Élet- és karrierinterjúk

Gesler György 1943-ban, a háború alatt született Budapesten. Nyolc éves korában, huszonhatezer jelentkező közül mindössze őt és huszonkét társát vették fel az Állami Balettintézetbe, ahol 1961-ben érettségizett, majd az Operaház táncosa lett. Akkorra tehető, hogy a magyar balettre felfigyelt egész Európa:

„Abban az időben fedeztek fel minket külföldön, amikor az Operába kerültem, 1962-ben. A három Bartók-darabot, A csodálatos mandarint, A fából faragott királyfit és A kékszakállú herceg várátjátszottuk mindenhol.”

Külföldi útjain meghatározó kulturális élményekkel gazdagodott:

„Amennyi múzeumot, képtárat csak lehetett, mindet megnéztem, szívtam magamba a kultúrát. Ott és akkor láttam először Bergman-filmet. Seregi Laci ült mellettem a moziben. A csendet, Bergman legjobb alkotását néztük. Meg a West Side Story musicalfilmet. Együtt láttam a társaimmal, fogtuk egymás kezét, annyira odavoltunk! Magyarországra akkoriban még nem jutott be semmi.” 1964-ben Várnán, a világ első hivatalos balettversenyén harmadik helyezést ért el. A következő megmérettetésre Moszkvában került sor: „1969-ben Moszkva ragadta magához a kezdeményezést, egy óriási méretű versenyt szerveztek ott. A legnagyobb amerikai társulatoktól kezdve mindenki jelen volt. Abban az évben Barisnyikov nyert. Én is neveztem. Az a verseny bizonyult életem legnagyobb kudarcának. Fél éven keresztül minden délután a sikerért dolgoztam legalább egy plusz órát. A havi harminc előadáson és a próbákon kívül, természetesen. Úgy éreztem, menni fog. Már készültem a színpadra, látom ám, hogy masszíroztatják a táncosok a lábukat, valaki kérdezte, szeretnék-e én is egy masszázst? Addig soha életemben nem masszíroztak még, erre mondom, jó, rázza meg egy kicsit a lábamat. Jött a szám, be kellett ugranom. Beugrottam és összerogytam. Így kezdtem a nemzetközi balettversenyt, amire fél évig készültem! Összecsuklottam az első fordulónál. Utána már akármit csináltam, hiába tombolt a közönség, esélyem sem volt.”

1968-ban jelentkezett a Színház és Filmművészeti Főiskola koreográfus-rendező szakára, ahol 1971-ben szerzett diplomát. Érdeklődése – Magyarországon először a balettművészek közül – más műfajok irányába is kinyílt:

„Akkor kezdtem a poptánccal foglalkozni, ahogy magamban elneveztem, mert kifejezetten popdalokra akartam koreográfiákat készíteni. Később dzsesszbalettot is koreografáltam. Az indított el ezen az úton, hogy nagyon szerettem a popzenét. A magyart és a nemzetközit egyaránt… Ez volt az első alkalom, amikor megéreztem, hogy nemcsak a balett van a világon, hanem valami más is, amivel szívesen foglalkoznék. Sőt: talán szívesebben is! Ezt a vonalat televízióban aztán nagy sikerrel meg is valósítottam. A Free együttes All Right Now című dalára készített koreográfia volt az első nagy sikerem.”

Közben sikeres próbajátékon vett részt Stockholmban a Királyi Operaházban, ám a hatóságok ellehetetlenítették kiutazását:

„ültünk az Operaház öltözőjében a svéd út után és mondtam: »Gyerekek, szevasztok! Vége! Nincs tovább! Elég volt, megyek. Itt a szerződésem Svédországba.« Ez a kis monológom az öltözőből eljutott a személyzetishez, aki a BM összekötője volt.”

1972-ben megvált az Operaház társulatától.

„(A)ztán a magyar női tornászválogatott felkészítésében vettem részt tevékenyen Berczik Sárival. A müncheni olimpiát követően a válogatott edzője – aki a Postás egyesület edzője is volt – felkért: legyek állandó balettmestere és koreográfusa a Postás tornacsapatának.”

Néhány hónapra az Astoria Szálló bárjába szerződött, miközben megpróbálták beszervezni:

„Háromhavonta találkoznom kellett egy Farkas nevű századossal egy presszóban az Astoriával szemben »egy feketére«. Be akart szervezni. Azt szerette volna, hogy megkapom az útlevelet, kimegyek és jelentek.”

1973-tól hét éven át Lengyelországban és az NDK-ban színvonalas lokálokban léptek fel feleségével:

„Bejártuk szinte egész Lengyelországot, és az NDK több városába is eljutottunk. Nagy pénzeket kerestünk olyan munkával, amit a feleségem nagyon szeretett, én viszont kevésbé kedveltem. A szakmai sikereket itthon, a televízióban értem el ezekben az években, később pedig a színházakban. Itthon azt csinálhattam, amit akarok és örömömet leltem benne, ezért nem volt nehéz meghozni azt az áldozatot, hogy külföldön bárokban léptünk fel, jó pénzért. Elkészítettük az Illés-showt Sándor Palival, amiben kaptunk egy önálló számra is lehetőséget. Annyira izgatott engem a popzene mozgással és tánccal történő kifejezése, hogy saját együttest alapítottam Ex Tangó néven, Bán Teodóra, Pogány Alinka, Vámos Gyuri és én alkottuk.”

1973-ban részt vett a Vígszínházban a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darab színrevitelében, majd egy szegedi meghívásnak köszönhetően érdeklődése az operett műfajára is kiterjedt, közben éveken át a Magyar Televízióban számos TV-show alkotója és szereplője volt.

1978-ban elhatározta, hogy színpadra állítja első önálló balettestjét:

„Egy valódi, három részes estet hoztam létre. Az első rész dzsesszbalett volt, egy lengyel zeneszerző, Richard Kula három tételes szimfóniájára épült. Három lengyel dzsessz-zenész: egy trombitás, egy szaxofonos és egy zongorista játszott egy-egy tételben egy klasszikus stílusban írt szimfóniára. Erre koreografáltam A szerelem címmel egy balettot, szerintem ez volt ebben az országban az első dzsesszbalett-darab. A második részben a Venceremos című chilei mozgalmi dalra álmodtam táncot, de a zenére spanyol nyelvű politikai beszédeket is kevertünk. Hat lány szerepelt benne, az elképzeléseim szerint az egyikük, mint kubai forradalmár vitte magával a többieket, erről szól a szám. A harmadik rész egy vidám történetet mesélt el táncban: régi, gramofon-zenékre való visszaemlékezésekből állt: két férfi és egy nő között zajlott egy féltékenységi dráma, amire mindhárman máshogyan emlékeztek. Ezt mesélték el különböző stílusú táncokban a főszereplők. Akkora sikere lett az estnek, amire senki nem gondolt: tíz héten át játszottuk, heti egy alkalommal. Szerencsére a televízió az utolsó előadást felvette, így megmaradt.”

Még ebben az évben a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol a magyar színházi élet legnagyobb egyéniségeivel vittek színre zenés darabokat, sok esetben komoly külföldi érdeklődéstől övezve.

Egyik legnagyobb szakmai sikerének a Ligeti György-estet tartja:

„Imádtam Ligeti György zenéjét és elhatároztam, hogy létrehozok egy modern, alternatív táncestet, egy önálló műsort, nevezhetjük táncszínháznak is. Megnyertem ehhez az Operettszínház táncosait, hat lányt és hat fiút. Három hónapig dolgoztam a megvalósításán. Elvonultam a külvilág elől, mint egy író az alkotóházba. Minden nap lementem a pincébe, bekapcsoltam a magnót és teljesen egyedül felépítettem a darabot. Ritkán sikerült ez az életemben. Mintha nem is én lettem volna, mert nem ilyen a természetem, hiszen alapból türelmetlen vagyok. Itt viszont megvoltak az ötletek, tudtam, mit akarok, onnantól kezdve lassan, lépésről lépésre mentem előre. Akkor kristályosodott ki bennem végleg az érzés, hogy nagyon nagy türelem kell az alkotáshoz.
Szerettem ezt a Ligeti-estet és büszke vagyok rá! Nagy sikerrel játszottuk, összesen négy alkalommal. Különleges előadás volt Ligeti négy művére. A bemutatónak szakmailag is híre ment, én pedig írtam Ligeti Györgynek egy levelet, amire kedves, biztató, kézzel írt választ kaptam, a mai napig őrzöm. Ligeti a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője szerintem, zseni!”

Gesler másik nagy sikere a Csárdáskirálynő. Ezt a darabot számos hazai és több külföldi színházban is koreografálta, a budapesti Operettszínházban a mai napig játsszák.

Éveken keresztül jelentek meg rendszeresen publikációi, elsősorban kritikái a Zene-zene-tánc szakfolyóiratban, de televíziós riporterként is őrzi munkáját egy dokumentumfilm, amit Youri Vamossal készített.

Napjainkban felváltva Budapesten és Marbellán él, de a hazai kulturális élet eseményeit folyamatosan figyelemmel kíséri.