Élet- és karrierinterjúk

Csányi Attila zenekarvezető és jazzkutató, 1940. december 18-án született Budapesten. 1946 és 1956 között Tarjáni Tóth Idánál és Hazai Györgynél tanult zongorázni, 1959 és 1961 között Pitó Tibor növendéke. Hazainál zeneszerzést is tanult. 1957-től ’61-ig Zilcz Györgynél tanult harsonát. Saját zenekart vezetett 1958 és 1964 között, amelyet a Magyar Televízió is bemutatott 1959-ben.

1968-ban Simon Géza Gáborral és Pál Sándorral elhatározták, hogy összegyűjtik a magyarországi jazztörténet hangzó emlékeit, dokumentumait és összeállítják a magyar jazz történetét. E témában számos cikket, tanulmányt, diszkográfiai összeállítást publikált. Ismeretterjesztő írásai, fotói többek közt a Magyar Zeneművészek Szövetsége Jazz Szakosztálya Tájékoztatójában, a Jazzinfoban, a Jazz és a Majazz szaklapokban, valamint különböző folyóiratokban jelentek meg. 1967-től 1971-ig és 1989-től 2007-ig a Magyar Rádió külső munkatársa volt. Körülbelül százötven interjút készített a magyar jazz úttörőivel, meghatározó egyéniségeivel, veteránjaival. A Magyar Jazz Szövetség vezetőségi tagja és alelnöke volt 1998-ig, 1994 óta a Magyar Jazzkutatási Társaság alelnöke. Zenei rendezője volt a Trezor és a Jazzveteránok című sorozatoknak. Több felsőfokú intézményben tanított 1997-ig.

1986 és 1989 között az Oldsmobile Dixieland Jazz Band művészeti vezetője, 1989-ben alakította az Orient Dixieland Jazz Bandet, amely tíz évig működött. Az együttes a húszas és harmincas évek dixieland- és swingmuzsikáját szólaltatta meg korhűnek szánt hangszerelésben. Felléptek a jelentősebb hazai fesztiválokon és külföldön (Ausztriában, Németországban, Svédországban, Hollandiában, Horvátországban, Angliában) is játszottak. A fesztiválok közül említésre méltó a göteborgi-, a drezdai- és a londoni Soho fesztivál. A londoni „100” klubban vendégszólistájuk volt Pat Hawes, a Humphrey Lyttelton zenekar zongoristája. 1995-ben és 1998-ban szerepeltek a Magyar Rádió Márványtermi koncertjein, 1999-ben, a Klasszikus és jazz sorozatban, ahol az együttes fúvósaiból alakult Orient kamara quartet reneszánsz zenei műsorát is bemutatták. Első lemezük, a Wang-Wang Blues 1991-ben, tradicionális kategóriában az Év lemeze kitüntetést kapta. 1993-ban New Orleansban jelent meg CD-jük, Joe Murányi közreműködésével. 1986-ban, a New Orleans-i French Quarter Fesztiválon Csányi Clive Wilson Original Camelia Band-jével zongorázott. Régi töredékekből restaurálta és részben komponálta a szegedi, 1986-ban helyreállított harangjáték zenéjét, 1998-ban írta a margitszigeti zenélő Bodor kút 12 részes zenei illusztrációit, amelyet az Orient kamaraegyüttes szólaltat meg.

2012-ben a Magyar Jazz Szövetség Pernye András-díjjal tüntette ki.

„Sorsdöntő volt, hogy a bátyám szerzett egy Vörös Szikra magnót. Az nagyon jó készülék volt. Nehéz, de volt rajta 19-es fordulat is. Egyszer, amikor a bátyám dolgozott, bekapcsoltam, és két vagy három slágerszám után jött egy Armstrong-lemez. Kiderült, az Ambassador Satch volt, ami nekem egy egész életre szóló indítást jelentett. Annyira tetszett, hogy ahogy lejárt az orsó, azonnal tekertem vissza az elejére. Később derült ki, hogy Papa Fleigh is az Ambassador Satch hatására kezdett trombitálni. Ő is az utolsó hangig mindent tudott róla, mert ezerszer hallotta. Beszélgettünk nem olyan régen róla, hogy az első pár hallgatás az teljes elképedés volt. Utána pedig állandóan újrajátszottuk, soha nem untuk meg, minden szólóját az utolsó hangig tudtuk kívülről. Valószínűleg mindketten ezt az élményt keressük azóta is, és soha sem találjuk meg. De ami nekem az Ambassador Satch, az lehet, hogy másnak a Kind of Blue.”

„Kamaszként együtt jártam vele Zilcz Györgyhöz a László Gimnázium zeneiskolájába. Egyszer Fleigh beállított pár normál lemezzel – tehát még 78-as fordulatú gramofonlemezzel –, rajta Chappy zenekara. Angolul énekeltek, talán szaxofonszóló is volt rajta. Állította, hogy ez magyar. Meghallgattuk párszor és nagyon tetszett. Nagyon rejtélyesnek látszott, elkezdtük kérdezgetni, hogy ki ez a Chappy? És kik a többiek? Tehát voltaképpen innen datálódik a magyar jazz megismerésére való törekvésem. Ennek lassan hatvan éve. Azóta ezzel foglalkozom és egy pillanatra sem bántam meg, hogy beleástam magam.”

 „A jazzkutatásban a következő impulzust az adta, amikor egyik prágai vagy brno-i utamon találtam egy cseh jazztörténetet – spirál kötésű cseh nyelvű könyv, duplalemezzel. Akkoriban már folyt idehaza a vita, hogy tánczene, jazz, vendéglátós zene. Amit mi jazzesnek éreztünk, például a Chappy zenekar játékában, megerősített, hogy a csehek is annak tartják. Tehát ők a saját lemezválogatásukba, a cseh jazztörténetbe beválogattak olyan felvételeket is, amelyeket nálunk fanyalogva hallgattak volna. Főleg azok, akik már a modern jazzel ismerkedtek. A véletlen hozta, hogy belebotlottam a belga jazztörténeti kötetbe. Akkor kezdtem felismerni, hogy sokfelé foglalkoznak képzett és zenéhez értő emberek helyi, hazai jazztörténettel.”

 „Emlékszem, kijártam a Széchényi Könyvtár kisnyomtatványtárába – ami Rákospalotán, egy használaton kívüli templomban működött – lemezprospektusokért. Fénymásolásról még nem is hallottunk, de lehetett mikrofilmes másolatot rendelni pénzért. Ez szenzációs újdonságnak számított. A két háború között kiadott kereskedelmi prospektusok voltak ezek, amelyeket katalógusként lehetett használni. Néha találtunk egy-egy His Master's Voice vagy Marnitz prospektust. Néha antikváriumban is felbukkantak, de általában kidobták őket, mert azt hitték, hogy nincs értékük. Pedig abból tudtuk meg, hogy például megjelent kettő vagy négy Kelényi-lemez. Addig se Simon, se én nem botlottam bele. Egy idő után hallottuk, hogy az anyag penészes lett, nehezen tudták kezelni és kidobták. Tehát megszűnt ez a kisnyomtatványtár, ami a mi szempontunkból nagyon fontos lett volna.”

 „Először 1986-ban csináltam az Oldsmobile-t, amelyben három évig voltam művészeti vezető. Szerénytelennek hangzik, de tradicionális zenekarban – ezt árnyaltabban kellene mondani – jobb zenekart akkor nem ismertem Magyarországon. Beleértve a Molnárt vagy a Benkót is. A zenekar minden tagja elmélyedt a stílusban, a hangszerén nagyon jól játszott. Molnárnál meg az elmúlt évtizedek alatt például csak ritkán volt jó trombitás. Hiába volt ő európai színvonalú, mindig voltak gyenge pontjai a zenekarnak. Benkó a menedzselésben páratlan. Amit el lehetett érni, azt elérte.”

 „Akkor alakítottam egy másik zenekart, az Orientet, 1993-ban megjött a meghívó és felléptünk Drezdában, úgy, ahogy megálmodtam. De mint mondtam, nagyon kevés tradicionális érdeklődésű zenész van Magyarországon. Fiatalokból is kellett válogatnom. Fél évbe telt, mire a másik zenekart, az Orientet megcsináltam. Már az első évben készítettünk egy nagylemezt, ami a Magyar Jazzkutatási Társaságnál az Év lemeze díjat kapta. Aztán megjelent egy másik Amerikában Murányival, beindult a zenekar is, kezdtünk nyugati fesztiválokra járni. Továbbra sem volt se Moszkva parti esték, se Szentek. Maximum az Ice Cream, ha nagyon muszáj volt. Ez a zenekar tíz évig működött.”

 „Ott bábáskodtam a jazzma.hu nevű internetes portál születésénél, ami immár négy éve működik. Rovatvezetőkkel, kritikusokkal követve nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai jazzélet szinte minden eseményét. Kialakult egy stabil szerkezet, növekszik a látogatók, azaz olvasók száma. Vannak még külföldi tudósítók is és a lap megvalósította, amit már Simon Géza is fontosnak tartott, hogy bevont ebbe a munkába egy sor fiatal gyakornokot, akik között néhányan ígéretes tehetségnek látszanak. Főszerkesztő-helyettesként szakmai kérdések elbírálása mellett jó néhány témában publikáltam már itt, akár hosszabb írásokat is. Lemezkritikák, koncertbeszámolók, előadóművészek méltatása, életútja, egy-egy kerek évforduló kapcsán, híradások a konzervatóriumi- és zeneakadémiai jazzmuzsikus növendékeknek a bemutatkozásairól, magyar jazzmuzsikus ABC, és hogy a kedvenc témám, a jazztörténet se maradjon ki, néha közreadtam néhányat az „Elsárgult dokumentumaimból” is.”

 „A beszélgetős rádióműsoraim (A magyar jazz archívuma) eleinte fél órások voltak, de egyszer csak szóltak, hogy mostantól lehet egy órás is. Nagyon szerettem csinálni, nagyon kíváncsi voltam ezekre az emberekre. Alaposan felkészültem és akivel beszélsz, az szereti, ha valamit tudsz róla. Ami a legnagyobb nehézséget okozta, hogy ebben a műsorban csak az a muzsikus jöhetett számításba, akiről valamilyen hanganyag elérhető. A rádió csak friss felvételekkel rendelkezett, tehát az úttörőket a saját gyűjteményemből választva illusztráltam. Ha volt ilyen. Mégis elkészültek a műsorok. Példaként felsorolok néhány címet: Beamter Jenő, Fáy András, Fóthy János, Holéczy Ákos, Káldor Péter, Ruttka Ferenc, Stark Tibor, Deák Tamás, Zágon Iván, Herrer Pál, Zsolnai Vilmos, Balassa P. Tamás, Bányay Lajos Kelemen Endre, dr. Máday László, Mészáros „Kutya” Sándor, Radics Gábor, Selényi Dezső, Szalay Gábor, Lakatos Vilmos, Németh János, Zorándy Zoltán, Rosenberg Tamás, Tihanyi Péter, Les Czimber.
 A régi többségében magánfelvételek válogatása közben ismertem fel, hogy rengeteg olyan muzsikus van, aki rendszeresen szerepelt a Magyar Rádióban és egyetlen perc hangfelvétel sincs róla. Vagy 30-40 évvel ezelőtti lemezen játszott utoljára. Ezért indult a Trezor sorozat, amelyben ezekkel a muzsikusokkal felvételeket készítettünk, hogy legalább nyoma maradjon a játékuknak. Nem kellett könyörögni, az ötletet azonnal támogatták, csak az anyagiak voltak egészen szerények. Itt nemcsak zenei rendező voltam, hanem a résztvevő muzsikusokat is én választottam ki. Néhány név közülük: Szabó Sülthal Sándor, Fóthy János, Taligás Tibor, Szele Tibor, Máday László, Molnár Lajos, Jákó Balázs, Ungár István, Gregorits János, Tabányi Mihály, Fogarasi János, Martonosi György, Buvári Tibor, Káldor Péter, Schmidt Péter, Bordács Zoltán, Vajda Sándor, Hardi Tamás, Wachner Róbert, Csonka Emil, Borissza Géza.
 Végére hagytam a Magyar jazz ABC-t. Ebben a műsorban mindenkit bemutattam betűrendben. Se stílus, se tanulmányok nem számítottak, és ebből csodák jöttek ki szerintem. Ez 2003 decemberében indult és 2007 májusában ért véget, 123 adást ért meg és a H betűig jutottunk. Lehet, hogy egy-két adás még elkészült, és akkor jött egy újabb átszervezés.”