Élet- és karrierinterjúk

(rezümé)

Tulajdonképpen itt történt meg, hogy a zene felé fordultam.

Ujj Zsuzsi

Ujj Zsuzsi

Ujj Zsuzsi 1959-ben született Veszprémben. Családja és szülei gazdálkodók voltak a második világháború előtt, majd a kommunista rendszerben államosították a földjeiket, így nincstelenné váltak. Édesapja egy hadiüzemben kezdett el dolgozni, és végül egy mezőgazdasági gépgyárból ment nyugdíjba. Édesanyja fegyverüzemben helyezkedett el, majd pedig a beteg nagymamát ápolta. Az ő halála után az Ofotért Vállalatnál kapott állást.

Klasszikus zenei nevelést nem kapott, azonban a zene végig jelen volt a gyermekkorában. Egyrészt a korszak népszerű televíziós műsorán, a táncdalfesztiválon keresztül, másrészt nótákat, operetteket hallgattak otthon, és a nagy generáció beatzenekarait: Illést, Zoránt, Omegát. Nyugati zenékből leginkább Janis Joplin, Jimi Hendrix, Joan Baez, Bob Dylan jutott el hozzá, általában már ismerősökön, baráti kapcsolatokon keresztül. Ekkoriban inkább költő vagy színész szeretett volna lenni, nem gondolt arra, hogy zenével foglalkozzon.

Az általános iskolában nehézségei támadtak abból, hogy az intézmény erősen kommunista szemléletű volt, míg ő hívő, katolikus családból származott, minden vasárnap templomba jártak. Az osztályfőnöke „meg akarta téríteni” a szüleit, de ez nem sikerült, így lányuknak egyre nehezebb lett az iskolai előmenetele, míg végül nyolcadik osztályban, félévkor megbukott, ennek következtében nem tudott továbbtanulni.

Egy évig még Veszprémben élt, a Faárugyárban dolgozott, ahol az üzemi könyvterjesztőnél meghatározó olvasmányélményeket szerzett: Gingsberg, Malamud, Singer voltak rá jelentős hatással.

Családi nyomásra folytatnia kellett az iskolát, így Budapestre került, ahol látszerésznek tanult, és egy Ofotért üzletben is dolgozott. Nagy nehézségek árán elvégezte az iskolát, közben pedig Durst György és felesége révén megismerkedett a fővárosi kulturális élettel. A Balázs Béla Stúdió vetítéseire, valamint dzsesszkoncertekre is járt.

Megismerkedett későbbi férjével, Mátyási Sándorral, akit csak Öcsiként emleget. Az ő biztatására elkezdte a gimnáziumot, amit szintén hosszabb idő alatt, de elvégzett. Öcsi Veszprémben tanult, ezért Ujj Zsuzsi is hazaköltözött a szüleihez, és azt tervezte, hogy továbbtanul. A pécsi Tanárképző Főiskolára felvételizett és megpróbálkozott a Színművészeti Főiskolával is, azonban nem vették fel egyik helyre se.

Ekkor ismerkedett meg egy Digó nevű fiúval, aki zenélt, de kábítószerezett, Zsuzsi pedig szerelmes lett belé, és annak érdekében, hogy felhívja magára a figyelmet, elkezdett dalokat írni: ekkor állt össze zenei repertoárjának első része. Ez az ismeretség azért is fontos, mert Digóval és egy másik barátjával zenéltek először közösen.

A zenekarból ekkor még nem lett semmi, Zsuzsi és Öcsi visszaköltöztek Budapestre. Ebben az időben alkalmi munkákból élt, dolgozott az Országos Pedagógiai Intézetnek, amelynek Solt Ottilia volt a vezetője. A demokratikus ellenzékkel, valamint a Beszélő folyóirattal is itt találkozott. A Balázs Béla Stúdióval Durst Györgyön keresztül került kapcsolatba. Később Durst felvette őt a Balázs Béla Stúdió Alapítványba is munkatársnak.

Ujj Zsuzsi szerelmi kapcsolatba bonyolódott Halász István – művésznevén Halas István – fotóművésszel, akivel. Ez a kapcsolat – illetve a szakítás Halásszal – indította el a művészi önkifejezés felé, amikor is magáról kezdett el fotókat készíteni. Rendkívül nagy hatással volt rá Hajas Tibor életműve. A fotóit nem a publikumnak szánta, azonban Várnagy Tibornak, a Liget Galéria vezetőjének megmutatta a képeket, így amikor egy kiállítást lemondtak a Ligetben, Ujj Zsuzsi fotóiból csináltak egy tárlatot. A megnyitóra 1987 novemberében került sor, ekkor készült Ujj Zsuzsi először koncerttel, úgy gondolta, egyben megmutatja a művészetét: a fotókat és a dalokat is. Azonban próba nélkül léptek fel, a falról az előadás alatt elkezdtek leszakadozni a képek, ezért ez az alkalom kisebb botrányba fulladt. Ezen az eseményen vett részt Tóth Zoltán (Spenót) is, aki később állandó zenésztársa lett a Csókolom zenekarban. A megnyitón fellelkesülve Ujj Zsuzsi szeretett volna csinálni egy záróeseményt is, ebben lett társa Spenót, Szineg Ildikó, illetve régi szerelme, Digó. A finisszázsból végül egy négy-öt számos koncert kerekedett, amire Ujj Zsuzsi így emlékszik vissza: „Tulajdonképpen itt történt meg, hogy a zene felé fordultam.” A Csókolom együttes azonban csak négy évvel később, 1991-ben alakult meg, amikor is Zalka Imre javaslatára Ujj Zsuzsi felkereste Spenótot, aki egy közös találkozó és próba után beszállt a zenekarba.

A fotózás, mint művészeti tevékenység 1991-ben lezárult Ujj Zsuzsi életében, a képei azonban később nemzetközi karriert futottak be. A bécsi MUMOK-ban megrendezett Gender Check című kiállításon három képe is szerepelt, ennek következtében pedig 2012-ben a londoni Tate-ben megnyílt A Bigger Splash – Painting after Performance Art című csoportos kiállításra is meghívták a Trónusos című munkáját.

A Csókolom zenekarnak 1993-ban jelent meg az első lemeze, amelyet nem hivatalosan a Magyar Rádió stúdiójában rögzítettek egy éjszaka alatt. Az album címe 2021831, mert ez volt Ujj Zsuzsi telefonszáma. A lemez megjelenését követően több helyen koncerteztek, Spenót révén a budapesti underground közegbe csatlakoztak be. 1995-ben egy kiállításmegnyitón rögzítettek pár dalt, majd pedig stúdióban vették fel a következő, Csókolom 2000 című lemezüket. Azonban a felvételek után a zenekar felbomlott, később viszont Spenót mégis beleegyezett, hogy Ujj Zsuzsi befejezze a lemezt, így az 2000-ben megjelenhetett.

A 2010-es évektől újra összeállt a Csókolom, Ujj Zsuzsinak emellett Darvas Kristóffal is van egy önálló estje, 2017-ben jelent meg közös albumuk „Jövő hét kedden” címmel.

A kilencvenes-kétezres években dolgozott a Fekete Doboz Alapítványnak, a Karaván Színháznak, de több alkalmi munkája is volt, például a Bem moziban takarított vagy egy pszichiátriai rendelőben segített be. Kétszer is szembe kellett néznie a munkanélküliséggel. 2014-ben testvére hívására hazaköltözött a beteg édesanyjához, aki azóta elhunyt, így jelenleg az édesapjával él Veszprémben.


Megosztás:
Az interjút Fernbach Erika készítette
A teljes interjú letöltése:
Ujj Zsuzsi - életútinterjú [pdf]