Élet- és karrierinterjúk

(rezümé)

Egyszóval nagyon tetszik az egész, ez én vagyok, magamra ismerek!

Darvas Ferenc

Darvas Ferenc

Darvas Ferenc zeneszerző, zongorista, amatőr fejszámoló, pingpongversenyző. Már a felsorolásból is érezhető, hogy nem mindennapi figurával van dolga az olvasónak. Zeneakadémiát végzett, azonban úgy érzi, az ő fülében az a fajta zene van benne, ami egy már éppen „kihalófélben” lévő generációnak lehet(ett) ismerős – méghozzá a sanzonok, a musicalek és a kuplék világából. Darvas Ferenc dolgozott többek között a Katona József Színházban, A Radnóti Színházban, az Örkény Színházban, a Baltazár Színházban, a Magyar Rádióban, de számos filmzenét is jegyez, például Bereményi Géza Eldorádójában is közreműködött… „Egyszóval nagyon tetszik az egész, ez én vagyok, magamra ismerek!” – üzente, mikor „végigblattolta” életútinterjúnk első változatát, melynek során annyi mindent végigzongoráztunk, hogy ha teszem azt, autópedálok volnának elképzelt pianínónkra (erre, az élet lezongorázásra is alkalmatos instrumentre) szerelve, akkor biztosan egyszerre nyomtuk a gázt, a féket és a kuplungot! Így indulhatott meg görgőlábas zongoránk a Lipótvárosból kanyarodva ki a Szent István körútra, s még tovább a téridőben, mint valami pergő, érzelmes némafilmben, maga-magunkra ismerve egy-egy snittre, pillanatra – emlékező kísérőzeneként.



„Mit gondolsz, aki majd meghallgatja ezeket a visszatekintő vagy inkább visszarévedő albumokat, miféle figura fog kirajzolódni előtte, a nyikorgó pedálok fölött, a zongoraszéken?”

– hangzott az időközben korlaboránssá alakuló interjúvoló utolsó kérdése, a két, készülőfélben lévő válogatáslemez kapcsán. „Egy muzikális ember, akinek erős muzikális megkötöttsége van, mert az agya meg az egész szervezete így működik. A dalok pedig…” A beszélgetés közben felmerülő dalok pedig egy-egy részlet, futam erejéig hallhatók is voltak, Darvas Feri ugyanis félig-meddig a zongoránál ülve várta sorjázó kérdéseinket, hogy megragadva minden alkalmat, zongoraszóval is illusztrálja az elmondottakat. (A legépelt kivonat erre utaló szöveghelyei a nem túl fantáziadús „zongorázik” formulával hagynak kívánnivalót maguk után; bizonyára azt az olvasói, kimondatlan kívánalmat provokálva, amely a muzikális embert teljes egészében, azaz melódiáival, dallamtöredékeivel, egy-egy ismerős filmzene szekvenciáival együtt, egyfajta „összhangban" szeretné megismerni, kifürkészni, kifülelni. Hiába, ezt az interjút kísérő, tulajdonképpen hal(l)hatatlan zenét most mindenkinek magának kell odahallania a sorok mögé… Alant álljon, címszavakban, Feri jellemzően egyszerre poentírozó s rögtönző felsorolásában, hogy az Eldorádón kívül milyen filmekben is működött még közre Muzikális Emberünk.

Avagy: ami az interjúból kimaradt!

„Az Álombrigádban a Jelest én hoztam össze Melissel, mert elhívtam a 180-as csoportot, hogy ők játsszanak, és ebből alakult ki köztük a kapcsolat. Azt is én találtam ki, hogy Melisék úgy énekeljenek mozgalmi dalokat, hogy a magánhangzókat Melis, a mássalhangzókat pedig Szemző 1; énekelje; és a kettőből végül valami egészen rendkívüli dolog jött ki! Aztán volt Gödrös Frigyesnek2 a nagyon szép, Da capo című filmje, szívmelengető és nagyon mulatságos dolgok voltak benne. Payer Robival is dolgoztam, két filmet is csináltunk együtt; Sőth Sanyival3 A nagy postarablást készítettük, de Molnár Gyurival is csináltunk több filmet is. Voltak ilyen dokumentumfilmes haverok is, mint Papp Gábor Zsigmond4 vagy Kékesi Attila5 mindkettőjüknek csináltam olyat, hogy a filmet lejátszották és én alázongoráztam, valamilyen dallamot is kiötlöttem hozzá. Volt, hogy elmentem Attilához, megmutatta, és megmondta, hogy ide kéne egy dallam; én meg kértem tőle egy fél órát, és akkor ott törtem a fejem egy szintetizátorszerűségen, aztán csak meglett az alapdallam. Ez kicsit olyan, mint a némafilmkísérés, itt viszont spekuláció és konstrukció szükséges, nem improvizáció. Itt nagyon ki van találva minden, szemben a rögtönzéssel, ahol úgy esik minden, ahogy éppen abban a pillanatban sikerül. A Mastroiannival6 úgy esett, hogy kimaradt az a jelenet, amikor ő bejön a színpadra és én mint zongorista odamegyek hozzá, és dudorászom azt a dallamot, amit… és az orrunk összeér. Én erre nagyon büszke voltam, nem gondoltam, hogy ezt úgy kivágják belőle, mint a huzat, de sajnos ilyenek is vannak! A feleségem történetében, amit most csinált Enyedi Ildikó7, abban én voltam a zongorista, akihez odajön a főszereplő azzal, hogy el akar énekelni egy matrózdalt, és akkor így összedolgoztunk. Kicsi szerep volt, de a főszereplővel voltam kapcsolatban. Voltak dokumentumfilmek is, például a három Kordáról. Pataki Éva8 pedig rólam csinált egy portréfilmet Nagyvárosi mesék címmel, ahol én összevissza császkálok, a gyerekek is benne vannak. Volt még egy díjnyertes film egy román rendezőnőtől, Utazás apánkkal címen; zongoráztam benne, amiért kaptam egy oklevelet is. Deák Krisztina9 Aglaja című filmje 2016 körül következett, annak a végéről hiányzott egy betét, szintén jogdíjprobléma miatt, mert közismert dallamokat akartunk alkalmazni. (Jóval ezelőtt az Eszterkönyvben voltam zeneszerzője.) A fiaim, Kristóf meg Bence jöttek és muzsikáltak velem: olyan zenéket játszottunk, amiket mi találtunk ki, de úgy szóltak, mintha örökzöldek lennének. Meg hát voltak ezek a némafilmek is, azok csodálatos pillanatok voltak. A Jeanne d’Arc-ot például, amit a Dreyer10 rendezett a ’20-as években, szinte extatikus állapotban kísértem le, főleg a máglyajelenetet. Ugyanilyen volt Lloydnak11 jelenete az emblematikus óramutatóról, azt is lekísértem a Nyitott Műhelyben. Az a tudat, hogy én most ezt a filmet kísérem, amiben az az ember ott lóg az óramutatón, hihetetlen érzés olt, belekerültem egy pillanatra a filmtörténetbe! A Zsidó szerencséhez is zongoráztam a Bálint Házban, amit az a Mojse vagy Szalomon nevű zsidó színész csinált, akit nemsoká’ eltett láb alól Sztálin. (Nem volt nekem gyakorlatilag sok zsidó melódiám, csak egy pár dallam volt a fülemben, de ez is egy olyan másfél órás film.) Meg amikor a Buster Keatonnak12 meg kell nősülnie este hétig, mert különben nem kapja meg a hozományt, és akkor próbálkozik mindennel, de nem sikerül, végül mégis… És volt még a Vádolok című film 1918-ból, a filmtörténeti nagyságtól Abel Gance-tól13, aki tényleg egy óriás a némafilmes szakmában; azt is lekísértem a Puskinban, két óra negyvenöt percen keresztül zongoráztam, és ez fel is lett véve, majd a film alá lett vágva, csak kell hozzá egy kis francia tudás az insertek14 miatt…”

Mi legyen hát a Darvas Ferenc-életútinterjúból kibomló filmszerű jelenetek kezdő felirata, e legkevésbé néma film előtt? Talán csak ennyi:
A Muzikális Ember emlékezni kezd…
(Már zongorázik is!)    




1. Szemző Tibor (1955) nemzetközileg elismert zeneszerző, előadó, médiaművész. Zeneszerzői munkáihoz gyakran kapcsolódnak beszélt szövegek, filmek és más médiumok. Készít installációt és filmet, zenét komponál a saját és mások filmjeihez, valamint pályája indulása óta aktívan koncertezik Magyarországon és külföldön egyaránt.

2. Gödrös Frigyes (1942) Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, színész. 1970–1972 között a Hunnia Filmstúdióban dramaturg, asszisztens és forgatókönyvíró volt. 1972–1975 között a Híradó- és Dokumentumfilm-stúdióban dolgozott. 1975-től öt évig a rövidfilm-főosztály munkatársa volt, ahol referenciafilmeket, forgatókönyveket készített, valamint tévéfilmet az antialkoholista mozgalomról. 1981–1987 között a Balázs Béla Stúdió ügyvezetője volt, majd a Fiatal Filmkészítők Stúdiójában rendezett.

3. Sőth Sándor (1964) rendező (A nagy postarablás, Potyautasok, A szárnyas ügynök), forgatókönyvíró, producer (A nagy füzet, Az ajtó, Balra a nap nyugszik), színész (Eldorádó, Megáll az idő, Bereményi kalapja).

4. Papp Gábor Zsigmond (1966) Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, műfordító. 1992–2007 között a Magyar Rádió szerkesztője. 1995 óta a Bologna Film ügyvezetője, 2001–2011 között a Dokumentumfilm Rendezők Klubjának vezetője, a Magyar Filmművészek Szövetsége vezetőségi tagja.

5. Kékesi Attila (1967) dokumentumfilm-rendező, operatőr, vágó, egyetemi docens.

6. Marcello Mastroianni (1924–1996) olasz színész, az egyetemes filmművészet egyik legismertebb alakja.

7. Enyedi Ildikó (1955) Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész.

8. Pataki Éva (1954) Balázs Béla-díjas író, forgatókönyvíró, filmrendező, dramaturg. 1981–1993 között a Mafilm Budapesti Stúdió dramaturgja volt. 1993 óta szabadúszó.

9. Deák Krisztina (1953) Balázs Béla-díjas filmrendező, színházi rendező, forgatókönyvíró és vágó.

10. Carl Theodor Dreyer (1889–1968) dán transzcendentális filmrendező. 1928-as Jeanne d'Arc című némafilmjével írta be magát a filmtörténetbe.

11. Harold Clayton Lloyd (1893–1971) amerikai színész, komikus és producer. 1913 és 1947 között kétszáz filmben játszott. Charlie Chaplin és Buster Keaton mellett Lloyd a némafilm három nagy humoristájának egyike. Alapító tagja volt a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának. 1953-ban megkapta a tiszteletbeli Oscar-életműdíjat.

12. Buster Keaton (1895–1966) amerikai színész, filmproducer, forgatókönyvíró és filmrendező. Az amerikai némafilmkorszakban készült filmjei tették nevezetessé, a hangosfilm bevezetése véget vetett színészi pályafutásának, bár néhány filmben később is szerepelt.

13. Abel Gance (1889–1981) kísérletező kedvéről és kreativitásáról híres francia filmrendező, színész, producer. Legnevezetesebb filmje a Napoleon (1927).

14. „Az insert összefoglaló neve a filmen megjelenő bármilyen olvasható szövegnek, részletesen látható képnek (fénykép, festmény stb.): vagyis minden olyan tárgyfelvételnek, amely írott vagy (álló) képi nyelvvel valamiről tájékoztat (információs értéke van). Egyéni felfogás kérdése, hogy ebbe vagy inkább a felirat kategóriájába soroljuk-e a némafilmek feliratait (párbeszéd, helyszín- és időpontjelölés stb.)” (Forrás: Filmnyelvi alapelemek. OSZK. Elérhetőség: https://epa.oszk.hu/00400/00458/00474/pdf/EPA00458_Korunk_1977_03_210-215.pdf)

Megosztás:
Az interjút Papp Máté készítette
A teljes interjú letöltése:
Darvas Ferenc - életútinterjú [pdf]