesse őket. A gázsijuk legnagyobb részét ugyanis még várták a kiadótól, illetve a vele kapcsolatban álló koncertszervezőktől. Tulajdonképpen valakik a még ki nem fizetett összeget elsikkasztották, egyben csúnyán visszaéltek a magyar zenészek kiszolgáltatottságával, azzal a körülménnyel, hogy az itthoni szocialista körülmények között nem volt esélyük jogi vitát kezdeni és azt a kinti illetékesekkel szemben sikeresen végigvinni.^[9] A zenekar letiltotta a második LP megjelenését, a lemezcég pedig a már megkötött szerződés lejáratáig, 1979-ig nem engedte el az LGT-t. További együttműködés a felek között már nem történt. Jóval később, 1987-ben Magyarországon jelent csak meg az All Aboard, kissé átszerkesztve, Locomotiv GT ’74 USA cím alatt^[10].

Az amerikai kaland végén Barta Tamás kint maradt, azaz kivándorolt, maga helyett Karácsony Jánost javasolta új tagnak.^[11] A félbeszakadt karrier kudarcát az együttes nagyon rosszul élte meg, hiszen joggal érezhették úgy, hogy amiért megdolgoztak, az mások aljassága miatt hiúsult meg.

Ma sem számítanak az amerikai LGT-kiadványok ritkaságnak az antikvár lemezek között, mivel a kiadó annak idején jól megdolgozta a piacot. Egy mai kiadvány árának akár a töredékéért is jó állapotú lemezhez lehet jutni, legyen szó kis- vagy nagylemezről vagy bármelyik promóciós változatról. Mi több, előfordulnak fóliázott, bontatlan LGT-albumok is, amelyek idestova negyvenöt éve lejátszatlanul várják hallgatójukat – ezek nagyjából egy mai nagylemez áráért kaphatóak meg.

Különös párhuzamot ad a két történetben a zenekar és kiadója közötti kapcsolat, illetve annak kifutása. Jelentéktelen epizód maradt az Omega lemeze a Decca cégnél, de fontos, előrevivő tapasztalatot jelentett a zenekar számára. A Locomotiv GT albuma pedig már nemcsak az együttesnek, hanem a kiadónak is fontos volt, de a kapcsolat külső körülmények miatt szerencsétlen véget ért, és az itthon tovább működő zenekar számára rossz emlékké vált.

---

[1]Omega Red Star from Hungary, LK 4974, hanglemezborító
[2] Interjú Presser Gáborral, in: Karácsony János–Presser Gábor–Solti János–Somló Tamás–Szántó Péter: És ilyen a Boksz?, Editorg Kiadó, Budapest, 1985, 20.
[3]  Sebők János: Magya-rock 2., Zeneműkiadó, Budapest, 1984, 59.
[4] Másik nevén: Nemzetközi Koncertigazgatóság (NKI)
[5] MTI-tudósítás, 1973. november 30., in: Karácsony János–Presser Gábor–Solti János–Somló Tamás–Szántó Péter: És ilyen a Boksz?, Editorg Kiadó, Budapest, 1985, 58.
[6]Gombos Zoltán távirata, 1973. július, in: Karácsony János–Presser Gábor–Solti János–Somló Tamás–Szántó Péter: És ilyen a Boksz?, Editorg Kiadó, Budapest, 1985, 68.
[7] Locomotiv GT, ABCX-811, hanglemezborító
[8] Locomotiv GT, ABC-12002 és ABC-120034, kislemezcímkék
[9] Interjú Presser Gáborral, 1982, in: Sebők János: Magya-rock 2., Zeneműkiadó, Budapest, 1984, 6.
[10] Kiss István Zoltán: Magyar Könnyűzenei Lexikon, Zaj-ZONe, Budapest, 1998, 260.
[11] Interjú Presser Gáborral, in: Karácsony János–Presser Gábor–Solti János–Somló Tamás–Szántó Péter: És ilyen a Boksz?, Editorg Kiadó, Budapest, 1985, 80.