Élet- és karrierinterjúk

Barcs 1957-ben született Budapesten. Katonatiszt édesapja az erdő-és vadgazdálkodást szánta fia hivatásának, ezért tizennégy évesen a soproni Erdészeti és Faipari Szakközépiskolába „száműzte” a fővárosból. A bölcsész indíttatású tinédzser a saját bőrén tapasztalta meg, mit jelent az iskola a határon. A tananyag nem érdekelte, viszont középiskolás évei alatt alapozta meg rendkívüli szépirodalmi, filozófiai és társadalomtudományi műveltségét: „Egyáltalán nem érdekelt az erdészet, viszont szerencsére nagyon jó volt az irodalomtanárom, aki látta, hogy mindent elolvasok, és sorban adta a kezembe a könyveket, így elvoltam valahogy. Két erdészeti szakközép működött akkoriban az országban […], így nagyon sok helyről érkeztek a srácok tanulni, ami számomra nagyon fontos tapasztalatot jelentett, mert a nyelvi, nyelvjárási különbségek érdekeltek, akkor tanultam meg mindenféle tájszólást. Tudtam utánozni mindenkit, de nem kiröhögve, inkább az a hatalmas nyelvi bőség és választékosság nyűgözött le.”

A szakközépiskolában sajátította el a benzinmotoros láncfűrész használatát, ami később látványelemként a mindenkori Flash-koncertek fontos eszközeként vonult be a rocktörténelembe. Tizenévesként került érdeklődése középpontjába az anarchizmus mint ideológiai eszmerendszer: „Kicsit már akkor kilógtam a közegből szellemileg, inkább a tanárokkal tudtam elbeszélgetni. Az osztályfőnököm egyszer behívatott a kollégiumi ügyeleti szobába, mert nem értett engem: én már akkor vér anarchista voltam. Azt kérdezte, hogy ha az ajtón a hosszabb vagy a nyitott ablakon a rövidebb úton kellene kimennem, melyiket választanám? Persze, az ablakot mondtam neki. Magamban röhögtem rajta, hogy próbál megérteni. Nem ment. Az anarchizmus funkcióiban működő, de gyenge államot képzel el, az autoriterizmus és az etatizmus az erős állam, az állam elnyomó képességéről szól. Ezek ellentéte az anarchista felfogás, ami azt tartja, hogy az államnak ne legyen fizikai ereje, ne legyenek felfegyverezve a rendőrök. Nyilván ez a jövőbe mutat, utópia valahol. Olyan rendszer az anarchia, mint az internet: minden részecske, minden tag egyenlő hálózatba tartozik. Egyenlő jogú, erejű és képességű tagok hálózata.” Az érettségit követően hazatért Budapestre, és a Moszkva téri galerikhez csapódott:

„Sosem volt pénzem. Időnként kerestem valamennyit, elmentem, dolgozgattam ezt-azt, alkalmi munkákat. A pénztelenség meghatározta a körülményeimet úgy, hogy nem is tudtam róla – lehet, hogy nem is akartam. Akkoriban uralkodott az a kamu hippi-hangulat, hogy ugyan, mit számít a pénz? Gyere, hívj meg valamire, aztán legközelebb majd visszahívlak – ez rendben van, de állandóan azt lesni, hogy ki hív meg, az más kategória. […] Én végig ebben a pénztelenségben, ruppótlanságban éltem. Ha folyamatosan ruppótlan az ember, abba az évek során észrevétlenül bele lehet tespedni, rohadni. Akkor annyira rajtam kívüli folyamat volt, ami velem történt, hogy csak most, utólag fogom fel és tudom értelmezni.”

A katonaság elől először hónapokra Prágába menekült, ahol barátságot kötött a helyi undergound figurákkal, majd Budapesten szerzett szakorvosi igazolást, hogy alkalmatlan a sorkatonai szolgálatra. Később a Kulich Gyula téri pszichiátriai klinika pincéjében lelt közösségre: „Dr. Gerevich József vezette itt a pszichiátriai klinikát drogosoknak, és az intézet pincéjébe beengedett underground arcokat, akik számára ez védelmet jelentett. Akkoriban én is ott mozogtam ebben a drogos, hipster társaságban, Gerevich pedig tanulmányokat írt belőlünk. A Kulich Gyula téri pszichiátriai intézet udvarán rendezték az első URH- és Balaton-koncertet.” Azokban a hónapokban alakult ki Budapest új, alternatív klubhálózata: „Elkezdtünk a Kassák Klubba járni, ahol a Kontroll Csoport nyomult, Bizottságra jártunk ki Szentendrére, ők ismertek engem. Úgy képzeld el az akkori időszakot, hogy laza gengek léteztek föl-alá a városban, zenekarok alakultak új hullámos és punkos nyomokon. A pszichiátriai klinika nagy lendületet adott ennek az egésznek:valamennyire dilisek is voltak ezek a tagok, úgyhogy ott védve voltak, aztán jött a Kassák Klub, a Ráday Klub, ott kezdődött ez az egész. Az Embersport zenekarban én is benne voltam. Az Ikarus Művelődési Házban játszott az ETA együttes, oda is jártunk ki sokat. Pajor Tamás később robbant be, de járkált a Ráday utcába és a többi helyre is, füveztek, hernyóztak vagy mákot használtak… persze, sokan mások is. A drogok nagyon komolyan kísérték ezt a vonulatot.” Barcs maga is kemény drogosnak számított hosszú évekig. Akkoriban alapította zenekarát, a Flash együttest, amelynek ő maga a névadója:

„Flash – intravénás szúrás plusz megvilágosodás.”

Szövegeiben gyakran alkalmaz trágár kifejezéseket, a mondanivaló kiemelése érdekében: „Eleve abból indultam ki, hogy szeretek trágárkodni. Gyártottam ehhez egy elméletet, ami úgy néz ki, passzol is a kifejezőeszközeimhez: a nyelv ereje a trágárságokban és a káromkodásokban olyan mértékben nyilvánul meg, hogy az elképesztő. Már a középkorban is feljegyezték, hogy a csatába induló magyarok brutális káromkodásokba törtek ki, valahogy abból merítettek lelki-szellemi erőt. Az obszcenitás és a trágárság nem szabad, hogy a társadalmi szint mérőműszere legyen, vannak, akik a szájukra nem vennének ilyen kifejezéseket, aztán lenézik azokat, akik beépítik ezt a beszédstílusukba. A gyalázkodásnak is megvan a maga esztétikája, azt kell művelni. Ez a nyelvi lelemény egy bizonyos kifejeződése. Lehet ocsmányul, gusztustalanul, patkány módon is alkalmazni, még a legnemesebb gondolatokat is ki lehet fejezni undorító indíttatással. A romantika és a szentimentalizmus korának még megvan a hagyománya ma is, még mindig millióan vannak, akik űzik ezt a szívből jövő undorító takony-és nyálcsöpögtetést. Ez ocsmányabb, mint amikor én azt mondom, hogy »a jó kurva anyádat«.”

Barcs Miklós készített egy kísérleti filmet is Égi rovar címen, amely egy fesztiválon díjat nyert. Főállású diplomás szociális munkás, a segítő hivatás mellett dolgozik első kötetén, valamint új dalokat ír zenekarának. A Flash zenekar viszonylag ritkán lép fel élőben, koncertjeik viszont eseményszámba menő fontos momentumai a hazai zenei életnek.