Tanulmányok

Előzmények

A hatvanas évek végétől a magyar könnyűzene meghatározó alakja Erdős Péter, aki hivatalos titulusa szerint a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) jogtanácsosa (1968-tól) és a sajtóosztály vezetője volt, valójában azonban a könnyűzenét érintő minden jelentős döntés hozzá köthető. A „popcézár” az 1970-es évek második felében új célként jelölte ki a magyar könnyűzene számára a külföldi, elsősorban nyugati piacok meghódítását.

Az új koncepció meghatározásában szerepet játszott az a tény, hogy 1976-ra felépült a dorogi hanglemezgyár, amelynek építését az MHV hitelekből finanszírozta, és azok visszafizetéséhez devizára volt szükség. Így merült fel a kézenfekvő lehetőség: amennyiben magyar produkciókat, előadókat sikerül külföldre exportálni, akkor devizához jut a hanglemezgyár, így finanszírozni tudja a felmerülő hitelrészleteket. Ráadásul a korábban jól bejáratott szocialista piacokon, mint például az NDK-ban és Lengyelországban is, csökkentek a magyar előadók lehetőségei, ezért új piacok felé kellett fordulni.

A megszülető új irányvonalat Erdős Péter mint saját, nagyívű koncepcióját a nyilvánosság felé is kommunikálta. Az Ifjúsági Magazinban a következő jelent meg tőle: „három év múlva kivezetjük a magyar popzenét a világpiacra”,^[1] majd a Magyar Ifjúságban is megerősítette: „Három éven belül világsztárunk lesz!”^[2]. Erdős elképzelései szerint a lehetséges előadók a hazai piacon már bizonyított, sikeres produkciók, mégpedig az Omega, a Fonográf, az LGT, a Piramis, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, V’Moto-Rock, Katona Klári, Szűcs Judit vagy Sebő Ferenc. Tehát Erdős koncepciója a zenei export kapcsán elsősorban a belföldön már népszerű, rutinos előadóművészeket részesítette előnyben, és nem a külföldi piacok, trendek megismeréséből indult ki.

A Neoton Família megalakulása

A Neoton Família megalakulásával, illetve Csepregi Éva^[3] és Erdős Péter kapcsolatával a popcézár változtatott a korábbi elképzelésén: a magyar zenei exporttevékenység első számú támogatott jelöltje a Neoton Família lett.

A Neotont 1965-ben Pásztor László és Galácz Lajos alapította meg, akik fiatal közgázosokként beatzenekart szerettek volna létrehozni. Első nagy sikerüket az 1968-as Ki mit tud?-on aratták, amikor a Kell, hogy várj című számukkal megnyerték a vetélkedőt. 1972-ben szintén a Ki mit tud?-on tűnt fel egy női vokálegyüttes, a Kócbabák, amelynek Csepregi Éva, Fábián Éva és Pál Éva voltak a tagjai. Ezután a Neoton és a Kócbabák együtt léptek fel, 1973–76 között másodvonalbeli formációnak számítottak.

Nagy fordulatot hozott a zenekar történetében, mikor Erdős Péter felfigyelt a produkcióra. Bors Jenővel a Piramis együttes alternatívájaként mindenki által hallgatható, nem lázadó zenekart próbáltak felépíteni. Így alakult meg Erdős irányításával 1977-ben a Neoton Família, és még ugyanebben az évben megjelent Csak a Zene című albumuk. Az új lemez kapcsán turnéra indultak Magyarországon és a szocialista országokban, és ettől kezdve az MHV sztárjelöltjeinek számítottak. A sikereket beárnyékolta, hogy 1978 őszén Csepregi Éva és Erdős Péter szerelmi viszonyba kezdett, mely óriási felháborodást keltett a szakmában.

1979 – MIDEM^[4]

A külföldi piacra való nyitás jegyében 1979. január 18–25. között magyar zenei delegáció utazott a MIDEM Fesztiválra, Cannes-ba. A cannes-i fesztivál nemzetközi lemez- és zeneműkiadó vásár, azaz az európai zeneipari szakemberek fontos találkozási pontja, ahol a közönség szakmabeliekből áll: lemezkiadók képviselőiből, koncertszervezőkből, klubok, médiumok szakértőiből. Cannes-ba ötvenhat fős magyar küldöttség utazott, az Erdős-féle koncepció jegyében a „lemezeladás és a devizabevétel” volt az elsődleges cél. A nemzetközi eseményen fókuszba kerültek a magyar előadók: gálaműsort adtak a városi színházban, így először kerültek nagy nemzetközi szakmai esemény középpontjába a szocialista Magyarországról érkező előadóművészek.

A MIDEM-en 1979-ben képviseltette magát a hazai zenei élet összes meghatározó zenekara, zenésze: a Fonográf, Kovács Kati, Sebő, Katona Klári, Szűcs Judit, Koncz Zsuzsa, az LGT, a V’Moto-Rock, az Omega és a Neoton Família is, akik elsősorban a magyar előadókat kísérték, emellett csak a Let’s Go Dancing és a Vándorének című saját dalaikat adták elő. A MIDEM-en történő megjelenés a magyar gála ellenére sem hozta meg a nemzetközi piacra jutást vagy a várva várt áttörést a magyar előadók számára. Hiába voltak biztató jelek, megkeresések, a hazai piac nem tudott nemzetközi szinten értékelhető előadókat felmutatni, ezért sokan már ekkor „homokot a sivatagba”-akciónak ítélték Erdős terveit. A Neoton Família – amely a nemzetközi porondon Newton Family néven jelent meg – volt az egyetlen olyan zenekar, amely a többi produkcióhoz képest egyáltalán el tudott indulni a nemzetközi piacok felé, egy spanyol és egy japán lemezcég is érdeklődött irántuk, és ezekből a kapcsolatokból indultak a további megjelenések, koncertek, turnék. Azonban már a kezdeti lépések hazai megítélése is kettős volt, elsősorban Erdős és Csepregi kapcsolata miatt, ráadásul a zenekaron belül is számtalan konfliktus keletkezett.

„A Varsói Szerződés ABBA-ja”^[5]

1979 végén jelent meg a Neoton Família Napraforgó című nagylemeze, rajta az egyik legnagyobb slágerrel a Santa Mariával. A zenekaron belüli feszültségeket jelzi, hogy Fábián Éva és Ambrus Zoltán kikerültek az együttesből, miközben Végvári Ádám (gitár) és Bardóczi Gyula (dob) csatlakoztak a formációhoz. Nem is akárhonnan. A Kati és a Kerek Perec zenekarból érkeztek, amely kezdetben a Neoton Família mellett az Erdős-féle diszkóvonal másik esélyes jelöltje volt, mígnem Erdős a Neoton – és Csepregi Éva – mellett döntött. Mindez a zenekar körüli ellentmondásokat tovább mélyítette, ráadásul a zenei irányvonalakat is tisztázni kellett: Pásztor László alapvetően a Santa-Esmeralda-féle^[6] vonalat szerette volna tovább vinni, míg Erdős a Neoton Famíliában látta a „Varsói Szövetség ABBA”-ját, amelynek a rendkívül sikeres svéd formáció farvizén sikerül a nemzetközi piacra betörnie, és sajátos, szocialista, kelet-európai popkuriózumnak tűnhet a nyugati közönség számára.

1980 elején elkészült a Napraforgó lemez angol verziója, amely Sunflowers címmel jelent meg számos országban: Spanyolországban, Japánban, az NSZK-ban, Dániában, majd Mexikóban, Brazíliában és Dél-Koreában is. Az albumról kimásolt kislemezek Spanyolországban és Japánban lettek rendkívül sikeresek. Az 1980-as év a Neoton Família számára egyértelműen a spanyol piacról szólt, itt próbáltak meg áttörést elérni a korábban a MIDEM-en szerzett kapcsolatokon keresztül. Egy kis kiadó, a Movie Play gondozásában jelentek meg kis- és nagylemezeik, továbbá ebben az évben ötször jártak Spanyolországban. A Santa Maria a 8. helyre küzdötte fel magát a slágerlistán, majd érkezett az újabb daluk, a Lord of the Mountain és végül a Don Quijote, amely már a következő album előszele volt, és kimondottan a spanyol közönség kedvéért írták. A kezdeti lendület után azonban a legnagyobb sikert mégsem a spanyol piacon érték el, hanem Japánban.

A Távol-Kelet meghódítása

A Neoton Família 1980 decemberében jutott el először Japánba, ahol igazi sztárokként fogadták őket. Számos fellépésük volt, és a médiában is rengeteget szerepeltek. Japánban és Dél-Koreában nemcsak egyslágeres előadóként voltak jelen, a Santa Maria mellett a Smile Again és a Don Quijote is befutott, utóbbi aranylemez lett. A zenekar egy teljesen új státuszba és közegbe került: lelkes rajongók követték mindenhova, a stúdióknál várakoztak rájuk és kísérték őket felvételről felvételre, koncertről koncertre. A japán bemutatkozás annyira sikeres volt, hogy Togukan Yamamoto, az RCA International New York-i irodájának igazgatója is megkereste Erdőst, akivel hároméves szerződésről tárgyaltak. Terveik között a Távol-Kelet mellett Dél-Amerika meghódítása is szerepelt. A szerződést végül 1981 márciusában kötötték meg Budapesten, és az a magyar fél számára üzletileg nem volt túl előnyös: miközben 27 márkáért árulták Japánban a Newton Family albumát, az MHV 2 márkát kapott ebből, a zenekar pedig mindösszesen 0,7 márkát. A jogdíj kapcsán pedig az a megállapodás született, hogy a kislemezek esetén a vételár 4,9, nagylemezeknél pedig 5,2 százalékát kapják meg a szerzők, azonban még ez sem jutott el „tisztán” a zenészekhez: 2/5-e a Toshiba-EMI kiadónál maradt. A Newton Family nagylemeze végül megjelent Japánban 1981. június 21-én, és a kislemezként is piacra dobott Santa Maria a 9. helyet érte el a külföldi számok slágerlistáján. Mindez szép kezdet volt egy százmilliós lemezpiacon.^[7]

A sikeres albummegjelenést turné követte a távol-keleti országban, amelyre október 14.–december 12. között került sor. A negyvenkét állomásos körút során a zenekar az egész országot, minden szigetet bejárt. A Jumping Tour óriási sikerrel futott a Távol-Keleten, az első koncertről az RCA lemezt, míg egy japán tévétársaság televíziós felvételt is készített, azonban ezek csak Japánban jelentek meg. A turné első pár hete után a Newton Family a távol-keleti szigetország legnépszerűbb zenekari közé emelkedett.

A zenekar belső élete azonban továbbra sem volt feszültségektől mentes: a Jumping Touron lépett fel utoljára Pál Éva a Neoton Famíliával, távozása és nyilatkozatai erős feszültséget teremtettek az együttes körül. Ráadásul 1982-ben csak Csepregi Évát hívták a Yamaha Fesztiválra,^[8] a zenekart pedig nem, így ebben az évben az utazás elmaradt. A következő évben, 1983-ban Csepregi Éva és Végvári Ádám kapott hivatalos felkérést a Yamaha Fesztiválra, ami miatt ismét pattanásig feszült a helyzet a tagok között, mivel a zenészek, a dal szerzői és közreműködői nem utazhattak Tokióba. Végül Csepregi és Végvári képviselte a Neoton Famíliát a Yamaha Fesztiválon, ahol Grand Prix-díjat nyertek a Time Goes By (Holnap hajnalig) című dallal. A díjtól újabb nagy lemezeladást és bevetélt remélt mind a magyar, mind a japán fél, azonban a bevételek elmaradtak az elvárt mértéktől. Mindenesetre a magyar sajtó és közvélemény felé Erdős Péter a Grand Prix-díjat úgy kommunikálta, hogy ezzel beváltotta korábbi ígéretét, megvan az első magyar világsztár, aki betört a nemzetközi piacra a Neoton Família és Csepregi Éva személyében.

A poppiacon azonban nincsenek konstans állandó trendek, a divathullámok folyamatosan változnak: 1983 végére a táncolható popformációk, melyeknek előterében szexis lányok álltak, már kevésbé érdekelték a közönséget, igaz, a Neoton Família még mindig elfogadható lemezeladásokat produkált, de korántsem az elvárt mértékben.

A távol-keleti sikerek utolsó hullámában 1984-ben ismét a teljes zenekar kapott meghívást a Yamaha Fesztiválra, ahol gálakoncertet adtak, miközben újabb nagy slágerrel jelentkeztek, ez volt a Sandokan. 1986-ban Csepregi Éva még elnyerte a szöuli fesztivál közönségdíját is, de ezek az eredmények már meg sem közelítették az évtized első két évében aratott sikereket és népszerűséget.

A lemezeladások és a pénzügyi bevételek

A külföldi exporttevékenység egyik fontos motorja a devizabevétel volt, az MHV üzletileg is sikeres modellt akart felállítani. A kezdeti évek (1979–1981) azonban mindössze 40 000 dollár bevételt hoztak a Neoton Família zenekarból, ami messze elmaradt a remélt összegektől. 1987-ben büszkén jelentette a Pro menedzseriroda – Erdős cége –, hogy a Neoton Família ötmillió példányszámban adott el lemezt kül- és belföldön. A belföldi forgalom 2 482 540 darab lemezt tett ki, emellé járult a Toshiba-EMI 1987. júniusi elszámolása alapján az az adat, hogy a Neoton Família albumaiból 630 281-at értékesítettek Japánban és Dél-Koreában. Ezen belül a Don Quijote 136 636 példányban fogyott, míg az 1984-es Sandokan kislemezből 443 812 darabot adtak el.^[9]

Az ötmilliós példányszám eléréséhez hozzájárultak még az indigó nagylemezekre (világslágerek utánjátszása) felkerült Neoton-számok is, valamint a Brazíliában, Argentínában és Spanyolországban eladott 180 000 lemez, továbbá az olasz, francia és nyugatnémet kisebb eladások.

A külföldi lemezeladások számaiból egyértelműen kirajzolódik, hogy ezeken a piacokon valódi áttörést nem tudott elérni a Neoton Família. Hiába a japán népszerűség és siker, egy százmilliós piacon több év alatt eladott 630 281 album nem átütő jelentőségű.

A pénzügyi lehetőségek kiaknázását az is nehezítette, hogy az exporttevékenységben érdekelt magyar cégek – Interkoncert, Kultúra Külkereskedelmi Vállalat, Zeneműkiadó, MHV – közötti együttműködés nem működött megfelelően, nem hoztak létre egy közös vállalkozást, ami sikeresen menedzselhette volna a külföldi piacokra történő kijutást és eladásokat.

Végjáték

1985 fordulópont lett a Neoton Família történetében. A zenekart folyamatosan körülvevő feszültségek nyomán Pásztor László és Jakab György az új sztárjelölttel, Zoltán Erikával készített albumot, ami óriási sikert aratott. Csepregi Éva egyértelmű riválist látott Zoltán Erikában, aki a szórakoztató poppiacon olyan fontos előnyökkel is rendelkezett vele szemben, mint a profi tánctudás. Zoltán Erika azonban nem vállalt nyílt konfliktust, azt nyilatkozta, hogy Csepregi Évát tartja az első számú sztárnak. A berobbanó Zoltán Erika-lemez Pásztorék közreműködésével azonban csak elmélyítette a Neoton Famílián belüli konfliktusokat. Erdős mindeközben továbbra is a nyugati piacok felé fordult, és ott akart áttörést elérni. Így aztán Bob Heatlie készített lemezt Végvári Ádámnak és Csepregi Évának, amiből végül csak Csepregi-szólóalbum lett, amit azzal magyaráztak, hogy a felvételek során kiderült, hogy Végvári angoltudása és nyelvismerete nem elegendő ahhoz, hogy énekeljen az albumon. Ez a szólóalbum azonban már nem hozott igazi sikert. A Neoton Famíliának 1985-ben megjelent még a Magánügyek című lemeze, de itt már a címválasztás is szimbolikus: a zenekar tagjai saját utakon jártak, nem a közös ügy összetartása volt a cél.

Összeségében a Neoton Família távol-keleti sikereit sokan sokféleképpen értékelték. A korszakban volt, aki úgy gondolta, hogy lehetőséget kell adni a magyar Abbának a külföldi bemutatkozásra, és a japán lemezeladások, valamint a Yamaha-fesztivál Grand Prix-díja igazolta ezeket a várakozásokat. Mások Erdős terveit „homokot a Szaharába”-akciónak értékelték: egy telített piacra igyekezett kivinni egy olyan produkciót, amiből egy hatalmas könnyűzenei piacon több száz másik létezett, ahelyett, hogy valóban egyedi, saját arculattal rendelkező magyar zenekarokat vagy előadókat igyekezett volna támogatni a külföldre jutásban. Mindez már előrevetíti a hazai zenei export máig tartó két fő irányvonalát: a nemzetközi trendekhez kell igazodnia egy produkciónak, és így elérni a külföldi jelenlétet, vagy egy sajátos magyar hangzást kialakítva kellene meghódítania a külhoni piacokat. Az mindenesetre megállapítható, hogy a Neoton Família távol-keleti sikerei egyszeri és rövid ideig tartó fellángolásnak bizonyultak, azonban a magyar könnyűzene történetében ezek a sikerek mégis mérföldkőnek számítanak, mivel ez volt az első, tudatosan szervezett és épített exporttevékenység, amelyet zeneipari-menedzseri háttérmunka kísért végig egy határozott koncepció jegyében.

---

[1] Ifjúsági Magazin, 1978 szeptember. Idézi: Jávorszky Béla Szilárd–Sebők János: A magyarock története 1. – A beatkezdetektől a keményrockig, Népszabadság könyvek, Budapest, 2005, 339.
[2] Magyar Ifjúság, 1979/3. Idézi: Jávorszky Béla Szilárd–Sebők János: A magyarock története 1. – A beatkezdetektől a keményrockig, Népszabadság könyvek, Budapest, 2005, 339.
[3] Lásd még: Életútinterjú Csepregi Évával, készítette: Jávorszky Béla Szilárd, in: Vass Norbert (szerk.): Hangok és ütemek 2. – tizenkét életút zenével, Cseh Tamás Program könyvek, Budapest, 2017, 102–121.
[4] Marché International du Disque et de l'Edition Musicale (MIDEM): zenei kiadóvállalatok és hanglemezek nemzetközi vására, amit 1967 óta rendeznek meg a Cannes-ban.
[5] A Neoton Família korabeli elnevezése, mely Erdős Péterhez kötődik, aki az ABBA-vonalat támogatta a zenekarban. Lásd még: Életútinterjú Csepregi Évával, Vass Norbert (szerk.): Hangok és ütemek 2. – tizenkét életút zenével, Cseh Tamás Program könyvek, Budapest, 2017, 102–121.
[6] A Santa-Esmeralda a hetvenes években sikeres, amerikai-francia származású diszkózenekar.
[7] Jávorszky Béla Szilárd–Sebők János: A magyarock története 1. – A beatkezdetektől a keményrockig, Népszabadság könyvek, Budapest, 2005, 342–343.
[8] Yamaha Music Festival vagy World Popular Song Festival: nem hivatalosan a távol-keleti Euróviziós dalverseny volt, amely 1970 és 1989 között működött Tokióban a Yamaha Music Foundation szervezésében.
[9] Jávorszky Béla Szilárd–Sebők János: A magyarock története 1. – A beatkezdetektől a keményrockig, Népszabadság könyvek, Budapest, 2005, 344.