Tanulmányok

Az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának immár harmadik évadát záró konferenciája – illetve az ennek anyagát tartalmazó jelen kötet – a könnyűzene és a film egymásra gyakorolt hatását igyekszik körüljárni a Kádár-korban. Ahhoz azonban, hogy e két fontos műfaj, művészeti ág kapcsolatáról és kölcsönhatásairól érdemben beszélni lehessen, szólnunk kell először azokról a hordozóeszközökről – a televízióról, a moziról és érintőlegesen a videomagnóról –, illetve az ezeket működtető intézményekről, amelyek vizuálisan is eljuttatták a közönséghez az újfajta zenét, valamint az addig megszokottaktól a megjelenésükben is eltérő zenészek képét.

Rendkívül érdekesnek tartom, hogy a hazai könnyűzene és a magyar televíziózás indulása[1] és tömegkultúrává válása nagyjából egybeesik egymással. Ráadásul mindkettő avval a bizonyos Kádár-korral[2] nagyjából egyszerre született, vele együtt, vagy vele szemben, de hozzá szorosan kapcsolódva fejlődött. Hiszem, hogy ha nincs ez az időbeli párhuzamosság, akkor például a Ki Mit Tud?-ok[3] vagy a táncdalfesztiválok[4] sincsenek, és ebben az esetben lassabban vagy később válik tömegkultúrává a hazai könnyűzene, sőt más „sztárokat” teremt az ötvenes éveket követő bő három évtized. Miként abban is teljesen biztosak lehetünk, hogy e hordozóeszközök és a könnyűzene terjesztésében betöltött szerepük nélkül az állampárt és apparátusa is teljesen másként viszonyult volna a popzenéhez, annak tűréséhez, tiltásához, vagy éppen támogatásához.

Éppen ezért tartom fontosnak, hogy mielőtt konkrét alkotásokról, szereplőkről és filmekben elhangzó zenékről esik szó, a hazai televíziózás és a korabeli filmszínházak kapcsán felhívjam a figyelmet néhány fontosabb adatra, eseményre és technikai változásra. A köztudatban az él, hogy a Magyar Televízió 1957. május 1-jén, a Hősök terén tartott, az 1956-os forradalom utáni első nagy tömegrendezvény közvetítésével született meg. A Magyar Televízió Vállalat megalapításához azonban már 1953. január 23-án hozzájárult a Minisztertanács.[5] Bármily meglepő, ezt a döntést a korszaknak nevet adó, a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) első titkára[6] által vezetett, 1952. augusztus 14. és 1953. július 4. között regnáló Rákosi-kormány hozta meg. Végrehajtása és tartalommal való megtöltése azonban már az első Nagy Imre-kabinet idejére esik, hiszen az első kísérleti adót 1954. január 20-án helyezték üzembe a Széchenyi-hegyen,[7] és az Orion gyár[8] is csak ebben az évben készítette el az első hazai tévékészüléket. Mindez nem azt jelenti, hogy maga a televíziózás is elterjedhetett volna a forradalom előtt Magyarországon. Ennek oka elsősorban nem az alacsony készülékállomány – 1956-ra mindösszesen hatszáz tévé talált gazdára –, sokkal inkább a kísérleti adót váltó hatvanméteres torony alig negyven kilométeres vételkörzete, illetve a Szabadság téri egykori Tőzsdepalotába[9] beköltöző MTV kezdetleges technikai kapacitása és a szakemberek, mindezzel együtt pedig a műsorok hiánya volt.[10]

Ha az 1956-os tévékészülék-állományt tekintjük kiindulópontnak, akkor azt mondhatjuk, hogy az első nagyságrendi ugrásra kettő (nagyjából 7000 készülék), a másodikra pedig egy (hozzávetőleg 60 000 készülék) évet kellett várni. Ugyanakkor bő tíz évvel később már az egymilliomodik televízió-előfizetőt ünnepelték, ami egyben azt is jelentette, hogy nagyjából 3–5 millió emberhez juthatott el a Magyar Rádió és Televízió[11] (MRT) egyetlen tévécsatornájának adása. Nem véletlen, hogy az MRT Közvélemény-kutató Osztálya által készített felmérés szerint a hatvanas évek közepén a falun élők 46%-a már úgy nyilatkozott, hogy számukra a televízió jelenti a legfontosabb kulturális szórakozást.

Az újabb egymillió tévékészülék bekapcsolásához azonban már nem kellett egy újabb évtizedet várni, ahhoz valószínűleg három év is elegendő volt. Az egykori MTV adatai szerint 1971. december 31-én 1 942 647 előfizetője[12] volt a még mindig egy csatornán sugárzó társaságnak. Ugyanakkor sejthető, hogy mivel 1970-től már nem készülékenként, hanem háztartásonként kellett az 1957-ben bevezetett előfizetői díjat leróni, jóval több tévé működhetett az országban, és a kétmilliós határt is korábban léphettük át.

Újabb duplázódás azonban már nem következett be, hiszen 1980-ban 2 765 000 előfizetőt[13] tartottak nyilván, ami nagyjából azt is jelenthette, hogy az ország szinte valamennyi háztartásában működött televíziókészülék. A Kádár-kor utolsó évtizede pedig nem feltétlenül a mennyiségi, hanem inkább a minőségi változásról szólt ezen a téren. Előbb a színes adás vételére képes készülékek, majd a videomagnók, számítógépek, esetleg parabolaantennák csatlakoztatására alkalmas berendezések kerültek az otthonokba – amelyek egyre ritkábban voltak szocialista gyártmányúak.

Ahhoz azonban, hogy a televízió alig negyedszázad alatt valóban meghódítsa Magyarországot, és sejthetően a lakosság jelentős részének első számú – vagy kizárólagos – szórakozási eszköze és információforrása legyen, a készülékgyártás és -import mellett további két dolog kellett. Egyrészt a stúdió- és adástechnika, valamint a szakmai tudás fejlődése, másrészt a vételi lehetőség szinte teljessé tétele az ország területén. Az előbbivel most nem foglalkoznék, utóbbi tekintetében viszont érdemes felidézni, hogy miközben 1956-ban egyedül Budapesten működött egy negyven kilométeres körben sugározni képes adótorony, addig 1980-ra az MTV 1-es csatornáját az ország területének 94%-án, a 2-es csatornát pedig 70%-án lehetett fogni. Az 1959-ben megépült pécsi, miskolci és soproni adókat a következő két évtizedben újabb nagyadók és átjátszók követték. Így 1980-ban az előbbiből tizenhat, az utóbbiból negyvenhét szolgálta az 1974-ben önállóvá lett – tehát a Magyar Rádióról leválasztott – MTV műsorainak továbbítását.[14]

A televízió elterjedése azonban negatívan hatott a majd fél évszázadon keresztül egyeduralkodónak számító vizuális szórakozásra, a mozira. Ezt talán a budapesti mozik és vetítőhelyek számában bekövetkezett változás mutatja a legjobban. Mert miközben 1956-ban még 371 filmszínház működött a fővárosban, a hetvenes évek végére csupán 71 maradt életben.[15] A Budapesten kívüli vetítőhelyek csökkenése talán azért nem lehetett ilyen drasztikus, mert a megyeszékhelyeken kívül jellemző, „egy település, egy mozi” hálózatot sem terjesztési, sem pedig kultúrpolitikai okokból nem lehetett nagymértékben leépíteni. Sőt a megyei moziüzemi vállalatok a kisebb településekre jellemző szinten tartás mellett a nagyobb vagy fontosabb városokban igyekeztek fejleszteni és új mozikat is megnyitni.[16] Ezt talán jól példázza Szolnok, ahol a nyolcvanas években hét helyre lehetett jegyet váltani, köztük az 1975-ben átadott, háromszáz férőhelyes, légkondicionált Tallinn moziba.[17]

A mozizás népszerűségét – főleg vidéken – nemcsak a televízió elterjedése és a vetítőhelyek minősége, lassú leépülése befolyásolta negatívan, hanem a rendelkezésre álló kópiák száma is. Ami nagyban meghatározta, hogy hová, hányadik vetítési héten és mennyi előadásra jut el egy-egy film. Nyilvánvaló volt, hogy először az úgynevezett premiermozik – vidéken ilyenek elsősorban a megyeszékhelyeken, illetve legfeljebb egy-két további városban működtek – játsszák az új filmeket, ráadásul a várhatóan nagyobb nézőszám miatt hosszabb ideig is. Ebből következően a kisebb településeken csak jelentős késéssel és sokszor mindössze egy-két napig vetíthették a legnépszerűbb filmeket.

Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy számos nyugat-európai és amerikai alkotást – köztük az első igazi zenés filmeket[18] – a tévénél sokkal előbb mutattak be a mozik, de az is előfordult, hogy ezeket kizárólag a filmszínházakban lehetett látni. Így miközben a fővárosban csökkent a vetítőhelyek száma, a kisebb települési mozik pedig kedvezőtlenebb pozícióban voltak a nagyvárosiakkal szemben, a mozi a rendszerváltásig fontos bemutató- és közvetítőhelye maradt a filmeknek, így a zenés alkotásoknak is.

A Kádár-kor utolsó éveiben jelentek meg azok a házi videomagnók (VHS-ek), amelyek drasztikusan átalakították a tévézési és filmnézési szokásokat. Mivel a nyolcvanas évek közepén Magyarországon és a KGST-országokban is csak kis szériában gyártottak videomagnókat,[19] ezek az eszközök főleg Nyugat-Európából kerültek az országba, és inkább a „tűrt” kategóriába tartozó státuszszimbólumoknak számítottak. Igazi elterjedésüket az 1988. január 1-jén életbe lépő útlevéltörvény, és az ehhez kapcsolódó úgynevezett valutakeret-rendelkezések módosítása alapozta meg, ami lehetővé tette, hogy a magyarok milliói utazzanak Ausztriába bevásárolni.[20]

A fentiek összefoglalásaként szeretném újra rögzíteni – vagy akár vita tárgyává tenni –, hogy a magyar könnyűzene története egészen másként alakult volna, ha megjelenése, elterjedése és fejlődése nem mutat párhuzamosságot a hazai televíziózás elterjedésével és a mozihálózatunk átalakulásával. Mert az utóbbiak nélkül nem, vagy jóval kisebb számban készülhettek volna el azok az alkotások, amelyekről ebben a kötetben szó lesz, és amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a rádióból reprodukált dalokhoz személyek és zenekarok, azaz arcok és emberek kötődjenek.

[1] Sem a magyar könnyűzene, sem a hazai televíziózás indulása nem köthető egyetlen pontos dátumhoz vagy eseményhez. Előbbi esetében a magam részéről elfogadom az NKA Cseh Tamás Program támogatásával megvalósuló Zene Háza projekt 2017. március 3-án, Egerben tartott workshopján létrejött szakmai „közmegegyezést”, miszerint kiindulópontnak az első hazai rock and roll felvétel megjelenését, azaz 1957. március 19-ét tekinthetjük. Utóbbi esetében pedig a leginkább elfogadott dátumot, az 1957. május 1-jei, a Hősök teréről történő tévéközvetítést tekintem kiindulópontnak.
[2] A Kádár János nevével fémjelzett korszak kezdete és vége is több dátumhoz köthető. A magam részéről 1956. november 4-e – Kádár a szovjet csapatokkal visszatér Magyarországra – és 1988. május 20-a – Kádár leváltása a főtitkári posztról és a PB-tagságról – közötti időszakot tekintem Kádár-kornak.
[3] A Magyar Televízió 1962 és 1996 között tíz alkalommal megrendezett tehetségkutató műsora, amelyben többek között feltűnt Bakacsi Béla, Koncz Zsuzsa, a Metro és a Benkó Dixieland Band, Kovács Kati, a Hungaria, a Tolcsvay-trió és a Pokolgép is.
[4] A Magyar Televízió 1966 és 1972 között hat alkalommal rendezett ezen a címen dalversenyt.
[5] A Magyar Televízió története, in Kollega Tarsoly István (szerk.): Magyarország a XX. században, III. kötet, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996–2000, 459–498. = mek.oszk.hu/02100/02185/html/516.html. Utolsó letöltés: 2017. július 31.
[6] Rákosi Mátyás (1892–1971), a Magyar Dolgozók Pártjának fő-, majd első titkára, 1952–1953-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke (miniszterelnök).
[7] Négy évtizede magasodik Budapest felett a Széchenyi-hegyi tévétorony, mult-kor.hu/negy-evtizede-magasodik-budapest-felett-a-szechenyi-hegyi-tevetorony-20150818. Utolsó letöltés: 2017. július 31.
[8] Az 1913-ban alapított Magyar Wolframlámpagyárból 1924-ben létrejött Orion Villamossági Rt., amely 1925-től foglalkozott rádiógyártással (a második világháború idején a világ rádióexportjának közel negyedét adta), majd 1955-ben, az AT501 típussal elindult a televíziók gyártása is.
[9] A főváros V. kerületében, a Szabadság tér 17. szám alatt álló, Alpár Ignác által tervezett és 1897 és 1908 között épített Tőzsdepalota az ötvenes évektől egészen 2009-ig volt a Magyar Televízió emblematikus otthona.
[10] Épül a nagyadó és a Szabadság téri stúdió, in Schmitt Péter (szerk.): MRT–MTV–MTV Rt. 1957–1997, MTV Rt. Sajtó és PR Főosztály, Budapest, 1997.
[11] A Magyar Rádió és Televízió (MRT) mint vállalat 1958-ban jött létre, és 1974-ig működtette a két legfontosabb médiumot. Akkor Magyar Rádió (MR) és Magyar Televízió (MTV) lett belőle.
[12] A Magyar Televízió története, in Kollega Tarsoly István (szerk.): Magyarország a XX. században, III. kötet, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996–2000, 459–498. = mek.oszk.hu/02100/02185/html/516.html. Utolsó letöltés: 2017. július 31.
[13] Uo.
[14] Uo.
[15] Mozitörténet (1895-től napjainkig), bp-mozitortenet.hu/2010/11/08/mozitortenet-1895-tol-napjainkig. Utolsó letöltés: 2017. július 31.
[16] Síró Judit: Az Apolló mozgótól az Apolló Art Moziig, www.filmkultura.hu/regi/2004/articles/essays/apollo.hu.html. Utolsó letöltés: 2017. július 31.
[17] Szolnoki házak (39): Tallinn mozi, www.blogszolnok.hu/1xvolt_szolnoki_hazak_39_tallinn_mozi. Utolsó letöltés: 2017. július 31.
[18] Például: Abba – The Movie (1977), Let There Be Rock (1980).
[19] A szocialista országokban a nyolcvanas évek elejéig nem a Nyugaton terjedő VHS (Video Home System), hanem a szovjet VCR szabványú képmagnókat gyártottak. Később áttértek a VHS-re, így a csehszlovák Tesla a Philips, a magyar Orion pedig Panasonic licence alapján kezdett kis szériában, elsősorban oktatási intézményeknek szánt videomagnókat gyártani.
[20] Gorenje-turizmus 1988-ban, mult-kor.hu/20130109_gorenjeturizmus_1988ban. Utolsó letöltés: 2017. július 31.