Élet- és karrierinterjúk

Hegedűs László (1948) a hazai koncertszervezés doyenje. A Multimedia Organisation, illetve annak leányvállalata, a Multimédia Concerts vezetőjeként olyan pop- és rocksztárokat hozott elsőként Magyarországra, mint a Queen, a Genesis, a U2, Elton John, Carlos Santana, Paul McCartney, az AC/DC, a Metallica, az Iron Maiden, a Guns N’ Roses, Bob Dylan, David Bowie vagy Robbie Williams.

Pályáját újságíróként kezdte, rendszeresen írt az Ifjúsági Magazinba, a Magyar Ifjúságba és a Világ Ifjúságába, később a Magyar Nemzet külpolitikai rovatához került, ahonnan egy „politikai baklövése” miatt a Magyar Konzervipar című üzemi laphoz száműzték. 1973-tól a Generál együttes menedzsere lett, persze nem hivatalosan – a Kádár-kori Magyarországon ez a munkakör nem létezett, mert a hatalom ezt a tevékenységet munka nélkül szerzett jövedelemnek tekintette.

„Hangmérnökként jegyeztek be az Országos Rendező Irodánál, annak megfelelő ORI-gázsit kaptam. A zenekarnak attól kezdve két hangmérnöke volt: az igazi és én. Így kaphattam útlevelet, pénzt, minden egyebet.  (…) A zenekar persze külföldön is szeretett volna játszani, úgyhogy az Interkoncertnél kellett hozzá találnom megfelelő kapcsolatokat. Pentz Zsolt vezette a könnyűzenei osztályt, Szász Gábor és Neményi Gábor intézte a zenekarok ügyeit. Közülük Szász szinte kizárólag az Omegával foglalkozott. Összebarátkoztam Pentz-cel és Neményivel, igazából utóbbi »lustaságára« építhettem, mivel őt a jobban jövedelmező, két-három hónapos éttermi cigányzenészes bulik sokkal jobban érdekelték, mint a Generál turnéi. Én meg gyorsan feltérképeztem és kitanultam, hogyan működik az egész.”

Hegedűs László később a „kölyök Generál” átalakulása után az LGT menedzsere lett, de aztán a hetvenes évek legvégén Presserrel elváltak az útjaik. Néhány évig német és svájci ügynökségeknél dolgozott, majd angol befektetőkkel 1982-ben Nyugat-Berlinben megalapította a Multimedia Organisationt, amely az elkövetkező évtizedben Kelet-Európa legjelentősebb koncertszervező cége lett. Rendszeresen vitt pop- és rocksztárokat a Szovjetunióba, Lengyelországba, az NDK-ba, Csehszlovákiába, Romániában és Bulgáriába (az első általa szervezett turné Bo Diddley lengyelországi sorozata volt). S hát mindenekelőtt Magyarországra, ahol a frissiben megnyílt Budapest Sportcsarnokba szintén Hegedűs László hozta el a legnagyobb sztárokat, Santanától Tina Turneren át a Dire Straits-ig. Majd 1986-ban a pályája csúcsán álló Queen együttes szintén a Multimedia révén lépett fel a Népstadionban.

„Különleges munka volt. Ahhoz, hogy a Queent egy Népstadion szintű bulira ki tudjuk fizetni – értsd: meglegyen hozzá a deviza –, ahhoz az összes ezzel foglalkozó állami céget le kellett ültetni egy asztalhoz. Az IPV-től Kiss Imre volt jelen, nagyszerű ember, a BS részről Lehel Laci, az IRI-től Gaál Iván és Hidasi Nóra, a Népstadiontól dr. Müllner Jenő (rendes faszi, pártmegbízatásból került oda, de segítőkész volt), az ORI-tól pedig egy szörnyűséges figura, Bulányi László. Ő mindjárt azzal rakta le a lábnyomát a zenei életben, hogy a Queen-koncert megszervezésére összehívott értekezleten felállt, majd azt mondta: »Kedves elvtársak, köszönöm, hogy eljöttetek. Az Országos Rendező Iroda nevében be kell, hogy jelentsem, hogy Magyarországon, mint ti is tudjátok, óriási devizahiány van és ezért a kórházakban nincsenek orvosságok elegendő mennyiségben, rengeteg orvosi műszer hiányzik, és ameddig ez a helyzet, addig nem tudok támogatni egy olyan pénzszórást, mint a Queen-koncert megrendezése«. Azzal összepakolta az iratait, a hóna alá csapta és távozott. Ezt követően kételyeim lettek a Queen-koncerttel kapcsolatban. Aztán Müllner Jenő bement Schmitt Pál államtitkárhoz, Schmitt bement mit tudom én kihez, és néhány nap múlva hívtak a pártközpontból egy kávézásra a Luxor Presszóba, ahol Korda Pista, Lehel Laci meg mások elmesélték, hogy milyen trükkökkel jutottak el Berecz Jánoshoz, aki igent mondott. Tehát meg lehet csinálni a bulit. Innentől kezdve Bulányi elvtárs mehetett a francba.”

A Multimedia Organisation, illetve annak 1986-ban létrejött magyarországi leányvállalata, a Multimédia Concerts a rendszerváltás után is utalta a hazai piacot. Miközben Hegedűs látványos profilbővítésbe kezdett. Többek között ő menedzselte az első hazai kvázi kereskedelmi rádiót, a Calypsót, megalapította Magyarországon az egyik első privát tulajdonú nemzetközi hanglemezcéget, az MMC Records-ot, és ő hozta létre a Motormedia nevű motoros futárszolgálatot.

„Sok mindennel foglalkoztunk. A Multimédia alapkoncepciója az volt, hogy »hajrá kapitalizmus! «. Mindenbe belevágtunk, amiről úgy gondoltunk, valamennyire értünk hozzá. Például elindítottunk egy hanglemezkiadót, az MMC Recordsot, ami eredetileg nemzetközi albumok licenckiadására jött létre. Persze rengeteg „oldies” lemezzel is, amit a Calypso játszott. Kedvező széljárást kaptunk, pár hónappal a megalakításunk után robbant a Hungaroton-bomba, kirúgták Bors Jenőt és az akkori menedzsmentet, elkaszáltak minden nemzetközi szerződést. Így amikor a nagy nemzetközi lemezkiadók keresték a lehetőségét annak, hogyan miként jelentethetnék meg a nagylemezeiket Magyarországon, ott álltunk mi és vártuk az ajánlatokat. Így eshetett meg, hogy a hanglemezkiadás történetében szokatlan módon egy rövid időszakon át mind az öt nagy világcég magyarországi partnere voltunk. Aztán elsőként a BMG, majd az EMI szakadt le rólunk, évekkel később a Sony is – a mi munkatársainkkal – önálló céget hozott létre, így számunkra maradt a Warner és a PolyGram. De miután egyik sem akart a másikkal közösködni, el kellett dönteni, hogy kivel maradunk. Így lett az MMC Recordsból a magyarországi PolyGram. Először az ötven százalékát vásárolták fel, öt-hat évvel később pedig a másik felét is. Úgy, hogy közben a vállalkozás vezetője maradtam, egészen 2003-ig.”

„A Motormedia összefüggésben állt azzal, hogy egy időben televíziós műsorgyártással is foglalkoztunk. Amikor még nem voltak frekvenciaengedélyek és csakis a helyi önkormányzati kábeltelevíziókon keresztül működhettek a kommerciális tévéadók, TV4 néven gyártottunk tévéműsorokat. Motoros futárokkal küldtük szét a kazettákat az egész országban – így működött. Az ötlet amúgy lopott, ezt a típusú televíziózást Berlusconi kezdte Olaszországban, ő is motoros futárokon keresztül terjesztette a műsorait. De amíg az ő emberei ezt főállásban tehették, hisz naponta küldték szét a kazettákat, addig mi csak heti rendszerességgel terítettünk, úgyhogy mellette más futármunkákat is bevállaltunk. Ennek az üzleti modellnek a hazai atyja amúgy Fenyő János volt, kezdetben mi csak a széthordást vállaltuk. Aztán idővel saját műsorokat is készítettünk.”

Annak ellenére, hogy a Multimédia már a nyolcvanas évektől rendezett nagyszabású szabadtéri koncerteket (Népstadion, MTK pálya, BS parkoló), Hegedűs László mégsem látott fantáziát a kilencvenes években kibontakozó fesztiválpiacban.

„Tévesen döntöttem. A nyolcvanas években elmentem néhány nyugat-európai fesztiválra, és azt láttam, hogy azok nem szólnak igazán másról, mint a közönség durva átveréséről. Az emberek nem látnak, nem hallanak rendesen, órákat állnak sorba a mobilvécék előtt, melegen kapják a sört, és rettenetes körülmények között alszanak, esznek, kefélnek. Mindezért maximum az együttlét élménye kárpótolja őket. De azok a fesztiválok zenei téren semmilyen pluszt nem adtak. Sőt ellenkezőleg, inkább elvettek. Ráadásul úgy gondoltam, klasszikus nagy promóter vagyok, Bill Graham és Fritz Rau nyomában járok, ezért méltóságon alulinak éreztem, hogy ebben a lábszagúnak tűnő fesztiválbizniszben részt vegyek. Ráadásul a kilencvenes évek első felében ott állt mögöttem a Calypso Rádió, a PolyGram, közben az angol üzlettársam, Tim remekül vitte Kelet-Európát, sőt Görögországban, Törökországban, Izraelben is egyre több koncertet szerveztünk, úgyhogy az ügynökségünknek is nagyon ment. Mindez elkényelmesített. Ha előre tudtam volna, hogy az új évezredben a fesztiválok veszik át az uralmat, és ma már a koncertszakma forgalmának ötven százalékát ők bonyolítják, akkor léptem volna. De tévesen ítéltem meg a helyzetet, nem léptem. Ezzel a tanulsággal pedig most már együtt kell élnem.”

Hegedűs László életében az újabb fordulatot az hozta, amikor 2003-ban a világ legnagyobb multinacionális koncertszervező cége, a Live Nation felvásárolta a Multimediát.

„A Live Nation az ezredforduló környékén a különböző európai országokban egymás után vette meg a vezető promótereket, akik számára jó üzletnek tűnt eladni a cégeket. Miközben persze tudták, hogy a Live Nation voltaképpen piacot vesz, és ezeket a piacokat ők már sosem kapják vissza. Tisztában voltak vele, hogy nem lehet versenyezni az amerikai multinacionális cég tőkeerősségével, a nagy számok törvényével. Mert ha, mondjuk, bejelentkezik a Rolling Stones, és kéri az ajánlatokat, bármit mondok, a Live Nation ráígér. Nem feltétlenül Magyarországon, esetleg más piacon, hisz ők globálisak, az egész világon szerveznek turnékat. (…) 2003-ban a Multimedia tulajdonosai kaptak egy hatalmas összeget, én pedig – a megállapodás szerint – még további öt évig igazgattam a céget. Majd 2008-ban átvették tőlem a fiatalok. További két évig élt még egy moratórium, miszerint semmiféle koncerteket nem szervezhettem, de a szerződésemben az nem szerepelt, hogy kiállításokkal nem foglalkozhatok, így azokkal foglalkoztam. 2010 óta szabad vagyok, elvagyok, szeretek dolgozni, viszem az ügynökséget. De már nem promótálok, megteszik azt nekem a volt kollégáim."