Tanulmányok

A két világháború között létrejött és első virágkorát élő magyar filmművészet és filmipar rendkívüli népszerűségéhez jelentősen hozzájárultak a filmekben hangsúlyos szerephez jutó dalok, amelyek nemritkán a mai napig ismert slágerré váltak. Már az első magyar „félhangos” filmben,[1] a Csak egy kislány van a világonban – amelynek egyik főszerepét az ekkor még szinte ismeretlen vidéki színész, Jávor Pál játszotta, de a címadó dalt Fekete Pál énekelte – kiemelt szerepet kapott a filmzene.[2] 1931-ben az első magyar hangosfilmhez, a Kék bálványhoz Angyal László komponált zenét annak a Harmath Imrének a szövegére, aki ugyanebben az évben Fényes Szabolcs első operettjének, a Mayának a szövegkönyvét is jegyezte. 1931 és 1944 között összesen háromszázhatvan hangosfilm készült,[3] ezek közül hatvanhatnak[4] volt a zeneszerzője Fényes Szabolcs. A második világháborút követően mind a filmesek, mind a zeneszerzők új elvárásokkal szembesültek, így a korábban foglalkoztatott szakemberek egy része háttérbe szorult.

Az 1945 előtti színházi, filmes és zenei világ ugyanakkor a szocializmusban mindvégig – a Kádár-érát is beleértve – szoros megfigyelés alatt állt, a kultúrát ellenőrző ügynökök jelentéseiben gyakran találkozunk az előző időszak zeneszerzőivel, rendezőivel, illetve színészeivel. Fényes Szabolcs a háborút követően is népszerű komponista maradt, ám filmzenét – a korábbi évekhez viszonyítva – ritkábban rendeltek tőle. 1945 és 1956 között Gál Róbert adatai szerint mindössze tíz filmhez[5] komponált, ám a Kádár-korszaknak ismét az egyik legtöbbet foglalkoztatott alkotója lett, szerzeményei még a nyolcvanas években is töretlenül népszerűek voltak. Hogyan boldogulhatott, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a dzsentri származású operettszerzőnek és színházigazgatónak a háború után és az 1950-es években? Mi lehetett az oka, hogy a nagyjából egy évtizedig tartó viszonylagos mellőzöttség után az 1960-as évektől a színpad és a film is ismét felfedezte és gyakran foglalkoztatta Fényes Szabolcsot? Ezekre a kérdésekre is megkísérlek választ adni tanulmányomban.

Fényes Szabolcs igen fiatalon, mindössze harmincévesen lett a Fővárosi Operettszínház igazgatója. A kinevezése 1942-ben történt, a háború alatt azonban nem a komponálás vagy az intézmény irányítása volt a legnagyobb gondja. Származása miatt számos színházi ember – komponista, díszlettervező – nem vállalhatott akkoriban munkát. Őket Fényes megbízásokkal látta el, igaz, a színlapokon csak álnéven szerepelhettek.[6] A vészkorszakban annyira közismert volt, hogy Fényes Szabolcs zsidókat és kommunistákat rejteget, hogy a Nemzeti Színház Szálasi Ferenc által kinevezett vezetője, Kiss Ferenc[7] egy hivatalos színházi értekezleten megkérdezte tőle: „És hogy vannak a zsidaid? – Köszönöm, jól – felelte udvariasan.”[8] A német megszállás után barátját, Békeffy Istvánt Fényes saját otthonában bújtatta el,[9] de rajta kívül is számos ember életét megmentette azzal, hogy az Operettszínház pincéjében biztosított számukra menedéket. „A színház akkori kárpitosa, Berger Ernő Szabolcs vezényletével rendezte be ezt a pincét ágyakkal, fotelokkal, szekrényekkel és asztalokkal. Valósággal bebútorozták. Lakni lehetett benne. Akik Szabolcshoz menekültek, valamennyien életben maradtak.”[10] A háború után az 1146/1945. és az ezt kiegészítő 3140/1945. ME. számú rendeletek szerint az állami alkalmazottakon kívül a szabad pályán dolgozó értelmiségieknek (gyógyszerész, hírlapíró, mérnök, orvos, színész) is meg kellett jelennie egy igazolóbizottság előtt, amely elsősorban a háború alatti magatartást vizsgálta. Az igazolóbizottságok és az esetleges fellebbezéseket elbíráló népbíróságok elsősorban olyan tanúk vallomását fogadták el, akiket már igazoltak és a háború alatti magatartásuk példamutató volt. A népbíróság mégsem adott hitelt Fényes Szabolcs tanúvallomásának, amikor 1945 szeptemberében kiállt Turay Ida mellett, és a színésznőt 1946. március 15-éig eltiltották a szerepléstől.[11] A Budapesti Nemzeti Bizottság döntése alapján Fényes Szabolcs folytathatta munkáját igazgatóként a Fővárosi Operettszínházban,[12] bár már 1945-ben megkezdődött az ideológiai harc, amelyet mind a kommunista irányítás alatt álló rendőrség, mind a szovjet haderő támogatott. A megszállók jelenléte egyúttal a szovjet társadalmi berendezkedés átvételét is jelentette,[13] bár ennek a nem kommunista politikusok sem voltak akkoriban tudatában. A politikai rendőrség a háborús bűnösök és az annak mondottak[14] felkutatása után is folytatta a tevékenységét, a BM PRO által 1946 márciusig letartóztatott 35 000 személyből mintegy 12 000-nél az úgynevezett „reakciós” minősítés volt az eljárás alapja,[15] amely kategóriába – ahogy erre Bibó István felhívta a figyelmet[16] – bárkit be lehetett sorolni.

A kommunisták pozícióinak erősödésével párhuzamosan egyre inkább meghatározóvá vált a művészet propaganda- és oktató funkciójának erőltetése.[17] A közönségsiker helyett az ideológiai hatás lett a fő szempont. A Fővárosi Operettszínház nem állami támogatással nyitotta meg újra a kapuit, hanem magántőkéből, a miskolci színház igazgatójának, Földessy Gézának 50 000 pengős befektetése segítségével, így a későbbiekben is a jegybevételekből kellett fedeznie minden kiadását. Az intézmény így nem engedhette meg magának az ideológiailag helyesnek tartott, ám veszteséges darabok bemutatását. Sikerre voltak kényszerítve. A Fényes Szabolcs vezette Fővárosi Operettszínház 1949-ig mégis magánszínházként tudott működni, de az intézményt vezető Fényes Szabolcsot sem kerülték el a támadások. A Magyar Kommunista Párt lapja, a Szabad Nép 1946-ban társadalombiztosítási (OTI) csalással gyanúsította meg, internálással fenyegetve őt.[18] A direktor eltávolítását aztán további sajtótámadások előzték meg. Azzal vádolták, hogy nem tud elszakadni a polgári giccsektől és „burzsuj, dekadens darabokat játszik”,[19] a Szabad Száj című politikai vicclapban pedig egy karikatúrasorozat is megjelent róla. Fényes Szabolcs úgy érezte, hogy „kicsúszott a talaj a lába alól. Összeroppant. Úgy érezte, hiába minden. Szél ellen nem lehet… Aggodalma nem volt teljesen alaptalan, hiszen Szabolcs klerikális családban nevelkedett, és ez nem számított jó pontnak.”[20] Ortutay Gyula kultuszminiszter 1949. május 22-én jelentette be a fővárosi magánszínházak állami irányítás és felügyelet alá vételét.[21] A Fővárosi Operettszínház élére a kommunista párthoz hű Gáspár Margit került, aki 1946-ban az Új isten Thébában című darabjával – amelyben a vörös hajú embereket gyűlölő régi istent, a zöld fényekkel és horogkeresztre emlékeztető jelekkel jellemzett Zeuszt letaszítják trónjáról és a Hádész utca 60. szám alá viszik – nem csupán művészi tehetségét bizonyította.[22] Az 1947/48-as évadban – amelyben Fényes Szabolcs új operettel, a Rigó Jancsival jelentkezett[23] – a Magyar Színház vezetését bízták rá, majd 1949-ben a színházak államosítását követően került a Fővárosi Operettszínház élére. Az operett is új szerepet kapott: „az irrealitások csillogó délibábvára helyett nekünk a szocializmus nagyszerű épületének perspektíváját kell népünk előtt teljes fényességében megvilágítanunk”.[24] Fényes Szabolcs sem maradt elfoglaltság nélkül. Egy ideig Vogel Eric ajánlására a Fővárosi Népszórakoztató Intézményekhez került zenei vezetőnek – ahol Szenes Iván, Romhányi József, Gál Péter és Karádi Béla is dolgozott –, 1951-ben pedig a Vidám Színpad létrejötténél segédkezett.

Fényes érdeklődése ugyanakkor ismét a mozi felé fordult. 1949-ben Keleti Márton filmre vitte a Mágnás Miskát,[25] amelynek zenéjét Szirmai Alberttel ő dolgozta át, majd 1951-ben Keleti Márton Civil a pályán című filmjéhez – amelyet szövegíróként a két világháború közötti filmgyártás két klasszikus forgatókönyvírója, Nóti Károly és Békeffy István jegyzett – Bródy Tamással közösen komponált zenét. 1952-ben Gertler Viktor az Állami áruház, Bán Frigyes pedig az Első fecskék, míg 1954-ben Révész György 2 × 2 néha 5 című filmhez kérte fel zeneszerzőnek Fényest. 1956-ban ismét Gertler Viktor mozijához, a Dollárpapához írt kísérőzenét.[26] Ezeket az alkotásokat – bár néhány betétdaluk máig népszerű sláger lett – éppúgy jellemezte az átpolitizáltság, az ideológiai nevelés szándéka, mint a korszak többi filmjét. A Civil a pályán „a realizmus szándékával készült, de nincs egy őszinte pillanata. Mindenki hazudik benne: a rendező, az operatőr, a zeneszerző, a színészek. Megfontolt, tudatos hazugság ez, amely egyetlen célt szolgál: a szocializmus apoteózisát.”[27] A tématervi utasításra született filmeknek azonban éppen a „tematikus elemei nem hatottak”, miközben a halálra szánt komponensei – a kiváló epizódalakítások és a slágerzene – „mentették a menthetőt, garantálták a közönségsikert”.[28]

Fényes Szabolcs természetesen a Fővárosi Népszórakoztató Intézmények (FŐNI) zenei vezetőjeként sem kerülhette el az ideológiai képzést. „Valamennyiünket ideológiailag képzetlennek hittek, emiatt rendszeresen értekeztünk. Annyi fejtágítón vettem részt akkoriban, hogy egy életre kiértekeztem magam”[29] – olvashatjuk visszaemlékezéseiben. A FŐNI zenei vezetőjeként több intézmény tartozott hozzá, és időnként ideológiai indíttatású problémákat kellett megoldania. Egy alkalommal például felmerült, hogy a cirkuszban a dobos nem dobol elég hangosan, kérdés, nem szabotál-e? Fényes Szabolcs nem tekintette szabotázsnak a dolgot, egyszerűen megkérte a dobost, üssön nagyobb vehemenciával. Az első meglepetés akkor érte, amikor a párttitkár, „Marosiné közölte vele, hogy Fényes elvtárs, minden reggel fél nyolckor Szabad Nép-félóra. A megjelenés kötelező.”[30] A Városi Színház irodájában reggelente álmosan gyűltek össze a neves művészek, akik behatóbban megismerhették Sztálin és Rákosi Mátyás munkásságát. Fényes Szabolcsnak egy ízben antiklerikális nyilatkozatot kellett készíteni, amelyben keményen bírálta a papságot, ami azért is lehetett kellemetlen feladat számára, mivel mindenki tudta, hogy rokonságban áll egy püspökkel. Ha tehette, igyekezett azért ennél hasznosabban tölteni az időt: az ideológiai képzések alatt többnyire zenét írt.[31] Operett komponálására viszont ezekben az években mindössze egyetlen alkalommal szánta rá magát, és Gáspár Margittól meg is kapta a felkérést. A Két szerelem a – szovjet mintára bevezetett – szocialista termelési operett[32] egy újabb változata volt, úgynevezett bányászoperett.

Fényes Szabolcs szerzeményeit, különösen a népszerű filmes slágereit a fővárosi mulatókban és lokálokban is gyakran játszották – már a második világháború előtt is. Igaz, egy ügynökjelentés szerint az 1950-es évek közepén a budapesti bárok zenei kínálatában a hazai szerzemények a műsornak még a 10%-át sem tették ki az amerikai számok mellett. Ennek oka a jelentő szerint elsősorban a „hivatalos tényezők”, azaz a Népművelődési Minisztérium, a Zeneművészek Szövetsége és a Népművészeti Intézet prominenseinek – „Szabó és Kadosa elvtársak” – szenvedélyes kifakadásai, helytelen fontoskodásai voltak. Az ideológiai problémák nagyképű és folyamatos feszegetése, a zeneszerzők lehurrogása, a folyamatosan változó direktívák és intrikák „hovatovább azt eredményezték, hogy a renomírozott magyar muzsikusok termelése lecsökkent. Elkedvetlenítették a komponistáinkat ahelyett, hogy a munkakedvüket fokozták volna, a depressziójukat növelték. Ennek következményeképpen a rést, amelyen keresztül az amerikai tánczene nem behatolhatott, hanem kényelmesen besétálhatott, pontosan azok teremtették meg, akik nyilván ennek az ellenkezőjét intencionálták.”[33] A folyamatos szónoklatok, az „ankétozások” elvették a hazai zeneszerzők kedvét a komponálástól. „Meg kell állapítanom – írta az ügynök –, hogy amíg a nívós könnyűzene komponistái (Fényes, Polgár, Gyulai-Gál, Bágya, Szenkár, Kerekes, Kemény stb.) depressziója teljes, addig az említett résen át az amerikai számok mellett a hazai zenei alvilág[34] (Gordon, Szerdahelyi stb.) szemetei is behatoltak a lokálok műsoraiba.”[35]

Az 1956-os forradalom a színházak világát sem kerülte el. A teátrumokban sorra alakultak a forradalmi bizottságok, amelyek magukévá tették a Madách Színház művészeinek felhívását, miszerint addig nem lépnek színpadra, amíg a szovjetek ki nem vonulnak az országból. A forradalmi bizottságok természetesen több személyi változást is kezdeményeztek, főként az intézmények vezetésében. A Nemzeti Színház éléről távozni kényszerült Major Tamás, a Madáchból Horvai István, a Fővárosi Operettszínházból pedig Gáspár Margit. A színházi világ forradalmi követelései között ott találjuk a háttérbe szorított műfajok ismételt bevezetését, valamint egy budapesti revüszínház felállítását is.[36] Az operettszínház új vezetőjének megválasztásakor természetesen Fényes Szabolcs neve is felmerült – aki a forradalom alatt nem vállalt szerepet –, a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség elnökségének 1956. december 27-én tartott ülésén a Kádár-kormány képviseletében a színházakat érintő személyi változásokat pontról pontra megtárgyaló Köpeczi Béla is őt javasolta, de közölték vele, hogy Fényes nem vállalja a megbízatást. Köpeczi erre azt tanácsolta, hogy próbáljanak még egyszer beszélni vele.[37]

1957. február 1-én Fényest ismét kinevezték[38] a Fővárosi Operettszínház élére. Talán a vonakodására utal, hogy bár a Népszabadság már 1957. január 9-én hírt adott a pozícióba helyezéséről,[39] a miniszteri levél csak később született meg. Szakáts Miklós színész – „Sziránó” fedőnéven tett ügynökjelentésében – azt írta Fényesről, hogy „bár politikailag nem feltétlen megbízható, mégis úgy érzem, hogy egyedül ő alkalmas a színház vezetésére. Szirtes György gazdasági igazgató megfelelő kontroll politikailag. Fényes Szabolcs bizonyára megteremti az Operett rönesszeausát, mert ő maga is és muzsikustársai is bizonyára sok új darabbal állnak közönségünk elé.”[40] Megfigyelésével természetesen nem hagytak fel, 1958-ban például egy „Bihari Éva” fedőnevű ügynök[41] foglalkozott személyével.

A többévnyi mellőzöttséget követően Fényes Szabolcs – a két világháború közötti filmipar számos szerzőjéhez és színészéhez hasonlóan – ismét felkapott szerző lett, a színházi munkája mellett, amelyből nem tűnt el minden ideológiai elvárás,[42] egyre többet játszották a rádióban a slágereit, sőt szerzeményeit hanglemezen is kiadták,[43] 1957. július 31-én pedig ismét bemutatták első sikeres operettjét, a Mayát.[44] A Kádár-kormány minden bizonnyal a konszolidáció egyik eszközének tekintette a könnyedebb műfajokat, ezért 1957-ben jelentős szemléletváltozás következett be a filmipar területén is, és nagyobb hangsúly került a szórakoztatásra. A már említett, Sziránó fedőnév alatt jelentő Szakáts Miklós színész 1957 februárjában készített egy kiváló összefoglalót a filmgyártásban mutatkozó problémákról. A műfaji kérdések mellett leginkább a gazdaságossági szempontokkal foglalkozott. Megállapította, hogy egy-egy filmen mintegy 600 fős személyzet dolgozik, amelyből mindössze 200 fő végez „effektív gyártó munkát”, a többi 2 milliós adminisztrációval terheli a 4,5 millió forintos költségvetésű munkálatokat. A gyár adminisztrációját 1945 előtt mindössze 15–16 ember végezte, mégis közel négyszer annyi filmet gyártottak akkoriban. „27 tagú dramaturgcsoport van – mutatott rá –, és teljes impotenciát tanúsítanak.”[45] A megoldást abban látta, ha a rendezők több önállóságot biztosítanak a témaválasztásban, és maximalizálják a forgatási időt. 1945 előtt ugyanis 7–16 forgatási nap jutott egy filmre, míg 1957-ben már 30–150, amiben a színész az állam pénzének egyszerű rablását látta. Felvetette azt is, hogy a rendezőt és a stábot ne a kritika, hanem a sikeresség alapján premizálják. „Persze első pillanatra ez úgy látszik, mintha ebből csak selejtes »tuti kasszára« menő filmek születnének – ismerte el. – De ha a nívót, eszmei, művészi mondavalót nagyobb pontszámmal premizáljuk, kiderülne, hogy tudnak ezek az urak olyan »kassza« filmet is csinálni, ami eszmeileg is magas nívójú.”[46]

Szakáts Miklós javaslatai azért is érdekesek, mivel jelentős részük a későbbiekben megvalósult. A rendezők nagyobb szabadságának, illetve annak köszönhetően, hogy a filmekben ismét hangsúlyt kapott a szórakoztatás, újabb lehetőségeket kaptak a korábban már népszerű színészek és zeneszerzők, így a könnyűzene egyik slágerszerzője, Fényes Szabolcs is. Fényes neve a későbbiekben egyet jelentett a könnyűzenével, még a beat műfajában is alkotott.[47] 1975-ben a „felszabadulás” harmincadik évfordulójára rendezett ünnepségekről – a „slágercéh” többi alakjához hasonlóan – sem hiányozhatott.[48] Az 1956 után kibontakozó kádári kultúrpolitika nemcsak hangoztatni kívánta az eredményeit, hanem – propagandisztikus célból – valóban népszerű filmeket akart a mozikba és a televízióba, ezért újra felfedeztek és foglalkoztattak olyan ismert, kiváló zeneszerzőket, mint Fényes Szabolcs.

[1] A Gaál Béla rendezte, 1930-ban bemutatott Csak egy kislány van a világon című mozi eredetileg némafilm volt, utólag hangosították, ezért nevezte Juhász István találóan „félhangosfilmnek”. In Juhász István: Színház a moziban, Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2002, 16–17.
[2] Tulajdonképpen emberi szó csak két további alkalommal hangzott el a filmben. Uo., 17.
[3] Juhász István: Kincses magyar filmtár 1931–1944, Kráter, Pomáz, 2007, 229.
[4] A teljesség igénye nélkül Emmy, Ida regénye, Címzett ismeretlen, Mária nővér, Egy lány elindul, Katyi, Egy szoknya, egy nadrág. In Gál Róbert: Odavagyok magáért… – Epizódok Fényes Szabolcs életéből, K.u.K. Kiadó, Budapest, 2005, 148.; 185–186.
[5] Ezek közül a legnépszerűbbek az Állami áruház, a 2 × 2 néha 5 és a Dollárpapa voltak. In Gál Róbert: Odavagyok magáért… – Epizódok Fényes Szabolcs életéből, K.u.K. Kiadó, Budapest, 2005, 187.
[6] Vogel Ericet munkaszolgálatosként a Délvidékre vitték árkot ásni, Fényes Szabolcs üzent utána és kosztümterveket kért tőle, a plakáton viszont Vogel neve helyett „Bercsényi Tibor” szerepelt. In Sugár Róbert: Ugye, nem felejtesz el?, Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1987, 34–35.
[7] Kiss Ferenc színész 1953-ig börtönben volt, 1956 nyarán térhetett vissza a színpadra, érdekes, hogy 1958-tól 1963-ig ismét filmekben (összesen tízben) – köztük a Bogáncsban, a Légy jó mindhaláligban vagy a Fagyosszentekben – szerepelhetett, sőt 1963-ban megkapta az érdemes művész elismerést is.
[8] Vas István: Azután, II. kötet, DIA, Budapest, 2016, 255.
[9] Gál Róbert: Odavagyok magáért… – Epizódok Fényes Szabolcs életéből, K.u.K. Kiadó, Budapest, 2005, 69.
[10] Sugár Róbert: Ugye, nem felejtesz el?, Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1987, 35.
[11] Bókay János, Hegedűs Tibor és Túrai Ida a Népbíróság előtt, Szabad Nép, 1945. szeptember 16.
[12] A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. február 16-ai ülésének jegyzőkönyve. In Gáspár Ferenc–Halasi László (szerk.): A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945–1946, Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 1975, 34.
[13] Szakács Sándor–Zinner Tibor: A háború „megváltozott természete” – Adatok és adalékok, tények és összefüggések – 1944–1948, Genius Gold Rt., Budapest, 1997, 44.
[14] A Kecskeméti Népbíróságon például ártatlan személyeket is perbe fogtak koholt vádakkal, akiket a politikai rendőrség még a felmentő ítéletet követően sem mindig engedett szabadon. In Rigó Róbert: Elitváltások évtizede Kecskeméten 1938–1948, ÁBTL–Kronosz Kiadó, Budapest–Pécs, 2014, 236–237.
[15] Kahler Frigyes–M. Kiss Sándor: Kinek a forradalma?, Püski–Kortárs, Budapest, 1997, 9.
[16] Bibó István: A magyar demokrácia válsága. In Bibó István: Összegyűjtött művei, I. kötet, EPMSZ, Bern, 1981, 48–49.
[17] Heltai Gyöngyi: Sematizmus és komédia – Definíciók és határaik, MTA Politikatudományi Intézete, Budapest, 1997, 25.
[18] Eljárás az OTI-csaló munkáltatók ellen, Szabad Nép, 1946. július 21.
[19] Vogel Eric visszaemlékezése. In Sugár Róbert: Ugye, nem felejtesz el?, Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1987, 38.
[20] Rátonyi Róbert visszaemlékezése. In Sugár Róbert: Ugye, nem felejtesz el?, Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1987, 48.
[21] Heltai Gyöngyi: Sematizmus és komédia – Definíciók és határaik, MTA Politikatudományi Intézete, Budapest, 1997, 25.
[22] Bécsi Tamás: Dráma és színház. In Kollega Tarsoly István (szerk.): Magyarország a XX. században, III. kötet, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996–2000, 287.
[23] Rigó Jancsi – Bemutató a Fővárosi Operettszínházban, Szabad Nép, 1947. május 14.
[24] Szemere Anna: A sematizmus „vívmánya” – A szocialista realista operett. In Zenetudományi dolgozatok, 1979/1, 145–151.
[25] Az első filmes feldolgozás a Pista tekintetes úr volt 1942-ben, Buday Dénes zenéjével. In Juhász István: Színház a moziban, Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2002, 151.
[26] Gál Róbert: Odavagyok magáért… – Epizódok Fényes Szabolcs életéből, K.u.K. Kiadó, Budapest, 2005. 144.; 186–187.
[27] Pólik József: Mi leszünk az ifjúság – A Rákosi-rendszer társadalomképének utópikus vonásai Keleti Márton Ifjú szívvel című filmjében. In Győri Zsolt–Kalmár György (szerk.): Tér, hatalom és identitás viszonyai a magyar filmben, Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2015, 56–83.
[28] Heltai Gyöngyi: Sematizmus és komédia – Definíciók és határaik, MTA Politikatudományi Intézete, Budapest, 1997, 91.
[29] Fényes Szabolcs visszaemlékezése. In Sugár Róbert: Ugye, nem felejtesz el?, Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1987, 8.
[30] Uo. 47.
[31] Uo., 47–48.
[32] Heltai Gyöngyi: Operett-diplomácia – A Csárdáskirálynő a Szovjetunióban 1955–1956 fordulóján. In Aetas, 2004/3–4, 87–119.
[33] Jelentés a könnyűzene kérdése és a budapesti lokálok tárgyában. Budapest, 1954. március 26. ÁBTL 3.2.4. K-543/5. „Dr. Vadas György”.
[34] A zenei alvilág alatt a nem hivatásos komponistákat értette.
[35] Jelentés a könnyűzene kérdése és a budapesti lokálok tárgyában. Budapest, 1954. március 26. ÁBTL 3.2.4. K-543/5. „Dr. Vadas György”.
[36] Tájékoztatás a Népművelődési Minisztérium Forradalmi Bizottságának a Színházak Központi Gazdasági Igazgatóságától. Budapest, 1956. november 1. ÁBTL 3.1.9. V-150394. Dokumentumanyag a magyar színházi világról 1956–1958.
[37] Feljegyzés a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség elnöksége és a Népművelődési Minisztérium képviselői között 1956. december 27-én lepergett vitának jegyzőkönyve alapján. ÁBTL 3.1.9. V-150394. Dokumentumanyag a magyar színházi világról 1956–1958.
[38] Aczél György kinevezésről szóló levele. In Gál Róbert: Odavagyok magáért… – Epizódok Fényes Szabolcs életéből, K.u.K. Kiadó, Budapest, 2005, 164.
[39] Változások egyes színházak vezetésében, Népszabadság, 1957. január 9.
[40] Feljegyzés. Budapest, 1957. szeptember 6. ÁBTL 3.1.2. M-17376. „Sziránó”.
[41] Jelentés bankettről. Budapest, 1959. február 20. ÁBTL 3.1.2. M-160055. „Bihari Éva”.
[42] A szövegkönyvek abszurditására jó példa 1963-ból. „Ez volt az az idő, mikor Fényes Szabolcs alkotott egy operettet, amelyben magyar tengerészek hazaszöktetnek egy hajót, amelyet Marseille-be hurcoltak az amerikai imperialisták és francia cinkosaik. Miután tüzes dalra és táncra fakadtak a görög partizánokkal, felhozzák a zsákmányt a Dunán.” In Szörényi László: Bevezetés a delfinológiába 2., 2000, 1989/7, 51.
[43] Sok jó magyar hanglemez készül, Népszabadság, 1957. február 23.
[44] Július 31-en mutatják be a Margitszigeti Majakovszkij Színpadon Fényes Szabolcs háromfelvonásos revűoperettjét, a Mayat, Népszabadság, 1957. július 30.
[45] Jelentés a filmgyártásunkban mutatkozó problémákról. Budapest, 1957. november 16. ÁBTL 3.1.2. M-17376. „Sziránó”.
[46] Uo.
[47] Ignácz Ádám: Ezek a fiatalok – Az első magyar beatfilm szerepe a szocialista Magyarország könnyűzenei életében, 2000, 2014/4, 68.
[48] Csatári Bence: A KISZ Könnyűzenei politikája, Múltunk, 2007/3, 85.