Debrecen

Poptörténeti emlékpontok

IPK

A debreceni Kossuth utca 1. szám alatt található csodaszép épület több mint százéves múltra tekint vissza. Végleges formáját 1911-ban nyerte el. Az 1951-ben a Debreceni Ingatlankezelő Vállalat tulajdonába került sarokházban működött egykor az Építők Hajdú Táncegyüttes, majd később, a Megyei Művelődési Otthon „Pódiumterme” és a Hazafias Népfront megyei szervezetének klubja is.

1982-ben itt hozták létre a KISZ által működtetett Ifjúság Politikai Klubot (IPK). Az IPK sokkal inkább a fiatalokra, mintsem a politikára fókuszált. Működött itt középiskolások számára sajtóklub és diákújságírók köre és sok pályakezdő és amatőr zenekar is fellépési lehetőséget kapott.

Az IPK az 1980-as években élte fénykorát. Itt tartotta debreceni koncertjeit a hazai underground élvonala. Játszott itt az Európa Kiadó, a Bizottság, a Balaton, az ef Zámbó Happy Dead Band és Waszlavik Gazember is. Az IPK-ban hallhattak a debreceniek először világzenei koncertet, a francia-nigériai Zazou Bikaye zenekar jóvoltából.

Ezen az estén történt meg Debrecenben elsőként, hogy az énekes kivetette a székeket a közönség feneke alól. Ebből először pillanatnyi értetlenség, felháborodás kerekedett, de aztán nagy tánc következett.

Az IPK volt a helyszíne a helyi zenekarok FRÖCCS-gála névre hallgató tehetségkutatóinak is. A nyolcvanas évek közepétől az a Vörös Kakas számított a klub állandó zenekarának, ahol az akkor még középiskolás Lukács Laci volt a basszusgitáros. Bizonyos források szerint itt szerveződött először Magyarországon rendszeres blueskocsma. Bodonyi Attila volt az állandó vendége a Hobo Blues Bandből, majd ő kérte, hogy hadd szervezhessen ilyet a fővárosban, és onnan, a Kassák klubból terjedt el az egész országban egy oldottabb bulizási forma élőzenére.

A nyolcvanas években egy Vincze Béla nevű fiatalember vezette a klubot (később Ő hívta életre a Debreceni Rocksulit). A fizimiskája meglehetősen hasonlított Tolcsvay Lászlóéra. Így fordult elő az, hogy néhány középkorú hölgy napi rendszerességgel hívta telefonon a klub szervezőit mikor lesz már Fonográf-koncert? A félreértésnek akkor lett vége, amikor az egyik hölgy személyesen ment panaszt tenni. Ők rendszeresen ide látják bemenni Tolcsvay Lászlót és nem hiszik el, hogy nem lesz koncert – háborgott. Nos, akkor jelent meg Vincze Béla és a félreértés egyből megoldódott.

A város egyetemi zenekarai, az Android, a PG Csoport, a Fóbikus Panaszok (ez volt a Tankcsapdás Labi zenekara) is az IPK-ban mutatkoztak be a város ifjúsága előtt. A kilencvenes évek közepétől azonban – többek között – az IPK felett lakók nyomására a rendszeres koncertek megszűntek. Az épület jelenleg Belvárosi Közösségi Ház néven üzemel, és jó hír, hogy ismét nyitva áll a zenekarok előtt. Itt található például a Debreceni Zenész Klub is.

Fotók

Megosztás: