Élet- és karrierinterjúk

Csepregi Éva (1953) popénekesnő 1972-ben a Kócbabák énektrió tagjaként, illetve a Stereo együttes énekeseként tűnt fel a Ki mit tud?-on. A Kócbabák 1973 végén társult a Neoton együttessel, amely 1977-től hivatalosan Neoton Família néven folytatta pályafutását.

A Neoton – Erdős Péter menedzselésének köszönhetően – a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának legnépszerűbb hazai diszkóformációjává nőtte ki magát, és nemzetközi szinten is figyelemre méltó sikereket ért el. 1979 és 1989 között több országban (Japán, Spanyolország, Németország, Dánia, Oroszország, Dél-Korea) jelentek meg albumaik és játszották slágereiket (Santa Maria, Don Quijote, Halley, Latin szerenád, Pago-Pago, Te Quiero) a rádiók. 1980 és 1989 között minden évben ellátogattak Japánba, hol promóciós körúton, hol filmzene bemutatón, hol országos turnén vettek részt.

1990-ben a Neoton Família kettévált: a zenekar egyik része – Pásztor László és Jakab György vezetésével – Neoton néven folytatta tovább, másik része – élén Csepregi Évával – megalapította az Éva-Neotont. Emellett az énekesnő szólóban is rendszeresen fellépett, sőt a nyolcvanas évek közepe óta számos szólóalbumot készített. A Neoton Família 1998 áprilisában a Budapest Sportcsarnokban adta búcsúkoncertjét, de 2005-ben egy buli erejéig a Népstadionban ismét összeálltak. Csepregi Éva a mai napig aktívan koncertezik, 2016 júliusában például tizenhét fellépése lesz, mi több, a Neotonnal még Kanadába is ellátogat.

„Apám rendkívül szorgalmas, nagy teherbírású ember volt. Nemrég rendezgettem a régi iratokat és rengeteg sztahanovista kitüntetést találtam. Idővel kitanulta a markológép-kezelő szakmát – holott jogosítványa sem volt –, meg dolgozott pályaudvarokon, ahol némi plusz pénz ellenében kirakodta a vagonokat. Emlékszem, ahogy esténként húzta ki az összegyűrt tízeseket és húszasokat, amelyekkel végül megtelt az asztal. A család anyagi helyzete ekkoriban kezdett javulni, így kezdtek bele a szüleim az építkezésbe. Azt hiszem, a munka szeretetét apámtól örököltem. Azt, hogy nem tudok tétlenül ülni, mindig csinálnom kell valamit. A környezetem szerint kimeríthetetlen energiatartalékokkal rendelkezem, s tényleg, mintha mindig hajtana valami. Csak az utóbbi időben érzem, hogy ideje lenne már kicsit lassítani.”

„A gimnáziumi évek alatt merült fel, hogy énekesnő legyek. Egyik délután anyukámmal és Kati unokanővéremmel a konyhában beszélgettünk erről, és Kati, aki nagyon talpraesett és gyakorlatias lány volt, kérte, ott helyben énekeljek nekik valamit. Már nem tudom pontosan, melyik dalt adtam elé, de a lényeg, hogy ájuldoztak a gyönyörűségtől, majd közölték, nincs mese, énekesnő lesz belőlem. Anyám ezt követően elindult énektanárt keresni, így talált rá Hoffmann Dönci bácsira, aki meghallgatott, majd bólintott. (…) Dönci bácsi volt az, aki előállt a nagy tervvel, hogy három lány tanítványából énekes triót szervez és elindítja őket a Ki mit tud?-on. Addig nem is ismertük egymást. De hamar barátnők lettünk, különösen Pál Évával értettük meg jól egymást. Dönci bácsi teljes erőbedobással dolgozott velünk, végre kiélhette hangszerelői és karnagyi ambícióit. Nevünket egy olasz sláger, a La Bambola, vagyis „a baba” után kaptuk. Mivel ez így nem passzolt a dallamra, ki kellett bővíteni a szótagszámot, így lett belőle kócbaba, mi meg a Kócbabák.”

„1973 nyarán (…) Pásztor László, a Neoton vezetője üzent nekünk, hogy szeretne velünk találkozni. (…) Elmondta, hogy épp a Tessék választani!-ra készülnek, és arra gondolt, a fellépésükön mi énekelhetnénk a vokált. Bár a fesztiválon végül a Neoton nem aratott különösebb sikert, Pásztor Laci felvetette, hogy tanuljunk meg dalokat, és amikor csak lehet, járjuk együtt az országot. Jól szólt a vokálunk, sokat léptünk fel együtt, művelődési házakban és építőtáborokban egyaránt.”

„A Menedékház eléggé öszvér nagylemez lett, sokféle stílus keveredett rajta. Jakab Gyuri a Winkelmayer Brassban nevelkedett, számára a dzsessz és a funky volt a fontos, Pásztor viszont sokkal populárisabb dalokban gondolkodott. Időnként keményen összecsaptak az erők. Ahogy a következő, Csak a zene című albumunk kapcsán is. (…) Ezt követően Pásztor, Jakab és Hatvani egyfajta szövetséget kötött, hogy a továbbiakban mindent együtt írnak. Gyuriban gazdagabb volt a harmóniavilág, bátrabban bánt a hangokkal, Laciból nagyon sok slágerötlet pattant elő, és mint kiderült, Emese is remek szövegeket írt.”

„Mintegy kapóra jöttünk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak. A hazai könnyűzenében a vezető szerepet ugyanis akkoriban a fiatalok körében egyre népszerűbbé váló kemény rock vette át. A Hungaroton részben politikai, részben üzleti megfontolásból – a lemezeket főleg nem a rockkoncertekre járó csöves fiatalok vásárolták – alternatívát keresett. Az agresszívabb, súlyosabb rockot képviselő zenekarok közül a számukra elfogadhatóbb Piramist választották ki, azt tartották támogatandónak, ugyanakkor keresni kezdtek egy olyan együttest, amely a békeszerető fiataloknak tetsző, lágyabb, de azért korszerű muzsikát játszik. Nyugaton ekkor kezdett divatba jönni a diszkó, ennek hazai meghonosítása lett a kitűzött cél. Így olyan produkciókra volt szükségük, amelyekkel kiegyensúlyozottabbá lehet tenni a hazai könnyűzenei palettát.”

„[Erdős] Péter ekkoriban már nyugatiasabb lemezkiadásban gondolkodott, ahol sokszor fordítva működik a dolog. Magyarországon addig csak azután lehetett egy előadónak nagylemeze, ha már megcsinálta magát, megvolt a maga közönsége, mondanivalója. Ezért is lehettek az albumaik olyannyira sikeresek. Ő viszont egyre inkább abban hitt, hogy a kiadó csinálja meg az előadókat. Úgyhogy miután látott bennünket a Vár Klubban, azt mondta Pásztornak, hogy ez elég jó, valami ilyen kéne neki, csak diszkósabb változatban. Azt a csetlő-botló szőke lányt pedig küldjék el. De Laci ragaszkodott hozzám, úgyhogy maradtam. Ezt követően Péter elkezdett dolgozni a zenekarral. Szinte naponta találkoztunk, eljött a fellépéseinkre, a próbákra, és rengeteget beszéltettünk a szükséges változtatásokról. Kijelentette, túlságosan eklektikus zenét játszunk, meg kell határozni a stílusunkat, és sikerült rávennie Lacit arra, hogy a diszkó irányába lépjünk tovább. Ami akkor már nem csak zenei stílust jelentett, de új világot is teremtett. Megváltozott a hangszerpark, a világítástechnika, a fellépőruha, a megszólalás. És ez a világ volt az, ami a Neotonhoz talán a legjobban illett.”

„Az ABBA azért is tűnt jó példaképnek, mert mi is ezt az »egy család vagyunk« imidzset szerettünk volna sugározni. Péter kitalálta »a mi koncertünkre apádat is elhozhatod, a mi lemezünket anyádnak is megveheted« jelmondatot, és ezzel tömören meg is fogalmazta a célt: nem rétegzenét akarunk játszani, hanem széles közönséget szórakoztatni magas színvonalú popzenével, amibe a jó szöveg és a csúcsminőségű felvétel is beleértendő.”

„[Erdős] Péter tényleg nagyon hitt a magyar popzenében. Imádta az LGT-t, a Fonográfot, Bródy Jánossal és Koncz Zsuzsával személyes barátságot ápolt, és ekkor úgy érezte, mindezt meg kellene mutatni a külföldnek. Ezért vitte ki akkor a MIDEM-re a teljes magyar élvonalat. A mi szerepünk azon kívül, hogy számos előadót kísértünk, mindössze két dal – a Let’s Go Dancing és a Vándorének – előadásából állt. Rengeteg munka és szervezés előzte meg az utazást, különgéppel repült a csapat, jöttek velünk a magyar sajtó képviselői is, hogy megörökítsék reménybeli sikereinket. A bemutatkozásunkat nagy várakozás előzte meg, hisz először fordult elő, hogy szocialista országból érkezett produkciót láthatott a nemzetközi lemezszakma. A fellépésünk sikerét bizonyítja, hogy egy spanyol és egy japán lemezcég is erősen érdeklődött irántunk.”

„Bevallom, kezdetben a spanyol sikerben jobban bíztunk, végül az élet megcáfolt minket, és az igazi sikereket Japánban értük el. De elsőként a spanyol Movieplay vezetőjével, Allejandróval kezdtünk dolgozni, aki chilei menekültként élt Madridban és kicsit beszélt magyarul is. Az ő gyönyörű, de kemény felesége nagyon hitt abban, hogy be tudja bizonyítani a kapitalistáknak, hogy egy szocialista országból érkezett zenekar is tud náluk sikereket aratni.
1980-ban Spanyolországban hódítottunk a Santa Mariával. Emlékszem, mikor a madridi repülőtérről tartottunk be a városba, a taxiban felcsendült a dal. Megdöbbentő élmény volt. Hát még, amikor kiderült, hogy a lemezcég szorgos munkájának eredményeként akkoriban a legtöbb rádióban lehetett hallani a dalt. (…) Ebben az évben amúgy ötször jártunk Spanyolországban. Egyik alkalommal egy fesztiválon több mint százezer ember előtt léptünk fel. A turné közti szünetekben pedig készültek az új dalok, köztük egy, amelyet kifejezetten a spanyol piacra szántunk, a Don Quijote.”

„[Japánban] megértük azt, amit addig csak a híres külföldi együttesekről szóló tévériportokban vagy filmekben láttunk: miközben az egyik stúdióból a másikba mentünk, már ott álltak lesben a rajongók, és csoportokba verődve, futva kísértek bennünket a ránk várakozó autókhoz. Leglelkesebb rajongóink a tizennnégy-tizenöt éves fiatalok közül kerültek ki. Miközben lenyűgöztek minket a technikai csodák. Működött például egy olyan számítógépes szolgáltatás, amely napra pontosan jelezte, hogy egy-egy nagylemezből mennyi fogyott el. Figyelhettük, hogy a Don Quijote eladása napról napra megy felfelé, és eléri az aranylemez szintjét.”

„Előttünk több magyar előadó versenyzett a Yamaha fesztiválon: Kovács Kati, Szűcs Judit, Vincze Viktória. A legnagyobb sikert az Omega aratta a Gyöngyhajú lány című dalával. De a fesztivál fődíját, a Grand Prix-t addig még nem sikerült magyar versenyzőnek elvinne, miközben korábban olyan világnagyságok nyerték el, mint Tina Charles vagy Bonnie Tyler. Akkoriban készült el a Hungaroton új, törökbálinti stúdiója, ahol a fesztivál előtt felvettünk két dalt, a Pago-Pagot és a Holnap halnaligot. Az utóbbit választották, melyet angolul énekeltünk, Time Goes By címmel. Viszont a japánok azt kérték, ne az egész zenekar utazzon el, csak Végvári Ádám és én. Amire persze ismét pattanásig feszült lett a helyzet a bandában. Mindenki ellenünk fordult, mindenki azt mondta, ezt nem szabad elvállalni. Aztán végül mégis beleegyeztek az utazásunkba. Ha ez nem így történik, elestünk volna a Neoton Família pályájának legnagyobb győzelméről.”

„Búcsúzni csak szépen – ez lett az 1998-as Neoton Família búcsúkoncertjének a címe. Vita volt azon, hogy kik lépjenek színpadra, milyen legyen a felállás. Ádám és én amellett voltunk, hogy Pál Éva és Fábián Éva is lépjen fel, mert a történetünk csak velük együtt teljes. A lányok hozzáállása azonban eléggé különös volt. Vica úgy gondolta, a koncert fele róla fog szólni, Palinak is különleges igényei voltak. Ahogy közeledett a koncert időpontja, a hangulat egyre feszültebb lett. Végül nagy nehezen sikerült dűlőre jutni velük, de a koncertről készült lemezen nem énekeltek, mert nem tudtam megegyezni a Pásztor Laci vezette Magneoton kiadóval. Maga a koncert igazi nagy siker volt, isteni hangulat, nekünk egy életre szóló élmény. Végre, tíz év harag után újra együtt voltunk a régi társakkal, csak a halottaink hiányoztak. De ők nagyon.”