Csili Művelődési Központ
A Vas-és Fémmunkások Csillag utcai otthonának 1918. március 2-i megnyitóján énekszámok, kuplék és szavalatok hangzottak el az Erzsébetfalvai Általános Munkásdalkör előadásában. Azután tánc következett záróráig. A Csili közelít már a százhoz, de az ének, a zene és a tánc létrejötte óta fontos szerepet játszik az intézmény életében.
A hőskor forrásai közül tudni véli több is, hogy a fegyvergyári munkásság sztrájkkal fenyegetőzve szerezte meg az épület felhúzásához szükséges összeget. Kis túlzással azt állíthatjuk tehát, hogy jó egy emberöltővel a vonatkozó sláger megszületése előtt a Nyolc óra munkát énekelték az erzsébeti melósok. Hogy tényleg így volt-e, nehéz ma már eldönteni, az viszont biztos, hogy a Csillag utcai központot – amely hamar a helyi munkásság politikai, közéleti és művelődési életének, valamint társas együttlétének színtere lett – úgy megszerették a helyiek, hogy már a húszas évektől Csiliként becézték.
A vasasok mellett itt mulattak és művelődtek a fások, az építők, de a bőrösök és a nyomdászok is. Ahogy minden valamirevaló munkásotthonban, a Csiliben is nagy hagyománya volt a dalárdáknak, de tudunk itt működő mandolin-, és egy huszonöt tagú tánczenekarról is. Zenéjükre a szakszervezeti bálokon öt-hatszáz fiatal táncolt. 1923-ban Jászai Mari is fellépett a Csiliben, ahol mindezek mellett természetbarát egyesület, színjátszókör, gyermekbarát mozgalom is volt, továbbá az Alkoholellenes Munkásszövetség erzsébeti tagozata is itt ülésezett, amíg ki nem tiltották őket.
A 2. világháborúban találat érte a Csilit, amelynek főépülete nagyjából az 1948-ra újjáépített formájában áll ma is. Az 1954-től 1990-ig Vasas Kultúrház néven működő intézményben a balett-tanfolyam és a néptáncos csoport mellett 1957-től rock and roll-kurzus indult. „Akik itt tanulnak – ígérte egy korabeli cikkében az otthon vezetője –, szépen, ízlésesen táncolnak, nem utánozzák a jampeceket.” Belépni természetesen csak öltönyben és nyakkendőben volt lehetséges.
A beatkorszak a Csili történetében is új fejezetet nyitott. A hatvanas, hetvenes években megmaradtak bár a szombati bálok, vasárnap össztáncra gyűltek a tinédzserek. A színpadon állandó zenekarok váltották egymást. Több éven át játszott itt a Sakál Vokál, a hőskor legmeghatározóbb bandája azonban a Sámson volt. 1967-től szombaton és vasárnap is a Csiliben léptek fel, úgyhogy – bár nem éltek ott – egy idő után „erzsébeti” zenekarnak számítottak már. Beatles-, Rolling Stones-, Bee Gees- és Cream-dalokból álló repertoárjuk zenei alapjait a Luxemburg Rádióról „szedték le”.
Egy átlagos szombat este közel ezren gyűltek össze a Csiliben, amelynek színpadán a legnagyobbak adták egymásnak a mikrofont. Fellépett az Illés, a Metró és a Syrius, de énekelt itt Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta és még nagyon sokan mások.
A kaktuszkedvelő, méhész, galambász és eszperantó klubok mellett a hatvanas évektől zenei tanfolyamok is indultak a Csiliben, a hetvenes években pedig saját klubja volt itt az M7-nek, majd a Corvinának, Dévényi Tiborral pedig diszkózni lehetett.
A kilencvenes évektől a Csili Művelődési Központ továbbra is a kerület kultúrájának összefogója, programjai között ma is kiemelten fontosak a koncertek és a táncos estek. Az elmúlt években visszatérő vendég itt a 100 Folk Celsius, az ír és latin táncházak is rendszeresek. 2002-ben a Csiliben tartották az Első Nemzetközi Akusztikus Gitárfesztivál zárókoncertjét, 2015. december 6-án pedig itt lépett utoljára színpadra Benkó Sándor klarinétművész.
Fotók (Várhalmi András)
