Előszó - Filléres emlékek gyűjtése
Magyarország második világháború utáni történelme szerintem nem érthető meg a magyar könnyűzene ismerete nélkül. Ha ezt az általam a Cseh Tamás Program és benne a Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram indulása óta oly sokszor hangoztatott „tételt” valaki netán túlzásnak érezné, annyi engedményt teszek, hogy az ország történetének megkerülhetetlenül fontos része mindaz, ami évtizedeken át a könnyűzene számtalan területén, rondán fogalmazva ebben az iparágban történt. Ezzel pedig azt hiszem, meg is magyaráztam, hogy a Cseh Tamás Program kidolgozásakor miért tartottuk fontosnak a könnyűzene múltját feltáró és feldolgozó, önálló alprogram elindítását, és miért fordítottunk az elmúlt két évben, több pályázaton keresztül, nagyjából 70 millió forintot erre a munkára.
Aminek még így is legfeljebb csak az elején járunk. Megengedőbben fogalmazva: a töredékét végeztük el. Leginkább azáltal, hogy egyfajta katalizátorként sokakban felkeltettük az érdeklődést a téma iránt. Így előkerültek féltve őrzött emlékek, kincsek és relikviák, ritkán vagy soha nem látott fotók és tárgyak. És talán ennek az alprogramnak is köszönhetően sokan döntöttek úgy, hogy beleássák magukat a hazai zenetörténet kutatásába. Amellett, hogy az alprogram Azok a régi csibészek címmel kedvelt és fontos rocktörténeti talkshow-t indított, folyamatosan bővíti a Poptörténeti emlékpontok számát, népszerű kiállítást rendezett a Várkert Bazárban a néhai Budai Ifjúsági Parkról, hiánypótló könyvek megjelentetésében működik közre, illetve szaporodnak az oral history módszerével felvett életútinterjúk, egyre többen jelentkeznek nálunk, akik a könnyűzene történetének valamelyik szeletével foglalkoznak vagy szeretnének foglalkozni. Köztük olyanok is, akik például egy-egy vidéki település rocktörténetének feldolgozását vagy mára elfeledett bandák múltjának bemutatását tartják fontosnak.
A Cseh Tamás Program rendelkezésére álló források korlátozottsága természetesen nem teszi lehetővé, hogy minden, a könnyűzenéhez kapcsolódó kutatást és publikációt támogasson. Miként azt sem, hogy ritkaságokat vásároljon fel. Azt azonban egyértelműen felvállalhatja, hogy a könnyűzenei múlt kutatása terén folyó munkákról, az ehhez kapcsolódó tárgyi emlékekről olyan katasztert állítson össze és gondozzon, amiből legalább az kiderülhet bárki számára, hogy kinél milyen megőrzendő és fontos dolgozatok, relikviák vannak. Elsősorban azért, hogy legalább a témával foglalkozók vagy a magyar könnyűzene múltja iránt érdeklődők tudják, mi van már meg, illetve mit hol lehet megtalálni. Másodsorban pedig azért, hogy az egyre szaporodó tételszám okán bizonyítani tudjuk: ez a művészeti ág – amelynek története immár legalább hat vagy hét évtizedes – is megérdemelne végre egy valódi múzeumot, netán a múltat szakszerűen őrző kutatóhelyet.
Már csak azért is, mert eljön az idő, amikor olyan generációk érdeklődése fordul a téma felé, amelyek nem lesznek abban a szerencsés helyzetben, hogy személyesen is láthatták és hallhatták a magyar könnyűzene alapjait megteremtő zenészeket és háttérembereket. Miközben a múlt megőrzéséért tartozunk tehát felelősséggel, a jövő nemzedékei felé is van elszámolni valónk.
Amihez nagyon jól fog jönni ez a kötet, ami írott formában is megőrzi mindazt, ami 2016. június 22-én a Ludwig Múzeumban tartott Időtlen hangok című konferencián elhangzott.
Bajnai Zsolt,
az NKA CSTP Ideiglenes Kollégium vezetője
