Pécs

Poptörténeti emlékpontok

DOZSO

Doktor Sándor-Zsolnay Művelődési Központ (DOZSO) néven 1981-ben fuzionált az addig a Déryné (ma Mária) utca 18-ban működő Doktor Sándor Művelődési Központ és a Zsolnay gyár kultúrháza a Felsővámház utca 72. szám alatt. Az 1913–14-ben Sikorski Tádé és Pilch Andor tervei alapján épült Mattyasovszky-lakóházat díszes Zsolnay kerámiaelemei után a köznyelv Zöld háznak is hívta, s az államosítást követő években alakították át a Porcelángyár kulturális egységévé.

 A széleskörű közművelődési feladatokat ellátó centrumot 1983 végéig a nyugdíjba vonuló Baló István vezette, akit Kert László követett. A DOZSO szervezte az URH és a Bizottság első pécsi fellépéseit, illetve évente teret adott Cseh Tamás szólóestjeinek, valamint Novák Jánossal, Másik Jánossal és Bereményi Gézával közös műsorainak. Az egyetemi ifjúságot Közös Egyetemi Klub megalapításával próbálták idevonzani. 1983. májusban a Balokány-ligetben rendezték az Első Újhullámos Rock Kupát a pécsi The Pertő, a fővárosi Roland, a Tejbezri és az Első Emelet vetélkedésével, a ráadásgálán az Európa Kiadó és Nagy Feró Bikinije koncertezett. A hatvanas-hetvenes évek neves pécsi együtteseire, zenészeire fókuszáló Pécs All Stars programra 1983. augusztusban, a Rózsakertben került sor. 1984–89 között, kihasználva a 300–350 fős nagytermük adottságait, sorozatban léptették fel az új hullám zenekarait. Jött az Ági és a Fiúk, a Balkan Futourist, az Európa Kiadó, a Kézi Chopin, a KFT, a Millenniumi Földalatti, a Neurotic, a Vágtázó Halottkémek, az efZámbó Happy Band, sőt a holland Plastic Dolls is. A nyugatnémet Stormwitch és a holland Attila heavy metal formációkkal közösen a pécsi Morris koncertezett. A dzsesszt például a Dimenzió, a Dresch Quartett, a Magyar Jazz Quartett képviselte, a folkot és világzenét Sebestyén Márta és a Muzsikás, a Makám, illetve a pécsi Zengő és a Méta együttesek. A helyi Új Menüett zenekarnak 1986–87-ben saját klubot indítottak. A pécsi Szélkiáltó együttes 1985-től kétévente megszervezte az Énekelt versek fesztiválját helyi, régiós és országos kitekintéssel. A műfajban más alkalommal Dévényi Ádám, a Gúnya és Boncz Géza, a Voga–Turnovszky duó, illetve a pécsi Butykos együttes is teret kapott. 

A rendszerváltás idején többek között a Sziámi, a Kispál és a Borz, a Hisztéria, a No, a Pokolgép és a Republic is fellépett a DOZSÓban. Pécsi zenekarok is gyakran szerepeltek akár önállóan vagy fővárosi formációkkal közösen: többek között a Kasza Blanka, a Klán, az Öregek Otthona, az Algernon, a Coda, a PMD, illetve a szigetvári Topless és a II. Emelet Front. Több nagyrendezvény is itt zajlott: 1989-ben a FIDESZ Day, 1991-ben Jótékonysági koncert az értelmi fogyatékos fiatalok javára, illetve a pécsi zenészeket tömörítő Zenei Alternatíva Egyesület Napja, 1992-94 között a népzenét, etnodzsesszt, világzenét is bemutató Eleven Fesztivál, 1993-ban az összművészeti SZÜKSÉG+OLDÁS II. találkozó.

 1993–94-ben a francia Dominic Sonic a Sexepillel, a Pál Utcai Fiúk, a Perfect Name, Hobo, illetve a Pécsi Zenekarok Estjén a HétköznaPI CSAlódások, a Death on Stage, valamint a Kullancs, az Álmok és a Szédülés is szerepelt.

 Az intézmény a könnyűzene oktatásában is fontos szerepet vállalt zeneiskolájával, tanfolyamaival (zongora, gitár, dob, stb.).

 A DOZSO épülete az évek során leamortizálódott, s a közönség sem szívesen járt már ki a belvárosból, így 1996-ban bezárt a hely. Átszervezések után feladatait a Pécsi Kulturális Központ vette át.

Fotók

Megosztás: