Élet- és karrierinterjúk

Ambrus Kyri 1945-ben született polgári családban, egy budai ház pincéjében. Első nagy példaképe Brenda Lee volt. Élete első nyilvános fellépésén, 1961. május 1-én a Népstadionban Brenda Lee If You Love Me című számát énekelte el a Nebuló zenekarral. Erre a művésznő így emlékszik:

„A műsor egy darabig a tervek szerint zajlott, aztán valamelyik fellépő késése miatt hirtelen, derült égből villámcsapásként elkezdtek engem kapacitálni, hogy lépjek fel a Nebuló zenekarral és énekeljem el velük az If You Love Me-t. Zavarba jöttem, köpni-nyelni nem tudtam, nem számítottam erre a fordulatra. Utólag nézve ez nyilván azt is jelentette, hogy az ezt megelőző próbán elégedettek lehettek velem. Nekem viszont abban a pillanatban az jutott először eszembe, hogy lebukok az osztályfőnököm és az osztálytársaim előtt. Rettentő kínos volt, miközben tényleg nem akartam 70 ezer ember előtt énekelni, én, aki addig csak házibulikban énekeltem. De feltétlenül ragaszkodott hozzám a konferanszié is, aki adott a Nebuló zenekar véleményére. Egyre feszültebbé vált a helyzet, én meg kötöttem az ebet a karóhoz, mire a műsorvezető megragadott, és a pulóveremnél fogva maga után húzott a bemikrofonozott színpadra. Így aztán a nagyközönség is tökéletesen hallotta, hogy megpróbáltam ellenállni, és azt kiáltoztam: én nem akarok énekelni. A publikum irtó jót mulatott, mert azt hitték, ez egy megrendezett jelenet, én meg magamban pironkodtam, hogy ilyen is csak velem fordulhat elő. Aztán nem volt mit tenni, már úgyis a színpadon álltam, úgyhogy rászántam magam, és elénekeltem azt az egy számot, amit tudtam. Soha nem gondoltam volna, hogy a zene ekkora hatással lehet az emberekre. A közönség ordított, tapsolt, őrjöngött, én meg nem tudtam, mi tévő legyek. Végül négyszer énekeltem el a Brenda Lee-dalt, mert csak az volt a repertoáromon, ennek ellenére igencsak belekóstoltam a siker ízébe.”

A Népstadionban aratott sikernek köszönhetően, Ambrus Kyri alig 16 évesen az ORI Zenés esti randevú című esztrádműsorában szerepelhetett egy évadon keresztül. Aztán a Magyar Rádió stúdiójában számos dalt énekelt fel, amelyeket a továbbiakban Z-sítettek, azaz rádiós műsorba szerkeszthetőnek nyilvánítottak. A felvételeken közreműködött a Magyar Rádió Tánczenekara, a Harmónia vokál, valamint a Stúdió 11 zenekar. ORI-vizsgáját 16 évesen könnyedén letette, először ideiglenes, majd nagykorúsága betöltése után állandó működési engedélyt kapott. A korabeli zenésztársadalomról így vallott: „Én a családomnak tartottam ezt a társaságot, és nagyon élveztem, amikor együtt utaztunk vidékre, jókat nevettünk, felléptünk, még pénzt is kaptunk érte, majd jöttünk vissza. Elmondhatom, hogy nekem mindenki a barátom volt, mindenkivel jóban voltam, nem volt haragosom, remekül éreztem magam ebben a közegben.” Ambrus Kyri hamar népszerű lett, amiről az énekesnő ezt mondta:

„Anyukám megörökítette egyszer az íróasztalomat, amit teljesen elleptek a rajongói levelek. Ez egyiket egy börtönből kaptam – ugyanis sokat énekeltem fogvatartottaknak, szinte minden börtönben jártam fellépni – a rádióba címezve, feladóként csak annyit jelölt meg az illető, hogy hányas zárkából érkezett a küldemény, amelyben az állt, hogy nehogy férjhez menjek, hanem várjam meg őt, mert ha kiszabadul, elvesz feleségül. Jaj, gondoltam magamban, csak meg ne találjon ez a bűnöző! Egy, a büntetésvégrehajtás területén járatos ismerősöm mondta nekem, hogy becsüljem meg ezt a levelet, mert el nem tudom képzelni, mennyi megvesztegetéssel járhatott – jellemzően cigarettában mérve –, hogy ezek a sorok kikerüljenek a börtön falai közül. Egy másik levél hasonlóan extrém volt, mert a külföldi illető nem tudta a címemet, és csak annyit írt rá, hogy »Ambrus Kyri, Magyarország«, a bélyeg helyére pedig a fényképemet ragasztotta. Mondanom sem kell, megkaptam a levelet minden nehézség nélkül. Előfordult olyan is, hogy az egyik étteremben, ahol korábban felléptem, a fényképeimmel díszített szalvétákkal terítettek meg, amikor legközelebb arra jártam. Szívet melengetőek ezek a ragaszkodást és szeretetet kifejező relikviák.”

Ambrus Kyri a Nappalok és éjszakák című számával aratta a legnagyobb sikerét, amellyel az 1967-es táncdalfesztiválon harmadik helyezést ért el. Mivel a táncdalfesztivál elsősorban a dalok, és nem az előadók versenye volt, így a szerzők nézték ki maguknak, kivel szeretnék elénekeltetni az adott szerzeményüket. Ez ellen nemigen volt apelláta, és ez a felállás alapvetően határozta meg az énekesek helyzetét. Hogy hogyan kapta meg ezt a dalt, arról a művésznő azt mondta: „az eredetileg felkért művész nem tudta elénekelni, és én az utolsó pillanatban kaptam meg a lehetőséget. Balassa P. Tamás egy héttel a táncdalfesztivál előtt hívott fel, hogy próbáljam meg előadni ezt a számot. Mondta is nekem, hogy hadd tudja meg mindenki, aki még eddig nem tudta, hogy milyen jó a hangom. Egy hét alatt sikerült megtanulnom a darabot, amit pedig eredetileg énekeltem volna, azt sutba dobtam. Ez más volt már, mint a gyermeki hangszínem.” A siker a többi táncdalfesztiválon elmaradt, és bár Ambrus Kyri a Magyar Rádió Made in Hungary és Tessék választani! című vetélkedőinek is állandó résztvevője volt, nem adtak neki olyan darabot, amivel megmutathatta volna tehetségét.

Az 1966-os sopoti fesztiválon érte el élete egyik legnagyobb közönségsikerét. Ezt követően számos alkalommal énekelt a keleti blokk országaiban. A szovjetunióbeli élmények a mai napig hatással vannak rá, ezekről így nyilatkozott:

„Az Interkoncert szervezésében mentünk, volt, hogy a Szovjetunióban eltöltöttem egyhuzamban három-négy hónapot. Nagy sikereim voltak, amikor pedig elővettem egy-egy orosz slágert, a hangulat mindig a tetőfokára hágott. Mindenhová repülőgéppel utaztunk, akkora távolságok voltak. Leningrádtól – ma Szentpétervár – Moszkváig, Novoszibirszktől Tuláig és Taskentig nagyon sok helyen jártunk. Kis lélekvesztőkkel utaztunk, amelyeknek a pilótafülkéje mindössze egy koszos ronggyal volt elválasztva az utastértől. Repülőtér nem volt, általában a prérin szálltunk le. Borzalmasak voltak az utazási körülményeink. A gázsinkat nem tudtuk elkölteni, így egy kisebbfajta zsákban tartottuk a pénzt, és mindenhová vittük magunkkal, a végén pedig hazahoztuk, a tíz százalékos közvetítői jutalékot szovjet rubelben befizettük az Interkoncert kasszájába, majd hivatalos árfolyamon beváltottuk forintra a maradékot. Az Interkoncert szovjetunióbeli megfelelője, a Goszkoncert képviselői mindig velünk voltak, ők voltak egyben a belügyi megfigyelőink is, nem is csinálhattunk bármit szabadon. Tudtak magyarul, így értették miről beszélgetünk egymás között.”

A művésznő egyetlen nagylemezének történetét is felelevenítette az interjúban: „A Budai Parkszínpad öltözőjébe a szünetben berohant hozzám Bors Jenő, az MHV igazgatója, és bizonygatta, hogy ő nem tudta, hogy engem ennyire szeret a közönség. Úgy tett, mint aki csodálkozik, hogy nekem eddig nem jelent meg nagylemezem, pedig nyilván a bevétel lebegett a szeme előtt, amikor felkért az album elkészítésére. Úgy láttam, kapok még egy esélyt, hogy megmutassam, mit tudok, de az addigi kislemezeken szereplő, pláne a táncdalfesztiválos számaimtól nem lehetett nagy sikert remélni, így nem is terveztem, hogy felteszem őket a nagylemezre. Így aztán új dalok után kellett néznem, és ekkor jött a következő nagy pofon: az igazán nagy zeneszerzők nem voltak hajlandók szóba állni velem, mondván, a rádióban úgysem fogják játszani ezeket a dalokat, és hiába lennének jó számok, elvesznének. Erdős Péter – akivel nekem soha semmiféle kapcsolatom nem volt – keze messzire elért, és sajnos még azt is el tudta intézni, hogy bizonyos előadókat ne játsszanak sehol, ha úgy akarta. Borzalmas világ volt, de nem lehetett szembe menni vele. Egyetlen zeneszerző, Havasy Viktor az, aki erről nekem őszintén beszélt. Emiatt nagyon nehezen jött össze a lemezre a tizennégy szám, a végén mégis vissza kellett nyúlni a régi dalokhoz. Körmendi Vilmos volt a hangszerelő, az ő érdeme, hogy a régi nótákat új köntösbe tudtuk csomagolni. Őt egyébként kedveltem, soha senkivel nem volt rosszindulatú, és elég nagy befolyása is volt, persze mégsem akkora, hogy Erdős Péterét überelje.”

Az énekesnő a Magyar Rádiónál is dolgozott külsősként 1967-től egészen 1993-ig. Többek között a Könnyűzenei Híradó, a Magnósok figyelem!, a Magnóról magnóra és a Filmzenei újdonságok műsorvezetője volt, de Ella Fitzgeralddal is készített interjút. Többször próbált főállásba is bekerülni a rádióhoz bemondóként, de minduntalan megakadályozták. Ennek okát a rádió párttitkára, Bátonyi György tolmácsolta neki, „miszerint az nem járja, hogy egyszer tinglitangli számokat énekelek a szerelemről, máskor meg a vietnámi háború szörnyűségeiről számolok be az éteren keresztül. Még azt is felajánlottam, hogy levelező vagy esti tagozaton elvégzem az egyetemet, ha ez a feltétele annak, hogy bekerüljek, de ezt is visszautasították.” Ambrus Kyri 1987-ben vonult vissza a színpadtól.