Szolnok

Poptörténeti emlékpontok

A Bergendy-testvérek szülőháza

(Szolnok, Ady Endre út 13.)

A szolnoki Kolozsvári utca - Ady Endre út (1950-ig Horánszky Nándor utca) sarkán álló – ma a Párizs Parfümériának otthont adó – épület egykor a Bergendy család tulajdonában állt, így itt töltötte gyermekkorát és középiskolás éveit Bergendy István (1939. október 8. – 2020. december 14.) és Bergendy Péter (1941. szeptember 2.). Mindketten a néhány száz méterre egykor álló akkori Sipos téri általános iskolába („tabáni egyetem” jártak, majd a patinás szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium padjait koptatták.

Mindketten már korán érdeklődést mutattak a zene, a hangszerek világa iránt, a háború után alapított, akkor a Beloiannisz úton működő szolnoki zeneisoklában sajátították el az alapokat. István eleinte harmonikázni tanult, majd később a klarinét és a szaxofon lettek a fő hangszerei, miként Péternek is a szaxofon és később a fuvola.

A 1956-os forradalmi események – amelyekben Szolnok kiemelt szerepet kapott – még korántsem merültek feledésbe, amikor a helyi fiatalok is keresték már a szabadság érzetét kínáló önkifejezési formákat. A Bergendy-testvérek több osztálytársukkal együtt határozták el, hogy zenekart alapítanak. Az első formáció a gimnázium égisze alatt, annak zenekaraként elsősorban jazz klasszikusokat játszott. Hamarosan felvették jól csengő ROKY nevet és repertoárjukban megjelentek az akkor divatos, főleg amerikai fúvós jazz-szerzemények, és a jazzes elemekből építkező tánczenék. A műfajhoz való kötődést nem kis mértékben befolyásolta a tény, hogy Bergendy István ekkor a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapatában is jeleskedett, idősebb, a válogatottban is játszó társai külföldi útjaikról hazatérve rendszeresen hozták a legfrissebb nyugat-európai, tengeren túli jazzlemezeket, amik aztán a ROKY próbatermében kötöttek ki. A Bergendy-testvérek a Tisza Szálló „házizenekarának” névadó vezetőjétől, Bedő Károlytól tanultak szaxofonozni, tőle kapták a kottákat, a modern hangszereléseket, amelyeket 1957 nyarától a helyi Nemzeti Szálló kávéházában játszottak először nagyközönség előtt, amikoris két hétig helyettesítették a hely állandó együttesét.

A korai formáció tagjai voltak: Bergendy István (tangoharmonika, klarinét), Bergendy Péter (szaxofon), Lafferton Győző (szaxofon), Munkácsi István (trombita), Balczó Lajos (zongora), Nemes Gábor (bőgő) és Kádár György (dob).

Még ugyanazon a nyáron a Cserkeszőlői Strandvendéglőben is két héten át minden este felléptek. Az egyre szaporodó tapasztalatok birtokában, és később némi személycserékkel hamar a szolnoki fiatalok kedvenc zenekarává váltak. A következő években az iskolai rendezvények mellett számos, főleg szolnoki és környékbeli vendéglátó-helyen játszottak rendszeresen.

Bergendy István 1958-ban érettségizett Szolnokon és nyert felvételt a Budapesti Műszaki Egyetemre (BME), ahol három évig autóközlekedési-mérnöknek tanult. Ettől fogva a közönség által csak „a Bergendyék” néven emlegetett zenekar némileg csökkentett létszámmal játszott, egészen Bergendy Péter érettségi vizsgájáig, 1959 nyaráig. Mivel ő a szintén a fővárosban található Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre nyert felvételt, a szülök úgy döntöttek, elhagyják a nagyszülők házát, és az egész család Budapestre költözött.

A Bergendy-testvérek a közös zenélést a Közgazdaságtudományi Egyetem ifjúsági jazz-együttesében folytatták, amelynek néhány tagjával 1962-re érett meg az igazán önálló zenekaralapítás gondolata, és lévén a két vezető hangszeres a szolnoki testvérpár volt, a név is tálcán kínálta magát: Bergendy-együttes. De ez már egy újabb fejezet a Szolnokról indult, és a nagyszülőket halálukig a városban sokszor látogató fivérek karrierjében, és a magyar popzene történetének lapjain.

Pap Béla


-------------------------------------------

Bergendy István élete
https://www.ujsagmuzeum.hu/bergendy-istvan/

Bergendy Péter
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bergendy_P%C3%A9ter_(zen%C3%A9sz)

A Bergendy-együttes
https://bergendy-egyuettes.broadway.hu/

Az egyik legtovább működő és legváltozatosabb pályát befutó zenekar
https://popkulturalis.hu/eloado-bergendy-326

Fotók

A Verseghy Gimnázium zenekara 1957 körül az intézmény egyik tantermében, bal szélen szaxofonnal Bergendy Péter, jobbra tangóharmonikával Bergendy István (László Béla gyűjteménye)
A Verseghy Gimnázium zenekara, első sorban a két szélen a Bergendy-fivérek (László Béla gyűjteménye)
A szolnoki Roky együttes 1958 körül a helyi Aranylakat halászcsárdában, az első sorban a Bergendy-fivérek (László Béla gyűjteménye)
A Roky együttes 1958 körül (László Béla gyűjteménye)
A Bergendy-együttes 1963-ban a Budai Ifjúsági Park színpadán, szaxofonoznak a Bergendy-testvérek (Fortepan/Szalay Zoltán)
Bergendy Péter és Bergendy István az 1968-as Táncdalfesztiválon (Fortepan/Főfotó)
Bergendy Péter és Bergendy István 1979-ben az MTV stúdiójában (Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián)
Megosztás: