Marosvásárhely

Poptörténeti emlékpontok

Autostop MS

Az Autostop MS zenekar annak a Marosvásárhely, Rózsák tere 4. szám alatt lévő lakóháznak az udvarán alakult meg 1982-ben, ahol az együttes tagjai laktak és zenélni kezdtek, és ahol 2022. szeptember 8-án az első erdélyi Poptörténeti pontot elhelyeztük.

A zenekar még az alakulás évében sikeresen mutatkozott be az Elektromaros nevű helyi ipari nagyvállalat klubjában. A Dán Péter (gitár, ének), Józsi László (dob), Ercsei Ferenc (basszusgitár) és Godzsa Béla (billentyűk) összeállítású együttes – akikkel vendégművészként rendszeresen fellépett Keresztes Ildikó is – az első jelentősebb sikereit 1984-ben érte el, amikor csatlakozott a csapathoz Henter Loránt (gitár, ének). „A dal” című szerzeményükkel első díjat nyertek az abban az évben rendezett Estival Rock elnevezésű marosvásárhelyi rockfesztiválon, így a következő évben már, mint meghívottak, önálló koncerttel lehettek jelen az eseményen. A következő évben a temesvári Tim Rock fesztiválon szerepeltek, ahol akkor jelen volt a romániai rockzene színe-java. Még ugyanannak az évnek a végén a csíkszeredai Ezüstfenyő Rockfesztivál közönségdíjasai lettek.

Az Autostop MS-hez 1986-ban csatlakozott Ambrus Zsuzsa (billentyűs), akivel kiegészülve berobbantak a romániai rockegyüttesek élvonalába. A Râmnicu Vâlcea városban rendezett Constelații Rock '86 fesztiválon nemcsak az előadói kategória első díját nyerték el, de Ambrus Zsuzsa lett a fesztivál legjobb billentyűse is. Ugyanabban az évben a marosvásárhelyi Estival Rock '86 rockfesztiválon első díjat, a csíkszeredai Ezüstfenyő '86-on pedig második díjat nyertek. A zenekar 1986 decemberében a bukaresti Sportcsarnokban több mint tízezer néző előtt vehette át a „legjobb pályakezdő együttes '86” és a „fiatalsági” díjakat.

Az 1987-es év is jól indult az Autostop MS számára, hiszen a Bodzavásáron rendezett Top-T '87 fesztiválon másodikak, a Rockzene gálán pedig elsők lettek. A mangáliai országos rockfesztiválon, az Ancora de Aur elnevezésű versenyen az első helyezést és a fesztivál fődíját hozhatták haza, így a következő évben már díszvendégként léphettek fel ugyanott. Ekkor már új felállásban játszottak, Nagy Béla (szólógitár), Szöcs János (billentyűk) és Mészáros Levente (basszusgitár) váltotta a korábbi zenészeket.

Az együttessel számos rádiós és televíziós felvétel készült. A rendszerváltás előtt, 1989-ben egy „fél lemezt” sikerült kiadniuk Formatii Rock 12 címmel (a lemez B oldalát egy másik romániai együttes dalai foglalták el).

Az együttes 1989 után is folyamatosan zenél. A Nem akarunk című első, önálló lemezük 1993-ban jelent meg, amit 2003-ban és 2017-ben követett egy-egy újabb album, illetve fennállásuk negyvenedik évfordulójára tervezik a következő megjelentetését.

További tagok voltak:

  • Butean Imola (billentyű)
  • Zoltner Rudolf (szólógitár)
  • Hajdú Csaba (szólógitár)
  • György Szabolcs (ritmusgitár)
  • Harkó Levente (basszusgitár)
  • Mihály Róbert (dob)

Diszkográfia:

  • 1989 – "Formații Rock 12" (Electrecord)
  • 1993 – Nem akarunk (Pentaton Produkció)
  • 2003 – Autostop 20 (Autostop MS Egyesület)
  • 2017 – Autostop 30 (Autostop MS Egyesület)

Jelenlegi felállás:

  • Dán Péter (ének, gitár)
  • Józsi László (dobok)
  • György Zsolt (gitár)
  • Nagy Árkosi Árpád (gitár, basszusgitár, ének)
  • Móriczi Miklós (billentyűk, ének)

Youtube linkek:

  • https://youtu.be/UVIeFSEPpDY
  • https://youtu.be/Yne5okDQZfY
  • https://youtu.be/pFBHoSaBW5c
  • https://youtu.be/OZqRQgmsvvI
  • https://youtu.be/7Zb40Lg7OFY



Trupa Autostop MS a fost înființată în 1982 în curtea unei case din Târgu Mureș, situată în piața Trandafirilor nr. 4, unde au locuit și au început să cânte membrii trupei, și unde am amplasat primul Pop History Point din Transilvania pe 8 septembrie 2022.

Chiar și în anul formării sale, trupa a cântat cu succes la clubul unei mari companii industriale locale numită Electromureș. Trupa compusă din Péter Dán (chitară, voce), László Józsi (tobe), Ferenc Ercsei (chitară bas) și Béla Godzsa (clape) - cu care Ildikó Keresztes a cântat în mod regulat ca artist invitat - a obținut primul succes semnificativ în 1984, când Loránt Henter (chitară, voce) s-a alăturat echipei. Cu cântecul lor „A dal”, au câștigat premiul I la festivalul rock Estival Rock din Târgu Mureș organizat în acel an și ca atare în anul următor au fost deja invitați să susțină un concert independent la acest eveniment.
Peste un an, au concertat la festivalul Tim Rock din Timișoara, unde au fost prezenți cei mai buni muzicieni rock din România. La sfârșitul aceluiași an, au câștigat premiul publicului la Festivalul Rock “Ezüstfenyő” din Miercurea Ciuc.

Zsuzsa Ambrus s-a alăturat Autostop MS în 1986, alături de care trupa a ajuns în fruntea trupelor rock din România. La festivalul Constelații Rock '86 desfășurat la Râmnicu Vâlcea, a câștigat nu doar premiul I la categoria interpret, dar Zsuzsa Ambrus a devenit și cea mai bună clapeistă a festivalului. În același an, trupa a câștigat premiul I la festivalul rock Estival Rock '86 din Târgu Mureș și premiul al doilea la „Ezüstfenyő '86” din Miercurea Ciuc. În decembrie 1986, în fața a peste zece mii de spectatori în Sala Sporturilor din București, trupa a primit premiul „cea mai bună trupă nouă ’86” și premiul de „tineret”.

Anul 1987 a început bine și pentru Autostop MS, care a ocupat locul al doilea la festivalul Top-T '87 de la Buzău și primul la gala Rock. La festivalul național rock de la Mangalia, concursul Ancora de Aur, au obținut locul I și premiul principal al festivalului, astfel că au putut evolua ca invitați de onoare în același loc în anul următor. La acel moment, au cântat într-o nouă formație, Béla Nagy (chitară principală), János Szöcs (clape) și Levente Mészáros (chitară bas) i-au înlocuit pe muzicienii anteriori.

Au fost făcute multe înregistrări radio și televiziune. Înainte de schimbarea regimului, în 1989, au reușit să lanseze un „jumătate de album” din seria Formatii Rock 12 (fața B a albumului conținea înregistrările altei trupe românești).

Trupa continuă să fie activă și după 1989. Primul lor album solo, “Nem akarunk”, a fost lansat în 1993, urmat de un alt album în 2003, respectiv în 2017 și plănuiesc să-l lanseze pe următorul pentru cea de-a patruzecea aniversare.

Au mai fost membri:

  • Imola Butean (clape)
  • Rudolf Zoltner (chitară solo)
  • Csaba Hajdú (chitară solo)
  • Szabolcs György (chitară ritmică)
  • Levente Harkó (chitară bas)
  • Róbert Mihály (tobe)

Formația actuală:

  • Péter Dán (vocal, chitară)
  • László Józsi (tobe)
  • Zsolt György (chitară)
  • Árpád Nagy Árkosi (chitară, chitară bas, vocal)
  • Miklós Móriczi (clape, vocal)

Discografie:

  • 1989 – „Formatii Rock 12” (Electrecord)
  • 1993 – Nem akarunk (Pentaton Production)
  • 2003 – Autostop 20 (Asociația Autostop MS)
  • 2017 – Autostop 30 (Asociația Autostop MS)


Întocmit de:
Hints Zoltán

Fotók

Megosztás: