Élet- és karrierinterjúk

Darvas Ferenc zeneszerző, zongorista, amatőr fejszámoló, pingpongversenyző. Már a felsorolásból is érezhető, hogy nem mindennapi figurával van dolga az olvasónak. Zeneakadémiát végzett, azonban úgy érzi, az ő fülében az a fajta zene van benne, ami egy már éppen „kihalófélben” lévő generációnak lehet(ett) ismerős – méghozzá a sanzonok, a musicalek és a kuplék világából. Darvas Ferenc dolgozott többek között a Katona József Színházban, A Radnóti Színházban, az Örkény Színházban, a Baltazár Színházban, a Magyar Rádióban, de számos filmzenét is jegyez, például Bereményi Géza Eldorádójában is közreműködött… „Egyszóval nagyon tetszik az egész, ez én vagyok, magamra ismerek!” – üzente, mikor „végigblattolta” életútinterjúnk első változatát, melynek során annyi mindent végigzongoráztunk, hogy ha teszem azt, autópedálok volnának elképzelt pianínónkra (erre, az élet lezongorázásra is alkalmatos instrumentre) szerelve, akkor biztosan egyszerre nyomtuk a gázt, a féket és a kuplungot! Így indulhatott meg görgőlábas zongoránk a Lipótvárosból kanyarodva ki a Szent István körútra, s még tovább a téridőben, mint valami pergő, érzelmes némafilmben, maga-magunkra ismerve egy-egy snittre, pillanatra – emlékező kísérőzeneként.

„Mit gondolsz, aki majd meghallgatja ezeket a visszatekintő vagy inkább visszarévedő albumokat, miféle figura fog kirajzolódni előtte, a nyikorgó pedálok fölött, a zongoraszéken?”

– hangzott az időközben korlaboránssá alakuló interjúvoló utolsó kérdése, a két, készülőfélben lévő válogatáslemez kapcsán. „Egy muzikális ember, akinek erős muzikális megkötöttsége van, mert az agya meg az egész szervezete így működik. A dalok pedig…” A beszélgetés közben felmerülő dalok pedig egy-egy részlet, futam erejéig hallhatók is voltak, Darvas Feri ugyanis félig-meddig a zongoránál ülve várta sorjázó kérdéseinket, hogy megragadva minden alkalmat, zongoraszóval is illusztrálja az elmondottakat. (A legépelt kivonat erre utaló szöveghelyei a nem túl fantáziadús „zongorázik” formulával hagynak kívánnivalót maguk után; bizonyára azt az olvasói, kimondatlan kívánalmat provokálva, amely a muzikális embert teljes egészében, azaz melódiáival, dallamtöredékeivel, egy-egy ismerős filmzene szekvenciáival együtt, egyfajta „összhangban" szeretné megismerni, kifürkészni, kifülelni. Hiába, ezt az interjút kísérő, tulajdonképpen hal(l)hatatlan zenét most mindenkinek magának kell odahallania a sorok mögé… Alant álljon, címszavakban, Feri jellemzően egyszerre poentírozó s rögtönző felsorolásában, hogy az Eldorádón kívül milyen filmekben is működött még közre Muzikális Emberünk.

Avagy: ami az interjúból kimaradt!

„Az Álombrigádban a Jelest én hoztam össze Melissel, mert elhívtam a 180-as csoportot, hogy ők játsszanak, és ebből alakult ki köztük a kapcsolat. Azt is én találtam ki, hogy Melisék úgy énekeljenek mozgalmi dalokat, hogy a magánhangzókat Melis, a mássalhangzókat pedig Szemző ¹; énekelje; és a kettőből végül valami egészen rendkívüli dolog jött ki! Aztán volt Gödrös Frigyesnek² a nagyon szép, Da capo című filmje, szívmelengető és nagyon mulatságos dolgok voltak benne. Payer Robival is dolgoztam, két filmet is csináltunk együtt; Sőth Sanyival³ A nagy postarablást készítettük, de Molnár Gyurival is csináltunk több filmet is. Voltak ilyen dokumentumfilmes haverok is, mint Papp Gábor Zsigmond⁴ vagy Kékesi Attila⁵ mindkettőjüknek csináltam olyat, hogy a filmet lejátszották és én alázongoráztam, valamilyen dallamot is kiötlöttem hozzá. Volt, hogy elmentem Attilához, megmutatta, és megmondta, hogy ide kéne egy dallam; én meg kértem tőle egy fél órát, és akkor ott törtem a fejem egy szintetizátorszerűségen, aztán csak meglett az alapdallam. Ez kicsit olyan, mint a némafilmkísérés, itt viszont spekuláció és konstrukció szükséges, nem improvizáció. Itt nagyon ki van találva minden, szemben a rögtönzéssel, ahol úgy esik minden, ahogy éppen abban a pillanatban sikerül. A Mastroiannival⁶ úgy esett, hogy kimaradt az a jelenet, amikor ő bejön a színpadra és én mint zongorista odamegyek hozzá, és dudorászom azt a dallamot, amit… és az orrunk összeér. Én erre nagyon büszke voltam, nem gondoltam, hogy ezt úgy kivágják belőle, mint a huzat, de sajnos ilyenek is vannak! A feleségem történetében, amit most csinált Enyedi Ildikó⁷, abban én voltam a zongorista, akihez odajön a főszereplő azzal, hogy el akar énekelni egy matrózdalt, és akkor így összedolgoztunk. Kicsi szerep volt, de a főszereplővel voltam kapcsolatban. Voltak dokumentumfilmek is, például a három Kordáról. Pataki Éva⁸ pedig rólam csinált egy portréfilmet Nagyvárosi mesék címmel, ahol én összevissza császkálok, a gyerekek is benne vannak. Volt még egy díjnyertes film egy román rendezőnőtől, Utazás apánkkal címen; zongoráztam benne, amiért kaptam egy oklevelet is. Deák Krisztina⁹ Aglaja című filmje 2016 körül következett, annak a végéről hiányzott egy betét, szintén jogdíjprobléma miatt, mert közismert dallamokat akartunk alkalmazni. (Jóval ezelőtt az Eszterkönyvben voltam zeneszerzője.) A fiaim, Kristóf meg Bence jöttek és muzsikáltak velem: olyan zenéket játszottunk, amiket mi találtunk ki, de úgy szóltak, mintha örökzöldek lennének. Meg hát voltak ezek a némafilmek is, azok csodálatos pillanatok voltak. A Jeanne d’Arc-ot például, amit a Dreyer¹⁰ rendezett a ’20-as években, szinte extatikus állapotban kísértem le, főleg a máglyajelenetet. Ugyanilyen volt Lloydnak¹¹ jelenete az emblematikus óramutatóról, azt is lekísértem a Nyitott Műhelyben. Az a tudat, hogy én most ezt a filmet kísérem, amiben az az ember ott lóg az óramutatón, hihetetlen érzés olt, belekerültem egy pillanatra a filmtörténetbe! A Zsidó szerencséhez is zongoráztam a Bálint Házban, amit az a Mojse vagy Szalomon nevű zsidó színész csinált, akit nemsoká’ eltett láb alól Sztálin. (Nem volt nekem gyakorlatilag sok zsidó melódiám, csak egy pár dallam volt a fülemben, de ez is egy olyan másfél órás film.) Meg amikor a Buster Keatonnak¹² meg kell nősülnie este hétig, mert különben nem kapja meg a hozományt, és akkor próbálkozik mindennel, de nem sikerül, végül mégis… És volt még a Vádolok című film 1918-ból, a filmtörténeti nagyságtól Abel Gance-tól¹³, aki tényleg egy óriás a némafilmes szakmában; azt is lekísértem a Puskinban, két óra negyvenöt percen keresztül zongoráztam, és ez fel is lett véve, majd a film alá lett vágva, csak kell hozzá egy kis francia tudás az insertek¹⁴ miatt…”

Mi legyen hát a Darvas Ferenc-életútinterjúból kibomló filmszerű jelenetek kezdő felirata, e legkevésbé néma film előtt? Talán csak ennyi:
A Muzikális Ember emlékezni kezd…
(Már zongorázik is!)    

^1. Szemző Tibor (1955) nemzetközileg elismert zeneszerző, előadó, médiaművész. Zeneszerzői munkáihoz gyakran kapcsolódnak beszélt szövegek, filmek és más médiumok. Készít installációt és filmet, zenét komponál a saját és mások filmjeihez, valamint pályája indulása óta aktívan koncertezik Magyarországon és külföldön egyaránt.

^2. Gödrös Frigyes (1942) Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, színész. 1970–1972 között a Hunnia Filmstúdióban dramaturg, asszisztens és forgatókönyvíró volt. 1972–1975 között a Híradó- és Dokumentumfilm-stúdióban dolgozott. 1975-től öt évig a rövidfilm-főosztály munkatársa volt, ahol referenciafilmeket, forgatókönyveket készített, valamint tévéfilmet az antialkoholista mozgalomról. 1981–1987 között a Balázs Béla Stúdió ügyvezetője volt, majd a Fiatal Filmkészítők Stúdiójában rendezett.

^3. Sőth Sándor (1964) rendező (A nagy postarablás, Potyautasok, A szárnyas ügynök), forgatókönyvíró, producer (A nagy füzet, Az ajtó, Balra a nap nyugszik), színész (Eldorádó, Megáll az idő, Bereményi kalapja).

^4. Papp Gábor Zsigmond (1966) Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, műfordító. 1992–2007 között a Magyar Rádió szerkesztője. 1995 óta a Bologna Film ügyvezetője, 2001–2011 között a Dokumentumfilm Rendezők Klubjának vezetője, a Magyar Filmművészek Szövetsége vezetőségi tagja.

^5. Kékesi Attila (1967) dokumentumfilm-rendező, operatőr, vágó, egyetemi docens.

^6. Marcello Mastroianni (1924–1996) olasz színész, az egyetemes filmművészet egyik legismertebb alakja.

^7. Enyedi Ildikó (1955) Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész.

^8. Pataki Éva (1954) Balázs Béla-díjas író, forgatókönyvíró, filmrendező, dramaturg. 1981–1993 között a Mafilm Budapesti Stúdió dramaturgja volt. 1993 óta szabadúszó.

^9. Deák Krisztina (1953) Balázs Béla-díjas filmrendező, színházi rendező, forgatókönyvíró és vágó.

^10. Carl Theodor Dreyer (1889–1968) dán transzcendentális filmrendező. 1928-as Jeanne d'Arc című némafilmjével írta be magát a filmtörténetbe.

^11. Harold Clayton Lloyd (1893–1971) amerikai színész, komikus és producer. 1913 és 1947 között kétszáz filmben játszott. Charlie Chaplin és Buster Keaton mellett Lloyd a némafilm három nagy humoristájának egyike. Alapító tagja volt a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának. 1953-ban megkapta a tiszteletbeli Oscar-életműdíjat.

^12. Buster Keaton (1895–1966) amerikai színész, filmproducer, forgatókönyvíró és filmrendező. Az amerikai némafilmkorszakban készült filmjei tették nevezetessé, a hangosfilm bevezetése véget vetett színészi pályafutásának, bár néhány filmben később is szerepelt.

^13. Abel Gance (1889–1981) kísérletező kedvéről és kreativitásáról híres francia filmrendező, színész, producer. Legnevezetesebb filmje a Napoleon (1927).

^14. „Az insert összefoglaló neve a filmen megjelenő bármilyen olvasható szövegnek, részletesen látható képnek (fénykép, festmény stb.): vagyis minden olyan tárgyfelvételnek, amely írott vagy (álló) képi nyelvvel valamiről tájékoztat (információs értéke van). Egyéni felfogás kérdése, hogy ebbe vagy inkább a felirat kategóriájába soroljuk-e a némafilmek feliratait (párbeszéd, helyszín- és időpontjelölés stb.)” (Forrás: Filmnyelvi alapelemek. OSZK. Elérhetőség: https://epa.oszk.hu/00400/00458/00474/pdf/EPA00458_Korunk_1977_03_210-215.pdf)